Heves Megyei Hírlap, 2019. július (30. évfolyam, 150-176. szám)
2019-07-10 / 158. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2019. JÚLIUS 10., SZERDA Változik a menetrend EGER Július 12-től a Sas út részleges lezárása miatt a 2 és a 2A jelzésű buszok mindkét irányban a Hadnagy út-Kertész útvonalon közlekednek, a Sas úti munkálatok befejezéséig - olvasható a Középkelet-magyarországi Közlekedési Központ tájékoztatásában. Az említett buszok a Tihaméri malomnál lévő 5A jelzésű autóbusz végállomásán fordulnak majd vissza, kimaradnak a Mocsáry Lajos út, a Lájer Dezső út és a Sas út megállóhelyek. A társaság kéri az utazóközönséget, hogy a változásokkal kapcsolatban folyamatosan kövessék honlapjukat, a kmkk.hu weboldalt, valamint figyeljék a megállóhelyeken kihelyezett tájékoztatókat. Süli K. Karbantartást végeznek NAGYTÁLYA Ma reggel nyolc és délután négy óra között szünetel a gázszolgáltatás a településen. A szolgáltató szakemberei karbantartást végeznek, kérik, hogy a gázmérőknél felszerelt főelzáró csapot, valamint a készülékek elzárócsapjait a munka ideje alatt a helyiek tartsák zárt állapotban. A gázberendezéseket csak a szakemberek által közölt időpont után lehet ismét használni. Süli K. Több helyen is lehet vért adni HEVES MEGYE A napokban is számos helyen várják a véradókat. Ma délelőtt tíz és délután kettő között az egri kormányhivatalban, délután kettő és öt óra között pedig a gyöngyöstarjáni művelődési házban. Csütörtökön délelőtt tíz és dél között a tarnabodi hivatalban, délután fél kettő és fél négy között pedig a boconádi művelődési házban lehet vért adni. Süll K. A zöldszüretről egyelőre nincsenek pontos adatok, sok gazda hezitál Fotó: Czímer Tamás Megyénkben is felütötte a fejét a szőlőkben a peronoszpóra, ám a szakemberek szerint nincs vészhelyzet. Sokkal inkább az az aggasztó, hogy a szőlőtermesztők nagy része még mindig nem tudja, hogy őszszel el tudja-e adni a termést. Hliva Éva eva.hllva@mediaworks.hu HEVES MEGYE Maróti Attila ültetvényeiben a szőlőleveleken nem látszanak betegség nyomai. A mátrai szőlész-borász azt mondja, a szomszédos területeken azonban látott fertőzött levelet, ő a napokban végezte el a hatodik permetezést, mert az időjárás kedvezett a gombabetegségeknek, de a gondos gazda időben tudott védekezni. Holló Ákos gyöngyösi hegybíró is megerősíti, hogy jelenleg a Mátrai borvidéken szinte minden ültetvényben akadnak kisebb-nagyobb foltokban fertőzött levelek, de nem beszélhetünk járványveszélyről.- A kórokozó számára a legkedvezőbb a tartósan meleg, párás, csapadékos idő. Járványveszélyes évjárat esetén május közepétől augusztus végéig akár 10-12 alkalommal, szárazabb időben elég 6-7 alkalommal kell védekezni a peronoszpóra ellen - magyarázza. Hozzáteszi, hogy a védekezésre felületi és felszívódó készítményeket is használhatnak a gazdák, ám jelen esetben valószínűleg az olcsóbbik megoldást fogják alkalmazni, ha egyáltalán tesznek bármit is, hiszen még sokan most sem tudják, hogy egyáltalán lesz-e szüret az idén, lesz-e, aki megveszi a szőlőjüket.- Néhány nap múlva tudunk pontos számot mondani a zöldszüretről, mert voltak olyanok, akik beadták az igényt, de nem szedték le. Ez nem jár szankcióval, de per pillanat a legjobb helyzetben azok vannak, akik szüretelik zölden a szőlőt, ugyanis a borvidéken 100-150 ezer mázsa szőlő lesz, aminek nincs gazdája. Erre vagy nem igényeltek, vagy nem lehetett igényelni zöldszüreti támogatást, így katasztrofálisnak mondható a helyzet, mert ha semmi nem változik, akkor a szőlőterületeken megtermett termés 20-30 százaléka fog kint maradni ősszel. Tarsoly József egri hegybíró szerint is nagyobb mértékű a peronoszpóra által okozott fertőzés az Egri borvidéken is, mint a korábbi években.- Még nem súlyos a helyzet, de figyelni kell, és ha az időjárás kedvező marad, akkor nem is lesz gond. Nálunk a borvidéken csaknem 180 hektárra, Egerben 36 hektárra kértek állami támogatást, de többen jelezték, hogy mégsem végzik el a zöldszüretet, mert sajnálják az egészséges fürtöket leszedni. Többen bíznak abban, hogy a felvásárlóknak lesz szabad kapacitása őszszel és megveszik az egészséges, érett szőlőt. Látogasson el hírportálunkral HEOL.hu Igen kelendő áru a csemegeszőlő Amíg a borszőlőre nincs piac, addig a csemegeszőlő kilónkénti ára elérheti az ezerötszáz forintot is, derült ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara gyöngyösi sajtótájékoztatóján, amelyet a minap a mezőgazdasági munkák aktuális helyzetéről tartott a megyei elnök. Szendrei László többek között kitért arra is, hogy a szőlőtermesztőknek a szervezet több javaslatot is igyekezett kínálni. Elmondta, hogy a zöldszüret támogatásán túl, a termelés szabályozása is fontos lenne, valamint a fokozott marketingtevékenység is, amely a beragadt borkészlet értékesítését segítené, ahogy a lepárlás is, amelyet a rosszabb minőségű borok esetében alkalmazhatnának. Tovább gyérítik a szúnyogokat HEVES MEGYE Újabb területeken folytatódik a napokban országszerte a szúnyoggyérítés, megyénkben hat településen várható beavatkozás - tájékoztatta lapunkat Nagy Csaba. A megyei katasztrófavédelmi szóvivő elmondta, az elmúlt két hétben minden eddiginél nagyobb területen zajlott intenzív védekezés a vérszívók ellen, több olyan helyen is szükségessé vált, ahol a megelőző években nem okozott gondot a szúnyogok száma. Megyénkben 1370 hektáron irtják a héten földi és légi beavatkozással a vérszívókat. Ma Poroszlón, Sarudon, Tiszanánán és Újlőrincfalván várható légi gyérítés, holnap pedig Kiskörén és Pélyen. Ezenfelül mind a hat helységben végeztek földi gyérítést is tegnap. Amennyiben az időjárás miatt valahol nem tudják elvégezni a munkát a szakemberek, jó idő esetén a következő napokban avatkoznak be, ha ekkor sem lehetséges, akkor a következő hétre halasztják a védekezést. Süli K. A telepre is be lehet jutni az új parkolóból (Folytatás az 1. oldalról) EGER Mártonná Adler Ildikó alpolgármester, felsővárosi önkormányzati képviselő úgy fogalmazott, az utóbbi időszak egyik legnagyobb parkolóhely-bővítése valósult meg a városrészben, amelyre már nagy igény volt. Hozzátette, a terület véglegesen parkoló lesz, a jégpályát ezentúl az Érsekkertben állítják fel, és a sportolók autóinak külön helyet alakítanak ki a sporttelepen, így nem az új parkolót fogják terhelni. Elhangzott, a telepen jelentős beruházás zajlik, melynek idejére a főbejáratot le kellett zárni, ezért az új parkolóból nyitottak egyet. Ezt ideiglenes megoldásnak tervezik, de ha a későbbiekben igény mutatkozik rá, akkor meghagyják második bejáratnak. Süli K. Ismét egy kamionnyi felajánlás érkezett a faluba Újabb adományok az otthonnak Aki segítene, pakoljon könyvet! BÜKKSZENTERZSÉBET A napokban újabb adományért utazott ki Ortó Szilárd és két segítője Svájcba az épülő idősotthonnak szánt adományokért. A Schaffhausenben működő idősotthontól huszonhét elektromos ágyat ajánlottak fel. Az egyenként 180 kilós berendezések hibátlanok. A helyszínen magyar segítők is akadtak. Rig Lajos (Jobbik) országgyűlési képviselő és három barátja már az otthon előtt várták az erzsébetieket. A csapat néhány óra alatt szétszedte és felpakolta a kamionra az ágyakat. Másnap a francia határ közelébe utaztak, ahol az ott működő Máltai Lovagrend adott éjjeliszekrényeket, asztalokat, székeket, ágynemű-garnitúrákat. A továbbiakban a Zollingen Stiftung idősotthonba várták a csapatot, ahol annyi mindent kaptak, hogy a negyventonnás kamion ajtaját alig tudták becsukni. Mint arról Ortó Szilárd beszámolt, a befejezőfuvar még hátravan. Ortó Tünde és Lars Keller gyűjt további adományokat.- Svájc messze van Magyarországtól, de a földrajzi távolság ilyen önzetlen segítőknek köszönhetően alig érzékelhető - mondta. B. K. Elektromos ágyakkal gazdagodik az épülő otthon Fotó: Ortó Sz. GYÖNGYÖS A szokásos éves nagytakarítás mellett felújítási munkák is zajlanak a Vachott Sándor Városi Könyvtárban július elseje és augusztus 3. között. Ez idő alatt az intézmény zárva tart, tájékoztatta lapunkat Szekeresné Sennyey Mária.- A Nemzeti Kulturális Alap egy pályázatnak köszönhetően a felnőttrészlegbe új könyvespolcok kerülnek - mondta a könyvtár igazgatóhelyettese. Hozzátette, ezzel egy időben - önkormányzati támogatásból - az olvasói terekben kicserélik a régi, nehezen tisztítható szőnyegpadlót és új laminált borítást kapnak a termek. A munkálatok miatt közel nyolcvanezer könyvet kellett kipakolni a könyvtárosoknak, akik, csatárláncban, kézről kézre adták a köteteket.- Két-három hét múlva fejeződik be a felújítás, majd ezután kerülhetnek vissza a könyvek a helyükre. A könyvtár dolgozói szívesen vennék, ha olvasóik, vagy mindazok, akik szeretnének, jönnének segíteni a pakolásában - tette hozzá a könyvtáros. A segítségnyújtás részleteiről az érdeklődők a 37/311-883 telefonszámon, és a vsvk.gyongyos ©gmail.com e-mail-címen tájékozódhatnak. H. É. Sokan kérték, de mégsem élnek a zöldszürettel Nem a peronoszpóra a gazdák réme most