Heves Megyei Hírlap, 2019. június (30. évfolyam, 126-149. szám)

2019-06-25 / 145. szám

2019. JÚNIUS 25., KEDD MEGYEI KÖRKÉP g Tizenhét települést sújtott a vasárnapi özönvíz Lapátolták is az iszapot a házakból Napokig tarthat a kárfelszá­molás a vasárnapi villám­árvíz által sújtott helyeken. Megkérdeztük, hogy boldo­gulnak a károsultak. Munkatársainktól szerkesztoseg@hevesmegyeihirIap.hu HEVES MEGYE Egerszóláton volt, ahol egyméteres víz höm­­pölygött, négy épületből ki­lenc embert ki is kellett me­nekíteni a faluban. Verebé­­lyi György településvezető la­punknak elmondta, már va­sárnap délelőtt elkezdték a vé­dekezést, ezerkétszáz homok­zsákot osztottak szét a hely­ségben. Szavai szerint a legsú­lyosabban a Mester utcai csa­ládi házakat, kerteket öntöt­te el a víz, húsz éve nem volt ilyen súlyos a helyzet a falu­ban. A hivatalt is elöntötte az áradat, az épületben legalább egy hétig nem tudják majd használni az informatikai esz­közöket, és természetesen fer­tőtlenítő takarításra, festésre is szükség lesz. A falu közepé­re már hoztak egy konténert, amelybe a helyiek tönkrement bútoraikat pakolhatják. Dél­után osztani kezdték a laká­sok fertőtlenítéséhez szüksé­ges szereket is, minden portát végigjárnak, hogy felmérjék a károkat. Szóláton, a Mester utcá­ban járva magunk is megta­pasztalhattuk, rengeteg ud­vart, melléképületet, garázst is elöntött a víz. Sőt, több la­kásba pedig betört, vízzel és iszappal árasztva el azokat. Az egyik ilyen épületben lakó idős asszony elmond­ta, tegnap óta takarítanak, a szobákból lapátolni kellett ki az iszapot, a konyhaszek­rényekbe, a hűtőbe is betört az áradat. Az ólban hatvan csirkéjük is megfulladt. Teg­nap a segítőknek az ablakon kellett bemászniuk a lakás­ba, hogy az ajtón ne tódul­jon be még több víz, de még így is minden helyiséget elá­rasztott. Egerszalókon garázsokat, melléképületeket öntött el a víz, este tízig szivattyúztak a településen - mondta el Varga István. A polgármester hozzá­tette, lakásokba nem tört be az áradat, de udvarok, kertek tönkrementek. Mint mondta, azon lesznek, hogy átvizsgál­ják a csapadékvíz-elvezetést a faluban, és mielőbb kijavítsák a hibáit. Bükkszéken a falut keresz­tülszelő patak nem tudta el­vezetni a környező dombok­ról lefolyt csapadékvizet, és kiöntött, elárasztotta a hely­ség központját több focipálya nagyságú területen.- A víz befolyt házakba, pincékbe, garázsokba. Az ön­kéntes tűzoltók és a lakosság is részt vett a védekezésben, ahol szükséges volt, homok­zsákokból építettek gátat, a felgyülemlett vizet nagy telje­sítményű szivattyúkkal távo­lították el - közölte lapunkkal Zagyva Ferencné. A település­vezető szerint a falu központ­jában volt a legkritikusabb a helyzet, combközépig ért a víz. Szerencsére nem volt szükség rá, hogy kiürítsék az ingatla­nokat. Hétfőn a kárelhárítást, fertőtlenítést végezték. A heves esőzéssel érkező vi­har Füzesabony térségében is gondot okozott, több helyen is villámárvíz alakult ki - szá­molt be lapunknak Nagy Csa­ba katasztrófavédelmi szó­vivő. A füzesabonyi kataszt­rófavédelmi őrs hivatásos tűzoltói, a füzesabonyi és a mezőtárkányi önkéntes láng­lovagok folyamatosan figyel­ték a Laskó- és az Eger-patak állapotát, közel tíz helyen kel­lett beavatkozniuk. A mentési és kárfelszámolási munkála­tok során a házakban, pincék­ben, garázsokban felgyülem­lett vizet távolítottak el szi­vattyúkkal, továbbá homok­zsákokkal védték meg a víz által veszélyeztetett házakat. A vihar emberéletet nem ve­szélyeztetett. Látogasson el hírportálunkra! HEOL.hu Van, ahol még most is védekeznek A zivatarzóna elérte Sirokot és térségét is, a lezúduló eső hatására kilépett medréből a Szabás és a Tárná patak, uta­kat, lakóingatlanokat öntött el, a víz befolyt az iskolába és a polgármesteri hivatalba.- Vasárnap nagyjából 140 mil­liméter eső esett nálunk, ami sajnos rengeteg hordalékot magával hozott - mondta Tuza Gábor. A polgármester szerint négy ingatlan lakóterébe tört be a víz, több ház pincéjéből is szivattyúzni kellett. Hozzátet­te, a Szabás patak környékén félő volt, hogy eltörik egy gáz­cső, de azt sikerült kiszabadí­tani a törmelék alól, viszont a biztonság érdekében lezárták. Már elkezdték a takarítást, fer­tőtlenítenek. Szajla polgármestere arról szá­molt be, még védekeznek a Tár­ná áradása miatt. Vincze Im­­réné elmondta, homokzsákoz­­nak, a takarítás, kárfelmérés az apadás után következhet. Globális Tari Ottó otto.tari@mediaworks.hu Nem jó, ha barna medvével találkozol a város közepén. A barna medve nem kukafüggő, csak, ha odatereli az élet. Igazi közege a málnás, lételeme a vadon. Akkor rámolja ki a piknikkosarat, ha már a bocsainak sincs mit en­ni adnia. Mert a barna medve elsősorban medve, s csak ak­kor válik fenevaddá, ha belerondítanak a komfortjába. Az sem természetes, ha a jegesmackó körül kiolvad a jég­tábla. Ha uszadékfán kell menekülnie egy szebb világ felé, és semmi nem garantálja, hogy oda is érkezik. Mert az a szebb világ egyre messzebbre kerül ősei vándorútjától; a fókazsír emlék lesz, amiről nosztalgiázva mesélhet csapzott bundá­jú, lesoványodott kölykeinek - ha lesz még, aki meghall­gatja. Borzasztó lesz, ha ismeret­len szúnyog szívja a véred. Ha a kellemetlenkedő, de mégis évszázadokon át veled teperő útitárs helyett idegen parazita szúrja petéit a bőröd alá, s a vakarózás nem balzsam a sebre. Ha nem hajthatod el, mint a legyet, mert ki-be járkál mindenen, ami régen a ti­éd volt. Semmit nem tehetsz, mert nagyobb túlélő, mint a sa­ját fajtád, holott még agya sincs. Kilátástalan lesz, ha csak ekkor kelsz majd útra, hogy fel­leld az ellenszert. Hogy rádöbbenj: jobb, ha magad kínálod mézzel a barna medvét, mielőtt az elvenné tőled, a karod­dal együtt. Ha nem állítod helyre a majdnem helyreállítha­­tatlant, eljöhet az idő, amikor sosem lesz már úgy, ahogyan mindenkinek jó volt. Nagyobb túlélő, mint a fajtád, holott agya sincsen Indul a rendelők alapos felújítása HATVAN Elkezdődött a főtér közelében, a Szent Mihály ut­cából megközelíthető orvosi rendelők felújítása. Mint ar­ról korábban beszámoltunk, az önkormányzat egy ered­ményes pályázat keretében harminchárommillió forintos támogatást nyert a Kossuth tér 8. szám alatt szereplő 2-es és 5-ös körzet háziorvosi ren­delők rendbetételére. Az ön­­kormányzati média tudósí­tása szerint, mivel a munká­latok elvégzésére több alka­lommal is az elképzelések­ben szereplőknél magasabb árajánlatok érkeztek, végül a város kipótolta az összeget, s ennek eredményeként elkez­dődhettek a munkák. A felújítás során az össze­sen 125 négyzetméter alapte­rületű helyiségek szigetelése, a padlóburkolatok és a nyílás­zárók cseréje, valamint a gé­pészeti, a villamossági és a fűtésberendezések korszerű­sítése is megvalósul. Mind­emellett akadálymenetessé teszik az épületet, megújul a rendelők legszükségesebb bútorzata, valamint új orvosi eszközökkel bővül azok fel­szerelése. A munkálatok ideje alatt, azaz tegnaptól dr. Reinelt At­tila, a 2-es körzet és dr. Csi­szár András, az 5-ös számú körzet háziorvosai a Bástya út 10. alatti rendelőintézet­ben fogadják a betegeket a megszokott munkarend sze­rint. A felújított rendelők új­­ranyitásának a tervezett ideje 2019 októberének vége. A város kipótolta a pályázaton elnyert összeget A legutóbbi képviselő-tes­tületi ülésen döntöttek arról is, hogy megújulhat a Szent István Általános Iskola egyik tanterme, valamint bővítik a temetőt. T. 0. Bábos évadzáró EGER Évadzáró társulati ülést tartott vasárnap a Harlekin Bábszín­ház. Hét bemutató, közel háromszáz előadás az évad mérlege, húsz­ezren látták a bábjátékokat. Az évad legjobb színésze díjat Herein János (balra) vette át Mészáros Pancsától. Sz. K. Fotó: Gál Gábor Több mint háromszáz egri diák nyaral Felsőtárkányban Kedvezményesen táboroznak FELSŐTÁRKÁNY Sajtótájé­koztatón számoltak be a felsőtárkányi Imókő üdülőben idén megvalósított felújítások­ról, valamint az egri önkor­mányzat által biztosított, ked­vezményes nyári gyermektá­borokról. Elhangzott, idén há­romszázhúsz egri iskolás szá­mára nyújtanak kedvezmé­nyes táborozási lehetőséget. Szabó Csilla, az Egri Köz­szolgáltatások Városi Intézmé­nyének munkatársa elmond­ta, ebben az évben az egyik fa­házat újították fel, megtörtént a víz- és szennyvízbekötések cseréje, ytongfalakat helyez­tek be, festettek, a PVC-borí-Fotó: Nemes Róbert Gyerekzsivajtól hangos az Imókő üdülő tást is kicserélték, valamint számos új eszközzel is felsze­relték a táborhelyet.- A négyhektáros termé­szetvédelmi területen fekvő tábor április 15-től október 15-ig van nyitva. Tizenegy hétágyas faház, két kőépület, négy tízágyas szoba várja a ki­­kapcsolódásra vágyókat - tet­te hozzá Habis László polgár­­mester a tájékoztatón. Hang­súlyozta, nap mint nap köt­nek új támogatási szerződése­ket, és bár apróságnak tűnik, mégis fontos, hogy egy ilyen létesítményt a város üzemel­tet, s ezzel sokak igényét ki­elégíti. M. H. 1 1 A szóláti hivatalban húszcentis víz állt, festésre is szükség van az épületben Fotó: Berán Dániel

Next

/
Oldalképek
Tartalom