Heves Megyei Hírlap, 2019. június (30. évfolyam, 126-149. szám)
2019-06-15 / 137. szám
2 TT^TTíJT helyőrség szerkesztoseqi terepaszta KÖNYV ÉS DIÓFA Szentmártoni János Nemzedékünk egyik legnagyobbja, Térey János, aki nemrég egészen váratlanul hagyott itt minket 48 évesen, egyszer azt vallotta egy interjúban, hogy előbb-utóbb minden eltűnik, elkopik, megsemmisül: otthonainkat majd mások lakják, ruháink elvásnak, testünk elbomlik a földben, amelyből vétetett - ami megmarad: azok a könyvek. Nem lehet vele nem egyetérteni. Közhely, hogy a költő, az író addig él, ameddig olvassák. Kérdés, hogy meddig lesz értő olvasó, akinek mindig az a könyv hullik alá polcáról, amelyikre épp szüksége van, hogy válaszokat keressen gyötrő kérdéseire, vagy legalább hasonló kérdésekre leljen benne, amilyenek őt is izgatják, így nem érzi magát olyan egyedül. Kérdés persze az is, hogy lesznek-e polcok az otthonokban, hiszen ma már szinte minden elérhető, letölthető, elolvasható az interneten és különböző adathordozókon. Az ember minek küzdjön egyre reménytelenebbül a feltartóztathatatlanul gyűlő könyvek tömegével? Nem beszélve arról, milyen meddő érzés költözéskor a könyvek dobozolása, cipelése, új helyük kialakítása, mert jól tudjuk, egy élet kevés ahhoz, hogy mind elolvassuk, amit bespájzoltunk magunknak szellemi táplálékul ínséges vagy épp nyugalmas időkre. Kamaszkoromban faltam a könyveket, mert általuk nyílt meg előttem a világ, amelynek meghódítására készültem magam is. Később már csak azt olvastam el, amely épp a vizsgáimhoz kellett, szerkesztő éveimben pedig azokat, melyeket kiadóm megjelentetni kívánt. Szégyellem, de amióta elnök vagyok, s mellette számos közösségi feladatot vállaltam, hogy segítsem a könyvek íróinak boldogulását, alig van időm olvasni. Egyszerre négy-öt megkezdett könyv vár rám rendszerint a lakás különböző pontjain (ablakpárkányon, éjjeliszekrényen, konyhapulton...), de esténként pár oldal után már csukódik is a szemem, leragasztja a kimerültség enyve. Mégis megnyugtató, hogy tudom, mikor melyikben hol tartok épp, hogy egyáltalán ott vannak körülöttem, bármikor beléjük lapozhatok, megszagolhatom őket... Amikor még fogalmam sem volt arról, hol fogok élni, hol tudok majd gyökeret ereszteni, hogy ne folyton a nővéreimnek kelljen anyáskodniuk fölöttem, hol lesz majd otthonom, amit már nem csupán halottaim kísértetei népesítenek be - egy diófáról álmodoztam. Árnyat adó, széles lombja alá majd letelepszem, és Tolsztojt olvasok a lenge szélben és madárcsicsergésben. Úgy tűnik, amire az ember nagyon vágyik, azt eléri egyszer, sokszor nem is tud róla, de önkéntelenül is úgy alakítja sorsát, hogy a vágya valósággá váljon. Nekem legalábbis hál’ istennek megadatott. Amikor a házat hosszas keresgélés után kiválasztottam, nem hittem a szememnek: egy óriási, gyönyörű diófa ragyogott a hátsó kertben méltóságteljesen. A fa és a szék tehát már adott, könyvem is van pár ezer. Már csupán a negyedik elem hiányzik: az idő. Mostantól hát nincs más dolgom, legalábbis az eddigi gyakorlatból kiindulva, mint hogy elkezdjek nagyon vágyni az időre. Hogy olykor önfeledten ücsöröghessek végre diófám alatt egy könyvvel kezemben. Jól tudva, hogy még így is csupán a töredékét tudom majd elolvasni annak, ami bent várakozik rám a földtől plafonig nyújtózó polcokon. Addig is újabb portyákra indulok, zajlik az ünnepi könyvhét. Mindenkinek gazdag zsákmányt kívánok! Na és egy diófát! Tájemlék tarca OSZTÁLYTALÁLKOZÓ Sinkó Adrienn A tizenöt évesből simán kihagytak. Judit akkoriban költözött új szerelméhez, csak emlékezetből pörgette fejében az osztálynévsort és keresgélte az embereket. Most engesztelőén leugrott értem a szülei falujába, ahonnan elindult egykor, mielőtt nagyvárosi nő lett. Nosztalgikus arccal végigmér, aztán bezsúfol a kocsijába a tojástartók és egy kosár zöldség közé. Cseppet sem izgatja, hogy rám csöpög a harmat a sárgarépacsokorról. Kifogástalanul néz ki; úgy tűnik, a délelőttjét szépségszalonban töltötte. Rajtam nincs semmi ünnepélyes. Igaz, nem sokat öregedtem, de kissé megfakultak színeim az élmény nélküli, helyhez kötött évek alatt. Juditot mindenki nagy örömmel fogadja. Engem az osztályfőnök közelébe tol, hogy segítsem őt a tények felidézésében. Enynyi idő távlatából huszonegy ember közös múltja egészen eltérő képkockákra töredezhetett, nekem pedig mindig erősségem volt az adatok elraktározása. Hamarosan szükség is lesz a tudományomra, mert Zsóka kvízkérdésekkel készült, és már a nyolcadik osztályos énektanár nevén kitör a vita. Arra nem tudnék válaszolni, hogy melyik tanóra előtt hintettük be krétaporral a tanári asztalt; nekem úgy tűnt, állandóan rengeteg krétaport nyeltem ott elöl. A névsornál viszont újra rám hagyatkoznak, amikor megkezdődik az egyéni beszámolók sora. Az ábécé elején lévőket hallgatni olyan, mint egy gazdasági beszámolót, még a magukról adott információk sorrendje is megegyezik. A H betűnél kezd megtörni az adatközlő jelleg, és kezdődik az érzelmi manipuláció: egészségügyi problémák, gyerekekkel kapcsolatos nehézségek taglalása. A P-nél ez már-már a holisztikus összefüggések kinyilatkoztatásáig fajul, azzal a végkövetkeztetéssel, hogy mégiscsak minden jól van ezen a világon. Csillogó szempárok és világbéke-hangulat fogadja az’első tányérokon érkező töltött pulykamelleket. A fűszeres burgonya- és édes káposztaillatban nincs már több elméleti kérdés. Bezárkózom praktikus világomba. Ekkor érkezik Pali. Elsőként Andris ismeri fel:- Ilyenkor kell jönni? A rövidet már megittuk.- Egészségetekre. A többiek is kezdenek kapcsolni:- Pali, tényleg te vagy az? Hogy kerülsz ide?- Én is az osztályhoz tartozom, nem?- De eddig sose jöttél el.- Mert nem hívtatok.- Na ne mondd - Judit a körömmintáját kaparássza. Világos, hogy megint kihagyott valakit. - Most is szóltunk. Csak nem találtalak meg semmilyen fórumon, így Zsuzsával üzentem.- Éppen a Zsuzsával?!- Azt mondta, össze szokott futni veled.- Aha. És most hol van?- Nem tudott eljönni. Éppen a nagypapáját temetik.- Éppen? Jó vicc. Éppen három hónapja temetik egyfolytában. Velem akarta elásatni. Erre már az osztályfőnök is feljebb böki orrán a szemüvegét:- És még szabadlábon vagy, Palikám?- Nyugodjon meg, tanár úr, ez tisztességes munka. Temetkezési vállalatot nyitottam... Szóval a Zsuzsáéknál áll a bál, mert nem tudnak megegyezni a bátyjával, hogy ki perkálja le a temetési költségeket. Odajött hozzám kuncsorogni, hogy addig is, amíg ez eldől, megelőlegeznék-e neki egy kis elföldelést. Én meg mondtam, hogy üzletben nincs barátság. Másrészt ez olyan meló, amit vagy megcsinálunk, vagy nem. Félig nem temetünk. Aztán megsértődött. Azóta nem láttam. Judit ámuldozik:- Ezek ilyen hibbantak? Nem gondoltam volna a Zsuzsáról... Na mindegy. És a tizenöt éves találkozó?- Ki szervezte?- Azt is én. Még igazi meghívót is írtam. Személyesen vittem el a szüleid házához. A szomszéd Julcsi ugrott oda, hogy vigyázzak, nehogy letépje a kutya a karom, inkább majd ő átadja, úgyis... Tényleg: együtt vagytok még Julcsival?- A Julcsival? Kérdezd meg Zsozsót. Ő csalogatta vele a feleségét. Éppen akkor, öt éve, amikor készültünk összeköltözni. Zsozsó zavartan forgatja az asztalon körbe-körbe a felespoharát.- Jól van, Pali, régen volt, ne hánytorgassuk.- De Zsozsó - csattan fel Zsóka -, nálatok akkor már megvolt az első gyerek! Sőt: terveztétek a másodikat! Nem hiszem el, hogy te is ilyen szemétláda vagy! Legalább bevallottad az asszonynak?- A Julcsit be.- Rendes fickó vagy - veregeti vállon Pali. - A Szilvit meg nem áruljuk el neki. Mert azzal a Julcsit csaltad, ott bőgött nekem utána, hogy fogadjam vissza. De a meghívót nem kaptam meg.- Na, adjatok valami töményét - Zsóka szétnéz az üres poharak között, és a pulthoz siet. Pali szánakozva néz utána:- Szegény Zsóka! Pedig a spirituális társkereső oldalon azt posztolta, hogy sikeres volt az idei alkoholelvonó. Még gratuláltam is neki. Ő persze nem ismert fel, mert ott Sanyi vagyok és huszonnégy. Már randizni akart velem, de mondtam neki, hogy nem passzol egymáshoz a gyökércsakránk színe.- A tízévest egyébként ő hívta össze.- Akkor nincs is több kérdésem. Az ötévesre meg én nem akartam jönni. Kicsit berágtam nyolcadikban a tanár úrra. Öt év után még nem tudtam volna jópofizni. Ősz osztályfőnökünk először meg sem érti a célzást. Ráncba futó homlokkal próbál felelni a vádra, hogy igazságtalanul buktatta meg nyolcadik félévkor Palit kémiából. Két hármassal és két egyessel. Szegény Gyurka bácsi értetlenkedve kínlódik - vajon mit számít ez húsz év elteltével -, és igyekszik a tőle megszokott nyugalommal elterelni a témát, miszerint biztos nyomós oka volt rá, de közben kiveri a víz. Érződik, hogy egész pedagógiai életművének becsülete forog kockán. Én pontosan tudom, hogy Palinak nincs igaza. Két egyese és csak egy hármasa volt. Igaz, hogy Gyurka bácsi ceruzával megelőlegezett még egy hármast, órai munkára, amiből igazi jegy is lehetett volna, ha Pali nem tépi szét az utolsó pillanatban a kémiafüzetét. Engem viszont senki sem kérdez. Aztán Pali elegánsan odébbáll egy másik asztalhoz a saját üzleti vacsorájára, azzal a diadallal a szemében, hogy végül ő vitte közülünk legtöbbre. Nélküle megáll az élet. Sőt: a halál is. Mi pedig ott maradunk leforrázva, megkérdőjelezve mindent és mindenkit, még a saját ítélőképességünket is. Judit az osztályfőnököt vigasztalja, a fiúk újabb kör italt rendelnek, lassan oldódik a hangulat. Az egyre növekvő hangerő feledteti az elmúlt percek kellemetlenségeit. Egy óra múlva valaki rám loccsint egy pohár vörösbort. Hamarosan kiégetik cigarettával a húsz éve sértetlen toalettem. Két óra múlva a lányok az asztalon táncolnak, a fiúk Palival isznak a pultnál. Ide-oda hánykolódom, alig tudom követni az eseményeket. Kezdek szétesni. Zárás előtt a pincér talál rám az asztal alatt. Felszed a ragacsos padlóról, és belehajít a fáskosárba. Most itt várakozom a tűzifák között. Nem túl biztató, de még így is jóval tovább húztam, mint a hozzám hasonló osztálynaplók. Ha nem Judit anyja az iskolatitkár, én sem menekülök meg iratselejtezéskor. Azért kár értem. Lassan kihal a fajtám. Utolsó reményem a pincér kislánya: folyton tanár nénit játszik. Neki még jól jöhetek. Hát igyekszem feltűnően lobogtatni elszakadt, virágmintás borítómat, amíg csak meg nem halok. Főszerkesztő Szentmártoni János (Kárpát-medence) • Lapigazgató: Demeter Szilárd • Szerkesztőség: Ágoston Szász Katalin (gyerekirodalom), Bonczidai Éva [felelős szerkesztő), I Farkas Wellmann Endre (vers), Nagy Koppány Zsolt (novella, tárca), Szente Anita (szerkesztőségi titkár) • Karikatúra: Könczey Elemér • I Tördelés, grafikai szerkesztés: Leczo Bence, Mohácsi László Árpád • Olvasószerkesztés, korrektúra: Farkas Orsolya, Kis Petronella, Nádai László • I Készült a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. Előretolt Helyőrség íróakadémia programja gondozásában. A melléklet támogatója: Emberi Erőforrások Minisztériuma I IRODALMI-KULTURÁLIS MELLÉKLET____________E-moil: szerkesztosegokmtg.hu, postacím: 1054 Budapest, Alkotmány utca 12., Ili, emelet 21.__________________________________________________________________2019. június U Lit/ I aaaaiMMiiBi I I V aaasiaaaaaH KÍRPiT-MEDENCEI TEHETSÉGGONDOZÓ NONPROFIT KFT. 1 aaaaaaaaaaa
