Heves Megyei Hírlap, 2019. május (30. évfolyam, 100-125. szám)

2019-05-27 / 121. szám

4 GYÖNGYÖS ÉS KÖRZETE 2019. MÁJUS 27., HÉTFŐ A feng shui elveire épülő tankert az iskolában Boldog, magabiztos diákokat nevelnek Azt szeretnék, hogy a diákok sok mindenre nyitott, érdeklődő emberek legyenek Fotó: Czímer Tamás HÍREK Újabb hasznos eszköz érkezett Lassan az összes pá­lyázat útján megnyert mező­­gazdasági eszköz megérke­zik a településre, tudatta a község polgármestere. Var­­gáné Csengeri Mónika el­mondta, az igen hasznos ág­aprító után egy gréderrel és egy árokásóval gazdagodott a falu. - Már csak egy rak­lapvillát várunk, és bízunk benne, hogy a szennyvízbe­ruházás utómunkálataiban és a földterületek helyreállí­tásában nagy segítségünkre lesznek - tette hozzá. H. É. Indult a tavaszi bizsergés »E Először rendez­ték meg a helységben a Ta­vaszi bizsergés című nyárin­dító retró partit. A programon a peredi testvértelepülés de­legációja is részt vett, polgár­­mestere, Agócs-Kőrösi Ildikó méltatta az alig egy éve lét­rejött kapcsolat nagyszerű­ségét, s a felvidéki magyar­ságjókívánságait is tolmá­csolta. Az általános iskola nyolcadikos tanulóinak nyitó­tánca után a helyi közösség tagjainak táncdalfesztivál­­műsora alapozta meg a kivá­ló hangulatot. H. É. Jótékonysági kerítésfestés PÁLOSVÓRÓSMART Debrecen­ből és Budapestről érkeztek a faluba önkéntesek, akik vállalták, hogy felújítják, le­festik a polgármesteri hivatal és az óvoda kerítését. A háló­zatkezelő és szoftverfejlesz­tő cég több mint húsz tagja választotta a Mátrát csapat­­építésük helyszínéül, közölte a község vezetője. Dr. Bene- Sinkó Beáta elmondta, a szükséges eszközöket is az önkéntesek hozták, akik a Mátra különböző területei­ről a szétdobáft hulladékot is összegyűjtötték. H. É. Odafigyeléssel, jól meg­tervezett oktatással a hát­rányok leküzdhetők az is­kolában - ezt vallják a nagyfügedi Arany János Általános Iskolában, ahol az elmúlt években beveze­tett és kipróbált pedagógiai módszerekkel bizonyították, a kistelepülésen nevelkedő diákok is megállják a helyü­ket az életben. Juhász Marianna szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu NAGYFÜGED A község iskolájá­ban tanuló 172 diák csaknem nyolcvan százaléka - a tör­vényben leírtak alapján, szo­ciális helyzete miatt - hátrá­nyos vagy halmozottan hát­rányos hélyzetű gyermeknek minősül. A szociokulturális különbségek ellenére azon­ban a diákok nem morzsolód­nak le, mert az intézményben ügyelnek arra, hogy esélyte­remtő programokkal kompen­zálják a hátrányokat és a hiá­nyosságokat.- A sikerhez elengedhetet­len egy olyan innovatív tantes­tület, mint a miénk. A pedagó­gusok nemcsak arra töreked­nek, hogy felkeltsék a gyere­kek érdeklődését, hanem a ta­nárok is folyamatosan képzik magukat, hogy a diákok igé­nyeinek megfelelő oktatás va­lósuljon meg az iskolában. En­nek megfelelően olyan mód­szerrel is dolgozunk, amely az alsó tagozatban elkezdve a fel­sőben is folytatható - hangsú­lyozta Kozmáné Derda Edit is­kolaigazgató. Hozzátette: a pe­dagógusok és a tanulók közti kiegyensúlyozott kapcsolaton túl fontosnak tartják, hogy el­nyerjék a szülők bizalmát is.- A hátrányos helyzetű gye­rekek hiánykompenzációja csak a szülő, a diák és a pe­dagógus hármas egységével, együttműködésével valósul­hat meg. Ennek érdekében, azon túl, hogy tájékoztatjuk a szülőket a gyermekük fej­lődéséről, tanulmányi előme­neteléről, olyan közös progra­mokat is szervezünk, melyek­be akár az egész család bevon­ható - mondta az Intézmény­vezető. A gyerekek pedig akár az otthoni mindennapokba is beépíthetik a tanintézetben tanultakat. A pályázat se­gítségével nemrég kialakí­tott tankonyha és tankert se­gít például abban, hogy a ta­nulók megismerjék az egész­séges életmódot, az ezzel együtt járó táplálkozási alap­ismereteket, a betegségmeg­előző lehetőségeket. Az isko­lában nagy hangsúlyt fektet­nek arra is, hogy a gyerekek ne csak testileg, hanem lelki­leg is kiegyensúlyozottak le­gyenek. Ugyanis nemcsak a család szociális, gazdasági és kulturális jellemzői van­nak hatással a diákok ered­ményeire, továbbtanulására, munkaerőpiaci esélyeire, ha­nem a mentális felkészültsé­gük is. Az intézmény éppen ezért csatlakozott a Boldog Iskola programhoz, ami lehe­tőséget ad arra, hogy havon­ta legalább egy tanórát szán­janak arra, amikor a gyere­kek megtanulhatják, hogyan lehetnek optimisták, maga­biztosak, kitartók és határo­zottak. Ezek a tulajdonságok a személyiségfejlődésükben és a jobb tanulmányi ered­mények elérésében is támo­gatást adnak. Akinél pedig szükséges, annál az Arizona­­program keretében speciáli­san kialakított fejlesztőszo­bában segítik a felkészülést, a tanulást.- Vannak olyan gyerekek, akik nehezen, vagy egyálta­lán nem tudnak közösségben dolgozni - tette hozzá Kozmá­né Derda Edit. - Ez pedig nem­csak az ő, hanem a társaik fej­lődését is hátráltathatja. Ve­lük a fejlesztőszobában egyé­nileg foglalkoznak a taná­rok. Az igényeikhez igazod­va nemcsak a hátránykom­penzációra figyelünk, hanem a tehetségfejlesztésre is lehe­tőséget biztosítunk. Két mű­vészeti iskolával is kapcso­latban állunk, így tánc-, drá­mapedagógia-, képzőművé­szet- és zeneoktatás is folyik az iskolában. Azt szeretnénk, hogy a diákjaink sok minden­re nyitott, érdeklődő emberek legyenek. A Határtalanul! pá­lyázat keretében a hetedike­seink már több magyarlak­ta szomszédos országban jár­tak, ahol a történelmi isme­reteik gyarapítása mellett az identitástudatuk erősítésére is lehetőség nyílt. Látogasson el hírportálunkra! HEOL.hu Betyáros jókedvet ígér a Mátra SÁSTÓ A mátrai betyárvilág, mint egyfajta termék, azaz brand jelenik meg az elkö­vetkezőkben, s ez később a Mátra egyik fő vonzereje le­het - mondta a Gyöngyös- Mátra Turisztikai Egyesület elnöke a szervezet legutób­bi közgyűlésén. Nagy Róbert kifejtette, hogy a betyárvilág hagyományai, szokásai eleve­nednek meg az Idei rendezvé­nyeken és hagyományteremtő céllal a Mátrai Betyár Ballagá­son is, amelyet első alkalom­mal június 15-én, Sástón ren­deznek meg.- Egy igazi betyár szeret­te a bort, a jó étket, a szívnek kedves muzsikát és a szép asz­­szonyt - tette hozzá. - A Mát­rai Betyár Ballagást éppen ezért szervezzük a jó mátrai borok és a méltán híres he­lyi ételek köré. Zenében sem lesz hiány, hiszen a hazai nép­zenei alapokhoz visszanyú­ló együttesek koncertjei vált­ják majd egymást a fesztivál­színpadon. A gasztronómia je­gyében nemcsak a helyi alap­anyagokból készülő enniva­lók és termékek kínálnak majd ízélményt, hanem egy főzőversenyt is rendeznek, amelynek nem kisebb célja lesz, mint egy mátrai betyár­étek megalkotása. És ha lesz mátrai betyár, akkor történet is kell mellé, ezért az egyesü­let pályázatot hirdetett. No­vella, vers, mese vagy képző­­művészeti alkotás formájában várják az ötleteket, személye­sen, postán vagy e-mailben: gyongyos@tourinform.hu, Tourinform Iroda, 3200 Gyön­gyös, Fő tér 10. A beadási ha­táridő: 2019. június 7. H. É. Mátrai betyár Fotó: Cz. T. Feng shui: egyensúly a térrendezésnél Az iskola udvarán az egyen­súlyteremtő térrendezés sza­bályai szerint egy, a feng shui elveire épülő tankertet alakí­tottak ki. A kertépítésbe és a fűszer-, valamint a gyógynö­vények gondozásába bevon­ják a diákokat is, akik a növé­nyek hagyományos felhasz­nálása mellett megismerhe­tik azok jótékony hatását is, valamint az ősi kínai szemlé­let nyugalomra, életörömre inspiráló alapelveit is. A Hat­vani Tankerületi Központtal közösen már évek óta szer­veznek gyógynövényismereti vetélkedőt, melyhez a me­gye több intézménye is csat­lakozik. A mátrai térségben is sok érdekes és igen értékes leletre bukkantak már a szakemberek A régészet népszerű a gyerekek körében GYÖNGYÖS Milyen képességek kellenek, hogy valaki régész legyen? - tették fel a kérdést a gyerekek Tóth Zoltánnak, az egri Dobó István Vármú­zeum régészének. A szakem­ber ugyanis legutóbb nem te­repen járt a mátraaljai város­ban, hanem az Eszterházy Ká­roly Egyetem Gyöngyösi Ká­roly Róbert Campusán tartott előadást. Az Akadémiai esték prog­ramsorozat junior fórumán szép számú gyerekközönség gyűlt össze. Hamar kiderült, a fiatalokat igen érdekli ez a szakma. Megtudhatták, hogy mit csinál egy régész a hét­köznapokban, mi alapján dön­tenek arról, hogy hol kell feltá­rásokat végezni, vagy hogyan lehet meghatározni a felszín­re került leletek - csontok, fegyverek, ékszerek, edények - korát. Tóth Zoltán elmondta azt is, a térségben több helyen végeztek már feltárásokat. Gyöngyöspatán, Abasáron és Gyöngyösön több helyszínen is. A Püspöki úti Olajbafőtt Szent János-templom terüle­tén is ők dolgoztak. Az ásatásvezető elmesél­te, a hely nem volt ismeretlen előttük, hiszen még 2013-ban bukkantak a temetkezési hely­re a templom körítőfalának dé-Gyermek- és felnőttcsontok kerültek elő az Olajbafőtt Szent János-templom körítőfalánál Fotó: Cz. T. li oldalán egy vízelvezető csa­torna kiásásakor. Tóth Zoltán hozzátette, a feltételezések szerint akár ezer sírt is rejt­het ott a föld. A közönség megtudhatta azt is, az ásatás idén is foly­tatódik, várhatóan ősszel új­ra megkezdik a templom kö­rüli sírok feltárását. Az első­sorban általános iskolás ko­rú gyerekeknek szóló inter­aktív előadáson a régész nem­csak mesélt a szakmájáról, ha­nem a gyerekek egy képzelet­beli ásatáson ki is próbálhat­ták, hogy milyen érzés lehet egy-egy cserépdarabot, cson­tot megtalálni. H. É.

Next

/
Oldalképek
Tartalom