Heves Megyei Hírlap, 2019. május (30. évfolyam, 100-125. szám)
2019-05-07 / 104. szám
2019. MÁJUS 7., KEDD MEGYEI KÖRKÉP 3 József Attila, Radnóti Miklós, Mándy Iván, játék és levélírás, összehasonlítás és novellaelemzés. Ezekről szólt a hétfői nap az érettségiző nebulók számára. Tanár és diák egybehangzó véleménye: nem volt nehéz az idei magyar vizsga. Molnár Helga helga.molnar@mediaworks.hu HEVES MEGYE Eső áztatta az utcákat, de az arcokat nem. Az Egri Dobó István Gimnáziumból vidáman szivárogtak ki a frissen írásbeli érettségit tett fiatalok, akiket az első - magyar nyelv és irodalmi - megmérettetésről kérdeztünk.- A szövegértés kicsit nehezebben ment, a téma picit több időt igényelt volna, de végül megoldottuk. Azt hiszem, összességében nem panaszkodhatunk, nem volt nehéz a magyarvizsga - mondta Zsombor és Ádám. Hozzátették, kifejezetten örültek a második résznek, hiszen olyan költők munkáit elemezték, akikről épp ebben a tanévben tanultak, így friss volt az élmény. Az utánuk érkező lányok sem vélekedtek másképp, úgy fogalmaztak, korrekt feladatsort kaptak.- A szövegértés valóban nehezebben ment, de tulajdonképpen rendben volt. Ennél már csak nehezebb feladványok várnak ránk - jelentette ki Luca és Melinda. Kalóné Gyenes Réka, az Eszterházy Károly Egyetem Gyakorlóiskolája magyartanárának szavai szerint a szövegértés könnyű volt, viszont sok nyílt végű kérdést foglalt magában, amelyek a diákokat és a javító tanárokat is kihívás elé állítják.- Az érvelés témája rendkívül közel állt a fiatalokhoz, így sokan bizonyára azt választották, de nyilván a jól begyakorolt levélírás is népszerű lehetett - tette hozzá a tanárnő. Az írásbeli érettségi vizsgák a nemzetiségi nyelv és irodalom vizsgákkal kezdődtek meg pénteken, s tegnap folytatódtak a magyarral. Középszinten az első teszt egy szövegértési és egy szövegalkotá-Úgy vélik a diákok, hogy korrekt, barátságos feladatokat kaptak si feladatot tartalmazott. Ezután osztották ki a másodikat, amelyen egy műértelmező szöveget kellett alkotni 150 perc alatt. Idén egy játékról szóló szócikket, egy Mándy Iván-novellát, egy József Attila- és egy Radnóti Miklós-verset kaptak a diákok. Ezek közül kellett választaniuk, s 400-800 szavas szöveget alkotniuk. Ma a matematika írásbeli érettségi következik. Megyénkben közel négyezren jelentkeztek érettségire, közülük több mint ezren emelt szinten adnak számot a tudásukról. A kormányhivatal munkatársai 104 vizsgabizottságot jelöltek ki, és gondoskodtak a tagok felkészüléséről. Az első hét menetrendje közös a közép- és emelt szinten vizsgázók számára: magyar nyelv és irodalomból, matematikából, történelemből, angolból és németből írásbeliznek. A kormányhivatal adatai szerint emelt szinten a legtöbben angolból vizsgáznak (290-en), de sokan választották ebben az évben a biológiát (180) és a történelmet (172) is. Az írásbeliket május 3. és 24., az emelt szintű szóbeliket június 5. és 13., a középszintű szóbeliket pedig június 17. és 28. között tartják. iwszépw További képek és értékelés: HEOL.hu Névjegy Szabóné Kisbér Hobbim a modellkedés, amit szeretnék kicsit komolyabb szintre emelni. A versenyre azért jelentkeztem, hogy minél több megméretésen legyek ott, és így minél több élményt éljek át. Sok fotózáson vettem már részt, 2017-ben a legszebb mosoly különdíját is elnyertem az Ezerjó szépe versenyen. Életkor: 25 év Magasság: 156 cm Csillagjegy: Kos Kedvenc étel: Gírosz Kedvenc ital: Ásványvíz, pezsgő Kedvenc zene: Latin és R&B zenék Kedvenc parfüm: Moschino, Pepe Jeans Hagyományok házát alakítanak ki DEMJÉN Űj közösségi térrel gazdagodik a falu, egy pályázattal 7,2 millió forintot nyert az önkormányzat Hagyományok háza kialakítására - mondta el Fodor Géza. A község polgármestere hozzátette, szeretnék átalakítani a Kossuth utca 7. alatti házat. Eddig hasznosítatlan volt az épület, most szeretnék élettel megtölteni. Terveznek benne kiállításokat, első körben hímzéseket és korabeli paraszti földműves eszközöket is bemutatnak. Az ingatlan újjáformálását idén szeretnék elkezdeni. Fodor Géza elmondta, egy másik tenderen több mint hatszázezer forintot nyertek a Kossuth utcában lévő, a játszótér közvetlen szomszédsáságban található fitneszpark eszközbővítésére. Eddig mindössze két elem volt a parkban, ezt akarják még további hárommal kiegészíteni, s amint az időjárás engedi, az új eszközöket el kívánják ott helyezni. Süli K. Látogasson el hírportálunkra! HEOL.hu Tisztelgés Kracker munkássága előtt Gyermekközpontú nevelés zajlik az intézményben Kilencvenéves a Lenkey iskola EGER Az éves közgyűlését tartotta nemrég az Egri Városszépítő Egyesület. A találkozón a szervezet tavalyi tevékenységét, valamint az idei főbb terveket összegezték. Sós István, az egyesület elnöke lapunknak elmondta, a múlt évben kiemelt feladatnak tekintették a Gólya utcai szökőkút körüli terület rendbehozatalát, valamint, hogy elegendő forrást gyűjtsenek egy Kracker-szoborra, amelyet ma lepleznek le a belvárosi Kracker udvarban.- Kracker János Lukács sokat és sokáig alkotott a megyeszékhelyen, úgy éreztük, ideje, hogy egy szoborral tisztelegjünk az emléke előtt. Május 7-én délután három órakor avatjuk fel az emlékére állított szobrot, ezt majd egy belvárosi séta követi, amely során Kracker tevékenységét ismerhetik meg az érdeklődők. Délután öt órakor pedig egy kiállításmegnyitóval zárul a program - részletezte Sós István. Hozzátette még, hogy idén szeretnék pótolni a volt SZTK épületén a Koháry István-emléktáblát, valamint még inkább mozgósítani kívánják tagjaikat, hogy aktívabban vegyenek részt a szervezet munkájában. Süli K. EGER A 90 éves Egri Lenkey János Általános Iskola ünnepi gálaműsorát rendezték meg a Gárdonyi Géza Színházban hétfőn. Bíró Csaba intézményvezető köszöntőjében úgy fogalmazott, egy iskola nem működhet elszigetelten, büszke arra, hogy kapcsolataik a határon túlra is nyúlnak.- Egy iskolát minősíthet a népszerűsége, tanulmányi, sport- és művészeti eredményei, színvonala, oktató-nevelő munkája - mondta. Habis László polgármester kifejtette, a szülői közösség sokat tesz azért, hogy az intézményben eredményes legyen a munka. Az iskola hozzájárul ahhoz, hogy Eger iskolaváros jellege ma is olyan erős, mint a múltban. Ballagó Zoltán, az Egri Tankerületi Központ igazgatója kijelentette, a Lenkeyben zajló nevelő-, oktatómunkát mindig is egyéni arculat jellemezte, erről a versenyeredmények, a sikerek is tanúskodnak.- Legfontosabb pedagógiai alapelvük, hogy a tanulók személyiségének tiszteletben tartásával, egyéni képességeik figyelembe vételével pozitív, biztonságos légkörben nevelhessenek, oktathassanak - közölte. Sz. K. Az iskola 163 tanulója lépett színpadra Fotó: Huszár Márk 1 i Az első nap letudva, már az utcán beszélik meg a magyarérettségi tételeit a Dobó gimnázium végzősei Fotó: Berán Dániel Vizsgadrukk: az írásbeli magyarérettségi kipipálva