Heves Megyei Hírlap, 2019. május (30. évfolyam, 100-125. szám)
2019-05-29 / 123. szám
2019. MÁJUS 29., SZERDA KITEKINTŐ, SZOLGÁLTATÁS g Örkény drámája, a Kulcskeresők az egri Gárdonyi Géza Színházban Hit nélkül bolyongunk mi is A hetvenes évek óta sem vesztett aktualitásából Örkény darabja Fotó: Gál Gábor EGEK Ma ugyanolyan elveszettnek érezhetjük magunkat, mint a hetvenes években, mikor Örkény István e drámát írta. A Kulcskeresó'k parabola a bezártságról, a talajvesztettségről, és a „mégis élni” tudásról. A kétezres évek elején a túlságos nyitottság okozza az elveszettség érzését bennünk. Hit nélkül, kapaszkodók nélkül bolyongunk a világban, még nem találjuk, amit elvesztettünk. Hacsak nincs egy Bolyongó, aki megfogja a kezünk. A stúdiószínpadon mutatták be a darabot. Örkény István zseniális színműve egy frissen átadott lakótelepen játszódik. A háziasszony Nelli, Fóris felesége (Dimanopulu Afrodité) érkezik meg elsőnek a még kaotikus lakásba, és nem tudja, hova tette le a kulcsot. Aztán megjön Benedek, a vízvezeték-szerelő, a mester (Várhelyi Dénes), aki miközben szerel, fontoskodik, és kibontakozik egyéni drámája: otthon beteg felesége várja. Már az elején láthatóvá válik egy különös gyermeki figura, a Bolyongó (Fehér István), aki majd jó szándékban beleavatkozik a szereplők sorsába. A szerző és a rendező beavatja a nézőt a titokba. Életünket titokzatos energiák rendezik, s az elhullatott tollpihékből sejthetjük: Bolyongó akár angyal is lehet, de mindenképpen spirituális lény, énünk jobbik fele. Aztán öszszezavarodott anyja hívására belép Katinka (Nagy Fruzsina Lilla), aki osztja előítéleteit édesanyjával, miszerint apja, Fóris nem megbízható. A később színre lépő szereplő utasokkal teli repülőgépével „sajátos módon a szárazföldön landoló”, álmodozó pilóta Fóris (Lisztóczki Péter) és a felső szomszédasszony, a berendezett lakásához Nobel-díjas élettársra vágyakozó Erika (Misurák Tünde), s végül, - akiről a darab végéig csak beszélnek - Bodó (Kardos Kristóf) Katinka barátja, szépreményű riporter s örök vesztes. A groteszk történetet fokozza még a gyászhuszár megjelenése a színen egy koporsóval (Csathó Norbert) s - ami a hetvenes években egy új lakásban éppoly abszurd, mint a temetkezési munkatárs színre lépése -, a telefonszerelő (Pilisy Attila) megérkezése. Korosztályos társaim emlékeznek: egykor éveket kellett várni egy telefonvonalra. A kulcskeresők hol belül, hol kívül reteszelik be a zárat, és zárják be magukat: s hol másnál, hol maguknál nem lelik a kulcsot. Eközben Bolyongó, aki néha titokban telefonozik, néha hívásokat vár, fontos feladatot teljesít: kérdéseivel meggyőzi a kétkedőket, eloszlatja az előítéleteket. Kiderül, hogy az utasokkal a gépét szerencsétlenül földre tevő Fóris egy valóságos hős, hogy az elrontott házasság megjavítható, hogy a meghiúsult frigy a várva-várt, Nobel-díjas utassal nem is olyan nagy baj, hiszen eltitkolt magas vérnyomása volt az illetőnek, s hogy Katinka mégiscsak szereti apját és felnéz rá, miként a felesége, Nelli is, aki megvigasztalódik, és új perspektívákat lát annak karjaiban. Csurulya Csongor rendező már tavaly is színre vitt egy ígéretes előadást (Különóra), s most is a feszes és együttes munka jellemezte színészvezetését. A jól használható játéktér is a rendező érdeme, az egész előadást szeretetteljes humor és lendület jellemzi. Lisztóczki Péter (Fóris) ritkán vállal főszerepet, pedig fizikailag és szöveges szerepében is illúziókeltő. Egyaránt „hozza” az eszményíthető főhőst és a tévedésekre hajlamos közembert. Dimanopulu Afrodité most is megbízható, fegyelmezett a szerepében, ő is kétféle arcát mutatja. Várhelyi Dénes remek e karakterszerepben is. Nagy Fruzsina Lilla intellektuális színésznő, nagy reménysége a társulatnak. Misurák Tünde jó humorával, életvidám természetével tűnt ki. A főszereplő mégis a Bolyongó - Fehér István. Lenkey orvosaként is láttuk érdemeit, s a mesejátékbeli szerepei is bizonyítják, csak az ilyen elmélyült szerepelemzéssel, sokszínű technikával lehet a karaktert ábrázolni. A Kulcskeresők sikeres előadás. Érdemes néha az ilyen írózsenik gondolatainál megtorpannunk egy pillanatra. Örkény bölcsen és szarkasztikusán szólít életünk és helyzetünk elemzésére. A hetvenes években az egész társadalom a kulcskeresés állapotában volt, most ki-ki egyénenként is hozzáláthat a saját kulcsa megtalálásához. Jámbor Ildikó MOZI Cinema Agria - Eger 16.00,18.05 ÉS 20.45 ÓRA: Aladdin 20.45 ÓRA: Bosszúállók: Végjáték 16.00 ÓRA: Undipofik 18.35 ÓRA: Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány 18.05 ÉS 20.45 ÓRA: John Wick 3. felvonás - Parabellum 16.00 ÓRA: Pokémon - Pikachu, a detektív Uránia Mozi Illés György Terem 17.00 ÓRA: Erdei boszorkány - Tűzpróba Cinema Bridge - Gyöngyös Szabadság Terem 15.00 ÓRA: Érdekeseket látott, hallott? 06-36/999-111 Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger, Trinitárius utca 1. 3301 Eger, Pf. 23. E-mail-címeink: szerkesztoseg@ hevesmegyeihirlap.hu; heol@heol.hu Szerkesztőségi telefon: 36/999-111. Szerkesztőségi fax: 36/513-605. Megemlékeztek a hősökről EGER Hősök napi megemlékezést és koszorúzást tartottak május utolsó vasárnapján a százráncú köpönyeget viselő egri fertálymesteri testület, valamint a Szent György Lovagrend tagjai a Vitkovics utcai kegyeleti emlékparkban. Az esemény résztvevői így tisztelegtek az egri 14. gyalogezred II. világháborúban elhunyt hőseinek emléke előtt. Fotó: beküldött TV • HELYI MŰSOROK • RADIO AJANLO Aladdin 17.30 ÓRA: Két lépés távolság 20.00 ÓRA: Brightburn - A lángoló fiú Puskin Terem 16.00 ÓRA: Undipofik 18.00 ÓRA: Aladdin 20.30 ÓRA: John Wick 3. felvonás: Parabellum SZÍNHÁZ Gárdonyi Géza Színház Nagyszínpad 19.00 ÓRA: Csínom Palkó (Németh László-bérlet) TV EGER 8.00 A TV Eger műsora - a keddi adás ismétlése 12.00 Diginfó 18.00 Tv Eger szignál 18.01 HírAdás - egri híradó, időjárás-jelentés 18.20 Angol nyelvleckék 18.30 Margó - kulturális magazinműsor (ism.) 19.00 HírAdás - egri híradó. Időjárás-jelentés 19.20 Eger rallye 2019 (ism.) 19.30 A Mester kérdez - magazinműsor (ism.) 20.00 HírAdás - egri híradó. Időjárásjelentés 20.20 Frenk akusztik-koncert (ism.) GYÖNGYÖSI TV 0.00 Képújság 9.00 A keddi adás ismétlése 9.00 Műsorismertetés 9.01 Aktuális - hírek röviden 9.02 10 perc - beszélgetés a világról, a városról, az emberekről... 9.14 Újévi koncert (részlet) 9.16 Reklám 9.20 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 9.35 Döntés előtt, 1. rész - közéleti magazin 10.01 Reklám 10.04 Döntés előtt, 2. rész - közéleti magazin 10.30 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 10.45 Moziklip - mozimagazín 10.59 Turmix - válogatás a legnépszerűbb műsorainkból 11.12 Reklám 11.15 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 11.30 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.01 Aktuális - hírek röviden 18.02 Hit világa - vallási műsor 18.04 Rákász Gergely orgonái 18.12 Reklám 18.20 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 18.35 Sport7,1. rész - sportmagazin 19.01 Reklám 19.04 Sport7, 2. rész- sportmagazin 19.30 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 19.45 Üzleti negyed- gazdasági magazin 20.12 Reklám 20.15 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 20.30 Képújság jJCEUMTV 0.00 Képújság 10.00 A keddi adás ismétlése 18.00 Az aktuális keddi adás 10.00 Eszterházy Sport - az EKE sportcsapatainak magazinműsora 10.33 Az egri harangöntés története - Kerékgyártó József előadása 11.25 Az újkőkor Heves megyei régészeti emlékei - Domboróczki László előadása 12.00 Képújság 14.00 A pénteki adás ismétlése 14.00 ffhajraegrilanyok - az Eszterházy SC klubmagazinja 14.25 XIV. Lajos, a napkirály - dr. Kiss László előadása (Sorsfordulók-sorsfordítók) 15.30 A szomszéd vár - a Helyi TV-k turisztikai magazinműsora 16.00 Képújság 18.00 A keddi adás ismétlése 20.00 Képújság 21.00 A pénteki adás ismétlése 23.00 Képújság 0.00 Csak igazi mai sláger megy 5.00 Híröszszefoglaló 6.00 Csak igazi mai sláger megy 10.00 Premier moziajánló 12.00 Csak igazi mai sláger megy 17.00 Cooky Show 20.00 Disco*s Hit 22.00 DJ Factory 0.00-5.00 FM 7 Night a legnagyobb hazai slágerek, az éjszakára hangolva. Óránként hírek, időjárás, útinformációk 5.00-5.15 Hírösszefoglaló az előző nap legfontosabb történéseiből, benne: Agrárpercek 5.30-5.45 Hírösszefoglaló az előző nap legfontosabb történéseiből 6.00-10.00 FM 7 Café Egerben Rohlicsek Judittal, Gyöngyösön Géczi Adrienn-nel. Félóránként friss hírek, időjárás, útinformációk 10.00-15.00 Helló Meló, Géczi Adrienn-nel és Győri Nikivel. Könnyed témák, munka mellé. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 15.00- 18.00 Traffic, Győri Nikivel. Folyamatos útinformációk, játékok, riportok és könynyed témák a hazaút mellé. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 18.00-20.00 FM 7 Summer. A nyár legnagyobb slágerei. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 20.00- 21.00 Disco*s Hit Top 40 slágerlista, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és DJ Juniorral 21.00- 24.00 Disco’s Hit a legfrissebb zenék, mixben, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és DJ Juniorral. Óránként friss hírek Mmtmimiimmam—m 5.00 Napköszöntő Hírek, kalendárium 7.00 Szentmise közvetítés az egri bazilikából 7.35 Szentek, szent életű emberek Barat Szt. Magdolna 8.15 Játék 8.45 Lapszemle 9.05 Múltunk pillérei 10.05 Szószóló 10.45 A lélek szava 11.05 Az otthon ízei 11.30 Vatikáni Rádió (ism.) 12.05 Egyházi hírek 12.15 Evangélium, Szólj Uram! 13.05 Nem középiskolás fokon (ism.) 13.40 Népzenei kincsestár 14.05 Úton és Útfélen Ország és Világjáró Turisztikai Magazin 14.35 Neuma (ism.) 15.05 Szentek, szent életű emberek (ism.) 15.15 Hétvégi levél (ism.) 15.30 Hitvalló 16.05 Érték-adó Gazdasági magazin 17.00 Regionális hírek 17.15 Kora esti hírmondó 17.45 A régió sportja 18.00 Lorettói litánia - Közvetítés az egri bazilikából 18.35 MKR-műsor - Keresztény közéleti akadémia 19.05 Iránytű (ism.) 19.45 Esti mese 19.50 A lélek szava (ism.) 20.10 Beszélő könyvek 21.05 Sziluett (ism.) 21.35 Úton és Útfélen (ism.) 22.10 Szószóló (ism.) 22.50 A lélek szava (ism.) 23.05 Vatikáni Rádió 23.25 Hitvalló (ism.) A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárban Mesevilág címmel Blaskó-Saárossy Zsófia tárlata tekinthető' meg június 15-ig. íöER Mesébe szőtt valóság címmel a Dsida lenő Baráti Kör szervezésében irodalmi délutánt rendeznek május 30- án, csütörtökön, délután fél öttől a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár böngészőjében. Ezúttal Meskó Bánk előadóművész lesz a vendég, aki saját műveiből olvas fel. Május 30-án délután öt órakor újra kinyílik a mesetár a Felsővárosi fiókkönyvtárban. Az ingyenes programon a Farkas és a hét kecskegida című mesét hallgathatják meg, majd bábokat készítenek a történet szereplőiről. ÜGYELETES PATIKA Eger: MÁJUS 29., SZERDA, 20.00-7.30: Balassa Gyógyszertár, Eger, Balassa u. 9., 36/782-711. Gyöngyös: JÚNIUS 2-IG: Benu Gyógyszertár Erzsébet Gyöngyös, Kossuth L. u. 36. Hatvan: Lestyán Gyógyszertár, Hatvan, Kossuth tér HEOL a Heves megyei hírportál