Heves Megyei Hírlap, 2019. május (30. évfolyam, 100-125. szám)
2019-05-11 / 108. szám
helyőrség 90 éve született Kanvadi Sándor A TISZTA GYERMEK HANGJÁN Borbély László Kányádi Sándor írja Sóhajtás című versében: „Kútnak lenni volna jó / utas-itatónak, / diófának vagy a fán / füttyentő rigónak. / Rigófüttynek volna jó, / lenni bár egy hangnak, / jönni-menni volna jó / akárcsak a harmat.” Erről eszembe jut egy kedves képsor: a költőt nyolcvannyolcadik születésnapja alkalmából Böjté Csaba és a dévai gyerekek köszöntik dallal és versekkel Budapesten, az I. kerületben található Elek apó kútjánál. Mert Kányádi Sándor nem csak versben írta meg, hogy „kútnak lenni volna jó”, az ő ötlete és Melocco Miklós tervei nyomán alkotta meg Csák Attila ezt az erdélyi kősziklát, amely kútként emléket állít azoknak a gyerekeknek is, akik az 1956-os forradalom áldozataivá váltak. A jókora mészkőtömb bal oldalában az oszlopfaragás mellett szépen formázott arany betűkkel ott a felirat: Elek apó kútja. Az idős Benedek Eleket pedig egy kis dombormű ábrázolja. A 2006-ban felállított díszkúton egy kis gyík is látható, amelyből víz csobog „utas-itatónak”. Kányádi Sándor szerint a magyar nemzetnek „két apója van”: „Bem apó a szabadság mintaképe lett, Elek apó pedig a meséké. És mivel köztudott, hogy igazság már csak a mesékben van, ezért Elek apó az igazság mintaképe is.” Ők ketten, Elek apó és Sándor bácsi rokonlelkek. Benedek Elek a magyar ifjúsági irodalom egyik megteremtője, emellett szívén viselte a népköltészet és a közoktatás ügyét is. Ballada- és népmesegyűjtése közkinccsé tette a szájhagyomány útján fennmaradt történeteket. Az általa szerkesztett Az Én Újságom, a Jó Pajtás és a Cimbora nagy olvasótáborral büszkélkedhetett. Volt egy rovata, az Elek nagyapó üzeni, amelyen keresztül gyerekekkel levelezett. Ha módjában áll, bizonyára személyesen is találkozott volna velük, ahogyan azt Kányádi Sándor tette, amikor csak ideje engedte. Talán éppen valamelyik iskolában vagy óvodában jutott eszébe, hogy közvetlenül a legkisebbekhez forduljon a kút létrejöttének ügyében. A költő ekképp idézte fel a fél év alatt összegyűlt egymillió forint adomány történetét: „Aki lemondott egy gombóc fagyiról vagy egy pohár üdítőről, az részvényese lett a kútnak”. Kányádi Sándor harminc évig volt munkatársa a Napsugár című gyermekújságnak, amelyet nyolcvanezer példányban olvastak: „A sors úgy hozta, hogy én 1957-től a Napsugár című gyereklaphoz kerültem, az egy olyan szerkesztőség volt, amelyet kívánok másnak is. Bajor Andor, Bálint Tibi, Fodor Sándor, Asztalos Pista bácsi dolgoztak ott, akinek a halála után kerültem oda. A Román írószövetségnek volt tíz magyar választmányi tagja, ebből négy a Napsugár szerkesztőségében dolgozott. Mi azt vallottuk, hogy nincs felnőtt- és gyerekvers, csak vers van és nem vers. Olyan a vers, mint a lábbeli, ezt szoktam mondani a gyermekeknek. Ha édesanyátok vesz nektek egy bakancsot, arra számítva, hogy nőttök, és jó anyagból veszi, akkor még egy számmal, kettővel nagyobbat vásárol, hogy nőjetek belé.” A szerkesztőségi munka részeként és mellette alkotta meg azokat a meséket és verseket, amelyek meghatványozták a magyarul olvasók számát, színesítették az életművét, és hatással voltak a Kányádit követő szépírói generációra. Első gyerekverskötete, a Kicsi legény, nagy tarisznya 1961-ben, a Fényes nap, nyári nap 1964-ben, a Három bárány 1965-ben jelent meg. Monográfusa, Pécsi Györgyi Hajnal - Aranykacsák (papír, akvarell, tus, toll, színes ceruza, szórópisztoly, 21 * 16 cm, 1994] - illusztráció Benedek Elek Táltos Jankó című könyvéből (Holló és Társa Kiadó, Kaposvár, 1994] A farkas és a róka (akvarell, toll, papír, számítógép, 2016] - népmeseillusztráció szerint „Viszonylagos szellemi függetlenségben, viszonylagos szellemi szabadságban tudva magát, a növekvő gyerekolvasó sereggel (és a szülőkkel, akik anyanyelvi és szülői kötelességtudatból szintén olvassák a gyereklapokat), a megszaporodó író-olvasó találkozókkal, egyfajta szellemi partizánkodással talál majd egymásra költő és olvasó. A személyes találkozásoknak köszönhető - talán kijelenthető -, a nyolcvanas-kilencvenes években ő lesz a legnépszerűbb erdélyi költő (majd a Kárpát-medence magyar nyelvű költője). (A kilencvenes években már jószerével követhetetlenek gyerekkönyveinek megjelenései, nem föltétlenül új verseit, meséit adják ki a kiadók, de a legkülönfélébb szerkesztésben, válogatásban mindig osztatlan kiadói és olvasói sikerrel.) Kányádi Sándor a Személyes találkozások releváló jelentőségét éppúgy beépíti majd ars poeticájába, ahogy a gyerekirodalmat, egyáltalán az olvasót.” Fekete Vince írja a Székelyföldben megjelent Gyermekirodalmi jelenségek Erdélyben című írásában: „Weöres Sándort említettem az imént, és nem véletlenül. Gyermekversről érdemben szólni nem hiszem, hogy lehet az ő nevének említése nélkül. Az ő a mai, magyarországi gyermekvers-költészetben, ami az erdélyiben Kányádi Sándor. A gügyögő, lépéseit próbálgató gyermekvers-költészet - egy hatalmas képzavarral élve - Kányádi Sándor tollán vált Erdélyben felnőtté, az ő lírájában érte el igazából a klasszikus csúcsokat. Kányádi ugyanúgy megkerülhetetlen a mai erdélyi gyermekköltészetben (és talán nem csak ott), mint Weöres Sándor. Kányádi hatása pedig, akárcsak Weöresé, mind a mai napig kimutatható az erdélyi gyermekversekben. Tudomásom szerint Kányádi Sándor 1990 után nem írt gyermekverset, mégis annyira jelen van a gyermekek között, a gyermekolvasói köztudatban, mint nem sokan, talán senki Erdélyben, de még az anyaországban is nagyon meg kellene keresnünk Weöres Sándoron kívül azt az alkotót, aki annyira él a mai kisgyerekek között, mint ő.” Az életművel foglalkozó tanulmányszerzők egyetértenek abban, hogy Kányádi Sándor számos idegen nyelvre lefordított kötetének köszönhetően az egyetemes gyermekirodaimat is gazdagította verseivel, meséivel. A nyolcvanéves költőt köszöntő Meggyötörtén is gyönyörű című tanulmányában Bertha Zoltán „a felnőtteknek” írott versei kapcsán is kiemeli Kányádi Sándor mesélő mivoltának jelenségét: „Hogy mi biztosítja a Kányádi-szövegek varázsos stíluserejét és atmoszféráját, annak talán egyik legfőbb összetevője a lírai alany mesélő pozíciója, a szóbeliség ősi hagyományára támaszkodó elbeszélő kedélye. A hangzás, a nyelvzene eleven, lebilincselő és magával ragadó kisugárzása archaikus létmélységekből, létmegértő stratégiákból ered. A költő különösképpen szereti előadni a verseit (ország- és »világjáró«, »peregrinációs« utazásai során is) - s számos hanglemez, kazetta tanúskodik erről, meg az a versszerető közönség, amelyik számtalan hazai és külföldi író-olvasó találkozójának, előadókörútjának részese lehetett.” A Kányádi-életmű folyamatos törekvése, hogy költészete egyszerre legyen hiteles, személyesen megélt élethelyzetekre alapozott, mondható, sőt megzenésíthető, énekelhető. Ahogyan azt oly sokszor maga is hangsúlyozta nyilatkozataiban: „Van nekem egy teóriám: vers az, amit mondani kell. Meggyőződésem, hogy Gutenberg óta a verset a könyvbe száműzték. Azelőtt a verset vagy pengették, énekelték, vagy mondták, így adták át egymásnak. A népköltészet is így jött létre. Az indulattal, nyomatékkai ejtett beszéd áll közelebb a vershez, ez hordozza a fontos közlendőt.” A Gryllus testvérek és Huzella Péter megzenésítései maximálisan kiemelik a versekben olvasás közben is érezhető ritmust és dallamot. A Kaláka együttes Kányádi-versek nyomán született CD-jének tizenkilenc verse közül tizenegy (Sóhajtás; Elszálltak; Szemerkél az őszi eső; Faragott versike; Alma; Feketerigó; Betemetett a nagy hó; Az elveszett követ; Birka-irka; Tarlón túzok lépeget; Három székláb) kimondottan a gyermekeknek szól. Ugyanezek közül több ismerős lehet iskolai tankönyvekből vagy gyermekvers-válogatásokból. Azt, hogy a szerző töretlen párbeszédben maradt gyermekkori énjével, szépen kifejezik azok a versei is, amelyekben fiatalkori személyes hangulatokat, életképeket idéz meg. Ködöböcz Gábor Hagyomány és újítás Kányádi Sándor költészetében című kötetében átlényegülő beleérzéssel tér ki a romlatlan ifjúkori tisztaságot tükröző Hajnaltájt, hazaballag óban és a megtartó közösség egységélményébe való visszakívánkozás és visszatalálás hitét leíró Fától fáig balladisztikus képvilágára. Kányádi Sándor versei hallhatóvá teszik a mindig bennünk lakozó tiszta gyermek hangját. LAPSZAMUNK SZERZŐI Ágoston Szász Katalin (1996) irodalomszervező, kulturális 4Íjságíró Benyhe István (1954) író, költő, műfordító Bonczidai Éva (1985) író, szerkesztő Borbély László (1968) író, szerkesztő Döme Barbara (1973) író, újságíró, szerkesztő Kántor Mihály (1974) szakíró Kányádi Sándor (1929-2018) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas költő Marthy Barna (1976) énekes-dalszerző, író, költő, műfordító Nagy Betti (1963) költő Tallián Mariann (1971) színművész, író IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET 2019. május