Heves Megyei Hírlap, 2019. május (30. évfolyam, 100-125. szám)
2019-05-11 / 108. szám
IRODALMI-KULTURALIS MELLEKLET 2019. május 11. 4 Döme Barbara novellája 6 Kilencven éve született Kányádi Sándor 7 Látogatás a Mesemúzeumban A Sárkány kútja (vászonpapír, olaj, 30 * 43 cm, 2008] ortre A kolduló dervis Az ír származású színházi intéző és menedzser, Abraham Stoker az 1890-es években a londoni művészi és politikai elitben, pártfogó színészének köszönhetően, igen szabadon és otthonosan mozgott, így találkozhatott a különös magyar utazóval, aki sikerkönyvének ötletét adta: a furcsa világfi bejárta a török földeket és Közép-Ázsia kánságait, legalább nyolc nyelven folyékonyan beszélt, mind a zsidó, az iszlám és a keresztény hagyományok beavatott ismerője volt, hazájában nyelvészprofesszorként tisztelték, népének eredetét kutatta, politikai közvetítőként és tanácsadóként tevékenykedett, ráadásul igen kellemes társaságnak is bizonyult. Ő mesélt Stokernek egy bizonyos III. Vlad nevű fejedelemről, Havasalföld XV. századi hírhedt uralkodójáról. II. Vlad Dracul fejedelem fiaként legitim trónörökös volt, de apját elárulták, és már nagyon fiatalon harcolnia kellett a trónért. Amikor 1456-ban visszahódította azt, bosszúálló hadjáratot indított, ami aztán végigkísérte egész uralkodását. Keménykezű, kegyetlen, vérszomjas uralkodónak ismerték, ragadványneve „Felnyársaló”-t jelent. A feltörekvő, de mindaddig sikertelen írót, Stokert megihlette a karakter, és komoly kutatómunkát követően, 1897-ben meg is jelent és hatalmas sikert aratott vámpírregénye, a Drakula - sokan nem tudják, hogy mindezt közvetve Vámbéry Árminnak köszönhetjük. Wamberger Hermann a felvidéki Szentgyörgyön, dél-németországi gyökerű zsidó család gyermekeként látta meg a napvilágot. Születésének pontos dátuma nem maradt fenn hivatalos dokumentumokban, de visszaemlékezéseiben az 1831-es vagy ’32-es év márciusát jelöli meg. Édesapja, feltehetően még fia születése előtt, az 1830-as kolerajárvány áldozata lett. Néhány évig édesanyja akaratereje és szorgalma tartotta őket életben, s amikor az asszony újra férjhez ment, Dunaszerdahelyre költöztek. A gyorsan növekvő családban viszont a nélkülözés is egyre nagyobb lett. Az alig néhány éves Hermann szenvedéseit csak súlyosbította, hogy gyermekkori aszeptikus csontfejnekrózis következtében bal lába végleg lebénult. Nyolcéves koráig héber nyelvet, illetve magyar és német írás-olvasást tanult a zsidó iskolában, majd édesanyja protestáns keresztyén iskolába íratta át, hogy világi tudományokból is okulhasson. Ahogy Küzdelmeim című önéletírásában elmeséli: „Dunaszerdahelyi kisdiák korom emlékei közt Ágoston Szász Katalin megjelenik előttem egy nyájas öreg úr képe: az első nevezetes keresztény emberé, kivel az élet útján összetalálkoztam. Osztályunk vizsgájának előkelő vendége akadt Bartal György aranysarkantyús vitéz, a híres jogtudós és történetíró személyében [...] Bartal, a tanító kérésére, maga egzaminált engem. Jó elővéleménye lehetett az emlékezőtehetségemről, mert ugyancsak megforgatott a kérdéseivel. A többi közt felütötte az olvasókönyvünket, melynek egy hosszú lélegzetű latin versezet volt a végén. Azt kérdezte, hogy el tudnám-e mondani hibátlanúl? Nekem több sem kellett. Elkezdtem reczitálni szépen [...] Ez előkelő vendég nagyon meg volt velem elégedve. Megczirógatta arczom és egy ezüst húszast csúsztatott kezembe, ráadásul adva még ezt a biztatást: »Csak tanúlj fiam!«” az erős várhat majd kegyelmet ff vezervers KányádiSándor Tűnődés csillagok alatt Hosszan néztem én az este a ragyogó csillagokat. Addig néztem, addig-addig, amíg lassan kialudtak. Eltűnődtem. A magas ég tűnődésre elég tágas, s csöndessége bennem olykor reményt reményre zöldágaz. Most is, hogy ott nézelődtem, megkapott a végtelenség. Úgy éreztem, mintha máris fönn a csillagok közt lennék. Gyermekálmom két pej lovát befogtam a Nagy Göncölbe, s hajtottam a Hadak útján komótosan, hátradőlve. Csupa-csupa ismerőssel találkoztam, és a holdnál lovaimra alkudott a kapcáját szárító bojtár. Vásárt csaptam, s jegyet vettem egy induló rakétára.- Körülbelül kétezerét írhatott a Föld naptára. -Akkor megfázott a hátam (nem csoda, hisz ingben voltam), s az induló rakétáról vissza, le a földre hulltam. Földi tárgyak nőttek körém, mindennapok kis tényei. Hajnalodott, s a csillagok messzibbről kezdtek fényleni. Iszonyúan magasra nőtt, s reám kacagott az égbolt: „Talán meghalsz, anélkül, hogy látnád Rio de Janeirót. % Tán a hangod se jut tovább, annál a két fenyőfánál, amelyik a dombhajlaton, szinte látom, téged sajnál. És te akarsz hinni, merni, álmodozni más bolygóról?” - Csúfondáros kicsi ködök szálltak fel a keskeny Öltből. Szárközépig ért a harmat, nyomot hagytam benne verten, de tudtam, ha jő az este, konok álmom újrakezdem. Végzem, mit az idő rám mér, végzem, ha kell százszorozva! Hinni kell csak, s följutunk mi, föl a fényes csillagokba! 1955 folytatás a 3. oldalon | %
