Heves Megyei Hírlap, 2019. április (30. évfolyam, 76-99. szám)

2019-04-03 / 78. szám

2019. ÁPRILIS 3., SZERDA KITEKINTŐ, SZOLGÁLTATÁS g Baráth Zoltán dalos üzenete Egerszalókról a színházi világnap alkalmából Vele „qsak” szórakoztunk Egerszalókon is méltón ünnepelték meg a színházi világnapot. A faluházban Baráth Zoltán Velem csak szórakoznak című dalos, tréfás, megható sanzon- és kupléestjére gyülekezett ezen a napon a község apra­­ja-nagyja. Ebner Egres Béla szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu EGERSZALOK Ez persze így nem igaz, hisz nemcsak szalókiak, de a megyeszék­helyről érkezők is elfoglalták helyeiket - már akiknek ju­tott - a faluházban. Kár volt aggódniuk a szervezőknek, hogy megtelik-e a terem ér­deklődőkkel, ugyanis túl­zás nélkül állíthatjuk, hogy a csilláron is lógtak ezen a hétköznapon, ami nem csak a világnap okán nemesedett ünneppé. Kell a szó és kell a dal, szükség van arra, hogy kikapcsoljon egy órácskára az agyunk, pillanatokig leg­alább ne a mindennapos po­­tomságokkal, hanem valami éteri - egyszerű ember szá­mára megmagyarázhatatlan - dimenzióba kerüljünk, is­mert, vagy kevésbé népsze­rű, mégis magukkal ragadó dallamok szárnyán. Erre pedig ki más tudná a legjobb receptet, mint egy virtigli színész, komédiás, bo­hóc. Olyan valaki, aki képes a színpadról sugározni. Sugá­kai és természetesen sanzo­nok, kupiék pontos válogatá­sával élénkbe tárni, anélkül, hogy felszínes, csak a szó­rakoztatásra fókuszáló mű­sort állítana össze. Ez vélhe­tően több évtizedes színház­­csinálói, rendezői gyakorla­tának is köszönhető, az azon­ban, hogy képes dalról dal­ra megváltozni, megújulni, más - hol vigyorgó, hol legör­bült szájú - maszkot magá­ra ölteni, a színészi tehetség csillogását jelzi. A hangulat­teremtésnek, atmoszféra-va­rázslatnak pedig igazi meste­re. A vaskos vastapssal hono­rált est végén szinte meglepe­tés volt, hogy az egerszalóki főtéren nem konflisok bakján ülő, vatermörderbe burolózó kocsisok várták a „színház­ból” távozó, a produkciótól felajzott nagyérdeműt, hogy gálánsán hazahajtassanak. Pedig minden néző orra tel­ve volt a orfeumok pajzán il­latával, fülében csengett a hajdan volt kabarék kacagá­sa, hahotázása, lelke megtelt a boldog békeévek tán azóta sem érzett friss levegőjével, lelkében felbuzdult a honde­rű, szíve csordultig telt keser­­édes, szerelmes érzésekkel, szeme pedig megtelt könnyel. Ez utóbbit pedig nem lehetett tudni, hogy a kacagás, vagy a meghatottság csalta oda, mert az igazi színháznak eme varázslatos estjén Baráth Zol­tán előadása - a csak színhá­zakban és színészekkel meg­történhetett anekdotáival fű­szerezett, dalválogatása - az érzelmek hullámvasútjára ül­tette fel szeretett közönségét. Bebizonyította, hogy a kup­ié és a sanzon nemcsak mon­dén, bársonnyal borított sze­­parék világában, de a szóláti faluház kicsiny színpadán is otthonra lel. S örök bizony­ságul mutatta fel, hogy szín­ház nemcsak fő- avagy nagy­városban, de egy kistelepülé­sen is otthonra lel, ha a teát­rum szellemét értő és érző tál­tos idézi meg. Éles arányérzékkel érzi, mi az, amire közönségének szüksége van Mert a színház nem zárt világ! Akkor ünnepelhetjük igazán, ha nemcsak színját­szásra épült szentélyeiben, de falusi kultúrházakban, ne adj’ isten barlanglakások­ban, istállók jászla előtt is felharsan a szó, felcsendül a dal, ha vannak olyan papjai, akik bárhol, bármikor képe­sek megszólítani az emberek lelkét. Ez az igazi színházi világnapi üzenet, amit nem­csak a teátristáknak, de a né­zőközönség soraiban helyt foglalóknak is meg kell halla­niuk, sőt továbbadni is köte­lességük. rozni gondolatot, pillanatnyi és általános emberi érzelme­ket, megmutatva esendősé­­günket, hibáinkat, erényein­ket s azt, hogy az ember nem másra, de boldogságra és sze­­retetre termett. Baráth Zoltán éppen ilyen figura. Pontosan tudja, éles arányérzékkel ér­zi, mi az, amire közönségé­nek szüksége van. Látható­an komoly és nagyon precíz, tudatos szerkesztéssel állítot­ta össze estjét, megpendítve azokat a húrokat, melyek leg­inkább rezonálnak az embe­ri lélek rezdüléseire. Hallgat­va az édes-bús dalokat - Kal­ló Zsolt kiváló, érzékeny zon­gorakíséretében - meg kel­lett tapasztalni, hogy vannak időtálló, minden jobb, rosz­­szabb kornak ellenálló, azok­nak fittyet hányó dalok, amik ugyanúgy működnek a hu­szonegyedik század sodró vi­lágában, mint a letűnt - né­ha tán visszasírt - korokban. Az ember - a férfi és a nő - ugyanis, bármilyen korba, környezetbe helyezzük, mit sem változik az elrepülő szá­zadok, tán évezredek során. Ugyanazok az ösztönök, érzé­sek munkálnak bennünk ma a technikától, internettől, tö­megkommunikációtól átha­tott, megfertőzött világunk­ban, mint eleinkben. Baráth Zoltán ezt az időtlen emberséget képes apró gesz­tusokkal, profán fintorok-Baráth Zoltán profán fintorokkal is elénk tájra az időtlen emberséget Fotó: Gál Gábor MOZI Cinema Agria - Eger 15.30 ÉS 18.00 ÓRA: Dumbo 16.00 ÉS 18.00 ÓRA: Túltolva 18.00 ÓRA: Testvérlövészek 20.30 ÓRA: Elrabolt világ 20.00 ÓRA: Mi 20.30 ÓRA: Marvei kapitány Uráni Mozi Illés György Terem 17.00 ÓRA: A világ gyengéd közönye Cinema Bridge - Gyöngyös Szabadság Terem TV * HELYI MŰSOROK * RADIO Kulcsár Noémitől tanultak EGER Kulcsár Noémi koreográfus, a Magyar Táncművészeti Egyetem Moderntánc Tanszékének veze­tője tartott workshopot az egri EKE gyakorlóiskola táncosainak a hétvégén. A művésznő, aki az MTE adjunktusa, a nemzeti ünnepen vehette át a táncművészet terén kiemelkedő alkotói tevékenysége elismeréseként a Harangozó Gyula-díjat. Az órákon részt vett Csere Zoltán táncművész. Fotó: Gál G. Érdekeseket látott, hallott? 06-30/324-7729 Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger, Trinitárius utca 1. 3301 Eger, Pf. 23. E-mail-címeink: szerkesztoseg@ hevesmegyeihirlap.hu; heol@heol.hu Szerkesztőségi telefon: 36/513-600. Szerkesztőségi fax: 36/513 605. AJÁNLÓ 15.30 ÓRA: A királynő kutyája 17.30 ÓRA: Dumbó 20.15 ÓRA: Elrabolt világ Puskin Terem 16.00 ÓRA Dumbó 18.15 ÓRA: Marvei kapitány 20.45 ÓRA: Mi SZÍNHÁZ Gárdonyi Géza Színház Nagyszínpad 15.00 ÓRA: lllatszertár (Blaha Lujza-bérlet) TV EGER 8.00 A TV Eger műsora - a keddi adás ismétlé­se 12.00 Diginfó 18.00 TV Eger szignál 18.01 HírAdás - egri híradó. Időjárás-jelentés 18.20 Angol nyelvleckék 18.30 Margó - kulturális magazinműsor (ism.) 19.00 HírAdás - egri híradó. Időjárás-jelentés 19.20 Filmözön - filmajánló 20.00 HírAdás - egri híradó. Idő­járás-jelentés 20.20 Stúdió - közszolgálati magazinműsor 1-2. rész GYÖNGYÖSI TV 0.00 Képújság fi.00 A keddi adás ismétlése 9.00 Műsorismertetés 9.01 Aktuális - hírek röviden 9.02 10 perc - beszélgetés a világról, a városról, az emberekről... 9.13 Újévi koncert (részlet) 9.16 Reklám 9.20 Aktuális - Gyön­gyös és a térség legfrissebb hírei 9.35 Fogadó­óra, 1. rész - közéleti magazin 10.01 Reklám 10.04 Fogadóóra, 2. rész - közéleti magazin 10.30 Aktuális - Gyöngyös és a térség leg­frissebb hirei 10.45 Moziklip - mozimagazin 10.59 Turmix - válogatás a legnépszerűbb műsorainkból 11.12 Reklám 11.15 Aktu­ális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 11.30 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.01 Aktuális - hírek röviden 18.02 Hit vilá­ga - vallási műsor 18.13 Víz - kisfilm 18.16 Reklám 18.20 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 18.35 Sport7,1. rész - sport­­magazin 19.01 Reklám 19.04 Sport7, 2. rész- sportmagazin 19.30 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 19.45 Üzleti negyed- gazdasági magazin 20.12 Reklám 20.15 Ak­tuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 20.30 Képújság LÍCEUM TV 0.00 Képújság 7.00 EszterházySC (14J-DVSC Schaeffler (8.) - K&H Liga, 19. forduló, női ké­zilabda-mérkőzés (ism.) 8.30 Képújság 10.00 A keddi adás ismétlése 10.00 Eszterházy Csil­laga - az EKE összegyetemi tehetségkutatója 12.00 Képújság 14.00 A pénteki adás ismét­lése 14.00 Eszterházy körkép - az EKE közéle­ti magazinműsora 14.35 Hírlánc - az EKE hír­műsora 14.50 Veled EGYETEMben - hallgatói magazin 15.20 Élménysuli - oktatási magazin 16.00 Képújság 18.00 EKE-Eger-KOK (10.)­­SMAFC (13.) - NB I. B, Zöld csoport, 26. for­duló, férfikosárlabda 19.30 Képújság 21.00 A pénteki adás ismétlése 23.00 Képújság 0.00 Csak igazi mai sláger megy 5.00 Hírösz­­szefoglaló 6.00 Csak igazi mai sláger megy 10.00 Premier moziajánló 12.00 Csak igazi mai sláger megy 17.00 Cooky Show 20.00 Disco*s Hit 22.00 DJ Factory FM 7 RADIO 0.00-5.00 FM 7 Night a legnagyobb hazai slágerek, az éjszakára hangolva. Óránként hírek, időjárás, útinformációk 5.00-5.15 Hírösszefoglaló az előző nap legfontosabb történéseiből, benne: Agrárpercek 5.30-5.45 Hírösszefoglaló az előző nap legfontosabb történéseiből 6.00-10.00 FM 7 Café Eger­ben Rohlicsek Judittal, Gyöngyösön Géczi Adrienn-nel. Félóránként friss hírek, időjárás, útinformációk 10.00-15.00 Helló Meló, Géczi Adrienn-nel és Győri Nikivel. Könnyed témák, munka mellé. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 15.00-18.00 Traffic, Győri Nikivel. Folyamatos útinformációk, játékok, riportok és könnyed témák a hazaút mellé. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 18.00-20.00 FM 7 Summer. A nyár legna­gyobb slágerei. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 20.00-21.00 Disco*s Hit Top 40 slágerlista, Bárány Attilával, Hamvai PG- vel és DJ Juniorral 21.00-24.00 Disco*s Hit a legfrissebb zenék, mixben, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és DJ Juniorral. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk mmmssaai 5.00 Napköszöntő Hírek, kalendárium 7.00 Szentmise közvetítés az egri bazilikából 7.35 Szentek, szent életű emberek Prohászka Ot­tokár 8.15 Játék 8.45 Lapszemle 9.05 Múl­tunk pillérei 10.05 Szószóló 10.45 A lélek szava 11.05 Az otthon ízei 11.30 Vatikáni rádió (ism.) 12.05 Egyházi hírek 12.15 Evan­gélium, Szólj Uram! 13.05 Nem középiskolás fokon (ism.) 13.40 Népzenei kincsestár 14.05 Úton és Útfélen Ország és Világjáró Turisztikai Magazin 14.35 Neuma (ism.) 15.05 Szentek, szent életű emberek (ism.) 15.15 Hétvégi levél (ism.) 15.30 Hitvalló 16.05 Érték-adó Gazda­sági magazin 17.00 Regionális hírek 17.15 Ko­ra esti hírmondó 17.45 A régió sportja 18.00 Rózsafüzér 18.35 MKR-műsor - Keresztény közéleti akadémia 19.05 Iránytű (ism.) 19.45 Esti mese 19.50 A lélek szava (ism.) 20.10 Beszélő könyvek 21.05 Sziluett (ism.) 21.35 Úton és Útfélen (ism.) 22.10 Szószóló (ism.) 22.50 A lélek szava (ism.) 23.05 Vatikáni rádió 23.25 Hitvalló (ism.) EGERBEN ma délután fél öt­től a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárban az Aj­tók és átjárók sorozat része­ként a tinizugban Varga Bea íróval, szerkesztővel, visel­kedéselemzővel találkozhat­nak az érdeklődők. Az On Sai művésznéven publikáló hölgy 2004-től a fantasztikus iro­dalom aktív tagja, 2011 óta a Könyvmolyképző Kiadónál az Aranymosás tehetségtámoga­tó projekt vezetője. Sci-fi és fantasy regényeket, kisregé­nyeket, novellákat ír. EGERBEN e hét végéig, április 5-ig látható az Autart kiállí­tás, a Kossuth Lajos utca 17. szám alatti Ziffer Sándor Ga­lériában. A tárlaton azon hob­bialkotók munkái tekinthetők meg, akik szabadidejükben alkotnak. ÜGYELETES PATIKA Eger: Április 3., szerda, 20.00-7.30: Gránátalma Gyógyszertár, Eger, Kórház, SBO, 36/411- 444/2514. Gyöngyös: Április 7-ig: Benu Gyógyszertár Erzsébet Gyöngyös, Kossuth L. u. 36. Hatvan: Lestyán Gyógyszertár, Hatvan, Kossuth tér. HEOL a Heves megyei hírportál

Next

/
Oldalképek
Tartalom