Heves Megyei Hírlap, 2019. április (30. évfolyam, 76-99. szám)
2019-04-15 / 88. szám
2019. ÁPRILIS 15., HÉTFŐ 0 MEGYEI KÖRKÉP Polgárőrség nélkül nem lehet közrendről beszélni A magyar Athénná Nagy a becsületük Csóra György adta át Bárány Miklósnak (jobbra) az országos szövetség kitüntetését Fotó: Szilvás István A polgárőrök tavaly kilencmillió órát töltöttek szolgálatban, ennek is köszönhető, hogy hazánk Európa egyik legbiztonságosabb országa. Ebben nagy részük van a megyében tevékenykedő egyesületeknek - hangzott el az önkéntes bűnmegelőzők megyei évértékelő közgyűlésén. Szilvás István ausi30@gmail.com HEVES MEGYE Az elismerés méltán megilleti azt a csaknem háromezer polgárőrt, akik szűkebb hazánk 96 településén óvják a helybeliek nyugalmát. Az elmúlt évben - mint számadásában Völgyi Ferenc, a megyei polgárőrszövetség elnöke utalt rá - 246 ezer 995 órában járőröztek a köz- és külterületeken. Az önálló szolgálat mellett csaknem 60 ezer órát a rendőrök - főleg a körzeti megbízottak - társaiként töltöttek el. Ezt a segítséget köszönte meg a sárga mellényeseknek Czinege László r. dandártábornok, aki elmondta: a rendőrség félkarú óriás lenne a polgárőrök nélkül. Ám együtt eredményesen tevékenykedhetnek, hogy mindenki úgy érezze: jó itt élni.- A mi munkánk hivatás, s a polgárőröké is azzá válik. Olyan vállalás ez, aminek becsülete van - jelentette ki a megyei rendőrfőkapitány. Beszámolójában Völgyi Ferenc megerősítette: a polgárőrök - felbecsülhetetlen hely- és emberismeretük révén - fáradhatatlanul járták a települések utcáit, ellenőrizték a posták, pénzintézetek, pályaudvarok, közintézmények épületeit és környéküket. Igyekeztek jó kapcsolatot teremteni az önkormányzatokkal, a lakossággal és a helyi közösségekkel, HIRDETÉS mert csak velük lehet hatékonyan küzdeni a bűnözők ellen. A megyében ma százhét lakosra jut egy polgárőr, a legtöbben a hatvani járásban, a legkevesebben a hevesiben szolgálnak. Bekapcsolódtak a Tiszteletet az éveknek, biztonságot az időseknek, s az Egy iskola - egy polgárőr bűnmegelőzési programba. A bűnügyileg fertőzöttebbnek ítélt településeken - Hevesen, Kálban, Karácsondon, Szajlán, Tarnaleleszen, Adácson, Andornaktályán, Gyöngyösorosziban, Heréden, Kiskörén, Kompolton, Mezőszemerén, Tarnabodon, Tarnaörsön, Tarnazsadányban és Tiszanánán - kiemelt országos program keretében végezték a munkáju-Felmentését kérte tisztségéből a megyei szövetség egri és hatvani területi alelnöke. A közgyűlés Szabó Pétert (Egerszalók) az egri, Pásztor Sándort (Petőfibánya) pedig a hatvani kát. Sikeresnek bizonyultak a nagyvárosi bűnözés visszaszorítására indított akciók is.- Az országban ma a polgárőrség nélkül nem lehet közrendről és közbiztonságról beszélni. Hevesben rend, fegyelem és nyugalom van. Ehhez a rendőrségen túl a polgárőrség is hozzájárult - jelentette ki Csóra György. Az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) általános elnökhelyettese kiemelte: számos településen érezhetően csökkent a bűntények száma, ezért az ottani egyesületek „ellustultak”. „Ha egy gazda elhanyagolja a szőlőtáblát, akkor ott feltör a gaz” - indokolta, miért kell szinten tartani bűnmegelőzést. terület alelnökévé választotta meg. A HMPSZ felügyelőbizottsága elnöki posztjára Pintér Szilvia (Kisnána), e testület tagjai sorába pedig Kelemen Pál (Egerszólát) került. A közgyűlésen szó esett a további feladatokról. Völgyi Ferenc ezek között említette a fiatalok megnyerését. Vonzó bemutatókkal, versenyekkel lehet felkelteni a tizenévesek érdeklődését. Céljuk, hogy fejlesszék az oktatást, minél több egyesületi vezető végezze el a központi Polgárőr Akadémiát. Tavaly számos polgárőr végzett kiemelkedően magas színvonalú munkát, amit kitüntetésekkel ismertek el. Czinege László Főkapitányi elismerésben részesítette Balogh Zoltánt (Adács) és Pásztor Richárdot (Lőrinci). Az OPSZ elnöke a Polgárőr Erdemkereszt arany fokozatát adományozta Bárány Miklósnak (Heves), a bronz fokozatával Danczinger Gézának (Recsk) fejezte ki elismerését. A megyei szövetség emlékplakettet adományozott Szőke Juditnak (Tarnalelesz), Sipos Lászlónak (Gyöngyöshalász), Tóth Barnabásnak (Szihalom), Kasza Zoltánnak (Petőfibánya) és Urbán Bélának (Zaránk). Az utóbbi elismeréseket Csóra György és Völgyi Ferenc nyújtotta át. Változások a vezetésben válhat a város EGER A helyi művelődési és civil szervezetek képviselőit várták a minap a városházán fórumra, amelynek a középpontjában a közművelődés megújítása állt. Az eseményen elhangzott, a városvezetés közművelődésről szóló rendelet megalkotását tervezi, ám ehhez kikérik az érintettek véleményét a találkozón. Habis László a létesítményi háttérről tartott előadást. A polgármester elmondta, a terveik között szerepel egy többfunkciós közművelődési központ létrehozása, s az Uránia mozi továbbfejlesztése is. Martonné Adler Ildikó alpolgármester felszólalásában kiemelte, szeretnék elérni, hogy kulturális szempontból Eger a magyar Athénná váljon. A részt vevők javaslatokat tettek a közművelődésben szükséges változtatásokról. A városi diáktanács tagjai fiataloknak szóló közösségi központ kialakításáról szóltak, de volt, aki új, neves kiállítások fogadására alkalmas galéria létrehozását szorgalmazta. Süli K. Másol, beilleszt: e témában alkottak EGER Idén már harmadszor rendezte meg az Eszterházy Károly Egyetem Média és Design Tanszéke a Tipózóna kiállítást, bevonva a hazai művészeti egyetemek tervezőgrafikai műhelyeit. A krakkói Jan Matejkó Képzőművészeti Akadémia is a meghívottak között szerepelt, célul tűzve ki azt, hogy a tárlat nemzetközi kiállítássá váljon. Ebben az évben a COPY/ PASTE témára készült munkákat állították ki a Templom Galériában két katEgóriában: az egyikben a témát teljes művészi szabadsággal kezelve valósítja meg a pályázó, a másikban létező költői szövegeket feldolgozó megoldást láthatunk. A megnyitón a Gárdonyi Géza Színház és a GG Tánc Eger performansza után a Bölcsészettudományi és Művészeti Kar dékánja, dr. Pintér Márta Zsuzsanna köszöntötte a vendégeket. Idén a Tipózóna Magyar Tipográfiai Díjat oktatói kategóriában az egri egyetem oktatója, Szemmelroth Balázs nyerte. A hallgatók közül a díjat Liber Zsolt, a Magyar Képzőművészeti Egyetem diákja nyerte. M. H. Izgalmas tárlat nyílt a Templom Galériában Fotó: Huszár Márk MÁJUS 13.19:00 EGER VÁROSI SPORTCSARNOK A KONCERT FŐVÉDNÖKE: ABIS LÁSZLÓ, EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE JEGYEK VÁLTHATÓK: A TOURINFORM IRODÁBAN (3300 EGER, BAJCSY-ZS. U, 9. TEL: 36/517-715).ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS KEZELÉSI KÖLTSÉG NÉLKÜL: GAG.JEGY.HU Kilencvennégy fehér-, 19 rozé, 42 vörös-, egy siller bort kóstoltak Újítások a mátrai bormustrán Először bírálta a borokat gasztrobizottság is Fotó: Czímer Tamás GYÖNGYÖS Az eddigi évekhez képest ebben az esztendőben rekord számú, százötvenhat borminta érkezett a nagy hagyományokkal rendelkező mátravidéki borversenyre. Az idei bormustra immár a huszonnegyedik volt a sorban, ám több szempontból sem a korábban megszokott módon zajlott.- Az újítások borversenye az idei - jelentette ki az esemény megnyitóján a Mátrai Hegyközségi Tanács elnöke. Kovács Zita a Kékes Étteremben megrendezett borvidéki versenyen egyebek között elmondta, hogy a négy szakmai bírálóbizottság mellett ezúttal egy társadalmi zsűri is helyet kapott.- Most első alkalommal külső szakembereket is elhívtunk a rendezvényre bírálni - magyarázta a hegyközség elnöke. - Olyan nemzetközi és hazai étteremvezetők, sommelierek, szakújságírók is érkeztek hozzánk, akik vagy már a mátrai borok elkötelezett hívei, vagy pedig azt szeretnék, ha jobban megismerhetnék a vidékünk borait. Az esemény védnökének az idén dr. Kállay Miklóst, a Magyar Bor Akadémia tiszteletbeli elnökét, emeritus professzort kértük fel, aki nagy örömmel vállalta el ezt a tisztséget. Hozzátette, külön asztalt kapott a gasztrobizottság, ahol többek között a város polgármestere, Hiesz György, a médiából jól ismert Bernáth József séf, vagy a Gundel étterem pohárnoka, Koór Kitti is bírálta a nedűket. A 156 bormintát több mint negyven termelő adta le. Megtudtuk, kilencvennégy fehér-, tizenkilenc rozé, negyvenkét vörös- és egy siller, azaz kastélyos bor is érkezett a megmérettetésre. Kovács Zita a benevezett borok minőségéről megemlítette, a mostani minták a borvidék nagyon izgalmas arcát mutatták be, összesen harminc aranyérmes nedű született. A mátrai borvidéki borverseny ünnepélyes eredményhirdetése május 18-án a városi bornapokon lesz szokás szerint, ám ebben is van változás, ugyanis az elnök elmondta, a borászoknak nem kell addig várni, a napokban kiértesítik őket az elért eredményekről. H. É. Látogasson el hírportálunkra! HEOL.hu