Heves Megyei Hírlap, 2019. március (30. évfolyam, 51-75. szám)
2019-03-07 / 56. szám
10 MOZAIK-TV-MÚSOR 2019. MÁRCIUS 7., CSÜTÖRTÖK POÉNPERCEK SZUPERMARKETBEN Egy házaspár vásárol egy szupermarketben. A férj betesz egy üveg konyakot a bevásárlókocsiba.- Megőrültél? - kiált fel a feleség. - Ezt nem engedhetjük meg magunknak!- De hiszen ez most akciós, csak 3000 forintba kerül! A nő azonban kiteszi a konyakötés mennek tovább. Később a férfi észreveszi, hogy a nő betesz egy 6000 forintos arckrémet a kocsiba.- Megőrültél? Ez egy nagyon drága krém! - mondja a férj.- Igen, de gyönyörűnek látsz majd, ha ezt használom.- Hát, a konyak ezt fele áron megteszi! - válaszol a férj. MEGVESZTEGETÉS Kovács a bíróság elé kerül, mert azzal vádolják, hogy megvesztegetett egy rendőrt, ám ő a vád hallatán méltatlankodik.- Kérem, szó sincs itt vesztegetésről, csak fogadtunk az engem leállító rendőrrel. Ő megszondáztatott, a műszer szerint piás voltam. Erre én azt mondtam, fogadjunk 10 ezer forintba, hogy most el fogja venni a jogosítványomat. Ő azt mondta, hogy fogadjunk, hogy nem. Ő nyert! AJÁNDÉKOZÁS Két ifjú hölgy beszélget:- Holnap van a barátom születésnapja, és nem tudom, mit vegyek neki - mondja az egyik.- Hát vegyél neki egy könyvet! - javasolja a barátnője.- Ugyan, könyve már van neki! TAMÁS napja TAMÁS. Arameus eredetű, görög közvetítéssel érkezett hozzánk. Jelentése: iker. Védőszentje: Aquinói Szent Tamás. EGYÉB NÉVNAPOK: Pál, Tomaj, Ubul. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban Szent Perpétua és Felicitász vértanúk emléknapja, Tamás napja. A református és az evangélikus naptárban Tamás, Tomaj napja. A zsidó naptárban ádár hónap 30. napja. NAPI IGÉK. Katolikus: MTörv 30,15-20. Zsolt 1. Lk 9,22- 25. Református: Jn 11,1-16. Neh 6. Evangélikus: Kol 3,(5-7)8-11. lSám 6,1 -1,1. A LEGUTÓBBI SUDOKU MEGFEJTÉSE 8 2 1 4 5 3 9 7 6 4 3 6 7 2 9 1 8 5 7 9 5 6 8 1 4 2 3 9 6 3 2 7 5 8 1 4 1 4 7 9 3 8 6 5 2 2 5 8 1 4 6 3 9 7 6 7 2 8 1 4 5 3 9 5 8 9 3 6 7 2 4 1 3 1 4 5 9 2 7 6 8 ✓ KÁLIUM ÁGYON LUSTÁLKODIK FELHALMOZÁS BELGA AUTÓJEL ► T GAZEMBER IDŐT TANGÓZÁSSAL TÖLT RUHAIPARI SZAKMA RELATÍV, RÖVIDEN KÖRLET KÖZEPE! NAIROBI POLGÁRA PUSZTÍTÓ TRÓPUSI CIKLON ► T T" ▼ TÉTET NÖVELTETŐ NÉVELŐ ► Y r ATOM...; RAJZFILMHŐS AMPER J ► ÓSDIVÁ VÁLIK NEM IS APÁS! INNEN MÁSHOVÁ ► PÚPOS TULOKFAJ L_ HEVESEN IDE-ODA MOZGAT ► ~~W~ GÉPGYÁRUNK VOLT PITYEREG L JÓL VÁG A KÉS ► rv-ILONA, BECÉZVE L CELSIUS, RÖVIDEN TEREM VÉGEI! r T ' SZIBÉRIAI FOLYAM OLDAL, RÖVIDEN ► VONZ TENGERIT MORZSOLÓ, TÁJ. ► SKANDINÁV REJTVÉNY ci irtnui i SUUUnU 5 1 2 7 9 3 1 8 6 * _3_ 2 4 2 3 T 8 5 2 _6_ 3 4 _8_ T 7 1 8 9 7 7 2 1 6 9 HOROSZKÓP KOS (03. 21.-04. 20.) Növő Hold van a Halak jegyében. Feszültté teheti ez a bolygóállás, nehezen tudja kezelni és megélni az érzéseit. Hagyja, hogy a romantikus énje kerüljön előtérbe! BIKA(04. 21.-05. 20.) A Merkúr hátráló mozgásban látszik. Jó lenne, ha egy kicsit kiengedné a kezéből az irányítást! Ne akarjon mindent százszázalékosan elvégezni, csak magának okoz felesleges köröket. IKREK (05.21.-06.21.) Kissé fásultan végzi feladatát, nem lelkesedik olyan örömökért sem, amelyek korábban megmozgatták fantáziáját. A párkapcsolatán van most a hangsúly, keressen abban örömet! RÁK (06. 22.-07.22.) Ne legyen türelmetlen, ha egy komplikált dologra keres megoldást. Semmilyen sikert sem adnak ingyen, keményen kell dolgoznia, ha eredményt akar. Ha tanácstalan, kérjen segítséget! OROSZLÁN (07.23.-08.22.) A Halakban van a növő Hold, ez kissé dekoncentrálttá teszi, ugyanakkor felerősíti kreatív energiáit. Érdemes lenne ezeket alkotó módon megélnie. Próbáljon ki egy új hobbit! SZŰZ (08.23.-09.22.) Komoly lemaradásai vannak a munkájában, anyagi befektetéseinek, beruházásainak megtérülése most erősen kérdéses. Mégse keseredjen el, most kell ütnie a vasat, mert a szerencse kereke fordul! MÉRLEG (09. 23.-10.22.) Mindenben a saját elképzeléseihez ragaszkodik. Jobban teszi azonban, ha rugalmasabb, és mer változtatni, esetleg jó tanácsot ad azoknak, akikkel kapcsolatban áll. SKORPIÓ (10.23.-11.22.) Sokat gondolkodik azon, hogy miként valósíthatná meg egy szakmai célkitűzését, ami rendkívül erős motivációt jelent. Legyen optimista, merész, és mindent valóra válthat! NYILAS (11.23.-12.21.) Hasznos gondolatcserére kerül sor, mely által jelentősen előrejutnak a munkában. Egy rég nem látott barátja érdekfeszítő hírekkel jelentkezik, de ne adjon hitelt mindennek! BAK (12.22.-01. 20.) Egy fontos feladatának határideje közeleg, ráadásul az influenza kezdődő jeleit véli magán felfedezni. Úgy érzi, összecsapnak a hullámok a feje felett. Párja segítségére most is számíthat! VÍZÖNTŐ (01. 21.-02.18.) Az őszinte megbeszélés segíthet a konfliktusok tisztázásában és egy viszony rendezésében. Egy régi baráttal jót nosztalgiáznak. Személyes vonzerejét és céljait támogatja a Vénusz. HALAK (02.19.-03.20.) A Hold az ön jegyében jár, és kellő erőt ad minden új elhatározásához. Gondolja végig, hogy mit szeretne majd elérni a közeljövőben, és tegye is meg ennek érdekében az első fontos lépéseket! TELEVIZIO-MUSOR 2019. MÁRCIUS 7., CSÜTÖRTÖK 4.05 Fókusz© 5.00 TopShop 5.25 Barátok közt© 6.00 Reggeli© 9.05 Asztro-Show 10.10 TopShop 12.15 A semmi közepén ® 12.45 A semmi közepén © 13.15 A semmi közepén © 13.40 Drága örökösök © 14.45 Castle® 15.50 Castle® 16.50 Elit-A szeretet útján © 18.00 RTL Híradó Esti kiadás 19.05 Fókusz© 19.55 Drága örökösök © 21.00 Barátok közt© 21.35 Gyertek át!© 22.50 Páratlan páros © 23.50 RTL Híradó- Késő esti kiadás 0.20 Brandmánia© 0.55 CSI: A helyszínelők ® 2.10 CSI: A helyszínelők © 3.05 CSI: A helyszínelők® 5.20 Családi Titkok© 6.15 Mokka® 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka© 8.50 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben 12.30 Piszkos pénz, tiszta szerelem © 13.15 Walker, a texasi kopó © 14.40 Walker, a texasi kopó © 15.40 Marimar® 16.45 Cennet© 18.00 Tények 19.15 Exatlon Hungary© 21.30 Pénzt vagy éveket!© 22.55 Columbo® 0.30 Tények Extra 1.00 1/1Azurák Csabával © 1.55 Walker, a texasi kopó© 3.00 Tények Este 3.40 Columbo® 4.55 Csapdába csalva © 5.55 Hajnali gondolatok 6.00 Híradó 6.40 Kenő© 6.45 Slovenski utrinki 7.15 Alpok-Duna-Adria 7.50 Ridikül© 8.45 Mámoros szerelem® 9.30 A vidéki doktor© 10.25 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.45 Kulináris kalandozások a világ körül© 13.20 Honfoglaló© 14.10 Végtelen szerelem © 14.55 Hat nővér© 15.55 Rexfelügyelő© 16.45 Szerencse Híradó © 17.05 Ridikül® 18.00 Híradó 18.35 Sorsok útvesztője © 19.20 Hej Páva 2019 19.30 Honfoglaló© 20.25 Bagi-Nacsa Orfeuma © 21.25 Tóth János© 21.55 Ki nevel a végén?® 23.35 Kenó® 23.45 Sztracsatella © 1.35 Önök kérték!© 2.25 Rúzs és selyem 6.00 Századfordító magyarok © 7.00 Híradó 7.15 Időjárás-jelentés 7.20 Kerekek és lépések 8.00 A palota ékköve © 9.05 Vészhelyzet® 9.50 Angyalbőrben® 11.00 Híradó 11.10 Időjárás-jelentés 11.15 A Silla királyság ékköve © 12.20 Zsaruvér és Csigavér II.: Több tonna kámfor © 13.25 Halász doktor© 14.15 Irodalmi képeskönyv © 14.55 Bruhaha® 15.50 A palota ékköve © 17.00 Híradó 17.10 Időjárás-jelentés 17.15 A Silla királyság ékköve © 18.20 Vészhelyzet® 19.10 Kató néni kabaréja © 20.05 Angyalbőrben® 21.10 Zsaruvér és csigavér© 22.10 Megtörtént bűnügyek © 7.40 Vers mindenkinek 7.45 Ez itt a kérdés... © 8.35 “Ha elfogy a víz”- Nulladik nap Fokvárosban 9.30 Kult’30 10.10 Született lázadók © 11.10 A világ madártávlatból © 11.40 Madarat tolláról 12.15 Opera Café 12.50 Multiverzum© 13.20 Magyar Krónika 14.00 Érettségi 14.35 Szólalj meg!® 15.50 Felsős 16.20 Magyar Történelmi Arcképcsarnok 16.55 Ön is tudja? 17.30 Kult’30 18.05 A kutyák titkos élete © 19.00 A világ madártávlatból © 19.25 Vers mindenkinek 19.35 Univerzum 20.30 M5 Híradó 21.00 Ez itt a kérdés... © 21.50 Párizs, Texas ® 0.20 Vers mindenkinek 0.23 Kult’30-Az értékes félóra 6.00 TV SHOP 6.30 Jóbarátok© 6.55 Jóbarátok © 7.25 Jóbarátok © 7.50 Jóbarátok © 8.20 Agymenők® 8.45 Agymenők © 9.10 Szívek szállodája © 10.10 Szívek szállodája © 11.05 Szellemekkel suttogó © 12.05 Castle© 13.05 Castíe © 14.00 A mentalista® 15.00 A mentalista® 16.00 Döglött akták © 17.00 Castle© 18.00 Castle® 19.00 A mentalista© 20.00 A mentalista© 21.00 Barátok babával ® 23.20 A végső állomás ® 0.55 Döglött akták© 1.50 A mentalista® 2.35 Szívek szállodája © 3.15 Szívek szállodája© 9.00 Maigret csapdát állít© angol krimi-dráma, I. évfolyam 1. rész 10.45 Maigret és a kicsi Albert © angol krimi-dráma, I. évfolyam 2. rész 12.45 Tetthely-Egy személyes ügy © német krimi 2016 14.45 Tetthely-A megállíthatatlan © német krimi 2016 16.45 Lángoló jég© amerikai akciófilm 1994 18.45 3 nap a halálig © amerikai-francia akciófilm 2014 21.00 The Expendables 2 - A feláldozhatok 2© amerikai akciófilm 2012 R.: Simon West Sz.: Sylvester Stallone, Jason Statham, Jet Li, Dolph Lundgren 23.00 Végső állomás 5. ® amerikai-szingapúrihongkongi-kanadai horror 2011 0.55 Akasztófa® amerikai horror 2015 10.30 UEFA Bajnokok Ligája Paris Saínt-Germain- Manchester United nyolcaddöntő visszavágó 12.30 Hajime magazin 13.00 Sporthíradó 13.30 UEFA Bajnokok Ligája összefoglaló FC Porto-AS Roma nyolcaddöntő visszavágó 14.30 Pecatúra magazin 15.00 Labdarúgó közvetítés Mezőkövesd-Paks 17.00 Sporthíradó 17.15 DVSCTv 17.45 UEFA Bajnokok Ugája Real Madrid-Ajax Amsterdam nyolcaddöntő visszavágó 19.45 M4 Sport stúdió Röplabda 20.00 Röplabda közvetítés Női röplabda Extraliga: Nyíregyháza-Vasas 21.45 M4 Sport stúdió Röplabda 22.00 Jégkorong magazin 22.30 Sporthíradó 23.00 UEFA Bajnokok Ligája PSG-Manchester United nyolcaddöntő visszavágó mérkőzés Bt O (A O Óránként Híradó és időjárásjelentés 7.20 Ma reggel 10.35 Unió28 11.00 Híradó 11.10 Időjárás-jelentés 11.15 Ma délelőtt 11.30 Hírek 11.35 Család'19 12.00 Déli harangszó 12.50 V4 Híradó 13.35 Iskolapad 14.35 Forint, fillér Ma délután 16.35 Kék bolygó 7.33 Szemtől szembe 17.50 Ma este 19.05 Unió28 20.30 Ma este 21.25 V4 Híradó 21.30 Világhíradó 23.20 Angol nyelvű hírek 10.10 Kiegyenlítő 10.35 Sajtóklub 2.0 - Az új generáció @11.10 Angard 12.30 Klinika ® 13.10Tegnapi történelem 13.35 Heti terror © 14.25 Kultúrklub 14.35 Papp László ökölvívó gála 15.05 Haditudósító ® 16.25 Ételem értelme 16.35 Jó reggelt extra ® 17.10 Trend 17.35 Kitekintő 18.30 Célfotó 19.05 Napi aktuális 20.35 Brüszszel 21.10 Háttér-kép ® 22.35 Razzia ® 23.10 Napi aktuális 9.10 Fórum 10.40 Ékszer TV 12.00 ATV Híradó 12.30 Fórum 13.00 Ékszer TV 15.40 500 - az ország géniusza 16.45 Világhíradó 17.00 Fórum 17.30 ATV Híradó 17.55 A nap híre 19.00 500 - az ország géniusza 20.00 Egyenes beszéd 21.15 Jakupcsek plusz © 22.15 ATV Híradó 22.45 Világhíradó 23.00 Hazahúzó 0.00 700-as klub ® 0.35 Élő építészet -100 híres épület a világból 0.50 Egyenes beszéd 7.45 Don Matteo © 9.15 Váratlan utazás ® 10.25 Robbie, á fóka ® 11.25 A klinika ® 12.25 Charly, majom a családban ® 13.30 Hegyi doktor - Újra rendel © 14.30 A klinika ® 15.30 Charly, majom a családban © 16.35 Hegyi doktor - Újra rendel ® 17.40 Don Matteo © 19.00 Hawaii Five-0 ® 21.00 NCIS • Tengerészeti helyszínelők ® 22.00 NCIS - Tengerészeti helyszínelők © 7.55 Bunyó mindhalálig ® 10.15 A frontvonal mögött ® 12.10 Jackie Chan: A szépfiú ® 14.15 Beverly Hills-i zsaru 3. ® 16.25 A szupercsapat © 19.00 Tini nindzsa teknőcök ® 21.00 Halálos iram © 23.20 Fűrész © 1.30 Django elszabadul © 4.30 Magassági ámor© 8.00 Tények Reggel ® 8.35 Több mint Testőr @ 8.40 Veled is megtörténhet! © 9.50 Családi Titkok © 12.00 Jóban Rosszban © 13.10 Hal a tortán © 14.20 Magánnyomozók © 15.25 Csapdába csalva ® 16.00 Tények © 16.30 Családi Titkok © 18.45 Magánnyomozók © 19.50 Jóban Rosszban © 21.00 Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt © 23.25 Nem vagyunk mi angyalok © 7.30 Harmadik félidő 9.00 Kézilabda 9.30 Kézilabda 10.00 Televíziós vásárlás 11.00 World Poker Tour 13.00 Labdarúgás: Bundesliga 14.00 Harcművészet. Kempómagazin 14.15 Ökölvívás 17.15 Sporthorgászmagazin 17.45 Mai helyzet 18.00 Labdarúgás 18.45 UEFA Európa Liga 21.15 UFC 22.45 Kezeket fel! a Sport TV kézimagazinja 23.00 Labdarúgás 0.30 World Poker Tou 9.00 Anna Olson ® 9.30 Csokimennyország © 10.00 Bisztrókaják © 10.30 John Torodé © 11.30 Michael © 12.00 Nick Stellino © 12.30 Martha Stewart © 13.00 Jamie © 14.00 A boldogság útjain © 14.30 Marketa © 15.00 Paprika Pékség © 15.20 Bisztrókaják © 15.50 A szakács, ha világgá megy © 16.20 Nigella ® 16.55 Gyorsan, egyszerűen, bajorul © 17.30 Martha Stewart A műsor és a kezdési időpont megvéltoztatéiénak Jogét minden tévéidé fenntartja!