Heves Megyei Hírlap, 2019. március (30. évfolyam, 51-75. szám)
2019-03-21 / 67. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP Két születésnap Palágyi Edit edit.palagyi@mediaworks.hu A névtelenek donorok napját ünnepeljük március 21-én. A Magyar Szervátültetettek Szövetsége 2001-ben kopjafát állított a fővárosban, a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben az ismeretlen donorok emlékére. Ilyenkor megemlékezést tartanak, melyen a donorok hozzátartozói is részt vesznek. Hazánkban ötezer szervátültetett él, s nekik az a második születésnapjuk, amikor új szervet kaptak. Azét a donorét, akit bár soha nem ismerhettek, mégis az életüket köszönhetik neki. Nehéz belegondolnunk is, milyen feszült várakozásban telnek azok napjai, akik új szervre várnak. Csak a vese hazai várólistáján 1100-nál több név sorakozik, akadnak, akik egy évtizedig is „tűkön ülve” remélik, hogy megfelelő vesedonort lelnek számukra. Baleset az M3-as autópályán, szirénázva száguldó mentőautó... Fájdalmas tény, de ami az egyik családnak tragédia, az egy másiknak a reményt jelentheti. Igaz, hogy sikerrel végezhető élő donoros beavatkozás is, s maguk a rászorulók is segítenének szervezni ezeket az önkéntes felajánláson alapuló szervcseréket, hiszen nincs jogi akadálya. Ám mindez csupán töredékét fedezi az elvégzett szervátültetéseknek. Az új szervvel élők e napon méltán mondanak hálát azoknak, akik gyakran több embert is megajándékoztak a jobb életminőséggel. „A fiam halála nem volt értelmetlen, hiszen megmentette három ember életét is” - ebben talált fogódzót egy édesanya. így nyújthat számára is vigaszt e nap. A tragédiából valakinek remény születik Megújul a kilátó, fejlesztenek Gályán HEVES MEGYE Közel kétszázmillió forint pályázati támogatásból a természetjárás feltételeit javító attrakciók valósulnak meg a következő években az Egererdő Zrt. területén. Megújul a Dobó Istvánkilátó, a Galyatetőn pedig egy erdei tornapályát alakítanak ki, és parkolófejlesztés is várható - derül ki az Egererdő Zrt. lapunknak elküldött közleményéből. Hazánkban hét uniós pályázat keretében közel 3,5 milliárd forintból valósulnak meg hasonló fejlesztések 2020. szeptember végéig, köztük az említett három beruházás is. A társaság közleményéből kiderül, a harmincnégy méter magas Eged-hegyi Dobó István-kilátó több mint 83 millió forintból újul meg, hamarosan ismét gyönyörködhetnek róla a turisták az egri panorámában. A Galyatetőn új parkolókat alakítanak ki, elektromosautó-töltő pontot helyeznek el, valamint egy helyi rendezvényeket szolgáló színpadot is építenek. Ezen felül egy tornapályát is kialakítanak, amely a turisták, sportolók és családok számára egyaránt megfelelő lesz. A társaság 43 millió forint saját forrást is fordít a projektekre. Hamarosan ismét használható lesz a Dobó István-kilátó Aláhúzták, az említett beruházásokat magas színvonalon és fenntarthatóan valósítják meg, hogy minél tovább szolgálhassák az emberek kikapcsolódását. Ezen felül fontos szerepet kap a szemléletformálás is, többek között az egészséges életmód jelentőségére, valamint az erdészszakma szépségére is szeretnék felhívni a figyelmet. Süli K. 2019. MÁRCIUS 21., CSÜTÖRTÖK Készül az alap az üzemcsarnoknak. A tervek szerint év végére átadhatják a létesítményt Fotó: beküldött Már javában építik a gyártócsarnokot az erőműi focipályán Nemrég elkezdődtek a munkálatok az egykori erőműi futballpálya területén, ahol a tervek szerint még az idén átadják az új üzemcsarnokot. Tari Ottó otto.tari@mediaworks.hu LŐRINCI - Elkezdődött az új üzemcsarnok építése a Mátravidéki Erőműnél, az egykori futballpálya területén. Március elején felvonultak a munkagépek, s az elkészült létesítményt várhatóan még ebben az évben átadják - tájékoztatott Úri Szabó Petra, a beruházó Titán’94 Kft. egyik vezetője. Mint arról korábban beszámoltunk, az említett településrészen lévő, részben közművesített területet 2015-ben adta el az önkormányzat vezetése. A két érdeklődő közül a magasabb öszszegű ajánlatot választották; úgy tudjuk, a szerződést megelőzően az önkormányzat illetékesei a volt selypi cementgyár melletti területet is megmutatták a vásárlónak, de utóbbi inkább az erőműi pályát választotta - tájékoztatott fél évvel ezelőtt Schottner Norbert jegyző. Hozzátette: a kivitelezést megelőzően módosítani kellett a rendezési tervet is, mivel a technológiához olyan berendezések szükségesek, amelyek megkívánták a terület ipari övezetté nyilvánítását. Erre azért volt szükség, mert az egyik daru magasabb lesz, mint amit a lakóövezeti besorolás lehetővé tesz. Schottner Norbert egy viszonylag új információt is megosztott lapunk olvasóival. Elmondta: a vevő további, nem önkormányzati, hanem állami tulajdonú területet is megvásárolt a településrészen, mégpedig a futballpályától déli irányban lévő, a hőerőmű bejáratával csaknem szemben található parcellát. A nemrég elkezdett építkezés kapcsán Úri Szabó Petra arról tájékoztatott, hogy a mintegy négy és fél hektáros területen 1000 négyzetméteres gyártócsarnok épül tizenkét méteres párkánymagassággal, 30 tonnás darupályával, híddaruval Módosítani kellett a rendezési tervet is és belső úthálózattal. A kivitelezés lehetővé teszi a későbbi bővítést is. A telephelyen nagy teljesítményű CNC-megmunkáló központ áll munkába, s ugyanitt modern, környezeti és zajterhelést nem okozó hőkezelő üzemet is létesítenek. Egyebek mellett a hőkezeléshez elengedhetetlen anyagvizsgálati labor és szerszámkarbantartó részleg is a portfolió része lesz.- Mivel budapesti telephelyünkön a nagy méretű szerszámelemeket már nem tudjuk megmunkálni, ezért fejlesztünk Lőrinciben, a Mátravidéki Erőműnél. Új beruházásunkkal munkahelyeket teremtünk és biztosítjuk a további növekedést, a piaci erősödést. Célunk, hogy hatékony, jól működő, fenntartható, szervezett, európai színvonalú üzemet létesítsünk, amely hozzájárul a város fejlődéséhez is - fogalmazott az ügyvezető. • A Titán’94 Kft. alkatrészgyártással, szerszámkészítéssel foglalkozó budapesti cég, első körös beszállítója a Magyar Suzuki Zrt.-nek, valamint másod- és harmadszintű beszállítója a Volkswagennek és a Volvónak, de tevékenységük részét képezi prémium fém szanitertermékek előállítása is. Látogasson el hírportálunkra! HEOL.hu Patinás Kossuth-kardot adományoztak az egyesület hetvenéves alapító és elnökségi tagjának Összetartanak a korábban együtt szolgálók EGER Ez a közösség nemcsak azzal büszkélkedhet, hogy a legnagyobb létszámú ilyen egyesület az országban, hanem azzal is, hogy összetartó tagsága van. Az Egri Szent György Nyugdíjas Rendőr Egyesületről van szó, melynek tagjairól azt mondják a ma szolgáló bűnüldözők, hogy tőlük lesték el a hivatás alapvető fogásait. A jelenleg hatvannyolc tagot számláló egyesület napokban lezajlott közgyűlésén a közösség elnöke, Káló József ny. r. alezredes egyebek között arról számolt be, hogy az elmúlt évben az eredményes pályázatok és támogatói hozzájárulások révén sikerült megvalósítani a tervezett szakmai, kulturális, egészségmegőrző programokat és kirándulásokat. Mindemellett koszorút helyeztek el a megyei főkapitányságon a hősi halott rendőröknek emelt emlékmű avatásakor, díszes fenyőfát és édességet adományoztak a Móra Ferenc Általános Iskola hátrányos helyzetű tanulóinak, s ugyancsak karácsonykor ajándékozták meg a nehéz körülmények között élő egyesületi tagokat, illetve nyugdíjas társaikat. Karitatív tevékenységük részeként színház-Kossuth-karddal lepték meg Kenyér Lászlót (jobbra) Fotó: Sz. I. látogatásra vitték magukkal a Kossuth Zsuzsa szakgimnázium négy, kiemelkedő teljesítményt nyújtó rendészeti szakos tanulóját. A tagság korosodását figyelembe véve a közgyűlés úgy döntött, hogy a 80 éven felülieknek a jövő évtől nem kell a tagdíjat fizetniük. A továbbiakban Berta József ny. r. alezredes, az egyesület főtitkára elmondta, hogy az idén bográcspartit, gyógyfürdő- és színházlátogatást, sarudi és kassai kirándulást terveznek, de megünneplik majd az egyesület megalakulásának nyolcadik évfordulóját is. Az eseményen köszöntötték a 70 éves Kenyér László ny. r. főtörzszászlóst, alapító és elnökségi tagot, akinek közösségi munkáját patinás Kossuth-kard adományozásával ismerték el. Ezúttal emlékeztek meg a szilvásváradi Állami Ménesgazdaság nemrég elhunyt vezetőjéről, Dallos Andorról, akinek az özvegye vette át az egyesület önzetlen támogatójának korábban odaítélt ajándéktárgyat. A vacsoraesten Virág András ny. r. főtörzszászlós nőnapi szavalatával és virággal köszöntötték a hölgyeket. Sz. I.