Heves Megyei Hírlap, 2019. március (30. évfolyam, 51-75. szám)

2019-03-01 / 51. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2019. MÁRCIUS 1., PÉNTEK Sike Sándor sikesandor@gmail.com Erősködők Nem először írunk olyan büntetőperről, aminek a fősze­replői, a vádlott és a sértett alaposan felöntöttek a ga­ratra, majd egymásnak feszültek. A vendégét egy tőr­rel megszúró házigazda most megúszta annyival, hogy „csak” életveszélyt okozó testi sértés bűntettéért kell felelnie. Mind­egy is, hogy igazat mond-e (majd a bíróság eldönti), amikor azt hozza fel mentségére, hogy csak védte magát. Végződhetett vol­na tragikusan is, mint az a szépasszonyvölgyi eset, amiben két - egy víkendházat alkalmi szállásként használó hajléktalan - összevitatkozott a maradék boron. A vége az lett, hogy egyikük benzinnel locsolta le ivócimboráját, meggyújtotta, majd csep­pet sem elegánsan meghalni magára hagyta. A vége tény­leges életfogytig tartó szabad­ságvesztés lett az életben ma­radónak, merthogy korábban is ölt már. Aki a kelleténél többet iszik, erősnek érzi magát, és természetesen benézi a dolgokat. Egy laza érintést lökésnek, a meglökést pedig nagy erejű ütés­nek érzékel. Védekezni kell!, súgja neki a bódult agya, s mi mással menti magát, ha nem egy „véletlenül” a keze ügyében lévő tőrrel. Pedig nem kellene, hogy így történjék, de az alko­hol hatására szinte kívánatossá válik a gyors „ügyintézés”. Ké­sőbb, már tiszta fejjel, lehet rágódni azon, megérte-e. (Dehogy is érte!) Mi több - ellentétben az évtizedekkel ezelőtti törvényi rendelkezéstől - az ittas állapotban való elkövetés nemhogy enyhítő körülmény, mint anno, hanem éppen hogy súlyosító. De lehet rugózni piásan, majd hűsölni évekig... A vádlott azt mondja, magát védve szúrt EGER Nyilvános előkészítő ülést tartott szerdán az Eg­ri Törvényszék. Az ügy vád­lottja, H. Gy. E. ellen életve­szélyt okozó testi sértés bűn­tettének kísérlete miatt in­dult eljárás. A terhelt a bűn­­cselekmény vád szerinti el­követését nem ismerte el, és nem mondott le a tárgyalás­hoz való jogáról. A vádlott nem ismerteel a bűnösségét sem. Azt mondta, hogy a sér­tett támadt rá, ő csak jogos vé­delemből szúrt. A megyei főügyészség vád­irata szerint a sértett a terhelt­nél, annak családi házában vendégeskedett, s mindket­ten ittas állapotba kerültek. H. Gy. E. a hálószobában az ágynemű elrakása érdekében a fekvőhelye felé hajolt, ami­kor a háta mögött álló sértett váratlanul megragadta őt. Fel is háborodott ezen rögtön, fel­kapta a szoba asztalán tartott 12,5 centiméter pengehosszú­ságú tőrét és a sértett combjá­ba szúrt. A szúróeszközzel ugyan csak körülbelül két centiméte­res sebet ejtett, a sérülés nyolc napon belül gyógyuló volt, ám a vádlott cselekménye alkal­mas volt ettől súlyosabb sebe­sülés előidézésére is. A terhelt egyébként az erősen vérző cimborájához mentőt hívott. Erősen vérző cimborájához mentőt azért hívott A bíróság a vád elismerésé­nek híján az ügyet tárgyalás­ra utalta és kihallgatta H. Gy. E.-t, valamint a jelenlévő sér­tettet is. Ezt követően a tör­vényszék az ülést további bizo­nyítás lefolytatása érdekében márciusra elnapolta, mikor is további tanút hallgat ki. S. S. Látogasson el hírportálunkra! HEOL.hu Szijjártó Péter (jobbról) és Daniel Korioth, a Robert Bosch Kft. ügyvezető igazgatója a sajtótájékoztatóra menet Bosch: tízmilliárdos fejlesztés Hatvanban A hatvani Bosch-gyárban a holnapután technológiá­ja készül, a legújabb fejlesz­téssel az üzem meghatáro­zóvá válik a jövő autózásá­nak alakításában. A német vállalat további beruházá­sokra készül Magyarorszá­gon. Munkatársunktól szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu BUDAPEST, HATVAN - A Bosch hatvani gyárában olyan, a jövő autózását meghatározó tech­nológiai komponenseket gyár­tanak, amelyek elengedhetet­lenek az automatizált vezetés­hez. Ez azt jelenti, hogy Hat­van hozzájárul a jövő autózásá­nak alakításához - erről Wolf­gang Stein gazdasági ügyveze­tő igazgató beszélt a bejelen­tés után. Daniel Korioth, a ma­gyarországi Bosch vezetője azt emelte ki, hogy a Heves me­gyei településre tervezett fej­lesztés része a globális vállalat víziójának megvalósításához, amely arról szól, hogy köze­lebb hozza a jövő mobilitását. A beruházás elsősorban a teljesen elektromos, valamint a hibrid járművek kategóri­ájában bír meghatározó súly­­lyal. Az elképzelések szerint Hatvanban készülnek majd az elektromos autókban a hidra­ulikus rásegítéses kormány­­rendszereket felváltó elektro­mos kormányművezérlő egy­ségek is. A Bosch vezetői je­lezték, hogy a jövőben újabb befektetéseket terveznek Ma­gyarországon. Az eseményen felszólalt Szij­jártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki azt emel­te ki, hogy az egyes országok egyre élesebb versenyt folytat­nak a beruházások elnyerésé­ért.- A nemzetközi iparban di­menzióváltás történik, mivel a magyar egy nyitott gazdaság, ezt itthon is megéljük. Magyar­­ország joggal lehet büszke ar­ra, hogy az átalakulás egyér­telmű győztesének mondhatja magát. Ezt nem adták ingyen - szögezte le. A tárcavezető szerint a si­ker előfeltétele a hazai munka­erő csúcsteljesítménye, és az a gazdaságpolitika, amely Euró­pa egyik legvonzóbb befekteté­si környezetét alakította ki Ma­gyarországon. Ennek része az alacsony adókulcs, illetve a be­ruházási ösztönző rendszer át­alakítása: nem az újonnan te­remtett munkahelyek száma dominál, hanem a technológiai színvonal. Tavaly a kormány­zati támogatással megvalósu­ló beruházások során létrejött állások jövedelmi szintje 40 százalékkal nőtt 2017-hez ké­pest. Ez azt jelenti, hogy itt 304 ezer forintról 425 ezer forintra emelkedtek a bérek egy év le­forgása alatt. Közelebb hozza a Bosch a jövő mobilitását A Bosch mostani beruházá­sa az elmúlt hónapban a har­madik olyan itthoni fejlesztés, amely megközelíti a tízmilliár­dos értéket. Szijjártó Péter ez­zel összefüggésben arra hívta fel a figyelmet, hogy Dél-Ko­­rea, lapán és Finnország után Magyarország a negyedik he­lyen áll abban az összevetés­ben, amely az elektronikai iparnak a teljes nemzeti terme­lésből való részesedése alapján rangsorolja az országokat. A miniszter röviden értékel­te a német-magyar gazdasági együttműködést. Az előző évi első 11 hónapban a két ország közötti kereskedelem elérte az 50 milliárd eurós volument.- A végleges adatok jö­vő héten érkeznek, nyugod­tan lehet fogadást kötni rá, hogy minden idők legmaga­sabb összegét értük el 2018- ban, ahogy a Németország­ba irányuló magyar export is rekordot döntött - fogalma­zott. A Magyarországra beho­zott működő tőke 29 százalé­kát német vállalatok jegyzik, jelenleg 18 német vállalattal zajlanak tárgyalások hazai befektetésekről. Szabó Zsolt, a Fidesz Heves megyei országgyűlési kép­viselője arra emlékeztetett, hogy a Bosch beruházását a térségben zajló fejlesztések is generálták.- Építettünk 130 kilomé­ternyi utat, modernizáljuk az oktatást és az egészségügyet. Ennek köszönhetően ma Hat­vanban a holnapután techno­lógiáját készítik, amely maga­sabb képzettséget és fizetést jelent a gyár dolgozóinak - hangsúlyozta. Kétszázmillióból újult meg az egriek egyik kedvelt pihenőhelye Szebb, kényelmesebb lett Brüsszel cáfolja a plakátkampányt EGER Új kültéri bútorokkal, modern játszótérrel és min­den évszakban pompázó nö­vényekkel is gazdagodott a belvárosi Erzsébet udvar. A terület átalakítása még ta­valy nyáron indult, és része annak az ötelemes beruhá­zás-sorozatnak, amelynek összértéke mintegy 850 mil­lió forint. Ebből az említett udvar fejlesztésére 190 millió forintot fordítottak. Az udvarban egységes já­rófelületet alakítottak ki, új lámpákat helyeztek el, vala­mint a padokon felül rend­hagyó, fák köré épített pihe­nőbútorokat is telepítettek. A legkisebbekre is gondol­tak, egy három játékkal fel­szerelt komfortos játszóte­ret is kialakítottak. A zöld­felületek is megújultak, szá­mos évelőt, cserjét és díszfü­vet ültettek, amelyek öntözé­séről ezentúl automata rend­szer gondoskodik. Az ötelemes beruházás-so­rozat az egri Terület- és Te­lepülésfejlesztési Operatív Program keretében valósul meg, az Erzsébet udvaron felül megújul még a Kracker udvar, az Eszterházy tér, a Hatvani kapu tér egy része, valamint a Kossuth utca észa­ki része is. Süli K. Minden korosztály kikapcsolódhat a megújult udvarban Fotó: H. M. EGER - A brüsszeli bürokrá­cia le akarja tagadni a beván­dorláspárti terveket - fogal­mazott dr. Juhász Attila Si­mon, a Heves Megyei Köz: gyűlés (Fidesz-KDNP) kép­viselője, aki csütörtökön a Polgárok Házában az euró­pai választásról és a magyar plakátkampányra vonatkozó, ezzel összefüggő brüsszeli re­akciókról tartott sajtótájékoz­tatót. Elmondta, a magyar kor­mány által indított tájékozta­tó kampányban megfogalma­zott állításokat Brüsszel an­nak ellenére akarja megcáfol­ni, hogy azok szerepelnek az Európai Parlament s az Euró­pai Bizottság honlapján.- Ezek a döntések s tervek egy irányba mutatnak, fokoz­nák a bevándorlást Európába. Mivel a magyar kormány sze­rint ez veszélyezteti az ország biztonságát, ezért széles körű tájékoztatást ad. Ennek része a plakátkampány - jelentette ki. Rámutatott, Brüsszel a kam­pányra azonnal reagált, míg a kormány azon kérésére, hogy járuljanak hozzá a határkerí­tések, s védelem költségeihez, csak több hónapos késéssel.- Megígérték a támogatást, majd közölték, mégsem kapunk semmit - tette hozzá. Sz. K. * 4 0 Aki többet iszik, erősnek érzi magát

Next

/
Oldalképek
Tartalom