Heves Megyei Hírlap, 2019. február (30. évfolyam, 27-50. szám)

2019-02-01 / 27. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2019. FEBRUÁR 1., PÉNTEK HÍREK Jó ügyért fognak össze Február 1-jén ünne­peljük a civilek napját, en­nek apropóján ma Egerben is akcióra vállalkoznak a ci­vil szervezetek. Egy jótékony­­sági önkéntes rendezvényt tartanak, amelynek kereté­ben a résztvevők a Dobó, il­letve a Katona téren elhelye­zett adománydoboz között élőláncot alkotnak, és élelmi­szert helyeznek a dobozba, ezzel szimbolizálva az össze­fogást. A megmozdulás dél­ben kezdődik. Süli K. Gyógyulásért is imádkoznak EGER Két rendhagyó szentmi­sét is tartanak a napokban a megyeszékhelyen. Febru­ár 2-án, szombaton, délelőtt tizenegy órakor a Szent Ber­­nát-templomban mutat be szentmisét dr. Ternyák Csaba egri érsek a szerzetesek vi­lágnapja alkalmából. Február 4-én, hétfőn, este hat órától pedig a rákellenes világnap apropóján szintén a Szent Bernát-templomban mutat be szentmisét Koós Ede atya a daganatos betegek gyó­gyulásáért. Süli K. Kreativitásra buzdítanak HEVES MEGYE Rajz-és szelfipályázatot hirdetett a Bükki Nemzeti Park Igazga­tóság és a Bükkaljai Tájegy­ségi Értéktár. A megméret­tetés középpontjában a kap­tárkövek állnak. A tanulók­nak ezeket, vagy az ezekkel összefüggő élményeiket kell szabadon választott techni­kával megjeleníteniük. Ha pedig szelfit készítenek, el kell látogatniuk a nevezetes­ségekhez és ott megörökíte­ni magukat. A versenyen ál­talános iskolás diákok vehet­nek részt, s április 15-ig le­het nevezni. A részletek a www.bnpi.hu weboldalon ta­lálhatók. Süli K. A E-személyi-igénylések száma a megyében járásonként Év Bélapátfalva Eger Füzesabony Gyöngyös Hatvan-Lőrinczi Heves Pétervására Kormanyablak Kormányablak Kormányablak Kormányablak Kormányablak Kormányablak Kormanyablak 2016-2018 2928 35.557 9384 25.608 18.853 11.499 5443 Megyénkben hét járási hivatalban igényelhetünk e-személyit Képünk illusztráció Fotó: Berán Dániel Sok helyen hasznos az e-személyi, egyre többen igénylik is Töretlen népszerűségnek örvend hazánkban az e-személyi, már több mint négymillió új típusú okmány van forgalomban. Megyénk­ben is szépen emelkedik az e-személyik száma, míg egy éve még kicsivel több mint hetvenezren rendelkeztek ilyennel Hevesben, idén ez a szám már meghaladja a százezret. Süli Kinga kinga.suli@mediaworks.hu HEVES MEGYE Az e-személyit 2016-ban vezették be, az új tí­pusú okmányhoz számos szol­gáltatás is kapcsolódik, ame­lyek jelentősen megkönnyít­hetik a mindennapi ügyinté­zést. Segítségével papírala­pú recept nélkül válthatjuk ki gyógyszereinket a patikák­ban, de akár a közösségi köz­lekedésben is segítségünkre lehet. Az e-személyi igénylése in­gyenes, a hagyományos szemé­lyi igazolványhoz képest több adatot tárol. Az okmányban egy csip található, amely elektroni­kus formában tartalmaz vala­mennyi személyes- és okmány­adatot, amelyeket vizuálisan is feltüntetnek az e-személyin, de további személyes információt is tárol. Egyebek között a tulaj­donos társadalombiztosítási és adóazonosító jelét is, valamint a személyi igazolvány elektro­nikus egyedi azonosítóját. Ezen felül, ha a kártya tulajdono­sa igényli, a csip tartalmazhat­ja még az ujjlenyomatát is, va­lamint legfeljebb két, vész ese­tén értesítendő telefonszámot - olvasható az e-személyi tájékoz­tató weboldalán. Az e-személyi védelmét PIN- kód biztosítja, az okmány szá­mos funkcióval rendelkezik. Komfortosabbá teszi az európai utazásokat, mivel az e-szemé­­lyivel lehetőség van a zsilipka­pus beléptetőrendszerek hasz­nálatára is, amelyeknek kö­szönhetően gyorsabb és gördü­lékenyebb lehet a határátlépés. Az e-azonosítás pedig biztosít­ja az elektronikus kormányzati és e-közigazgatási rendszerek használatához szükséges elekt­ronikus azonosítás vagy hitele­sítés funkciókat. Mindezeken felül még elektronikus aláírás és közösségi közlekedési funk­ció van a segítségünkre. Mind többen használják gyógy­szerkiváltásra az új típusú okmányt A lakosság által jelenleg leg­elterjedtebb felhasználási mód­ja az e-személyinek - a szemé­lyi azonosító funkción felül - az okmány patikai használata. A doktoroknak már az Elekt­ronikus Egészségügyi Szolgál­tatási Térben (EESZT) is rögzí­teniük kell a páciensnek felírt gyógyszereket, akik így papír­alapú recept nélkül, bármely patikában kiválthatják azokat.- Nekünk nagyon bevált az e-recept, több páciensem is van, akik az e-személyijük segítsé­gével váltják már ki a patiká­ban a gyógyszert. Egy betegem nemrég az ország más megyé­jében tartózkodott, amikor hí­vott, hogy elfogyott a gyógysze­re, amit rendszeresen kell szed­nie. Felírtam neki az EESZT- ben, ő pedig az e-személyije segítségével ki tudta váltani a gyógyszert ott, ahol tartózko­dott, gyors és kényelmes megol­dás volt - osztotta meg tapaszta­latait dr. Kristofori György siro­­ki háziorvos. Az e-személyiről és a hoz­zá kapcsolódó szolgáltatások­ról bővebb információ a www. eszemelyi.hu oldalon találha­tó, vagy telefonon, a 1818-as in­gyen számon kérhető. Elkezdődött az idei költségvetés vitája GYÖNGYÖS A város költségve­téséről tárgyalt idei első ren­des ülésén a képviselő-testü­let. A csaknem 14 milliárd forintos főösszegű büdzséről első fordulóban egyeztettek a képviselők - közölte Pifkó Tamás önkormányzati sajtó­­referens. Hozzátette: a testü­let ebben az évben is megfon­tolt és takarékos gazdálko­dásra törekszik, ezért a mű­ködési kiadásokat három szá­zalékkal csökkentve tervez­ték meg az első fordulós ja­vaslatban. Az önkormányzat így 1,4 milliárd forintos állami tá­mogatással számolhat, amit a kötelezően ellátandó fel­adatokra, köztük a gyermek­­étkeztetés biztosítására for­díthat. A legnagyobb bevé­tel 2019-ben is a helyi adók­ból származik, ezen belül is az iparűzési adó jelenti a leg­jelentősebb forrást, összesen 2,2 milliárd forintot. Az ösz­­szes helyi adóból tervezett bevétel az idén hárommil­­liárd forint közelében ala­kul. A grémium által elfoga­dott költségvetési javaslatot közszemlére bocsátják, majd február 18-án közmeghallga­tást tartanak róla, ahol bár­ki megfogalmazhatja a javas­latait. Ezt követően a februá­ri ülésen véglegesítik majd a büdzsé számait a képviselők. Csaknem 14 mil­liárd forintból gaz­dálkodhat a város A képviselő-testület mó­dosította az önkormányza­ti ösztöndíj feltételeit. A ha­vi 40 ezer forintos segítséget 2017-ben hozta létre az önkor­mányzat szociálisan rászoru­ló gyöngyösi fiatalok pénz­ügyi támogatása céljából, a te­lepüléshez való kötődés erő­sítése, a helyi munkaerőpiac szervezésének segítése, a ta­nulmányi költségek enyhíté­se érdekében. A januári ülé­sen elfogadott változások kö­vetkeztében többen élhetnek majd a pályázati lehetőséggel, miután a feltételül szabott egy főre eső jövedelem felső hatá­rát a mindenkori minimálbér összegében határozta meg az önkormányzat. M. H. A kedvelt ivádi savanyítóüzemben is fogytán van Méregdrága a jó káposzta IVÁD Háziasszonyok panasz­kodnak, hogy a többi zöld­séggel együtt nagyon meg­drágultak a káposztafélék. A savanyítóüzemekben az a gond, hogy jó minőségű káposz­tához alig lehet hozzájutni, ha mégis, akkor nagyon drágán. Észak-Hevesben egy­re népszerűbbek az ivádi savanyítóüzemben készült ter­mékek. Valyon László, Ivád polgármestere elmondta, több mint harminc környékbeli üz­letben kaphatók a savanyúik, és a közétkeztetésben is sokan ezt a portékát hasznosítják.- Sajnos a káposztából kifogy­tunk. Tavaly kevés és igen rossz Tavaly közel 12 tonnányi zöldséget tartósítottak Ivádon Fotó: B. D. minőségű termést takarítottak be a gazdák a nyári aszályos hó­napok miatt, így mi is csupán li­mitált mennyiséget tudtunk vá­sárolni. A beszerzést nehezíti, hogy mostanra minimum 280- 300 forint egy kiló fejes káposz­ta, így megfontolandó, hogy ér­demes-e nagyobb tételben vásá­rolni - jegyezte meg. Mivel az önkormányzat és az üzem dolgozói sikeresen telje­sítették a Belügyminisztérium vállalkozással kapcsolatos kri­tériumait, ezért nyolcmilliós jár­művet és további tizenhárom­milliós fejlesztési támogatást is kapott a falu az üzem eszközei­nek korszerűsítésére. B. K. Demonstráció HATVAN Rendben lezajlott tegnap az Életre Tervezett Munkaválla­lók Országos Szakszervezete által szervezett kétórás forgalomlas­sító demonstráció. A Robert Bosch úti félpályás útlezáráson mint­egy hatvan gépjárművel vettek részt, így nyomatékosítva követelé­seiket, egyebek mellett a munka törvénykönyvének a módosítását és a sztrájkjog újraszabályozását. T. O. Fotó: A. P. V ¥ Ó /

Next

/
Oldalképek
Tartalom