Heves Megyei Hírlap, 2019. január (30. évfolyam, 1-26. szám)
2019-01-09 / 7. szám
2019. JANUAR 9., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP 3 Évtizedek óta vártak erre a városban élők Felvonultak a gépek a csarnok éoítéséhez A viszonylag kedvezőtlen időjárás ellenére kedden elkezdték a terület előkészítését az építkezéshez Fotó: Albert Péter Miután aláírták a kivitelezői szerződést, kedden a földmunkákkal elkezdődött a városi sportcsarnok építése. Tari Ottó ott.tari@mediaworks.hu HATVAN A közelmúltban aláírták a kivitelezővel a szerződést a kézilabdacsarnok megépítésére, a hét elején pedig minden érintett közreműködésével egyeztettek a beruházásról a polgármesteri hivatal tanácstermében - tette közzé a sokak által várt információt a Hatvani Kézilabda, Szabadidő és Sportegyesület (HKSzSE) vezetősége. Az említett megbeszélésen jelen volt az egyesület képviseletében Antalóczy Péter elnök, valamint a HKSzSE műszaki ellenőre, a tervezők, a kivitelezők és az eseményen részt vettek a városháza illetékes munkatársai is. Az egyeztetést követően megtörtént a munkaterület műszaki átadása, ami azt is jelenti, hogy haladéktalanul elvégezhetőek a földmunkák. Kedden már fel is vonultak a munkagépek, s a viszonylag kedvezőtlen időjárás ellenére elkezdték a terület előkészítését az építkezéshez. Amint azt hivatalos forrásból megtudtuk, a kivitelezőnek tizenöt hónap áll rendelkezésre - ebből tizenhárom a tényleges építésre, két hónap pedig az átadás folyamatára -, hogy elkészüljön a csarnok. A HKSzSE képviselői azt ígérik, hogy az építéssel és a műszaki átadással kapcsolatos információkról folyamatosan tájékoztatják majd a közvéleményt. Korábban a Hírlapban beszámoltunk arról a novemberi kormánydöntésről, amely szerint az állam az addig rendelkezésre álló összegen túl további 700 millió forinttal támogatja a hatvani sportcsarnok építését. Horváth Richárd polgármester tájékoztatása szerint a többletköltségre azért van szükség, mert amikor kiírták a közbeszerzést, a korábban tervezettnél magasabb árajánlatok érkeztek, amire nem volt fedezet.- Miként tavasszal, amikor Orbán Viktor miniszterelnökkel tárgyaltam, ez alkalommal is a kormány segítéségét kértem - közölte a városvezető. - Most is sikerrel jártam, így összességében 3,6 milliárd forintból valósulhat meg a sport- és rendezvénycsarnok, mégpedig oly módon, hogy a beruházás egy forintjukba sem kerül a hatvani adófizetőknek. A polgármester arra utalt, hogy 2018 márciusában a kormány a kézilabdacsarnok költségéből már 1,3 milliárd forintot átvállalt, a költségek többi részét pedig az önkormányzat vezetése taotámogatásból teremtette elő a településen is működő vállalkozásoktól. A tervek szerint így fest majd a kész csarnok Fotó: beküldött Multifunkcionális lesz A helyiek szerint több évtizedes hiánypótló létesítményt - amely alapvetően kézilabdacsarnoknak épül szabványos pályával és a legkorszerűbb kiszolgálóhelyiségekkel, s a sporteseményeken ezeregyszáz néző befogadására lesz alkalmas - a dokumentációk szerint 2020-ban adhatják át. A csarnokban az összes teremsport helyi művelői helyet kapnak, de egyéb rendezvények lebonyolítására is lehetőség nyílik. Lapunk információi szerint a kivitelezői pályázati elbírálás során főként az ár volt a döntő, s a megbízást egy egri vegyes profilú építőipari-kereskedelmi kft. kapta meg. Kéz- és lábtörést? Süli Kinga kinga.suli@mediaworks.hu z ember azt hinné, hogy ha leesik a hó, talán körültekintőbbek leszünk, és jobban odafigyelünk egymásra, hiszen ez az időszak különösen kedvez a kisebb baleseteknek, kéz- és lábtöréseknek. Ehhez képest a napokban tucatnyi olyan közlekedési kísérletet láttam, amit nemhogy csúszós utakon, de nyáron, harminc fokban is kockázatos lenne kipróbálni. A minap egy idős hölgy egy forgalmas útszakasz szélén sétált elég hosszan, ahelyett, hogy a járdát használta volna, s csak legyintett a rádudáló ingerült autósokra. Máskor pedig a neki piros jelzést mutató zebrán suhant át egy gyalogos, csakhogy megcsúszott, és csak a szerencsének köszönhető, hogy nem ütötte el a közeledő autóbusz. Ha valamilyen gyalogost ért balesetről hallunk, hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy velünk nem történhet hasonló. Aztán mégis kockáztatunk, mert sietünk valahová, de olyan is előfordul, hogy csak nincs kedvünk elmenni a legközelebbi zebráig, és ilyenkor seperc alatt megtörténik a baj. Én azóta vagyok különösen körültekintő, amióta egyszer szabályosan indultam el a zebrán, de egy figyelmetlen autós mégis majdnem elütött. Megfogadtam, belefér a minimális várakozás. A következő napokra havazást, ónos esőt, zord időt jósolnak, vagyis egy darabig még csúszós járdákra, utakra számíthatunk, tehát érdemesebb lenne a kapkodás helyett körültekintően igyekezni A-ból B-be. Ezért kívánok mindenkinek szerencsés, kéz- és lábtörés nélküli biztonságos közlekedést. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, velünk nem történhet baj Autók ütköztek, gyalogos halt meg (Folytatás az 1. oldalról) GYÖNGYÖS, EGER A vádindítvány szerint az 50 éves vádlott tavaly március 24-én késő délelőtt haladt személygépkocsiján Gyöngyösön. Egy kereszteződéshez érve lassított, hiszen elsőbbségadás kötelező tábla állt az útvonalán. Azt is észrevette, hogy a védett útszakaszon balról autó közeledik, de úgy gondolta, előtte még át tud hajtani, ezért rálépett a gázpedálra. Ám a másik kocsi annyira közel volt hozzá, hogy annak sofőrje képtelen volt elkerülni a karambolt. Csaknem 35 kilométer/órás sebességgel nekiment a szabálytalanul közlekedő járművének. Az megpördült, levágódott az úttestről, s a hátsó részével elsodorta az utca túloldalán a füves terület szélén álló két gyalogost. Egyikük súlyos csonttöréseket és belszervi sérüléseket szenvedett el, amelyek nyomán a kórházba szállítása után, a szakszerű orvosi kezelés ellenére elhunyt.- A vádhatóság megállapította, hogy az autóvezető szabályszegése és a sértett halála között ok-okozati összefüggés állt fenn - ismertette a vádiratot dr. Szalóki Zoltán. Elsőbbségadás kötelező tábla állt a vádlott útvonalán Az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség azt indítványozza, hogy a bíróság a vádlottat sújtsa fogházbüntetéssel, de annak végrehajtását függessze fel próbaidőre. Egyúttal szabjon ki rá pénzbüntetést is, mellékbüntetésül pedig határozott időre tiltsa el őt a közúti járművezetéstől, s kötelezze az eljárás során keletkezett negyedmillió forint bűnügyi költség megfizetésére. Sz. Z. Szorosabbra fűznék a kapcsolatot Minden korosztálynak kedveztek az Eger Advent programjai Elbontják a Dobó téri fát NAGYTÁLYA Programszervezésre, testvértelepülési látogatások támogatására nyújtott be pályázatot a község önkormányzata. Orosz József polgármester emlékeztetett: Nagytályának immár két esztendeje a testvértelepülése a szlovákiai Guszona, további közös programokra szeretnének forrást nyerni.- Kétmillió forintra nyújtottunk be pályázatot, ez az összeg megoszlana a településeink között. Elsősorban utazásra, szállásra, közös programokra szeretnénk fordítani a támogatást. Évente többször is meg szoktuk látogatni egymást, én körülbelül kéthavonta találkozom Guszona vezetőivel, nagyobb delegációkkal egymás jeles eseményein rendszeresen részt szoktunk venni. Azt reméljük, hogy a támogatásnak köszönhetően még közelebb kerülhetnének a két helységben élők egymáshoz, jobban megismernénk a másikat - részletezte a Hírlap kérdésére a településvezető. Hozzátette, Nagytályának Guszona az egyetlen testvértelepülése, nagyon jó a kapcsolat a két helység között, amit a jövőben szeretnének szorosabbra fűzni. Süli K. EGER Kedden Elkezdték bontani a Dobó téri karácsonyfát, a napokban a faházakat is elszállítják a területről. Paulikovics Ildikó, a Kulturma Városmarketing Csoport szakmai vezetője emlékeztetett: közel 50 zenekar lépett fel az Eger Advent programsorozatban.- Már tavaly is rendkívül sikeres volt a rendezvény, de ezúttal még színesebb, gazdagabb programokkal találkozhattak az érdeklődők - mondta. Hozzátette, igyekeztek minden korosztálynak szórakozási lehetőséget nyújtani.- A színpadon hétfőtől szerdáig az egri, s környékbe-A karácsonyfa díszeit kedden szedték le Fotó: Berán Dániel li amatőr csoportok léptek fel. Csütörtökönként az Egri Ifjúsági Zenei Program tehetségei mutatkoztak be, péntektől a profik vették át a színpadot. Többek között Király Viktor s Péter Szabó Szilvia is fellépett, a zenei program gerincét a jazz adta - sorolta. Kiemelte: a vásárnak gazdagabb étel- és italkínálata volt, s a Gárdonyi téren szelfipontot hoztak létre. A Végvári vitézek terén ingyenes korcsolyapálya épült, s a társadalmi felelősségvállalás jegyében újra meghirdették a bögreakciót, mellyel az egri kórház újszülöttrészlegét támogatták. M. H.