Heves Megyei Hírlap, 2019. január (30. évfolyam, 1-26. szám)

2019-01-28 / 23. szám

2019. JANUÁR 28., HÉTFŐ HIRDETÉS, SZOLGÁLTATÁS g SZPONZORÁLT TARTALOM A Csínom Palkó a színpadon Moravetz Levente, az előadás rendezője, Kiss József, Frigyesi András, Halasi András rendezők és Blaskó Balázs igazgató Halasi Imre rendező köszönti a bemutató előadás megkezdése előtt Fodor Zsóka színművésznőt Premier a színházban. Nagy sikerrel mutatták be a Csínom Palkó című tánc-daljátékot Fotók: Gál Gábor EGER Az elmúlt héten, pénteken Farkas Ferenc Csínom Palkó című tánc-daljátékát mutatta be a Gárdonyi Géza Színház. Dé­­kány András és Bálint Lajos szövegét Moravetz Levente dol­gozta át és vitte színpadra. A darab története szerint Csínom Palkó és Csínom Jankó Rákóczi seregébe kívánnak beállni. Útjuk során találkoznak útonállókkal, labanc csapatokkal, és ahogy minden jóravaló operettől ez megkívántatik, találkoz­nak a nagybetűs szerelemmel is. Múltunk egyik hősi korsza­kát idéző történet ez, ami egyaránt szól felnőtteknek és gye­rekeknek is. Szerelemmel, humorral, árulással és félreérté­sekkel megtűzdelt mese. Elandalodhatunk az örökbecsű da­lokon, gyönyörködhetünk a táncokban, lelkesedhetünk hőse­inkért, aggódhatunk a szerelmesekért... A rendező, Moravetz Levente azt mondta: kedves történet ez a világhírű Farkas Ferenc bartóki zenéjével. Speciális já­tékstílust igényel, igen sok humorral. Igazi családi zenés elő­adás, amely azért is szórakoztató, mert a kicsiktől a nagyokig mindenki megtalálja benne az örömöt. S. S. A produkció jelmeztervezője, Molnár Gabriella és vendégei megérkeznek a premierre MOZI Cinema Agria - Eger 16.00 ÓRA: Kókusz Kokó, a kis sárkány - Irány a dzsungel 17.40 ÓRA: Nyitva 20.00 ÓRA: BÚÉK 16.00.18.20 ÉS 20.50 ÓRA: Instant család 16.00 ÓRA: Ralph lezúzza a netet 18.20 ÉS 20.50 ÓRA: Érdekeseket látott, hallott? 06-30/324-7729 Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger, Trinitárius utca 1. 3301 Eger, Pf. 23. E-mail-címeink: szerkesztoseg@ hevesmegyeihirlap.hu; heol@heol.hu Szerkesztőségi telefon: 36/513-600. Szerkesztőségi Bárki lehet csillagszemű ÜGYELETES PATIKA Eger: JANUÁR 28., HÉTFŐ, 20.00-7.30: Kristóf Gyógyszertár, Eger, Katona tér 1-3., 36/515-820. Gyöngyös: FEBRUÁR 3-iG: Bugát Pál Gyógyszertár, Gyöngyös, Dózsa Gy. u. 20. Hatvan: Üveg Cinema Bridge - Gyöngyös • Szabadság Terem 15.45 ÓRA: Kókusz Kokó, a kis sárkány - Irány a dzsungel 17.30 ÓRA: Kurszk 20.00 ÓRA: Végtelen útvesztő Puskin Terem 15.30 ÓRA: Ralph lezúzza a netet 18.00 ÉS 20.30 ÓRA: Instant család SZÍNHÁZ Gárdonyi Géza Színház Nagyszínpad 19.00 ÓRA: Puccini: Tosca (Filharmónia-bérlet) EGER Az egyik legismertebb, legkedveltebb mesét, A csillagszemű juhászt mutatta be szombaton a Harlekin Bábszínház. A történetet a Harlekin felkérésére írt friss változatban, többféle, virtuóz játékot kívánó bábtechniká­val, a magyar folklórkincsből táplálkozó látványvilággal, élő zenével ismerhetik meg a nézők. Fotó: Gál G. ¥¥ - HELYI MŰSOROK - MÁM® TV EGER 8.00 A TV Eger műsora - a vasárnapi adás is­métlése 12.00 Diginfó 18.00 TV Eger szignál 18.01 HírAdás - egri híradó. Időjárás-jelen­tés 18.20 Angol nyelvleckék 18.30 A Mester kérdez - magazinműsor (ism.) 19.00 HírAdás- egri híradó. Időjárás-jelentés 19.20 Stúdió- közszolgálati magazinműsor, 1. rész 20.00 HírAdás - egri híradó. Időjárás-jelentés 20.20 Stúdió - közszolgálati magazinműsor, 2. rész 21.00 Sport Plusz - televíziós sport­­magazin n rasH H 0.00 Képújság 9.00 A vasárnapi adás ismétlése 9.00 Műsorismertetés 9.01 Tallózó - válogatás a hét legfontosabb eseményeiből 9.21 Reklám 9.24 Híradás plusz - megyei hírműsor 9.54 Sydney akvá­rium - természetfilm 10.03 Reklám 10.06 Moziklip - mozimagazin - ismétlés 10.20 Turmix - válogatás a legnépszerűbb műso­rainkból - ismétlés 10.33 Nézőtér - kul­turális magazin - ismétlés 11.03 Nápolyi, 3. rész - ismétlés 11.30 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.01 Aktuális - hírek rö­viden 18.02 10 perc - beszélgetés a világ­ról, a városról, az emberekről... 18.14 Újévi hangverseny (részlet) 18.16 Reklám 18.20 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 18.35 Nézőtér - kulturális magazin 19.05 Reklám 19.08 Séta az égen - doku­mentumfilm 19.30 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 19.45 Kilátó - me­gyei magazin 20.12 Reklám 20.15 Aktuá­lis - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 20.30 Képújság líceum tv 0. 00 Képújság 10.00 A pénteki adás ismét­lése 10.00 #hajraegrilanyok - az Eszterházy SC klubmagazinja 10.25 Élménysuli - okta­tási magazin 11.00 Isonzótól a Piavéig - 2. rész: A Piave-front és Dél-Tirol emlékhelyei- ismeretterjesztő film (ism.) 12.00 Képújság 14.00 A keddi adás ismétlése 14.00 „Na gyón hasznos egymás értékeit megismerni..."- portrébeszélgetés dr. Surányi Imre nyugal­mazott könyvtárossal - Példaadó elődeink portréfilmsorozat 14.25 Végvári legendák nyo­mában - Egri várkapitányok a 16. században- dr. Borbély Zoltán előadása (Sorsfordulók- Sorsfordítók) ism. 15.10 Isonzótól a Piavéig, 1. rész: Az Isonzo-front emlékhelyei - isme­retterjesztő film (ism.) 16.00 Képújság 18.00 A pénteki adás ismétlése 20.00 Képújság 21.00 A keddi adás ismétlése 23.00 Képújság r,rn,ri'i"n"i ——— 0.00 Csak igazi mai sláger megy 5.00 Hírösz­­szefoglaló 6.00 Csak igazi mai sláger megy 10.00 Premier moziajánló 12.00 Csak igazi mai sláger megy 17.00 Cooky Show 20.00 Disco*s Hit 22.00 DJ Factory 0.00-5.00 FM 7 Night a legnagyobb hazai slágerek, az éjszakára hangolva. Óránként hírek, időjárás, útinformációk 5.00-5.15 Hírösszefoglaló az előző nap legfontosabb történéseiből, benne: Agrárpercek 5.30-5.45 Hírösszefoglaló az előző nap legfontosabb történéseiből 6.00-10.00 FM 7 Café Eger­ben Rohlicsek Judittal, Gyöngyösön Géczi Adrienn-nel. Félóránként friss hírek, időjárás, útinformációk 10.00-15.00 Helló Meló, Géczi Adrienn-nel és Győri Nikivel. Könnyed témák, munka mellé. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 15.00-18.00 Traffic, Győri Nikivel. Folyamatos útinformációk, játékok, riportok és könnyed témák a hazaút mellé. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 18.00-20.00 FM 7 Summer. A nyár legna­gyobb slágerei. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 20.00-21.00 Disco*s Hit Top 40 slágerlista, Bárány Attilával, Hamvai PG- vel és DJ Juniorral 21.00-24.00 Disco*s Hit a legfrissebb zenék, mixben, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és DJ Juniorral. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk ES'JTllTmOifJg— 5.00 Napköszöntő Hírek, kalendárium 7.00 Szentmise közvetítés az egri bazilikából 7.35 Szentek, szent életű emberek Aquinoi Szt. Ta­más 8.15 Játék 8.45 Lapszemle 9.05 Közélet 9.45 A lélek szava 10.05 Mindennapi egészsé­gűnk 11.05 Mesterségem címere 11.30 Va­tikáni rádió (ism.) 12.05 Egyházi hírek 12.15 Evangélium, Szólj Uram! 13.05 Neuma Egy­házzenénk kincsei 13.40 Népzenei kincsestár 14.05 Hajrá, magyarok! 14.35 Hét nap (ism.) 15.05 Szentek, szent életű emberek (ism.) 15.15 A lélek szava 15.30 Szentmise,közvetí­tése az Országos lelkipásztori napok nyitóren­dezvényéről 16.30 Mit tegyek? 17.00 Regioná­lis hírek 17.15 Kora esti hírmondó 17.45 A ré­gió sportja 18.00 Rózsafüzér 18.35 Közelkép 19.05 Nem középiskolás fokon - A magyar iro­dalom gyöngyszemei 19.45 Esti mese 19.50 A lélek szava (ism.) 20.10 Beszélő könyvek Foly­tatásos regény 20.35 Legyetek szentek! 21.05 Megértés hullámhosszán 22.10 Közélet (ism.) 23.05 Vatikáni Rádió 23.25 Hitvalló AJÁNLÓ GYÖNGYÖSÖN január 29-én, kedden tartják meg Koltai Ró­bert színművész önéletrajzi könyvének bemutatóját. A So­se halok meg? Az első 75 év cí­mű kötet szerzőjével a Vachott Sándor Városi Könyvtárban 17 órától találkozhatnak az ér­deklődők. Bár a rendezvényen való részvétel ingyenes, a be­lépés előzetes személyes, tele­fonos, vagy e-mailes regiszt­rációhoz kötött. FELSŐTÁRKÁNYBAN, a Faluház­ban ismét összejövetelt tart a Világvándor Klub. A ma es­te fél hatkor kezdődő prog­ramban a tárkányi lányok Olaszországban töltött napja­iról hangzik el - minden bi­zonnyal izgalmas - előadás. Az ingyenesen megtekinthető élménybeszámolóra minden érdeklődőt várnak. Lestyán Gyógyszertár, Hatvan, Kossuth tér HEOL a Heves megyei hírportál

Next

/
Oldalképek
Tartalom