Heves Megyei Hírlap, 2019. január (30. évfolyam, 1-26. szám)
2019-01-26 / 22. szám
helyőrség próza BOLDOGASSZONY KÖVE Borbély László Székely Aladár felvételén Ady Endre édesanyjával és az apja halála évében gyászruhát viselő Csinszkával látható. A fotó 1917-ben készült, október közepe és december között. _ . rnrohnni Elsötétített szobámban, magányosan töprengve végérvényesen rászántam magam az utazásra. El kellett hagynom a fővárost, legalább néhány hétre, de az is lehet, hogy örökre. Vágyaim és imáim hajszoltak el onnét, minden útkereszteződésben vártak rám, kegyetlen korbácsaikkal könyörtelenül belecsaptak álszent arcvonásaimba. El akartam feledni a magánytól rideg hajnalokat, eltéphetetlen papírlapokra írott mondataimból kívántam új otthont építeni magamnak. Nem hagyhattam tovább, hogy teremtményeim árván álldogáljanak egymagukban a nemlét küszöbén, nélkülem sohasem jönnének világra, indulnának el és érkeznének meg vaksorsuk kitágított síkjaira. Féltettem őket, nehogy eltévedjenek a környékbeli erdők égig érő oszlopai között. Szükségem van rájuk, általuk ordítom bele a mindennapokba magam, örökbe akarom fogadni őket, test nélküli álmaimmal együtt. A buszpályaudvaron már várt rám miskolci főorvos barátom, dr. Bertalan Endre szülész-nőgyógyász, aki „lelkes irodalmár”, még év elején felajánlotta bükkszentkereszti házát, ahol be tudnám fejezni a regényemet. Úgy beszéltük meg, hogy terepjáróval visz fel Bükkszentkeresztre. Előtte még megvacsorázunk a település valamelyik hangulatos éttermében, aztán a magam ura vagyok hetekig, míg el nem készülök a munkámmal. Mind a ketten vaddisznópörköltet rendeltünk vörösborral. Evés közben Endre váratlanul megkérdezte:- Hogy van Edit?- A műtét után visszament a férjéhez - válaszoltam —, újra van munkája, forgatni kezd valami sorozatban, egy kétgyermekes anyát játszik, aki válni készül.- Ilyen az élet - sóhajtott Endre.- Egy angyallal több vagy kevesebb, nem mindegy ez most már? Endre újra megkért, hogy ne haragudjak rá, amiért elvállalta a beavatkozást.- Miért haragudnék - kérdeztem tetted a dolgod. Túdtam, hogy ő akarja rendezni a számlát. Az jutott az eszembe, hogy úgy teszek, mintha a mosdóba kellene mennem, és majd észrevétlenül kifizetem a pincérnek a vacsorát. Felálltam, hogy kimenjek, ahogyan azt az imént kigondoltam, mire a barátom mosolyogva megjegyezte, hogy mehetek, ha annyira akarok, de a számla miatt ne fárasszam magam, ő már rendezett mindent. Bosszankodva ültem vissza a helyemre és töltöttem magamnak még egy pohárral a vörösborból. A ház úgy nézett ki, ahogy elképzeltem. Kiterjedt békéjét csak a madarak csicsergése és a harkályok, mókusok vagy a távolabbról figyelő vadak neszezése kísértette meg. Süvöltve fújt a szél, belekapaszkodott az idegrendszerembe, beleférkőzött a faház repedéseibe, egyértelművé tette súlytalanságomat.- A fiam tegnap már járt itt - kezdte magyarázni Endre. - A kamrában találsz kolbászt meg konzerveket, vásároltunk kenyeret, tejet, a közelben van egy tiszta vizű forrás is. Szóval néhány napig nem lesz gondod semmire. Telefonálj bátran, bármi kell, majd a fiam elhozza, ha én nem érnék rá. Tűnődve nézte, hogyan pakolom ki szép komótosan a könyveimet és a jegyzeteimet az ablak előtt álló íróasztalra. Aztán megkérdezte, van-e már címe a regényemnek. Mondtam, hogy Pünkösd előtt. Nem is próbálta titkolni, mennyire irigyel, hogy zavartalanul alkothatok.- Szerintem holnap még ne dolgozz - ajánlotta -, inkább sétálj el Boldogasszony kövéhez. Van egy ilyen nevű szikla Bükkszentkereszten, benne egy olyan mélyedéssel, amelybe bele lehet ülni. Egyesek szerint a kőnek gyógyító ereje van. A helyi monda szerint Krisztus halála után anyja, Mária bánatában a világot járta. Bükkszentkereszt mellett elhaladva ezen a kövön pihent meg, amely felvette ültének formáját. Szűz Mária testétől költözött a kőbe gyógyító erő. Mivel a települést a XVIII. században alapították, újkori történetről lehet szó, melynek alapja, hogy a kácsi búcsúra igyekvők itt gyülekeztek, és onnan visszatérve itt pihentek meg. Állítólag nagyon gyorsan kipihenték magukat, ezért gondolták, hogy a kőtől kaptak erőre.- Várd meg, míg kitisztul belőled a városi káosz - ajánlotta Endre -, aztán majd meglesz a regény, meglátod. Ekkor valaki bátortalanul kopogott az ajtón. Kisírt szemű, testes asszony állt előtte. A fejére tarka kendőt kötött.- Drága doktor úr, de jó, hogy itt van, láttam, hogy ég a villany, könyörgök, segítsen rajtunk!- Mi van, Rozália? Megint az ura?- A lányunk, gyün a gyerek.- Nem szóltam, hogy időben vigyék be a kórházba?- Mondta, persze, na de a hátamon csak nem hurcolhatom azt a szerencsétlent a kórházig, a párom állandóan részeg. Az asszony mögöttem ült a terepjáróban. Nem értettem, hogy mit motyog, talán imádkozott, hogy enyhítse a szorongás kérlelhetetlenségét. Sóhajtozása félelemmel telítette meg a gépkocsit. A terepjáró fényszórója egyre nagyobb íveket hasított ki a sötétbe burkolózó távolságból. Endre felfelé hajtott a meredek, kanyargós hegyi úton, ahonnét egy keskeny ösvényen haladtunk tovább a tanyáig. Az édesanya, aki alig lehetett több tizenhat évesnél, egy lepedő nélküli, átázott sezlonon vajúdott. A szobából nyíló konyha padlóján egy nyugdíjas férfi horkolt, kénytelenek voltunk átlépni rajta. Endre megmosta a kezét, közben ellentmondást nem tűrő hangon intézkedett, az asszonytól tiszta lepedőt, törülközőt és forró vizet kért. Hamar kipakolta műszereit a táskájából. Beadta a fájdalomcsillapítót. Ránk szólt, hogy fogjuk erősen a lányt.- Nincs idő kórházba vinni, itt kell megszülnie a babát - mondta Endre. A sezlon felett egy régi, kiszínezett szentkép lógott, olyasféle, amely naiv ábrázolásmódja ellenére mindig is tetszett nekem. Észrevettem, amikor az asszony a képre pillantva halk imát rebegett, majd keresztet vetett. A lány vajúdására felébredt az öreg férfi, aki felháborodva vette tudomásul, hogy nem aludhat tovább a konyha hideg kövén. Dühtől szikrázó szemmel rontott be a szobába, ordítozni kezdett előbb az asszonynyal, utána elmondta mindennek a lányát. Fogatlan szájából csak úgy dőlt a pálinka szaga és a rengeteg ocsmányság. Bódultságában azt hihette, hogy bizonyára az orvos barátom vagy én lehetek az apa. Endre kiküldte a szobából, de az idős ember nem tágított. Imbolyogva dülöngélt jobbra-balra, majd hirtelen mozdulattal leverte a szentképet a falról.- Az én pulyám, ne ezt lássa meg először, mikor kigyün az anyjából! A lány többször felsikoltott, tisztasága tömjénillattal töltötte meg a szobát, a mezőkké simult falak helyén friss vizű patakok csörgedeztek, szekerek érkeztek a rétre, szorgos kezek építettek sátrat a régóta várt művésznek. Istennek nem az volt a fontos, hogy hol vagyunk; cirkuszi mutatványokkal ejtett ámulatba minket, lengett a trapézon, megcsinálta a hármas szaltót, majd leült a megváltás lépcsőire és hegedülni kezdett. A fájdalommal teli zeneszó kimosta lelkünk szennyesét, foltot varrt a rettenet kényszerzubbonyára, enni adott a kiéhezett koldusoknak, akikről már majdnem lefagyott a hús a hidegben, és felnevelte az összes sírdogáló árvát. Mialatt hegedült, kalapot tett maga elé, és csak a lyukas garasokat tartotta meg, a többit szétszórta közöttünk. Másnap délután telefonáltam a kórházba, hogy érdeklődjem az újszülött és édesanyja állapotáról.- Az anya teljesen rendben van - mondta Endre, majd elhallgatott és nagy levegőt vett, mielőtt folytatta. - A kisfiú vakon született. A telefonvonal másik végén feneketlen csönd nyílott, azután Endre szólalt meg először:- Délben itt járt nálam a nagymama, elhozta a szentképet a falról, a lánya neked küldi, észrevette, hogy állandóan azt nézed. Letettem a telefont, odamentem az ablakhoz és némán álltam a csend könnyű kosarában; hiábavalónak hitt áldozataink titkos értelmén töprengtem. Később lefeküdtem, és engedtem, hogy az éjszaka betakarjon bizonytalan mozdulataival. Elképzeltem, ahogyan a hold felfalja a vaksötétséget és megszüli a fényt. Kiüresedett álmaim ládái pedig színültig teltek ragyogással, és teremtményeim kinevették az elmúlást. Ady Endre kalapja LAPSZÁMUNK SZERZŐI Ady Endre (1877-1919) költő Borbély László (1968) író, szerkesztő Ernőd Tamás (1888-1938) költő, újságíró, színházigazgató Farkas Wellmann Endre (1975) József Attila-díjas költő, író, szerkesztő Kántor Mihály (1974) szakíró Kis Petronella (1992) kritikus MakkaiÁdám (1935) kétszeres Kossuth-díjas, Kossuth-nagydíjas költő, nyelvész, műfordító, a chicagói University of Illinois emeritus professora, a Magyar Szent István-rend kitüntetettje Szakács István Péter (1957) író, irodalomtörténész, publicista Szebeni Zsuzsa (1970) színháztörténész, a sepsiszentgyörgyi Balassi Intézet Magyar Kulturális Központjának igazgatója Szőcs Géza (1953) Kossuth-díjas költő, író 2019. januar IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET
