Heves Megyei Hírlap, 2019. január (30. évfolyam, 1-26. szám)
2019-01-19 / 16. szám
helyőrség IS ortre AZ ÓKORI KÖLTŐ ÉS A KLASSZIKA-FILOLÓGUS Szilágyi B. András Szepessy Tibort és Ovidiust a verselés és a szerelem szeretete köti össze. Ovidius a „szerelem költője volt”, akit politikai okokból száműztek. A nyolcvankilenc éves korában, tavaly elhunyt Szepessy Tibor korunk egyik legnagyobb klasszika-filológusa, egy tudományterület legnagyobb hatású tanáregyénisége volt. Az ókori verselés szakavatott ismerőjeként azonban majd húsz éven keresztül kénytelen volt az íróasztalának fordítani. Ő volt az, aki 2005-ben jegyzetszótárral látta el Devecseri Gábor akkor már lassan ötvenéves Ovidius Metamorphoses-fordítását. Párhuzamos életutakat ismertetek most, mely egyben megkésett nekrológ Szepessy Tibor emlékére. Szerelmi pletykák Rómából Publius Ovidius Naso Kr. e. 43. március 20-án Sulmo városában született, és 17 végén vagy 18 elején, a mai Konstanca területén, az akkori Tomis városában hunyt el. Költőként elsősorban kora nagy művésze, Vergilius hatott rá, az ő verselésé, formai megoldásai, költői eszközei viszont Dante Alighieri, Geoffrey Chaucer, John Milton, William Shakespeare munkáiban is jelen vannak. Ovidius maga is az átváltozás, az átmenet költője, a római aranykor utolsó és az ezüstkor első poétája. Üstökösként robbant be Róma köztudatába, már huszonhét éves korában drámát írt Medea címmel, amely azonban nem maradt fenn. Frivol, könnyed, szerelmes és fordulatos költeményeivel hamar hírnevet szerzett, szerelmi kalandjai és társasági élete a pletykák része volt, miközben a főbb értelmiségi körök a tenyerükön hordozták. Népszerűségének köszönhetően bejáratos volt a császári udvarba, több házasságot kötött, harmadik felesége, a nála idősebb özvegy, Tabia rokonságban állt Augustus császár családjával. Ovidius saját korában populáris író volt. Neki köszönhetjük például az első összefoglaló igényű, a szépészetről, sminkelésről és arcápolásról szóló művet is (De medicamine faciei feminae). A hivatalos feljegyzések tanúsága szerint fő bűne az volt, hogy a monogámiát és házastársi hűséget törvényerőre emelő határozat fényében Ovidius szerelmi történetei pornográfiának, eme törvények megcsúfolásának számítottak csakúgy, mint Ovidius meglehetősen szabados és kényelmetlenül nyilvános magánélete. Számos zűrös nőügye volt, állítólag innen merített ihletet költeményeihez. Ezek a történetek később is nagy sikert arattak, Augustus császár lánya kifejezetten kedvelte. A kétezer év múlva rehabilitált költő Ovidius életének sorsfordulata Kr. u. 8-ban következett be, amikor Augustus császár a Fekete-tenger partján fekvő Tomisba (ma Konstanca) száműzte. A statáriális intézkedés oka: „carmen et error”, azaz „dal és hiba” (ez a kifejezés szállóigévé vált később), hisz a „költészet bűne súlyosabb a gyilkosságnál, a verssorok az árulásnál”. Ennek ellenére a császár megkímélte Ovidius életét, sőt a továbbra is népszerű költő Rómával írásbeli kapcsolatban is maradhatott. Művei - így a fő művének tekintett és a száműzetésben írt Metamorphoses is - eljuthattak a közönséghez. Buszt Fotó: Borsos Misi Élete végéig kegyelemben reménykedett, de hiába, azt sem Augustustól, sem utódjától, Tiberiustól nem kapta meg. Száműzetésben hunyt el. Érdekesség, hogy Róma városa kétezer év elteltével, 2017. december 14-én rehabilitálta Ovidiust. Opus magnum A Metamoprhoses célja Ovidius számára épp az volt, hogy bebizonyítsa, valódi, komoly költő. Az Átváltozások a költő legjelentősebb vállalkozása, opus magnumként íródott. A tizenöt könyvre felosztott költeményciklusban a görög-római mitológiát gazdagon és átfogóan mutatja be. Szinte minden olyan mítosz szerepel benne, amely az antikvitásban „eleven és kedvelt” volt. Alapműveltségünk részévé is főként Ovidius ezen munkája által válhatott a legtöbb mitológiai történet, hisz könnyedsége, szellemessége és bizony frivolsága révén még a középkorban is meg tudta őrizni népszerűségét. Az eredetmondákat, az égi és földi szerelmes történeteket Ovidius egységes és két évezreden át mindmáig életteli módon szerkesztette egységes művé. Szerb Antal így fogalmaz: „Ovidius maradandóságában bizonyára nagy szerepet játszott az, hogy az utókor nehezebben emelkedett fel Vergilius, Horatius és Propertius magasságához, mint hozzá. Ovidius aránylag olcsón szállította az utókornak az antikvitást; az antikvitást mint nyersanyagot, költői témát, pornográfiával, virágocskákkal és a későbbi századok kedvenc ízléstelenségével, az allegóriával fűszerezve. Legfőképp az hatott, ami nem is ovidiusi benne: az átközvetített mítoszok romantikus érdekessége, csoda-világa.” Gyanús, reakciós tudományág Szepessy Tibor életét is meghatározta az a kettősség, mint Ovidiusét, és ő maga is sokat dolgozott azon, hogy átadja az ókori költő verseinek könnyedségét, finomságait. Hisz neki is ugyanaz volt a szerelme, mint Ovidiusnak: a szerelem maga és annak finom szavakba öntése. Különös szenvedéllyel beszélt a görög erotikus és szerelmi líráról, Ovidius munkáihoz is értő szerkesztőként nyúlt, de Ovidius egyik fő előképe, Heliodóros életműve az, amelyet mi, magyarok igazán neki köszönhetünk. A Sorsüldözött szerelmesek 1987-ben jelent meg, ekkor már tíz éve újra taníthatott külsős óraadóként. 1952-ben szerzett diplomát, amikor a görög és latin műveltség gyanús reakciós tudományágnak számított, és amikor egy kis kör komoly erőfeszítésébe telt, hogy a ' tudományterület puszta túlélését biztosítsák. Aztán jött 1956, ami megpecsételte a fiatal Szepessy Tibor épp csak bontakozó karrierjét. Hiába a tehetség, hiába a vers: carmen et error. Húsz év „Tomis” várt Szepessy Tiborra, de ekkor írta meg a saját „Ars amatoriáját”, a Heliodóros és a görög szerelmi regény című monumentális kandidátusi értekezését. Szepessy Tibor „rehabilitációja” 1977-ben történhetett meg, amikor külsős óraadóként szemináriumot Mellszobor C169 * 36 * 27cm, acél, 2015) tarthatott az ELTE-n. Ez a pozíció önmagában megaláztatás egy olyan tudósnak, akit képességei és tudása igazából tudományterületének nemzetközi professzori szintjére predesztinálna. Azonban húsz éven át e megalázó helyzetben is megkerülhetetlenné vált a tudása. Szerényen „átdolgozásnak” hívta 1991-es görög irodalomtörténet-jegyzetét, amely a téma önmagán túlmutató, meghatározó alapművének is tekinthető. Előadásai és írásmódja a tudományos ismeretterjesztés mellett élvezetes, könnyed, szenvedélyes és magával ragadó volt. ♦ A magas, hosszú hajú professzor Szepessy Tibort 1995-ben eltávolították az ELTE-ről. A kényszernyugdíjazás pont olyan megalázó lehetett számára, mint korábbi óraadói mellőzöttsége. Hála Istennek, az akkortájt induló Pázmány Péter Katolikus Egyetem latin szakán tovább taníthatott. Előadásai, szemináriumai olyan erősek és hatásosak voltak, hogy más szakok diákjai „átszöktek” meghallgatni a Liszt Ferencre emlékeztető, magas, hosszú hajú professzort. Szepessy Tibor másfél órában kész időutazást volt képes teremteni a zsúfolt teremben, ahol a latin szakos szeminaristák mellett későbbi történészek, irodalmárok, művészettörténészek estek hozzá hasonlóan szerelembe a szerelem-. mel. Előadásai során a görög és latin szerelmes versek apró titkai, formai és módszertani megoldásai is feltárultak előttük, az általa tálalt frissesség, élénkség megszüntette mind a kor, mind a holt nyelvek teremtette távolságot. Szepessy Tibor eme második, piliscsabai „száműzetése” során is fiatalos lendülettel alkotott. A görög líra és a Menandrosz Düszkolosz-tanulmány mellett ekkor, Fotó: Borsos Misi 2005-ben végezte el Devecseri Gábor Ovidius-fordításának „frissítését”, és a műhöz jegyzetszótárt és tanulmányokat csatolt. A nem kérkedő tudás Játszva és gyönyörködtetve tanított Szepessy Tibor. Élete utolsó évei sajátosan tükrözték ifjúkorát. Sorra tértek vissza helyszínek és témák: 2008-tól haláláig kurátorként korábbi ifjúkori tanulmányai helyszínén, az Eötvös Collegiumban dolgozott töretlenül. Élete utolsó tíz évében egyetemi hallgatók újabb generációját varázsolta el a latin és görög tudományok lenézett, a posztmodern haladás által újfent háttérbe szorított szak számára. Emberi nagyságát mindenki elismerte és tisztelte, szerénysége és tudása mindenkit lenyűgözött. Sosem tört földi dicsőségre, nem kérkedett, alázatosan és kitartóan dolgozott. Kései időszakának fontos műve volt a 2009-ben megjelent Válogatott tanulmányok kötet. Kandidátusi értekezésének témájához, a görög verstanhoz is visszatért - a Bevezetés az ógörög verstanba könyv formájában 2013-ban jelent meg az Eötvös Collegium új klasszika-filológiai sorozatának nyitóköteteként. A sorozat hatodik kötetén, a számára oly kedves Philostratos, azaz a görög szerelmes regény témáján az utolsó percig dolgozott - a nyomdából kikerülő könyvet azonban már nem vehette kézbe. Szepessy Tibornak talán nem kell kétezer évet várnia, mint a száműzött Ovidiusnak, hogy kiszabadulhasson a méltatlanul mellőzött, háttérbe szorított, nyelvi zsenik szorító ketrecéből, és ne csupán tanítványai emlékében élhessen, hanem elfoglalhassa méltó helyét a magyar szellemtudományok arcképcsarnokában is. 2019. január IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET * w-