Heves Megyei Hírlap, 2019. január (30. évfolyam, 1-26. szám)
2019-01-03 / 2. szám
GAZDASÁG y 2019. JANUÁR 3., CSÜTÖRTÖK Növekedési tartalékot képezhetnek a nagy fejlesztések ütemezésével Jó lépés az állami beruházási ügynökség létrehozása A munka törvénykönyvének módosítása a gazdaságfehérítés újabb eszköze, a munkaerőpiaci helyzet változásával a jogszabályt megint módosítani lehet. Az építőcégek az egyik állami beruházást hagyták ott a másikért, s ez is hozzájárult a dráguláshoz. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu BERUHÁZÁSOK Korábban sokszor éppen a párhuzamosan futó állami projektek drágították meg a fejlesztéseket, ezért is fontos az állami beruházási ügynökség létrehozása - mondta a Világgazdaságnak Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke. Hozzáfűzte: a beruházások költségeinek növekedését általában több tényező együttesen okozta. Például többször előfordult, hogy a szakma többet tudott a projektről, mint a megrendelő, akit kötött az elköteleződés. A költségek így akár 60-70 százalékkal is megugrottak. Közgazdasági alaptétel viszont, hogy az ár nem a költségektől függ, hanem a kereslet-kínálat alapján a szerződő felek közötti viszonytól. Ha egy adott piacon rengeteg beruházás fut párhuzamosan, a kapacitások le vannak kötve, akkor az új fejlesztésekhez csak úgy találhatunk kivitelezőt, ha az beleszámolja az árba, hogy más beruházásokról le kell vonulnia, s azért ott kötbért, kártérítést kell fizetnie. A gondot az okozta, hogy az állam gyakorlatilag saját magának drágította meg így a beruházásokat, hiszen az építőcégek az egyik állami beruházást hagyták ott egy másikért. Domokos szerint a nagy beruházások ütemezésével, időbeli széthúzásával az állam növekedési tartalékot tud képezni azokra az évekre, amikor a gazdasági bővülés lassulásával kell számolni. Ehhez fontos az összehangolt kormányzati munka, az állami beruházásmenedzsment kiépítése. A túlórakeret emelésében az online pénztárgépekkel és az EKÁER-rel indult gazdaságfehérítés újabb, fontos eszközét látja az elnök. Elmondta: az a vállalkozó, aki jelentős megrendelést kapott, eddig is megoldotta, hogy a dolgozói elvégezzék a munkát, legfeljebb eddig csak feketén fizették ki a pluszmunkáért járó juttatásokat. A megoldás rugalmasabbá teheti a cégeket, és jó a munkavállalóknak is, hiszen közös megegyezésen alapuló szerződés szerint, legálisan fizetik ki őket. Igenis van súlya annak, hogy a dolgozó vállalja-e a pluszmunkát. Ha néhány év múlva változik a gazdasági, munkaerőpiaci helyzet, akkor a parlamentnek - ahogy most is - joga, lehetősége és kötelessége is lesz, hogy módosítson a jogszabályokon - mondta Domokos László. Kelebiai vasútvonal: ú] pályázat Az állami beruházásokat sokkal jobban kell ütemezni, jelentette ki korábban Varga Mihály pénzügyminiszter. Az állami beruházási ügynökség létrehozása ezt már intézményesített formában is segítheti, első döntésük a Soroksár és Kelebia közti vasútvonal új pályázatának felülvizsgálata. A vonal fejlesztésének megugró költségeit a kormány nem vállalta, és új beszerzési eljárást rendelt el. Öt százalékra csökkent a tartós tej áfája Az új évvel változás jött az adórendszerben Tovább nő az idén a lakossági hitelpiac Az új szerződések összege ADÓVÁLTOZÁSOK Számos ponton módosult az adórendszer az új évben. Ötezer forinttal nőtt a két gyermeket nevelő szülők kedvezménye, a 350 ezer érintett így gyermekenként húszezer forinttal csökkentheti adóját havonta. Az öregségi nyugdíj mellett dolgozók jövedelme után csak a 15 százalék személyi jövedelemadót kell befizetni, írja a Magyar Idők. Változás továbbá, hogy 18-ról 5 százalékra csökkentették az ESL és az UHT tejek áfáját is, az áruházak az áfacsökkentést átadják a vevőknek, így ezentúl olcsóbb lesz ez a termék. A társadalmat érintő adóváltozások például, hogy húszezer forintig minden lakossági átutalás mentesül a pénzügyi tranzakciós illeték alól, és lényegesen módosult a cafeteria-rendszer is. A legkisebb vállalkozások áfamentessége 8 millióról 12 millió forintra növekedett. Július elsején folytatódhat a szociális hozzájárulási adó 19,5-ről 17,5 százalékra mérsékelése. Megszűnik a magánszemélyek egyes jövedelmeit terhelő; 75 százalékos különadó, a hitelintézeti különadó és a kulturális adó. A baleseti adó beolvadt a biztosítási adóba, az egészségügyi hozzájárulás pedig a szociális hozzájárulási adóba. Január elsején ezzel párhuzamosan nőtt az üdítőital, a szörp, az energiaital, a cukrozott kakaópor, az előre csomagolt cukrozott készítmény, a sós snack, az ételízesítő, az ízesített sör, az alkoholos frissítő és a gyümölcsíz népegészségügyi termékadója, és az adóköteles italok körébe került a gyümölcspárlat, a pálinka és a gyógynövényes ital is. MW Több támogatás jut a baromfira ÁLLATJÓLLÉT Megemelt támogatási kerettel, az eddigihez hasonló szakmai tartalommal tervezi meghirdetni az Agrárminisztérium a 2018 végén kifutott támogatási program helyébe tervezett, 2025-ig szóló állatjólléti támogatást - közölte a tárca. Az ügyben április óta tartanak a szakmai egyeztetések az Európai Bizottsággal, az új program így csak a hivatalos jóváhagyást követően indul. A tárca a Világgazdaságnak hangsúlyozta: kellő időt hagynak a támogatási kérelmek beadására. Az idei költségvetésben a baromfi-állatjólléti támogatások folyósítására több mint 12 milliárd forint áll rendelkezésre, amely meghaladja a korábbi évek keretét. A baromfitartás a magyar mezőgazdaság egyik legfontosabb ágazata. Az Agrárgazdasági Kutató Intézet vágási adatai szerint az elmúlt év első tíz hónapjában - élősúlyban mérve - 571 ezer tonna baromfit vágtak le, ez 12,7 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában volt. Tavaly novemberben a vágócsirke termelői ára kilónként 257 forint volt, ami 4,2 százalékos emelkedés. Egy kilóra vetítve a friss egész csirke feldolgozói értékesítési ára 7 százalékkal, 490 forintra, a csirkecombé 6,1-del, 457-re, a csirkemellé 12,5 százalékkal, 1142 forintra emelkedett egy év alatt. MW HITELEZÉS A tavalyinál lassabb, de két számjegyű bővülésre számít a lakossági hitelpiacon a Világgazdaságnak nyilatkozó bankok többsége. Az MKB Bank szerint a hitelezési folyamatok kedvező tendenciái várhatóan megmaradnak, a lakáscélú hitelfolyósítások lassabban, de közel két számjegyű ütemben nőnek. A személyi kölcsönök folyósítása 25 százalékkal is nőhet. Az OTP Bank az újonnan kihelyezett lakáshiteleknél több mint 20, a kölcsönöknél pedig 20-25 százalékos bővülést vár. A K&H Banknál a lakáscélú hitelek és a személyi kölcsönök szegmensében egyaránt két számjegyű növekedést várnak. Az alacsony munkanélküliség, a növekvő bérek, a magas foglalkoztatottság, az emelkedő ingatlanárak és az alacsony kamatok is a hitelpiac növekedését serkentik. Az MKB Bank szerint a lakáshiteleknél 10 százalék alattira teszik a változó kamatozás arányát, a személyi kölcsönöknél pedig az új hitelek 70- 80 százaléka lehet az éven túli kamatfixálású termék. A lakáshitelek esetében a CIB Banknál már 2018-ban is többségében legalább ötéves kamatperiódusú jelzáloghiteleket igényeltek az ügyfelek, arányuk tovább nőhet, a személyi kölcsönnél a futamidő végéig fix a kamat. Ugyanez a helyzet az OTP Banknál is, az éven túli kamatperiódusú lakáshitelek aránya a piaci kamatozású konstrukciók között idén meghaladhatja a 90 százalékot. A bankok szerint az idén is lakáscélú hitelek és a személyi kölcsönök húzhatják leginkább a piacot. MW Adóügyben jól járnak a két gyermeket nevelők Fotó: Shutterstock Domokos László szerint veszíthet a megrendelő, ha túl sok a beruházás Fotó: MTI