Heves Megyei Hírlap, 2018. december (29. évfolyam, 279-302. szám)
2018-12-01 / 279. szám
12 TÖRTÉNELEM__________________________________________________________________________________________________________________2018. DECEMBER 1., SZOMBAT Mindaz, ami Gyulafehérváron történt, egy elhibázott politika következménye Sabin Gherman: A Nyugat menedzselte a keleti magyar területek elszakítását Miként vesztettük el Erdélyt? A gyűlés kezdetén iuliu Hossu felolvassa az egységet kinyilvánító határozatot Fotó: MW A trianoni döntés nem egyik napról a másikra született, másfél éves politikai folyamat vége volt. Ennek markáns földrajzi pontja Gyulafehérvár lett, ahol az erdélyi románság 1918. december 1-én kinyilvánította elszakadását Magyarországtól. Nagy Miklós Mihály szerkesztoseg@mediaworks.hu GYULAFEHÉRVÁR Minden nemzet történetében vannak olyan szimbolikus helységek és helyiségek, amelyek egy-egy történelmi korszak elejéhez, végéhez kötődnek. A társadalom emlékezete ennek megfelelően őrzi őket. Verecke, Muhi, Mohács, a Pilvax kávéház, a debreceni Nagytemplom, Nagymajtény, Világos és Arad, e topográfiai nevek a magyar ember számára egyben történelmi fordulópontok is, amelyekhez hosszas folyamatok vezetnek. Ha azt mondjuk, Trianon, mindenki érzi ennek történelmi súlyát, ám az ahhoz vezető útról nehezen veszünk tudomást; a nemzeti kataklizma máig ható traumája mintha fölötte állna a területvesztés valódi eseményeinek. A trianoni döntés sem egyik napról a másikra született, másfél éves politikai folyamat vége volt. Ennek markáns földrajzi pontja Gyulafehérvár lett, ahol az erdélyi románság 1918. december 1-én kinyilvánította elszakadását Magyarországtól és csatlakozását Romániához. Mindaz, ami Gyulafehérváron történt, egy elhibázott politika következménye. A kortársak ezt is, sőt azt is tudták, hogy Erdélyt a magyar politika már két héttel korábban elpackázta, és a gyulafehérvári román nagygyűlés pusztán szimbolikus népszavazás volt. A fő események Aradon történtek november közepén. Aradon derült ki, hogy a Magyarországon élő románság az anyaországához akar tartozni, és a csatlakozás folyamata megállíthatatlan. Ennek voltak mind a távoli múltba nyúló gyökerei, mind az akkori politikai helyzetből eredő tényezői. A Nagy Háború kezdetére Erdély lakosságának jelentős része, mintegy fele román nemzetiségű volt, míg ezzel szemben az egyharmadot kitevő magyarság és a jóval kisebb németség állt. Az etnikai viszonyok nem voltak számunkra kedvezőek, ám ennek ellenére november közepéig Erdély még megmenthető lett volna: a magyar szállásterületek mindenképpen. Ebben a történelmi pillanatban főleg német katonai erők tartották megszállva Romániát. Kivonásuk és hazaszállításuk éppen az aradi tárgyalások napjaiban kezdődött. A megbeszéléseket a Román Nemzeti Tanáccsal szemben Jászi Oszkár, ez a már bűnösen idealista és pacifista politikus vezette. Károlyi nem volt jelen, mert az alig egy héttel korábbi belgrádi fegyverszüneti tárgyalásokról teljesen megszégyenülten tért haza. A személyes diplomáciai megaláztatása során szembesült a keserű igazsággal: nem tekinti az antant komoly tárgyaló félnek. Ennek ellenére az egész kormány mereven tartotta magát az amerikai elnök, Wilson híres békepontjaihoz, amelyek a nemzetek önrendelkezését hirdették. Ennek jegyében Jászi Oszkár defenzív állásponttal ült le tárgyalni Iuliu Maniuval, a román szeparatista mozgalom vezetőjével. A román álláspont szerint mindazon magyar területek Romániához tartoznak, amelyekben románok élnek. Maniu a Tiszáig nyúló nagy Romániában gondolkodott. Valódi reálpolitikus volt. Ott állt vele szemben az emberi, politikusi tartásában megroppant és megrettent Jászi Oszkár, aki képtelen volt kezelni a helyzetet. Ő csak átmeneti megoldásokra tett javaslatot, a béketárgyalásokig. Míg ellenfele egy nemzeti öntudatában erősödő, egész társadalmat képviselt, addig ő puszFotó: MW tán egy a nemzeti érzést szándékosan negligáló, gyenge hatalmú kormány nevében tárgyalt. A román fél valósággal legázolta a hibás koncepcióra építő Jászit. Hiszen mit értek a Magyarország és Erdély kantonális átalakításáról és a dunai népek köztársaságáról elmondott zavaros érvei, amikor Maniu ultimátumszerűén román impériumot hirdetett. Könnyen tette. Míg mögötte ott állt a visszavonuló német csapatok nyomában előre óvatoskodó román hadsereg, addig Jászi mögött nem volt katonai erő. Pontosabban lett volna, de a wilsonizmus kábulatában a magyar kormány nem küldött csapatokat. De ott lett volna még az Erdélyen is átvonuló német hadsereg. Az erdélyi események egyik magyar főszereplőjétől, Apáthy Istvántól tudjuk: Mackensen tábornok felajánlotta Erdély megvédését. Am az antant követelésére a magyar vezetés bűnösen nem élt a lehetőséggel. Azon a napon, amikor Jászi és Maniu leült tárgyalni, a román katonai kötelékek már átlépték a határt. Károlyiék pedig nem mertek cselekedni. Valami megfoghatatlan megfelelési vágytól vezetve megszervezték a román tömegek vasúti utaztatását a gyulafehérvári nagygyűlésre. Közben Mackensen csapatai folyamatosan haladtak át Erdélyen, az ottani magyarságot a magyar kormány magára hagyta. A magyar társadalom a gyulafehérvári nagygyűlésig elképzelni sem tudta, hogy Erdélyt elveszítheti. Keserves kiábrándulás következett. Mert Gyulafehérváron még magyar autonómiát ígértek, ám a hónap végén, amikor Bukarestben ünnepélyesen deklarálták Erdély egyesülését a Román Királysággal, az már meg is szűnt. És ezen az sem változtatott, hogy az erdélyi magyarság december 22-én Kolozsvárott tartott nagygyűlést: a Magyarországhoz való tartozás mellett. Immár egy évszázada nemzedékek várják a választ a kérdésre, miként veszítettük el Erdélyt. Az okok sokrétűek. 1918-ra az etnikai arányok eltolódtak és áthidalhatatlan ellentétek feszültek a román és a magyar nemzet között. Ezt örököltük történelmünkből. A mindennapi politika szintjén a felelősség az akkori kormányt terheli. A belgrádi tárgyalásokból nem merték levonni a végtelenül egyszerű következtetést: reálpolitikusként kell tárgyalni az ellenféllel. Erőt szükséges mutatni, és a korszellemhez igazodni. A Nagy Háborút követő időkben Európában minden nép saját államában akart élni. Károlyi és Jászi ezt nem látta, vagy nem akarta látni. Az együgyűségig menő, konfliktuskerülő magatartásuk ugyanolyan káros volt, mint a honvédelem tudatos leépítése. Nem merték vállalni annak ódiumát: amikor a nemzet sorsa a tét, nincsen helye a széplelkűségnek, nem lehet megfelelési kényszerből politizálni. Román zászlók és katonák Gyulafehérváron Nem ünnep a román történelem nagy kudarca CENTENÁRIUM Addig kell ragaszkodnunk a mi Erdélyünkhöz, amíg nem késő. Ha a Jóisten ilyen sokszínű kinccsel ajándékozott meg, ne engedjük, hogy bukott politikusok űzzenek csúfot belőle - hangoztatta Sabin Gherman az Erdélyi Naplóban, a keleti magyar területek elrablásának századik évfordulóján. Az erdélyi autonómiatörekvések legmarkánsabb román szószólója Elegem van Romániából című kiáltványával vált is-Torockó nem kér a Az erdélyi Fehér megye tanácsa ünnepi ceremóniát szervezett csütörtökön Gyulafehérváron Erdély és a Román Királyság egyesítésére emlékezve, amin egyedül Torockó polgármestere, Szőcs Ferenc nem jelent meg. Az ünnepség arról szólt, hogy minden településről vittek egy-egy marék mértté először a Kárpát-medencében, a 90-es években. Gherman az interjúban elmondta, nehéz ma 1918. december elseje, a nagy román egyesülés súlyát megbecsülni, mert túlfűtött nacionalizmussal és idegengyűlölettel van körítve. Sajnos mai formájában ez nem ünnep, hanem történelmünk egy nagy kudarca - állapította meg. Ha az új országba egyesült erdélyiek, bukovinaiak, bánságiak és besszarábiaiak kérése teljeomán egységből földet, amit urnákba (!) tettek, majd elhelyezték ezeket az Egyesülés terme lépcsősora mögött. Még Klaus lohannis román államfő is küldött földet, ám az Erdély legszebb falujának tartott, többségében magyarlakta Torockó ezzel kimaradt a román föld jelképes egyesítéséből. sült volna, Romániából olyan modern állam válhatott volna, amely hiányzott a Balkánról. De ez nem így történt - hangsúlyozta. Elmondta, a száz évvel ezelőtti valódi események nem nálunk, hanem a nyugati hatalmak háza táján zajlottak, mindent onnan menedzseltek. A múlt század nem a népek, hanem a geopolitika százada volt - hangoztatta. Traian Vuia, a román származású bánsági feltaláló is akkoriban találóan az egyesülés helyett a „droit de conquéte” kifejezést, azaz a hódítás jogát említette. Gherman az erdélyi magyar politikáról szólva megjegyezte, az itteni magyar pártok autonómiatörekvéseit olyan közös régiósítási tervvé kellene alakítani, amely kiterjedne az egész országra, nem csak Székelyföldre. Az erdélyi magyar politika számára ez sok román támogatót is hozna. MW A román Sabin Gherman két évtizede küzd a többnemzetiségű Erdély autonómiájáért Fotó: MTI
