Heves Megyei Hírlap, 2018. december (29. évfolyam, 279-302. szám)

2018-12-05 / 282. szám

2018. DECEMBER 5., SZERDA SPORT 15 Marco Rossi felemelő hangulatot vár az Eb-selejtezőkre A magyar labdarúgó-válo­gatott szövetségi kapitá­nya, Marco Rossi a kompli­kált Eb-selejtezőcsoportról, Marek Hamsíkról, a nehéz helyzetekről és egy remél­hetőleg változó sorrendről is nyilatkozott. Pietsch Tibor/Nemzeti Sport szerkesztoseg@mediaworks.hu szottam volna velük hazai pá­lyán. A jó rajt nagyon fontos, ha egy ' csapat győzelemmel indít, az nagy lendületet ad a folytatásra. Mondhatni, nyom­ban belevágunk a közepébe, de ez van. Szlovákia egyik leg­jobbja, Marek Hamsík úgy fo­galmazott, várja már az elle­nünk vívandó csatákat, mert a magyar válogatottnak nagy­szerű szurkolói vannak. Hoz­zátette, készen áll, hogy játsz­­szon és nyerjen ellenünk. Ha szabad, innen üzenem neki, hogy amikorra kell, mi is ké­szen állunk a feladatra! Ha nem is csecsemőkora óta, de- „Horvátország kiemelkedik a mezőnyből, a többi rajtunk mú­lik" - így értékelt röviden a va­sárnapi sorsolás után. Azóta feltehetőleg osztott-szorzott az E csoport várható végkimene­telét illetően. Mire jutott?- Arra, amit Dublinban is mondtam - felelte Marco Rossi, a magyar válogatott szö­vetségi kapitánya. - Kaphat­tunk volna jobb beosztást is, miként rosszabbat is. Kompli­kált csoport a miénk. Horvát­országot senkinek sem kell be­mutatni, az, hogy világbajnoki ezüstérmes, mindent elárul az erejéről. Más szintet kép­visel. Mögötte következik há­rom, szerintem csaknem azo­nos játéktudású válogatott, a szlovák, a walesi és a magyar. Úgy gondolom, a még tovább­jutást érő második helyért ez a három együttes verseng majd.- Ha így lesz, mi dönthet kö­zöttük?- Szinte minden azon mú­lik, hogy a meccsnapokon mi­lyen formában, milyen mentá­lis állapotban lesznek a játé­kosok. Papíron a szlovák csa­pat valamelyest erősebbnek tűnik a másik a kettőnél, de ettől nem kell megijedni, hi­szen a futballt sosem papí­ron játsszák. Mindig a pályán derül ki az igazság. A célunk mi más lehet, mint a kijutás! Ki tudja, mikor lesz még egy Legközelebb márciusban lesz tétmeccs ilyen alkalom, hogy a magyar válogatott hazai környezet­ben szerepelhetne az Európa­­bajnokságon. Mindent megte­szünk annak érdekében, hogy megragadjuk ezt az esélyt. Nyilvánvaló, nem lesz könnyű dolgunk, de nem félek semmi­től. Az életemben semmit sem kaptam ingyen, hozzá vagyok szokva a nehéz helyzetekhez. Ugyanakkor bizakodna várom a selejtezősorozatot.- Még úgy is, hogy a Szlovákia elleni idegenbeli mérkőzéssel indul, hogy aztán három nappal később a Horvátország elleni hazai meccsen folytatódjon?- Ebben a tekintetben nem vagyunk szerencsések. Ha már a szlovákokkal kell kezde­nünk, sokkal szívesebben ját­Fotó: Török Attila jól ismerem Mareket. Már ak­kor ismertem, amikor tizen­nyolc évesen a Bresciához ke­rült. Onnan pedig a Napolihoz- ennek több mint tíz éve. Ezt csupán azért említem, mert Olaszországban, Nápoly­ban van az otthonom, a csalá­dom és a baráti köröm fanati­kus Napoli-drukker. Úgyhogy jobban ismerem Hamsíkot já­tékosként, mint magamat. S akkor még az Internazionale védőjéről, Milan Skriniarról nem is szóltam. Hetvenmillió az értéke - nem forintban...- Walesnek is akad egy Gareth Bale-je.- Fantasztikus futballista, nem vitás. Habár sokszor baj­lódik sérüléssel, hátha elle­nünk sem lesz teljesen egész­A kapitány szerint a továbbjutást érő második helyért a walesi és a szlovák válogatottal fogunk versengeni Fotó: Koncz György séges... Komolyra fordítva: a walesiek is remek csapatot alkotnak. Mondom, rengeteg múlik azon, hogy amikor ta­lálkozunk velük vagy a szlo­vákokkal, milyen formában leszünk mi - és milyen formá­ban lesznek ők. Igaz ez a hor­­vátokrá is. Az, hogy a topklu­bokban szereplő topjátékosok tavasszal jelentős megterhe­lésnek lesznek kitéve, talán a mi malmunkra hajtja a vizet. Az ő esetleges fáradtságukat viszont csak akkor használ­hatjuk ki, ha száz százalékot adunk ki magunkból.- A csoport ötödik tagjáról még nem esett szó idáig. Azer­bajdzsánnal nem is kell szá­molni?- Aki nem kalkulál vele, ha­talmas hibát követ el. Baki­ban nemhogy nekünk, sen­kinek nem lesz könnyű nyer­ni. Elképesztő tempóban fejlő­dik az azeri labdarúgás, nem véletlen, hogy a Qarabag az előző idényben bejutott a Baj­nokok Ligája csoportkörébe. Egyébként sem vagyunk ab­ban a helyzetben, hogy bárkit is lebecsüljünk. A válogatott elmúlt két évben elért ered­ményei a legkevésbé sem jogo­sítanak fel minket arra, hogy előzetesen biztosra vegyünk egy győzelmet. Szerénynek kell lennünk. Abban a tudat­ban kell készülnünk, hogy ha nem vagyunk csúcsformában, bárki gondot okozhat nekünk. Erre a legjobb példa az Észt­ország elleni idegenbeli mér­kőzésünk. Tallinnban nem voltunk kellően sikeréhesek, meg is ittuk ennek a levét. Mindenki ellen a legjobbun­­kat kell nyújtanunk, máskü­lönben nincs esélyünk.- A Horvátország és a Szlová­kia elleni párharcok felettébb tüzesnek ígérkeznek. Felvető­dött már önben, hogy azokra a meccsekre mentálisan is felké­szíti csapatát?- Amikor elvállaltam a vá­logatott irányítását, azt kér­tem Csányi Sándortól, a stáb­­tagok mellett hadd vegyem igénybe egy mentális szak­ember segítségét is. Az el­nök úr ebben ugyanúgy tá­mogatott, mint minden más­ban, a szakember munkájá­nak azóta nagy hasznát vesz­­szük. Hogy mást ne mondjak, a görögök elleni hazai találko­zón is elkeltek a tanácsai, hi­szen nem volt mindegy, ki ho­gyan éli meg, hogy zárt kapuk mögött kellett játszani. A mai világban egy edzőnek olykor pszichológusként is kell visel­kednie, de mindent ő sem old­hat meg. Az élsportban immár fontos, ki milyen mentális ál­lapotban van, tudjá-e kontrol­lálni az érzelmeit. S ha már érzelmek... Mivel egy évig vol­tam a Dunaszerdahely edző­je, tisztában vagyok vele, mi­ként éreznek a Szlovákiában élő magyarok. Tisztelem őket és az érzéseiket. Minél több szurkoló áll mellettünk, an­nál nagyobb támaszt kapunk. Az emberek válogatottba ve­tett hite elszállt a franciaor­szági Eb óta, de úgy érzékel­tem, hogy a legutóbbi két mér­kőzésen ezen a téren is pozitív változás történt. Remélem, fel­emelő légkör vár ránk a selej­tezők alatt, sokan nem is sej­tik, mennyit jelent, ha folyton azt érezzük, hogy egy ország van velünk. Ezt a magunk módján, a pályán próbáljuk viszonozni, egyebek mellett azért, mert a futball az embe­rekért van. Nélkülük semmi értelme az egésznek.- Jelen állás szerint legköze­lebb néhány nappal a márci­us 21-ére kiírt első Eb-selej­tező előtt találkozik a csapat­tal. Nem tervezi, hogy január­ban vagy februárban összehív­ja egy hétre legalább az itthon játszókat?- Látják, ez a mi munkánk fő nehézsége. Az, hogy a kapi­tány alig lehet együtt a váloga­tottal. A légiósokat nem hívha­tom meg csak úgy, annak pe­dig nem látom értelmét, hogy a hazai bajnokságot félbesza­kítsuk azért, hogy néhány na­pot az NB I-es labdarúgókkal tölthessek. Feltehetőleg nem sokan lépnek pályára közülük a selejtezőkön, mivel a csapat gerincét a külföldön szereplők alkotják. Legutóbb november 18-án játszottunk, legköze­lebb márciusban vár ránk meccs, vagyis a két mérkő­zés között eltelik négy hónap. Ugye, megértik, ha ezek után azt mondom, így nem könnyű dolgozni.- A közeljövőben számíthat-e olyasvalaki meghívóra, aki még nem kapott öntől? Gondolunk itt elsősorban a tehetségesnek vélt fiatalokra.- Az ajtó mindenki előtt nyitva áll, de azért, mert vala­ki fiatal, még nem jár automa­tikusan meghívó. Természete­sen nyomon követjük az ösz­­szes tehetséget, futballozzon itthon vagy külföldön, ám a válogatottban kizárólag akkor jöhet számításba, ha a klubjá­ban rendszeresen szóhoz jut, s kiemelkedően teljesít. Ha vala­ki idáig nem kapott meghívót, annak két oka lehet. Az egyik: nem érdemelte ki. A másik: volt nála jobb a posztján. A lab­darúgásban persze az a szép, hogy hétről hétre változnak a dolgok. Az egyik hétvégén még fenomén vagy, mert nyer­tél, a következőn már idióta, mert kikaptál. Maradjunk any­­nyiban, a legközelebbi keret­­hirdetésig még sok víz lefolyik Budapest hidjai alatt.- Ha kivezetné a válogatottat a kontinenstornára, nagyobb bravúrnak tartaná, minta Hon­véddal nyert bajnoki címet?- Jó kérdés... A kettőt nem szabad összehasonlítani, mert más egy klubbal sikert elérni, mint egy nemzet válogatottjá­val. Nem titok, eddigi karrie­remben a kispesti aranyérmet tartom a legtöbbre. De ha Ma­gyarország az én irányításom­mal jutna ki az Eb-re, bizonyá­ra módosulna a sorrend. „Nem félek semmitől!” JEGYZET Számok, távlatok Ökrös Csaba jegyzet@mediaworks.hu Néhány nappal ezelőtt sze­reztem tudomást arról, hogy megdőlt a hotdogkolbász­­hajítás és -elkapás világcsú­csa. Mivel a lényeg az, hogy a dobó által indított passzt egy kiflivel kell elkapni, mond­hatjuk úgy is, új rekordja van a kolbászdobáson alapuló hotdogkészítésnek. Nagyjá­ból 21 méteres repülés után landolt a kolbász a kettévá­gott kifliben. A Guinness-féle rekordok listájára is bekerült az eredmény. Sportértéke vi­tathatatlan, bár álmatlansá­got aligha okoz a sportrajon­gók körében. Még ha a ma­gyar klasszikus, a közepébe fúrt lyukkal rendelkező kifli­be dobták volna be azt a kol­bászt... No, ahhoz már na­gyon pengének kellene lenni. Aki gyerekkorát több évti­zedes távolságból kénytelen felidézni, minden bizonnyal ráébredt már, hogy a statisz­tikák egyre inkább belopa­kodnak mindennapjainkba. Manapság minden fel van jegyezve, le van mérve, ki van számolva. Talán már egy lepényevőversenyt sem lehet úgy megrendezni, hogy an­nak örök nyoma ne marad­na. Lehetőséget biztosítva az utókornak arra, hogy a jelen lepényeit befalók teljesítmé­nyét össze tudja hasonlíta­ni a jövő lepényevőinek ké­pességével. Ez persze belát­hatatlan távlatokat nyithat meg a lepénykészítők és a versenyszervezők felelőssé­gével kapcsolatosan. Ha már a haszontalan­­ság és a statisztikák ilyen szépen egymásra találtak a sporttal (is), talán ideje len­ne elgondolkodni azon, va­jon nem maradnak-e ki lát­hatólag igen fontos elemek a sport körüli méricskélés­­ből. Ott van mindjárt a köp­­ködés, ami valamiért számos sportág képviselőinek ked­venc időtöltése. Az még ért­hető, hogy a pályán futkáro­­zó játékos a fokozott nyálter­melésre nem nyelései szá­mának növelésével reagál. A pálya mentén, az oldalvo­nalon kívül tanyázó sport­társak, pláne az edzők köp­­ködésének okát (és célját) vi­szont aligha találhatjuk meg az erőteljes mozgásra adott reakcióként. Némelyeknek még úgy is tűnhet, pusztán rossz szokásról van szó. Té­vednek. Sokkal inkább a baj­­társiasság jele ez. Minél töb­bet köpködnek a pálya szé­lén, a játéktéren küzdők an­nál inkább érezhetik, hogy nincsenek magukra hagyva az ellenféllel szemben. Egy csapat vagyunk, együtt kö­pünk. A legbájosabbak a fej­hallgatóval és mikrofonnal felszerelt amerikaifutball­edzők. Minden nyálkibocsá­tás előtt el kell mozdítaniuk a mikrofont, mert útban lenne. Az adatgyűjtési mánia hatá­sára előbb-utóbb el fogunk jutni odáig, hogy a mikrofon­­lehajtások számát a meccs­statisztikák között láthassuk viszont. Ki fog derülni, hogy a köpködések száma hogyan aránylik a csapat sikereihez.

Next

/
Oldalképek
Tartalom