Heves Megyei Hírlap, 2018. december (29. évfolyam, 279-302. szám)
2018-12-29 / 301. szám
helyőrség 6 onvvaianio AZ ÖRÖKKÉ ZÁRVA TARTÓ KÖNYVTÁR Ágoston Szász Katalin Képzeljünk el egy cselekmény nélküli regényt. Nemcsak unalmasnak és hiábavalónak tartanánk, de azt is kifogásolhatnánk, hogy nem felel meg a műfaji sajátosságoknak. A Fazekas kulturális enciklopédia szerint a regény legfontosabb jellemvonásai: „Nagy terjedelmű, rendszerint hoszszú időtartamot felölelő történetet ábrázol szerteágazó cselekménnyel, fő- és mellékszereplőkkel. Középpontjában a részletesen ábrázolt háttér előtt játszódó eseménysor áll.” Ezek alapján eleve fölösleges vállalkozás lenne a cselekmény nélküli regény megteremtésével kísérletezni. Krasznahorkai László legújabb kisregényével mégis rácáfol erre. Herman Melvill New York-i könyvtáros nevének súlya alatt tengeti életét — újságírók, egyetemisták és rajongók zaklatják a különös és nyomasztó egybeesés miatt. Létezésének átlagossága szöges ellentétben áll a Moby Dick írójának mozgalmas életével, és az ebből fakadó frusztráció depreszszív állapotba sodorja. Felesége nem foglalkozik vele, munkájában lenézik, és még lúdtalpas is, vagyis ....az én esetemben valójában nem »lúdtalpról«, hanem boka-, még pontosabban harántboltozat-sülylyedésről kell beszélni, ami nagyon nem ugyanaz...” Amint fizikai rendellenességét is leírja, beszédmódja aprólékos és végletesen mániákus, végeérhetetlen mondatai is ezt a kántáló, önszuggesztív hangulatot tükrözik. Az elbeszélő őrületig kényszeres és megrögzött viselkedésében néha mégis megcsillannak a zsenialitásról árulkodó tiszta pillanatok: „...a művészet, az egy felhő, amelyik árnyékot vet a hőségben, vagy villám, ami eltöri egy helyen az eget, ahol az árnyék alatt vagy a villámfényben egyszerűen már nem lesz a világ olyan, mint azelőtt volt, egy tér áll elő, ahol hirtelen vagy nagyon hideg, vagy nagyon forró az, ami van, azaz ahol távoli hatásra az adott tér összes részecskéje átmenet nélkül más, mint a környezete...” Fontos igazságokat fogalmaz meg nemcsak névrokona, de Lebbeus Woods műépítész, Malcolm Lowry prózaíró és Bartók Béla művészetéről is. Zaklatottságában a naplóírás és a tökéletes könyvtár ötletének kidolgozása marad az egyetlen szilárd pont, az értelem: „...a könyvtárak: tornyok könyvekkel, ahol a »torony« éppolyan fontos, mint az, hogy »könyvek« - tornyok tehát, amelyek mindig zárva kellene legyenek...” Álma a könyvtár, mely örökké zárva tart, amelyben nem garázdálkodnak olvasók, amelyben nem szolga könyvtáros, hanem elhivatott és áldozatos őr, amelyben a dokumentumok méltó helyükön, zavartalanul pihenhetnek, és sértetlenül megmaradnak - az örökkévalóságnak. Az elbeszélés tökéletes íve, a gondolati kapcsolódások elképesztő hidjai, a néhol lelassított, máskor száguldó ritmus csakis az elbeszélő szavaival írható le, amivel a melville-i elbeszéléstechnikát idézi fel: „...rögtön Melville-re kellett gondolnom, arra a zaklatott metódusra, ahogyan ő gondolkozott, hogy belekezdett valamibe, mintha csak fecsegne, és pár sorral lejjebb már ott is voltunk a lényegesnél, az univerzálisnál...” Krasznahorkai kisregénye igazi mestermunka - és aprómunka is, hisz a tökéletes irodalmi mű megalkotásához legalább annyi tervezés és olyan precíz kivitelezés szükségeltetik, mint az ideális könyvtár elméleti és gyakorlati létrehozásához, és megteremtőjének személye éppoly fontos és egyszerre jelentéktelen, mint a New York Public Library arctalan könyvtárosa - egy igazi palotaőr. Krasznahorkai László: Aprómunka egy palotáért. Magvető Kiadó, Budapest, 2018 színház ELMÉLET A BÜNHÖDÉSRÖL Mádi Laura Amikor a kőszínházak már megszokottan működő előadásainak szerelmesei először nyernek betekintést a mozgásszínház világába, vagy beleszeretnek ebbe a színházi formába, vagy nem tudják hová tenni a szokatlan, mozgalmas, és ezért rendkívüli odafigyelést igénylő felépítése miatt. A nézőknek - ha gyakorlottak is - könnyű elveszíteniük a fonalat, mert folyamatos koncentrációt igényel a mozgás és a szöveg dinamikus, folytonosan váltakozó és meglepetésszerű kapcsolódásainak felismerése és követése. Ez ugyan nem minden mozgásszínházi előadásra igaz, de annál inkább jellemző a megkerülhetetlen és méltán népszerű Forte Társulat előadásaira. Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című regényének színpadi adaptációja Garai Judit dramaturg és a rendező, Horváth Csaba munkájának köszönhető. Akik olvasták a regényt, azoknak megfordulhat a fejében: hogyan lehetséges azt a tengernyi szereplőt, a több szálon futó cselekményt, az összes fontos és részletességet megkövetelő részt belesűríteni egy drámába? Aztán elfogadjuk a regényhűség lehetőségét, látva, hogy a darab hossza több mint három óra. Concours de beauté Első ránézésre a fal mellett sorakozó székek alkotják a díszletet. A színpad szürke. Miután a szereplők bevonultak, elkezdik fokozatosan építkező, először kicsiben induló játékukat a padlót fedő szürke, téglalapalakú polifonokkal. Ezeknek a mozgatható elemeknek szinte minden fizikai lehetőségét kihasználják a darab során. Megismerjük a főszereplőt, Rogyion Romanovics Raszkolnyikovot (Pallag Márton), aki monológjába feledkezve sétálgat, míg a többi szereplő repetitív mozgást végez. Megismerteti velünk gondolatait, egy huszonéves, tehetséges, okos, de szegény fiatalember - aki szegénysége miatt kénytelen volt otthagyni az egyetemet - kilátástalan élethelyzetét. A darab aktualitását a most forgalomban lévő magyar bankjegyek megjelenése erősíti, a leveleket és a cigarettát is ezekből a papírokból formálják, ezzel is jelezve a pénz legapróbb részletekben megbúvó erejét. Ehhez a gondolathoz kötődik Luzsin (Krisztik Csaba) remekül megformált karaktere is. Bár azt gondolnánk, hogy Rodiát szorult helyzetében érzett dühe és kilátástalansága kényszeríti arra, hogy megölje az uzsorásnőt és testvérét, Lizabetát, később a nyomozó, Porfirij Petrovics (Kádas József) felfedi Raszkolnyikov valódi indítékát: a fiú bűnről alkotott elméletét. Szerinte ugyanis az emberek két csoportra oszthatók: az átlagosakra, akiknek élete azért van, hogy szaporítsa a hozzá hasonlókat, és az átlagon felüliekre, akik egy magasabb cél elérése érdekében akár embert is ölhetnek, anélkül, hogy bűnt követnének el. Raszkolnyikov a mindenkori huszonévesek megtestesítője: ki akar válni a tömegből, meg akarja találni önmagát. Ehhez sajnos nem megfelelő eszközöket választ, és ezért fizetnie kell. Az énekeknek nagyon erős hangulati hatásuk van: néha groteszk jelleget kölcsönöznek a jelenetnek, máskor a jelenet mögött zajló, embereken túlmutató, isteni-ördögi szféra jelenlétét erősítik. Bizonyos karaktereknek saját daluk is van, mint Katyerina Ivanovnának (Földeáki Nóra) és gyermekeinek, akik énekükkel emlékeztetik a világot saját arisztokrata múltjukra, az egyetlen dologra, ami szegénységükben megmaradt nekik. Amikor nincs mindenki egy időben a színpadon, néhány kivételtől eltekintve, a többi szereplő a fal mellett elhelyezett székekről nézi az előadást. Figyelmükkel erősítik a többiek játékát, nem távoznak a színpadról, a XIX. századi Szentpétervár helyszínéről, ahogy mi, átlagemberek sem menekülhetünk el a jelen hatásai elől. Ugyan kisétálhatunk belőle néha, de vissza kell térnünk, hogy nézői és elszenvedői legyünk a minket, nevetségesen apró teremtményeket irányító, rajtunk túlmutató eszméknek és koroknak. LAPSZAMUNK SZERZŐI Ágoston Szász Katalin (1996) irodalomszervező, kulturális újságíró Bonczidai Éva (1985) író, szerkesztő Erdei G. Zoltán (1972) író Ferdinandy György (1935) József Attila-díjas író, költő, kritikus, irodalomtörténész, egyetemi tanár Filip Tamás (i960) József Attila-díjas költő, szerkesztő Hodos László (1943) költő Kántor Mihály (1974) szakíró Kertész Dávid (1993) író Mádi Laura (1996) költő Pozsonyi Ádám (1969) író, publicista, zenész Szente Anita (1995) író Szőcs Géza (1953) Kossuth-díjas költő, író Szörényi László (1945) Széchenyi-díjas irodalomtörténész, kritikus IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET 2018. december I á *
