Heves Megyei Hírlap, 2018. december (29. évfolyam, 279-302. szám)

2018-12-20 / 295. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2018 Még bő a választék az üzletekben, piacokon halakból A kitelepült árusoknál válogathatunk is a szebbnél szebb halak közül Fotó: Berán Dániel Exportra is jut a hazaiból Ajándék az időseknek A község­ben már hagyomány, hogy a karácsonyhoz közeledve az önkormányzat megajándé­kozza az idős lakókat. Idén a hetven éven felülieknek, illetve a mozgásukban kor­látozott személyeknek öt­ezer forint értékű utalvány­nyal kedveskedtek. Ily mó­don hatvan személyt aján­dékoztak meg. Jó hír a he­lyieknek, hogy hogy hatvan család tízezer forint értékű tűzifa-támogatásban része­sül az ünnepek előtt - tud­tuk meg Kovács Zoltán pol­gármestertől. B. K. Vödrökben az adomány A Városok Falvak Szövetségének kö­szönhetően a Dorkász Szol­gálat száz kék vödör élelmi­szer-adományt juttatott el Mátraderecskére. A napok­ban újabb száz vödör ado­mány érkezett Debrecenből. A Szociális Oktatási és Kultu­rális Bizottság döntése alap­ján az önkormányzat a na­pokban osztja ki a rászoru­lók között a felajánlott, fő­ként tartós élelmiszereket, édességeket tartalmazó vöd­röket. B. K. Koncert karácsony előtt A bazilika adott otthont a Heves Megyei Kormányhiva­tal már hagyományos adven­ti koncertjének. A megye min­den járásából érkezett mun­katársakat és családtagjai­kat dr. Pajtók Gábor kormány­­megbízott köszöntötte és kí­vánt Juhász Gyula Karácsony felé című versének részle­tével áldott karácsonyt és egészséget megtartó újévet. Az elcsendesülés, a várako­zás és öröm pillanatait idén az Egri Érseki Fiúkórus műso­ra idézte meg. HMH A legtöbben a karácsony előtti utolsó napokban vásá­rolnak halat az ünnepi me­nühöz, ki levesbe, ki ránta­ni viszi. A nagyvárosokban már december elején feltűn­tek a halárusok, de az áru­házakban is megszaporod­nak ilyenkor a különféle hal­ból készült termékek. Süli Kinga kinga.suli@mediaworks.hu HEVES MEGYE A kitelepült áru­soknál gyönyörű, friss hala­kat lehet kapni, a legtöbb he­lyen ponty, harcsa, busa és kárász szerepel a kínálatban. Néhány áruházban is van élő hal, bár jellemzően magasabb áron, mint a piacokon. Az üz­letekben többnyire feldolgo­zott, tisztított halat vásárolha­tunk, bár ezekért már komo­lyan a zsebünkbe kell nyúlni. Egy kilogramm szeletelt pon­tyért például akár 1900 forin­tot is elkérnek, míg a kitele­pült árusoknál egy kiló friss pontyot már ezer forintért is kaphatunk. Fél kiló harcsa ára az üzletekben 1500 fo­rint körül alakul, a termelők­nél azonban egy kiló törpehar­csát már 1200 forintért is kap­ni, a folyami harcsa azonban kilónként már 3000 forintba is kerülhet. Az egri piacon Szarvas György, egy tiszafüredi hal­gazdaság tulajdonosa várja friss hallal a vásárlókat, ne­gyed évszázada járnak a me­gyeszékhelyre árulni.- Már vannak visszatérő vá­sárlóink, karácsony előtt jel­lemzően 30-40 mázsa halat szoktunk eladni. Ki levesbe, ki sütni, ki rántani viszi a ha­lakat. December 6-án települ­tünk ki, és egészen 23-áig vár­juk a vásárlókat, sokan szok­tak az utolsó napokon is jön­ni. A legtöbben pontyot visz­nek, de van, aki mondjuk csak apróhalat kér a levesbe. Ilyen­kor a legnagyobb a roham az évben, de még tavasszal is jól szokott fogyni a hal - részle­tezte lapunknak a szakember. Hozzátette, idén nem emelték azt áraikat, azt szeretnék, ha minden elfogyna. Egy hölgy a piacon elmond­ta, ők minden évben ter­melőtől veszik a halat, egy­részt mert olcsóbb mint a bol­tokban, másrészt pedig job­ban bíznak a termelői áru­ban, mint abban, amit az üz­letekben lehet kapni. Hozzá­tette, minden évben visznek halászlénekvalót, most plusz­ban egy kis pontyot is vettek rántani, gyönyörű a hal, bízik benne, hogy finom is lesz. A hazai pontytermelés 30-32 százalékát a karácsonyi idő­szakban értékesítik. Az ünnep előtt eladott összes hal 65 szá­zalékát a ponty teszi ki, 25 szá­zalékot a süllő és a pisztráng, a többit pedig a választékbőví­tő, olcsóbb halak, mint például a busa. amur, kárász, keszeg és a törpeharcsa - közölte a Ma­gyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivő­je az MTI-vel. Kitértek rá, a tava­lyi árakhoz képest öt-hét száza­lékos emelkedés tapasztalható, amit többek között a termelési költségek, a takarmány drágulá­sa és az aszály okozott. Az ágazat éves árbevétele tizen­­hárommilliárd forint körüli, idén is hasonló lesz az eredmény. Édesvízi halból nem szorulunk importra, jellemzően több mint háromezer tonna halat expor­tálunk, bár idén az aszály és az élénk belföldi halpiac miatt vár­hatóan alacsonyabb lesz e szám. Kiemelték, az ünnepek előtt nem ajánlják az utolsó pillanatra hagyni a halvásárlást, a friss ha­laknak nem árt a néhány hetes mélyhűtés. DECEMBER 20., CSÜTÖRTÖK Egerben is tüntettek a túlóra­törvény ellen EGER Dobó István esküjének szövegével vezette fel a tegnap délutáni tiltakozó megmozdu­lást a tüntetés moderátora és instruktora, Hajnády K. Endre, hozzátéve: békés tüntetésre gyűltek össze. A Facebookon előzetesen 450 ember ígérte, hogy részt vesz a Pyrker téri Országzász­lóhoz meghirdetett esemé­nyen, s háromszor ennyien jelezték érdeklődésüket. Dél­után 5 órakor, ködös, hideg időben úgy három-négyszáz ember hallgathatta Mirkóczki Zita (MSZP) beszédét, vala­mint Edelényi Márta civil hoz­zászólását. A demonstrálok ezután - rendőri biztosítás mellett - vo­nultak az Egri Polgárok Házá­hoz. A program szerint szólt a zömmel fiatalokból álló hallga­tósághoz az LMP-s Komlósi Csa­ba, a DK képviseletében Földvá­ri Győző, s a Jobbik színeiben Mirkóczki Ádám is. Szerepet kapott a civil Tóth Henrietta, illetve a Szegényeket Támoga­tó Alap (SZETA), akiket Farkas Zsuzsanna képviselt és a mo­­mentumos Mikó András. S. S. Egységben az ellenzéki képviselők EGER Egységben a városért né­ven új önkormányzati képvise­lőcsoport alakult a megyeszék­helyen. A frakció tagjai: Komlósi Csaba (LMP), Mirkóczki Zita (MSZP), Földvári Győző (DK) és Császár Zoltán (független) egri önkormányzati képviselő - ezt szerdán jelentették be a város­háza díszterme előtt. Komlósi Csaba, a képviselőcsoport ve­zetője kijelentette, megalakulá­sukról december 11-én értesí­tették Habis László polgármes­tert, eleget téve az alapokmány­ban rögzített elvárásoknak.- Az elmúlt években jó mun­kakapcsolat alakult ki közöt­tünk, a város érdekeit szolgá­ló kérdésekben együtt dolgoz­tunk - fogalmazott Komlósi Csaba, hozzátéve: céljuk, hogy a változáshoz vezető egységet tudjanak mutatni a város la­kóinak. Sz. K. A szeretet és a várakozás jegyében ünnepeltek Varázslatos advent a főtéren A szeretet, az ösz­­szefogás és az ünnep jegyében szervezte meg az önkormányzat az első adventi koszorú építését, melyet a Szántó Vezekényi Ist­ván Művelődés Háza és Könyv­tár dolgozóival közösen állítot­tak a város főterén. Az alapok felállítását kö­vetően a Pétervásárai Napköziotthonos Óvoda peda­gógusai és gyermekei saját ké­szítésű díszekkel ékesítették fel a város adventi koszorúját. Advent első vasárnapján, a város’ főterén Fehér Róbert atya osztotta meg advent­­hez kapcsolódó gondolatait, - megáldotta az első gyertyát és A gyermekek is készültek a programra Fotó: beküldött megszentelte a koszorút, majd meggyújtotta az első gyertyát. A múlt szombaton megren­dezték a karácsonyi vásárt is, ahol kézműves termékeket, kerámiákat, könyveket, ter­melői mézet, édességeket kí­náltak az árusok. Forró italok, remek csemegék várták a vá­sári forgatag résztvevőit. A színpadon az óvodások, is­kolások, Dömök László és tanít­ványai, Nagy Krisztina, vala­mint a Szent Márton Karitász Junior Csoportja adtak hangu­latos műsort. A kicsiket a Gé­zengúzok interaktív játékkal várták, majd Lola koncertje va­rázsolta el a közönséget. B. K. Olivia duplája EGER Az online kör után a hírlapos fordulóban is dobogós helyen vég­zett Kiss Olivia a gyermekmosoly-pályázatunkon. A feldebrői kislány először 10 ezer, most pedig 20 ezer forintos CEWE-ajándékutalványt nyert. A12 hetes Olivia édesanyjával, Szűcs Bernadettel látogatott szerkesztőségünkbe. HEOL Fotó: Berán Dániel

Next

/
Oldalképek
Tartalom