Heves Megyei Hírlap, 2018. december (29. évfolyam, 279-302. szám)
2018-12-14 / 290. szám
2018. DECEMBER 14., PENTEK 14 SPORT Rácz Sándor felkeltette a Magyar Futball Akadémia figyelmét A Halmajugra SE töretlen lendülettel halad előre A négy éve alapított Halmajugra SE-nél azon munkálkodnak Sebestyén Jánosék, hogy fiatalokból építsenek csapatot. Ahogy az évzáró összejövetelen az egyesület elnöke elmondta, sok munka és kitartás szükséges, de jó úton haladnak és megéri a rengeteg fáradozás. Bódi Csaba csaba.bodi@mediaworks.hu LABDARÚGÁS Sebestyén Jánosnak bőven akadt összegeznivalója, mert az egyletnél eseményekben gazdag esztendőt hagytak maguk mögött.- A markazi felkészülési torna után a Bozsik-programban kiválóan szerepeltek fiataljaink, akikkel idén jártunk a Fradi Múzeumban, mérkőzésen a Groupama Arénában, míg Kispesten a Magyar Futball Akadémiát (MFA) és a Bp. Honvéd csapatát látogattuk meg - emlékeztetett az elnök. - Nyáron eljutottunk a Balatonhoz, ahol leraktuk a következő szezon alapjait. Az Alkotmány-kupán Rácz Attila fel-Serlegek is kerültek a fenyő alá, majd pedig a gyerekek kezébe keltette az MFA érdeklődését, a 15-ös korosztályban szereplő labdarúgónk már bőven 20 gól felett jár. Rajta kívül is sok tehetséges gyerek tereli a labdát egyesületünknél. Az egylet vezetője jövőbeli terveikről szólva kiemelte, hogy végre elkezdődött a klub nagy méretű pályájának építése, így 2019-ben minden korosztály hazai környezetben játszhat, ugyanis arra törekszenek, hogy hazavigyék Halmajugrára a jelenleg máshol szereplő fiatalokat. Az egyesü-AzUll-es csapat« A Halmajugra SE idei díjazottjai. U7-es korosztály: Puporka Tamás, Balogh Richárd, Balogh József Marcelló. U9: Pusoma József, Német Szebasztián, Suvada Levente, Báder Ernő. U13: Lakatos Ferdinánd, Német Sándor, Baranyi Tamás. U15: Domoszlai Attila, Rácz Attila, Mezei Rajmund, Oláh Benjamin, Pusoma Krisztián. Különdíjak. Legifjabb sportoló: Balogh József Marcelló. Legsokoldalúbb let ügyei mellé sikerült új támogatókat is megnyerni, amiért köszönet és hála, mert a nagyon sokat segítő önkormányzaton kívül is szükség van szponzorokra. Róluk is írnak majd abban a készítendő újságban, amelyben a klub életével foglalkoznak és minden új történést megemlítenek. Sebestyén említést tett negyedik helyen végzett kispályás csapatukról, majd pedig jöhetett a jutalmazás, amelynek során 45 emlékérem is gazdára talált. 2018-as legjobb sportoló: Báder Ernő. Gólosztók, Roma kisebbségi vezető: Nagy János. Igazgatónő: Bognárné Kis Judit. Főtámogatói díj: Halmajugrai Önkormányzat. Halmajugra ifjúsági sportolói díja 2018-ban: Az Ull-es csapat (Szepesi Rodrigó, Suvada László, Báder Kevin, Lakatos József „Mozi", Balogh Iván, Pusoma Raul, Lakatos Jenő, Kökény Márk, Tejfel Edvárd, Lakatos Szilárd, Oláh László). Felsőtárkány ificsapata veretlenül telelhet LABDARÚGÁS A megyei utánpótlás-bajnokságok őszi végeredménye. S. K. Megyei 1. o.. U19 1. Felsőtárkány 13 12 1-88-12 37 2. Egerszalók 13 10 1 2 51-20 31 3. Bélapátfalva 13 9 2 2 84-28 29 4. Besenyőtelek 13 9 1 3 51-24 28 5. Energia SC 13 8-5 36-35 24 6. Lőrinci 13 6 2 5 55-38 20 7. Füzesabony 13 5 1 7 52-59 16 8. Heréd 13 4 4 5 44-29 16 9. Makiár 13 4 2 7 22-25 14 10. Hevesi LSC 13 4 2 7 26-34 13 11. BFC-Pvására 13 4-9 19-123 12 12. Borsodnádasd 13 3 1 9 30-59 10 13. Marshall-ASE 13 2 3 8 24-34 9 14. Gyöngyöshalász 13 1--12 20-82 3 Megjegyzés: a Hevestől 1 pont levonva A góllövőlista élcsoportja 29 gólos: Balázs Lázár Tihamér (Felsőtárkány) 20 gólos: Boros Olivér (Bélapátfalva) 19 gólos: Lakatos Martin (Felsőtárkány) Megyei II. o., Kelet. U19 1. Domoszló 11 10-1 73-24 30 2. Visonta 12 10-2 60-34 30 3. Poroszló 12 6-6 73-36 18 4. Márkáz 11 5 2 4 43-34 17 5. Mátraballa 11 5 1 5 34-42 16 6. Egerszólát 12 5 1 6 32-56 16 7. Tárnáméra 12 3 1 8 29-50 10 8. Kisköre 12 3-9 35-75 8 9. Mátraderecske 11 2 1 8 43-71 7 Megjegyzés: a Kiskörétől 1 pont levonva [Agóllövőlista élcsoportja 26 golos: Kiss Mate (Poroszló) Mohácsi Márió (Domoszló) 22 gólos: Vass Dániel (Márkáz) Megvei II. o„ Nyugat, U19 1. Vámosgyörk 11 9 1 1 85-10 28 2. Petöfibánya 10 9 - 1 53-10 27 3. Atkár 12 8 - 4 50-25 24 4. Gyöngyöspata 11 5 3 3 37-13 18 5. Zagyvaszántó 12 5 3 4 47-32 18 6. Hatvani Lók. 12 5 2 5 29-28 17 7. Abasár 12 3 2 7 30-37 10 8. Nagyréde 11 1 - 10 11-95 3 9. Gysolymos 11 - 1 10 14-106 1 Megjegyzés: az Abasártól 1 pont levonva Megvannak Mozaikkereső játékunk nyertesei Olvasónké az egyik Yaris EGER Nagy érdeklődés kísérte lapcsoportunk karácsonyi Mozaikkereső játékát, amelyre 14 megyéből összesen 74 360 gyűjtőszelvényt küldtek be a' megyei napilapok előfizetői. A Hírlap rendszeres olvasóitól 2641 szelvény érkezett be. A játék lényege az volt, hogy a november 16-án megjelent játékszelvényen össze kellett gyűjteni egy 10 darabból álló mozaikkép mindegyik darabját és azokat felragasztva beküldeni a Mediaworks Hungary Zrt. (8200 Veszprém, Házgyári u. 12.) címére. Az érvényes gyűjtőszelvényt beküldők közül csak azok a játékosok nyerhettek, akik 2018. decemberében, a játékban részt vevő napilapok valamelyikére érvényes előfizetéssel rendelkeztek. Nyereményként kisorsoltunk 14 laptopot, 14 Iphone7- es telefont, 14 darab 500 000 forint értékű a Takarékbank Zrt. által kibocsátott bankkártyát, 14 robotpor szívót és 14 kétszemélyes wellnesshétvégét Zalakarosra, hogy mind a 14 lapunk elkötelezett olvasói egyenlő eséllyel indulhassanak az ajándékokért. Fődíjként pedig három Toyota Yarist sorsoltunk ki december 13-án 10 órakor, közjegyző jelenlétében. Először azt a három napilapot sorsoltuk ki a 14-ből, amelynek játékosai egy-egy autót nyerhettek. Fortuna a Heves Megyei Hírlap, a Somogyi Hírlap és a 24 óra olvasóinak kedvezett, akik közül a három legszerencsésebb, azaz a karácsonyi Mozaikkereső három autónyertese: Máriusz János Erdőkövesd-Az erdőkövesdi Martusz János |egy Toyotát nyert ről, Balázsi Róbert Marcaliból és Mészáros László Vértesszőlősről lett. A fődíjak kisorsolása után, a 14 ajándékhoz, megyénként, kihúztunk egy-egy nyertest az érvényes szelvényt beküldők közül. A játékban részt vevő Hírlap-előfizetők közül 500 000 forintot nyert Takarékbank bankkártyán Kratancsik György Hatvanból. Az Asus laptop Kövesdi Zoltán átányi olvasónké lett. A robotporszívó Nagyvisnyóra kerül Kormos Imréhez. Az Iphone7-es telefont a káli Csibri Jánosné viheti haza. A kétszemélyes wellnesshétvégére pedig Lakatos Éva Zsuzsanna utazhat Maklárról. A nyertesek teljes listája hamarosan megtekinthető a www.mozaikkereso.hu internetes oldalon. HMH Hódosy Gergely tanuló húzta ki a nyerteseket Bogdán Katalin marketingkoordinátor közreműködésével Fotó: MW Tóth távol létében Váczinál a staféta KÉZILABDA A férfi NB 1.13. fordulójának mérkőzése: KOMLÓ (8.)-DVTK-EGER (9.) Komló, péntek, 18.00. V.: Bán, Haskó. A baranyaiaknál megbízott edzőként az egriek ifjúsági együttesének trénere, Váczi Sándor irányítja a DVTK-Eger felnőttcsapatát. Tóth Edmond vezetőedző december 10. és 16. között a franciaországi női Európa-bajnokságon tartózkodik, ahol a Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) által indított mesteredzői képzés utolsó kurzusán vesz részt. A félévhez méltó teljesítményre kell törekedni- A megszokott mederben zajlott a heti felkészülés - osztotta meg Váczi Sándor. - Igyekeztem sulykolni a srácoknak, hogy az év végéhez közeledve sem szabad kiengedni, s olyan teljesítményre törekedjünk, ami méltó lehet az elmúlt fél zárásaként. Jó szellemű társaságba csöppentem, bízom benne, hogy nem okozunk csalódást. A közeg sem lesz ismeretlen számomra, ugyanis a 2002/03-as szezon második felében az akkoriban is NB I.-es Komlói BSK csapatát irányítottam. Érdekesség, hogy a jelenlegi vezetőedzőt, Kilvinger Bálintot volt játékosomként köszönthetem majd. A DVTK-Eger két és fél éve tartó nyeretlenségi sorozatát Váczi Sándor Fotó: L. M. törné meg a Komlóval szemben. A baranyaiak az elmúlt két szezonban hazai pályán és vendégként is felülmúlták Dobó Zsoltékat, a legutóbbi egri siker 2016 májusában született, amikor a 2015/16-os idény alsóházi rájátszásában 28-25-re nyert az Eger SzSE. A Komló az idei bajnokságban is szorgosan gyűjtögeti pontjait, tizenkét mérkőzés után stabil középcsapatnak számít. Hazai pályán idén hat mérkőzésen szerepelt, s ezek közül mindössze a legutóbbi, Balatonfüred elleni csatát veszítette el. Az FTC, a Dabas, a Cegléd és a Budakalász pont nélkül távozott. A DVTK-Eger első idegenbeli győzelmét november végén Budakalászon aratta. A naptári év zárásaként pénteken 700 kilométeres túra vár Takács Bencéékre. S. K. A góllövőlista élcsoportja 31 gólos: Bocskai Bálint (Petöfibánya) 25 gólos: Csontos Béla (Vámosgyörk) 19 gólos: Káposzta Bálint (Vámosgyörk) Megyei U17. Kelet 1. Bélapatfalva 8 7 1 - 44-6 22 2. Füzesabony 86-2 63-13 18 3. Egerszalók 8 5 i 2 56-20 16 4. Felsőtárkány 8 5 - 3 54-34 15 5. Andornaktálya 8 4 1 3 33-29 13 6. Borsodnádasd 8 2 1 5 33-58 7 7. BFC-Pétervására 8 2 1 5 22-65 7 8. Hevesi LSC 8 2 - 6 20-45 6 9. Mátrai SE 8-17 10-65 1 A góllövőlista élcsopor 28 golos: Fazekas Martin (Füzesabony) 24 gólos: Lakatos Martin (Felsőtárkány) 18 gólos: Pusoma Sándor Béla (Füzesabony) III III 1 ill 1. Energia SC 6 5 1-40-3 16 2. Atkár 6 4-2 39-20 12 3. Gyöngyöstarján 6 3 2 1 45-9 11 4. Boldog 6 3 2 1 35-6 11 5. Domoszló 6 2 13 19-16 7 6. Heréd 6 1-5 31-26 3 7. Apc 6 - - 6 4-133 0 Nagyréde kizárva 1A góllövőlista élcsoportja S 19 gólos: Kanalas Kevin (Energia SC) 18 gólos: Nagy Bálint (Gyöngyöstarján) 16 gólos: Rafael József (Atkár) Megyei U15. Kelet 1. Besenyőtelek 2. Egerszalók 3. Hevesi LSC 4. Felsőtárkány 5. Füzesabony 6. Makiár 7. BFC-Pvására 8. Tarnamente 9. Borsodnádasd 10. Bélapátfalva 11. Poroszló 12. Andornaktálya 101-11 29 75-13 29 54-27 22 57-18 20 1 5 33-36 16- 6 33-64 15 3 4 43-36 15 1 6 37-34 13 1 6 33-60 13 ffi-37 10 16-73 6 1 7 - 9 1 - 10 11-109 3 A góllövőlista élcsoportja 61 golos: Monori József László (Besenyőtelek) 27 gólos: Pusoma Renátó (Bodon FC-Pétervására) 26 gólos: Pusztai Gergely (Makiár) crramuLTT-1. Eger SE 10 9 1-103-10 28 2. Energia SC 10 8 2-89-8 26 3. Gyöngyöstarján 10 8-2 110-6 24 4. Heréd 10 6 1 3 44-33 19 5. Lőrinci 10 5-5 42-46 15 6. Mátrai SE 10 5-5 36-48 15 7. Zagyvaszánt ó 10 4-6 25-39 12 8. Gyöngyöshalász 10 3-7 47-77 9 9. Mátraderecske 10 3-7 31-86 9 10. BFCRecsk 10 2-8 43-69 6 11. Nagyréde Abasár 10--10 3-151 0 kizárva A góllövőlista élcsoportja 34 gólos: Jakab Armin (Gyöngyöstarján) 27 gólos: Csernik Olivér (Energia SC) 25 gólos: Rácz Attila (Gyöngyöshalász)