Heves Megyei Hírlap, 2018. november (29. évfolyam, 254-278. szám)

2018-11-05 / 256. szám

1DETÉS I Idikó látsz.erész iger, Telekessy u. 1 iOYA irémlum rogresszív 10% edvezmónnyel ovembar 30-ig! Kövesse folytatásos krimi novel Ián kát! EGY PERCBEN Királysír a pincefalban VBASÁR Korábbi híradásainkból nár ismert tény, hogy annak idején i település Magyarország háram­lik uralkodójának a nemzetségfői központja volt. Az Aba Sámuel ki­­'ályi palotájának feltárása a turis­­ák számára jelenleg a falu centru­mában tekinthető meg, alatta pedig íz Aba Sámuel Király Emlékpince húzódik. A helység könyvtárosa ka­lauzolt el bennünket a múlt értékei között. ► 4 Balett-táncos kitartása Pénzmosók, orgazdák a régió fő károkozói ÉSZAK-MAGYARORSZÁG Országosan az idei első félévben több mint 325,7 milliárd forint kárt okoztak a bűnelkövetők. Az észak-magyarországi régióban a Belügymi­nisztérium Koordinációs és Statisztikai Osztályának adatsora értelmében pénzmo­sással idézték elő a tettesek a legnagyobb anyagi hátrányt, 8,9 milliárd forinttal. Ta­valy viszont nem tártak fel ilyen bűnügyeket. A mutatók arról tanúskodnak, hogy az orgazdák is serénykedtek ez év júliusáig. Ők megközelítően egymilliárd 275 millió­nyi érték forgalmazásában működtek közre. Csalással is temérdek bankó vándorolt a bűnelkövetők zsebébe. Képünk illusztráció Fotó: Shutterstock > 2 Nemzeti gyász az 56-os évfordulón Ötvenszeres árkülönbség is lehet Drogmentesen szeretnének élni EGER Bozsányi Liliána a Pódium Tánc- és Balettiskoiában kötött egy életre szóló frigyet a tánccal. Róla azt lehet tudni, hogy jelenleg vég­zős hallgató a Magyar Táncművé­szeti Egyetem klasszikus balett szakán, s azt is, hogy ugyanakkor keresi a saját művészi útját. Nemré­giben Liliána elnyerte a legígérete­sebb táncosnak járó Havas Ferenc­­emlékdíjat. ► 5 Jó reggelt! Dr. Hinohara Sigeaki sokat tud a hosszú életről. A hí­res japán orvosnak kulcs­szerepe volt abban, hogy Japán­ban nagyon sokáig élnek az em­berek, írta a Business Insider. Ő maga is 105 évesen hunyt el. Dr. Hinohara tanáccsal is szolgált azoknak, akik szeretnének hosz­­szú életet élni. A legfőbb, ha soká­ig akarunk élni, hogy ne menjünk nyugdíjba. Vagy, ha muszáj, azt jóval 65 év után szabad csak meg­tenni. A tavaly júliusban meghalt orvos a halála előtti pár hónapig még mindig dolgozott, méghozzá napi 18 órát, betegeket gyógyított. Lám, nem is kell olyan sokat vaca­kolni a nyugdíjreformmal. A kép­let egyszerű és olcsó: dolgozz halá­lodig! B. K. MAGYARORSZÁG Vasárnap az 1956-os forradalom és sza­badságharc leverésének 62. évfordulóján, a nemzeti gyásznapon katonai tiszte­letadás mellett Benkő Tibor honvédelmi miniszter jelen­létében felvonták, s félárbóc­ra engedték Magyarország nemzeti lobogóját Budapes­ten, a Parlament előtti Kos­suth Lajos téren. A rákoske­resztúri új köztemető nemze­ti gyászparkjában Áder János államfő lerótta kegyeletét és virágot helyezett el. ► 9 MAGYARORSZÁG Több mint ötvenszeres különbség is le­het a hazai sírhelyárak kö­zött, a temetés helyszínétől függően a sírhelyek megvál­tási díja 11 ezer és 600 ezer forint között van - áll az or­szágos felmérésben. ► 7 RECSK A község iskolájában rendhagyó előadást hallhat­tak a nyolcadikosok a dro­gokról. A közel egyórás is­mertető alatt pisszenés sem hallatszott. Marosi Antal - aki a rendőrség köteléké­ben gyilkossági nyomozó­ként dolgozott - a Drogokról másképpen elnevezésű pro­jekt keretében évek óta jár­ja az országot, hogy a kama­szok nyelvén beszéljen a ka­maszoknak a témáról. A falu­ban úgy döntöttek, folytatják az együttműködést. ► 3 Az egriek lekapcsolták a Dinamót Értékmérő győzelem Bevándorlást nem, családsegítést igen EGER A 2018/19-es szezon első hazai Bajnokok Ligája­­mérkőzésén értékmérő győ­zelmet aratott a ZF-Eger férfi­­vízilabda-csapata. Az egyik legfőbb riválisnak számító Dinamo Moszkvával szem­ben végig kiélezett csatát ví­vott a megyeszékhelyi gár­da, a hajrában a jobb védeke­zés döntött a pontok sorsá­ról. Az ifjú Csiszár Boldizsár csatasorba állítása nyerő hú­zásnak bizonyult Dabrowski Norbert vezetőedzőtől. Álta­lános vélekedés: az oroszok felett aratott győzelmével bejelentkezett a BL nyolcas döntőjére a ZF. ► 16 Gólöröm. A győztes egri csapat tagjai Fotó: Lénárt Márton MAGYARORSZÁG A magyar kormány nem a migráció­ban, hanem a magyar gyer­mekeket nevelő családok tá­mogatásában hisz leginkább - nyilatkozta a Magyar Idők­nek Tállai András, a Pénz­ügyminisztérium államtit­kára. A politikus mindezt an­nak kapcsán mondta el, hogy kormányzati döntés alapján kibővítik a családi otthonte­remtési kedvezmény, vagyis a csők feltételeit. Balogh László, az Ingatlan, com vezető gazdasági szak­értője ezzel összefüggésben kifejtette, hogy a csők bővíté­se elsősorban a vidéki nagy­városokban élő, két-három gyerekes családoknak jelent az elkövetkezőkben nagyobb segítséget. Mégpedig azért, mert ott olcsóbbak az új la­kások, mint Budapesten. Ki­rály Nóra, a Fiatal Családo­sok Klubjának alapítója sze­rint a csők révén több mint 90 ezer család otthonterem­tését támogatta, és 45 ezer gyermek vállalását segítet­te intézkedésével a kormány. Az újabb szabályozás a la­kásépítések lendületének is kedvez, hiszen az új lakásvá­sárlások hatással vannak a teljes keresletre és a kínálat­ra egyaránt. ► 7 9 770865 910011 18256 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 36/999-1U TERJESZTÉS - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén , 46/998-800 HIRDETÉS - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 36/513-628 MA HOLNAP t^r 18 12 Ma térségünkben napos, száraz időre számíthatunk, de helyenként a köd megmaradhat. Csapadék nem várható. Napközben 15-21 fokot mérhetünk. ► 13 EX og névnapot \ Imre és ITetenv nevű olvasóinknak!

Next

/
Oldalképek
Tartalom