Heves Megyei Hírlap, 2018. november (29. évfolyam, 254-278. szám)
2018-11-23 / 272. szám
2018. NOVEMBER 23., PENTEK SPORT 15 Sorozatban harmadszor az Eb-n a női kosarasok Egy büszke Székely A magyar csapat (sötét mezben) szoros mérkőzésen kapott ki az esélyesebb oroszoktól Fotó: FIBA Az összes selejtező lezárultával már matematikai bizonyossággá vált, hogy bár a magyar női kosárlabdaválogatott 56-53-ra kikapott Oroszországban, a legjobb másodikok közé kerülve kijutott a jövő évi Eb-re. Pajor-Gyulai László, Jekatyerinburg szerkesztoseg@mediaworks.hu KOSÁRLABDA Vereség az oroszok ellen, mindössze három ponttal, idegenben - ez maradéktalanul vállalható. Még úgy is, hogy az első félidő bosszantóan roszszul sikerült, a magyar válogatott támadásban kissé megszeppenten és roppant pontatlanul játszott, és ha ez nincs, talán nyerhetett is volna. Nagy jelentősége persze nincs ennek a vereségnek, mert, ahogyan arra számítani lehetett, csoda semelyik meccsen sem történt, a józan számítás pedig az oroszok elleni találkozó előtt is a csapatunk kijutását ígérte az Európa-bajnokságra. Végül a csoportunkban Oroszország lett az első, Magyarország a második, a harmadik helyen a mi együttesünknél előbbre sorolt, ám a selejtezők során mindkétszer legyőzött Litvánia végzett, az albánok negvedik Imivé pedig előre borítékolható volt. „Nem mondhatom, hogy örülök, mert egy edző sohase örüljön vereség után, de nagyon büszke vagyok a csapatomra” - mondta a mérkőzés lefújása után Székely Norbert szövetségi kapitány. Mondhatta, hiszen játékosai mély gödörből kapaszkodtak fel, a harmadik negyed végétől olykor vezettek is. A kapitány azonban már előre tekintve folytatta: „Láthattuk, hogy tudunk mérkőzés közben taktikát változtatni, tapasztalhattuk, hogy az összpontosítást rövid időre sem szabad lazítani, érezhettük, a világ elitjébe tartozó válogatottak ellen milyen sebességgel kell kosárlabdázni, és mi képesek voltunk felvenni ezt a ritmust. Bizonyságot nyert, hogy lehet magyar fiatalokkal magas szinten kosárlabdázni, és mindez biztató az Eb-re gondolva.” A magyar női válogatott tehát sorozatban harmadszor is ott lesz a kontinens legjobbjainak tornáján, a nyolc csoport hat legjobb másodikjának dukál a részvétel, és Székely Norbert együttese ebben az öszszevetésben majdnem kétszázas pozitív pontkülönbségével a negyedik helyen végzett. Az Eb csoportjainak sorsolását december 12-én rendezi meg a FIBA, a magyar együttes nevét alighanem a harmadik kalapból húzzák majd ki, és ez akkor is így lenne, ha szerdán legalább nyolc ponttal legyőzve az oroszokat a selejtezőcsoport élén végez. A kapitány tehát rövid pihenőt engedhet meg magának, és máris kezdheti a felkészülés megtervezését, az ellenfelek feltérképezését. Ám ismerjük el: ezek kellemes gondok egy kapitány életében. JEGYZET Az angolok Petri k József jegyzet@med iaworks. h u Amikor a ’66-os labdarúgó-világbajnokságon a magyar válogatott kiesett a Szovjetunió elleni meccset elveszítve, mint egy „rendes” kissrácnak, új csapatot kellett keresnem, amelyiknek szurkolhatok. így esett a választásom a házigazda angolokra. Először csupán a játékosok neve tetszett meg. ízlelgettem: Gordon Banks, Bobby Moore, Bobby Charlton, Geoff Hurst... A döntőn pedig már nem volt kérdéses, hogy a háromoroszlánosoknak drukkolok. Érdekes módon azok a gyermekkori élmények oly mélyen belém égtek, hogy az angolok melletti szimpátiám azóta sem lohadt. A következő világbajnokságon - mi nem voltunk ott - szinte természetesnek tűnt, hogy ismét nekik drukkoljak. Nos, ebben már korántsem telt annyi örömöm, mint négy évvel korábban. Aztán az angolok kapcsán ez a fajta bánkódás és mélabú húsz évig elkísért. Ekkor ismét láttam tőlük egy olyan válogatottat, amelyért megint érdemes volt tiszta szívből szorítani. Csodálattal néztem Bryan Robsont, Gary Linekert, Paul Gascoigne-t. De „csak” negyedikek lettek a vb-n. Eközben persze a klubcsapataik az európai kupaporondon bőven adtak okot az örömködésre - csak hát a válogatott... Pár évre rá a szakemberek között ki is alakult az a nézet, miszerint Anglia mindig csak két világverseny között a „legjobb”. Aztán az önjelölt futballszakértők elkezdték ócsárolni a klubcsapataikat is, hogy azért jók, azért nyernek, mert nincs vagy csak nagyon kevés bennük az angol. Elismerem, mindkét véleménynek volt, van igazságtartalma. Ám lenézni, lebecsülni a szigetországiakat még így is merészség, ha nem egyenesen ostobaság, különösen a mi részünkről. Erre a legjobb példa a legutóbbi világbajnokság. Igaz, ismét „csak” negyedik lett a nemzeti csapatuk, de... Valamit sejtet az angol foci változásáról, fejlődéséről, hogy fiataljaik tavaly a 19 éven aluliak között Európa-bajnoki, az U20-asok mezőnyében pedig vb-aranyat nyertek. Azaz, a majdnem új szövetségi kapitánynak, Gareth Southgate-nek lesz, van miből merítenie. És mostanában már egyre bátrabban is nyúl az ifjakhoz. Legutóbb a Nemzetek Ligájában csapatának legidősebbjátékosa még nem volt 28 esztendős sem. Pedig nem piskóta ellenfelekkel kellett szembeszállniuk: a világ- és Európa-bajnok spanyolokkal és a friss vb-ezüstérmes horvátokkal. A főtudorok ismét angol bukást prognosztizáltak. Ennek oka és magyarázata prózai volt. A válogatottuknak - szerintük - óriási mázlija volt a vb-n. Aztán jöttek az NL-meccsek, és az angol csoportelsőség. Két meccset még pótolnak, de 12 csapatnak az idei utolsó játéknap következik Besenyőn folytatnak a csodát A15. forduló mérkőzése (várható kezdőcsapatok) LABDARÚGÁS A győztes formában lévő Besenyőtelek és a kezdeti lendület után jócskán visszaesett Gyöngyöshalász egymás elleni mérkőzését helyeztük a megyei I. osztály 15. fordulójának fókuszába. Bódi Csaba csaba.bodi@mediaworks.hu SZOMBAT, 13.00: BESENYŐTELEK (6.)GYÖNGYÖSHALÁSZ (10.) Besenyőtelek, dr. Vass Géza Spt. V.: Várallyay Miklós (Forgó, Nováki). nagy Endre, a besenyőtelkiek edzője: - Csodával felérő, hogy eddig 22 pontot sikerült gyűjteni. Rengeteg problémával kellett megküzdeni az őszszel és gondból jut most is, ettől függetlenül szeretnénk jó meccset játszani, és természetesen győzni akarunk. sérült: Vámosi, Pálfalvi, Szabó M., Ragó T., Urbán, Jónás. ELTILTOTT: . hordós Dániel, a halásziak asszisztens-edzője: - Nyilván az eredmény mindig fontos, ám számunkra most legalább annyira lényeges lenne a csapategység és régebbi önmagunk megtalálása, mint a győzelem. A besenyőtelki meccset háromesélyesnek tartom, amivel nekünk még nem ér véget az idény, mert a Szakikkal a jövő héten pótolunk. SÉRÜLT: Kiss I. ELTILTOTT: -. FC HATVAN (1.)BERG SYSTEM-EGER SE II (16.) Hatvan, Népkerti Spt. V.: Klenovics Patrik (Nagy Petra, Palásti). A már őszi bajnok és a sereghajtó összecsapásán a pontszerzés is a bravúr kategóriába tartozna az egriektől. Az FC Hatvan előreláthatólag csak akkor botlik, ha esetleg nem veszi elég komolyan az ESE II gárdáját. LŐRINCI (3.)FELSŐTÁRKÁNY (4.) Selyp, Lőrinci Spt. V.: Viktor Ferenc (Tamasi, Sohajda). A helyezés alapján a játéknap egyik kiemelt meccsének számít a selypi kilencven perc, amely tipikusan háromesélyesnek tekinthető. MAKLÁR (11.)-HEVESTHERM-HEVESI LSC (9.) Makiár, Adler Sándor Spt. V.: Mencsik László (Derda J., Király). Pontszámban nagyobb a különbség (hét) a két gárda között, mint a helyezésben. A kérdést az jelenti, hogy a szezonzáró milyen pluszenergiákat lesz képes megmozgatni. BORSODNÁDASD (13.)FÜZESABONY (15.) Borsodnádasd. V.: Varga László (Harnos, Lovas). Az alsóházban tanyázó csapatok közül a hazaiak helyzete a kedvezőbb, de a füzesabonyiak játékában a pontszerzés esélye mindig benne van. BÉLKŐ SE-BÉLAPÁT (14.)ENERGIA SC GYÖNGYÖS (2.) Bélapátfalva. V.: Szigetvári Zsolt (Orovecz, Juhász Á.). A bélapátfaJviak önbizalmának nagyon jót tett a gyöngyöshalászi pontszerzés, ami akár újabb ikszet is eredményezhet, noha az Energia SC aligha szeretne lépést téveszteni, ha már az eddigiekben ilyen ragyogó őszt hagyott maga mögött. MARSHALL-ASE (5.)PÉTERVÁSÁRA (7.) Andornaktálya. V.: Panyi Kristóf (Rozsnaki, Török). Olyan szoros a negyedik és a tizedik pozícióban tanyázó csapatot magában foglaló középmezőny, hogy egy győzelem több helyezést is jelenthet. A hazai pálya előnye min1 denképpen az andornaktályai legénység mellett szól, ezt azonban felülírná a pétervásárai gárda. VASÁRNAP, 13.00: HERÉD (8.)-EGERSZALÓK (12.) Heréd. V: Darók Attila (Dajkó, Koroknai). Legutóbbi két meccsét megnyerte a herédi gárda, míg ugyanez az időszak két vereséget hozott az egerszalókiaknak. A jobb forma és a hazai környezet a HLC mellett szól, csak ugye a futballt nem papíron játsszák.