Heves Megyei Hírlap, 2018. november (29. évfolyam, 254-278. szám)
2018-11-03 / 255. szám
14 SPORT 2018. NOVEMBER 3., SZOMBAT Vasárnap gyöngyösi vendég az Eger SE Fotó: Lénárt Márton Áttörésre készül a GYAK, a gólokat várják az egriektől Helyzet nélkül vitt el egy pontot Tóalmás csapata LABDARÚGÁS A Pest megyei női 3/4 pályás bajnokság Keleti csoportjának 7. fordulójában: GYÖNGYÖSI AK-SK TÓALMÁS 1-1 (1-0) GYAK: Patkó, Fehér F. - Nagy R., Buda, Póti, Rácz R, Nagy-György, Fülöp, Lakatos, Lizák, Tóbik, Czvetkó, Báthy, Kiss E. Edző: Ecsegi Zoltán. GÓL: Nagy-György (39.), ill. Lakatos (45. - öngól). Hiába támadta végig a mérkőzést a hazai csapat, a vendégek helyzet és rúgott gól nélkül pontot raboltak. ECSEGI ZOLTÁN: - A mérkőzés elején több nagyobb ziccert is kihasználatlanul hagytunk, pedig készültünk rá, hogy próbáljunk meg minél hamarabb vezetést szerezni. Végig mezőnyfölényben játszottunk, sorra alakítottuk ki a helyzeteket, a vendégek nyolcvan perc alatt csak a védekezéssel voltak elfoglalva. A második rész ott folytatódott, ahol az első véget ért. A pontvesztés ellenére büszke vagyok a lányokra, játékban sokkal előrébb tartunk, mint a csoport többi tagja. A helyzetkihasználásunkon még javítani kell, és az ilyen mérkőzést gólokkal fogjuk nyerni. EGER SE-NAGYKÁTA 3-1 (3-0) ESE: Major - Kakszi, Sütő, Kiss V., Füredi, Németh I., Ipacs, Borosi, Katona, Závodszky, Mátyás, Tiszlavicz. GÓL: Mátyás (1., 17.), Ipacs (40.), ill. Lőrincz (56.) Az egriek idénybeli első győzelmüket és első pontjaikat szerezték. következik: Gyöngyösi AKEger SE, Komiéi Spt., november 4., vasárnap, 10.00. A leány Uló-os HNP Északkeleti csoport 5. fordulójában: GYÖNGYÖSI AK-CIGÁND 2-5 (1-2) A GYÖNGYÖSI GÓLSZERZŐK: Kerbel (33.), Pápai (77.) papp Géza, a gyöngyösiek edzője: - Nem volt a csapatban az a tűz, amelyet megszoktunk. Több egyéni hibát vétettünk, amelyet az ellenfél könyörtelenül kihasznált és büntetett. A gólhelyzeteinket elhibáztuk. B. Cs. Az Energia SC lelépte a riválisát SAKK Megyei riválisok ültek asztalhoz egymással szemben a 2018/19-es NB II.-es csapatbajnokság nyitányán. A Gyöngyösön rendezett mérkőzésen igazolódtak az erőviszonyok, az Energia SC együttese fölényes győzelmet aratott a mindössze öt remire képes andornaktályai legénység ellen. B. Cs. 9.5:2,5 1. Blaskó István (IM)-Kovács Zsolt 0,5:0,5 2. Bohati Tamás-Paál András 1:0 3. Lévay Sorin (FM)-Jurácsik József 0,5:0,5 4. Egyed András (FM)-Huszár Márk 1:0 5. Mede István (FM)-Kovács Dániel 0,5:0,5 6. Mózes Ervin (IM)-Kis József 0,5:0,5 7. Éberth Zoltán-ld. Vajda Albert 1:0 8. Domány Mihály-Nagy Ferenc 1:0 9. Harmatosi József (FM)-Malik András 1:0 10. Földi Martin-Dr. Gordos Csaba 1:0 11. Peredi Olivér-Barta Zoltán 1:0 12. Bartók Dávid-Vaskó Imre 0,5:0,5 Remi Kovács Zsolt (balról) és Blaskó István partiján Fotó: A. P. A gyöngyösiek már befejezik a putnoki mérkőzést, amikor az egriek pályára lépnek Sajóbábonyban. Sike Károly karoly.sike@gmail.com LABDARÚGÁS Az NB III. Keleti csoportja 13. fordulója: PUTNOK FC (6.)GYÖNGYÖSI AK (13.) Putnok, vasárnap, 10.00. V.: Valu Tibor (Benkő R., Soós A.). Az első idegenbeli győzelem megszerzésének reményében utazik a mátraaljai gárda. Az elmúlt hat bajnoki találkozójukból mindössze egyet veszítettek el Tárnái Dánielék, két hete a Sajóbábony vendégeként minimális különbséggel (1-0) maradtak alul. Négy nappal az NB I.-es Kisvárda elleni Magyar Kupa-mérkőzést (0-4) követően olyan Putnokkal kell farkasszemet nézni a gyöngyösieknek, amely hazai pályán öt bajnoki mérkőzéséből mindössze egyet, az SBTC ellenit nyerte meg (3-1). lliillTinTIIHIIIIIIIII—i Daróczi - Fehér, Csornij, Molnár E., Forgács P. - Tárnái, Gabriel - Niedermüller. Gergely, Dávid - Laurinyecz Sérült: Ficzere, Pilinyi. Eltiltott: Titkó Krisztiánék Borsodban bizonyíthatnak Fotó: Lénárt Márton SAJÓBÁBONY VSE (12.)EGER SE (8.) Sajóbábony, vasárnap, 13.30. V.: Sándor Csaba (Tőkés R., Kovács Z.). Vészes gólínséget kellene megtörni az egrieknek, hiszen a megyeszékhelyi gárda az elmúlt három fordulóban mindössze egy találatot jegyzett. Ilyen szériára a bajnokság korábbi szakaszában nem akadt példa, a csapat azonban mindezek ellenére is négy ponttal gazdagodott. Az együttes idegenbeli mérlege imponáló: öt vendégként megvívott összecsapásból mindössze egyet, a DVTK II ellenit (3-2) veszítettek el Lakatos Béláék. Sajóbábonyban a nehéz talajú játéktéren brusztos mérkőzésre számíthatunk, ahol a küzdeni tudás kerülhet előtérbe. Az egriek három ponttal még inkább megszilárdíthatják helyüket a középmezőnyben. Az ESE várható kezdőcsapata Tajti - Debreczeni, Lakatos B., Mikolka, Busái - Farkas K„ Antal, Gresó, Vajda - Fekete V., Titkó Sérült: Bohus. Eltiltott: -. A 13. forduló további párosítása November 4., vasárnap, 11.00: Tállya-DEAC. 13.30: Cigánd-Szolnoki MÁV, ESMTKDVTKII, Tiszaújváros-Sényó, Salgótarjáni BTCFüzesgyarmat, Jászberény-Nyírbátor (Gyöngyösön). Az MTK elleni örökrangadón az FTC tűnik esélyesebbnek LABDARÚGÁS Az éllovas Ferencváros a harmadik helyezett MTK-t fogadja az NB I. 13. fordulójának zárómérkőzésén. A két fővárosi csapat bajnoki találkozón 214. alkalommal csap össze, az eddigieken 86 ferencvárosi és 78 MTK-győzelem született 49 döntetlen mellett. A szombat esti örökrangadón a Ferencváros tűnik esélyesebbnek, mert túl azon, hogy saját közönsége előtt játszik és vezeti a tabellát, egy kisebb hullámvölgyből kikapaszkodva a múlt heti fordulóban 4-1-re verte idegenben a Diósgyőrt, illetve a nyáron 4-1-re nyert vendégként az MTK ellen. Utóbbi csapat teljesítménye kevésbé stabil, értékes győzelmek mellett be-becsúsznak váratlan pontvesztések. A hétközi kupafordulóban egyik csapatnak sem okozott gondot alsóbb osztályú ellenfele búcsúztatása, így mindkét gárda nyugodtan készülhet a hétvégi feladatra. Az Európa-liga csoportkörében is szereplő Vidi Pakson játszik. A13. forduló menetrendje SZOMBAT 17.00: Kisvárda-Honvéd 17.00: Mezőkövesd-Debrecen (Tv: M4 Sport) 17.00: Paks-Vidi FC 17.00: Puskás AFC-Diósgyőr 17.00: Újpest-Haladás 19.30: FTC-MTK (Tv: M4 Sport) Brutál mezőnyben csak egy hajszál hiányzott a győzelemhez Anyukák, kitűnő formában TESTÉPÍTÉS Kezdjük a végéről! A budapesti Bodysport-kupán Demeter Katalin és Császár Emese fitneszmodell-versenyzőként az anyukás kategóriában képviselte az egri Hercules Fitness Club színeit. Császár a plusz 35 éves korosztály nívós fellépői között a harmadik helyen végzett, míg Demeter a jelentősebbnek számító, Pro fitneszmodell anyuka kategóriában indult.- Kata brutál mezőnyben mérette meg magát, amelyben kitűnő formát mutatott, csak egy hajszál hiányzott a győzelemhez - értékelt Tóth lózsef, a Hercules FC edzője. - Megjegyzem, mindenki másképp látta a végeredményt, szerintem a kategória győztese már bodyfitnesz-versenyző volt, vagyis Ide túl nagy izomtömeggel rendelkezett... Előzőleg a Tiszaújvárosban rendezett Tisza-kupa IFBB-versenyen Demeter Katalin bodyfitneszben a második, a plusz 35-ös fitneszmodell kategóriában pedig a harmadik helyen végzett. Császár Emesének ez a próbatétel számított az első versenyének, ahol bodyfitneszben ötödik, a fitneszmodell plusz 35-ös kategóriában pedig a hetedik helyen zárt. B. Cs. Demeter Katalin (balról) és Császár Emese előtt Tóth József edző