Heves Megyei Hírlap, 2018. november (29. évfolyam, 254-278. szám)
2018-11-03 / 255. szám
EGYHÁZMEGYEI HÍREK 2018. NOVEMBER HÍREK Közös rózsafüzér imádság OKTÓBER ELSEJÉTŐL minden reggel közös rózsafüzér imádsággal indították a napot Encsen, a Szent László Katolikus Általános Iskolában. Októberben, a „Rózsafüzér hónapjában”, naponta más-más osztály imádkozott egy-egy tizedet, különböző imaszándékokkal, felajánlásokkal. Október elsején este a művelődési házban Kálmán Peregrin ferences szerzetes előadását hallgatták meg az iskola tanulói és dolgozói; majd fáklyás, gyertyás körmenetre gyülekeztek. A nyolc állomáson a nyolc boldogságról elmélkedtek. Isten áldását kérték a családokra, segítségét ahhoz, hogy szülők és pedagógusok egymást segítve nevelhessenek tiszta szívű, jóakaratú embereket. Az Eucharisztia ünnepe Homrogdon 2018. OKTÓBER 3-ÁN, a homrogdi Krisztus Teste és Vére templomban az indiai származású P. James Mariakumar SVD segítette a híveket elmélyülni az Eucharisztia titkában. A verbita atya karizmatikus egyéniségével, fiatalos, dinamikus előadásmódjával mindenkit megérintett, aki nyitott szívvel hallgatta. Tiszta, világos és határozott szavai megtérésre, életük újragondolására késztette a jelenlévőket. A katekézist szentmise követte, amelynek főcelebránsa Kormos Csaba gesztelyi plébános volt. Diakónus szentelés Szendrőben TERNYÁK CSABA egri érsek a szendrői Assisi Szent Ferenc templomban október 4-én, ünnepi szentmise keretében diakónussá szentelte Riz Attilát, a budapesti Központi Szeminárium V. éves papnövendékét. Riz Attila jelmondatául Dániel próféta könyvéből származó idézetet választott: „Hiszen nem a mi igazvoltunkban, hanem a te végtelen irgalmadban bízva terjeszszük színed elé könyörgésünket. Hallgass meg, Uram! Bocsáss meg, Uram! Figyelj rám, Uram!" (Dán 9,18b). Szent Geliért hét Hevesen IDÉN HARMADIK alkalommal rendezte meg a hevesi Szent Geliért Katolikus Általános Iskola és Óvoda a Szent Gellért-heti programsorozatot. Szeptember utolsó hetében, az előző évekhez hasonlóan, az iskola tanulói színvonalas kulturális és sportprogramokon vettek részt. Minden tanuló és dolgozó közös zarándoklatra indult nemzeti kegyhelyünkre, Mátraverebély- Szentkútra. Közös zarándoklatuk célja volt, hogy a hétköznapok megszokottságából kilépve, Istenre találjanak. Egyházmegyei Hírek Kiadja az Egri Főegyházmegye 3300 Eger, Széchenyi u. 1. Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős szerkesztő: Homa János Honlap: www.eger.egyhazmegye.hu e-mail: info@eger.egyhazmegye.hu AHEYES-HÍRIAP közreműködésével. Kedvezményes előfizetés: 06-40/510-510 Pilinszky János Panasz Elevenen a csillagok alá, az éjszakák sarában eltemetve, hallod a némaságomat? Mintha egy égbolt madár közeledne, így hívogatlak szótalan: az örök hallgatásból, idegen egeid alól valaha is kiásol? Eljut hozzád a panaszom? Hiába ostromollak? Köröskörül a félelem zátonyai ragyognak. Számíthatok rád, Istenem? Úgy vágyom közeledre, dideregve csak hevesebb a szerelmek szerelme! Temess a karjaid közé, ne adj oda a fagynak, ha elfogy is a levegőm, hívásom sose lankad. Légy reszketésem öröme, mint lombjai a fának: adj nevet, gyönyörű nevet, párnát a pusztulásnak. Pilinszky János (1921-1981), a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője, Baumgarten-díjas, József Attila-díjas és Kossuth-díjas. A Nyugat irodalmi folyóirat negyedik, úgynevezett .újholdas’ nemzedékének tagja. Példaértékű munkát végeznek a karitászönkéntesek Az Egri Főegyházmegye hatvan karitászcsoportjának hatszáz képviselője, köztük negyvenöt caritas junior tag vett részt a karitászönkéntesek találkozóján, melyet az egri bazilikában tartottak szeptember 29-én. Papp Miklós morálteológus, görögkatolikus-lelkész a segítő tevékenység morális kérdéseiről, a segítő tevékenység során szerzett sebekről és azok gyógyulásáról beszélt. Ezt követően Ternyák Csaba egri érsek mutatott be szentmisét. A főpásztor szentbeszédében arra buzdította a jelenlévőket, váljanak az Egyház hiteles arcává a világ előtt, hogy mindenki számára megtapasztalhatóvá és állandóan aktuálissá tudják tenni az evangélium szeretetről szóló tanítását. „Ha boldogok akartok lenni, tegyetek boldoggá másokat!” - mondta Ternyák Csaba, a főegyházmegye szülöttjének, Árpádházi Szent Erzsébetnek szavaival. A program tanúságtételekkel, a Szent Erzsébet-litániával és az azt követő áldással zárult. Október 6-án a budapesti Magyar Szentek templomában ünnepi szentmisében adott hálát Spányi Antal püspök, a Kato-A karitászcsoportok találkozóján negyvenöt fiatal, caritas junior tag is részt vett likus Karitász elnöke azokért, akik önzetlenül segítik a rászorulókat. A szentmisét követően adták át a Caritas Hungarica díjat, amelyet ebben az évben 40 önkéntes vehetett át. A 2012- ben alapított Caritas Hungarica díj célja buzdítani a közösségeket a karitatív tevékenységre Árpád-házi Szent Erzsébet példája nyomán; és példaképül állítani mások elé azokat, akik Krisztus szeretetével szolgálják a rászorulókat. Az elismerést azok a plébániai önkéntes karitászmunkatársak kapták, akik a legtöbbet tettek a rászorultakért, az Fotó: Balogh Ferenc idősekért, a betegekért, a családokért, a társadalom peremére sodródottakért. A díjat 2018-ban az Egri Főegyházmegyében élők közül Baracskainé Sveda Erzsébet tarcali, Kovács Katalin hejőbábai és Szomolya István kazincbarcikai önkéntes vehette át. H. J. Islvarv Rádió és Televízió Mstol« FM96,1 • Egr: FM9ÍS « Hitwi: WI94.0 . Sátorijjhijh^y FM90.8 Ö)ófl*** m 3C2.2 • Enes. F¥ 954 • T*»j: FM 1C« * TfróteJKtmiXlé* FMBM 3300 Eger. Széchenyi u 5 • Telefen 36/610-610 • Fac 36/510-614 £-mafi. infoavertghanradio.hi; • Morlap wwwazertiatvenradio fxi Kérjük, segítse adományával! Srfmlaarirrv U102003-18678726-L0000001 Magyar Katolikus Rádió Alapítvány A HÓNAP VERSE Iskolaigazgatók értekezlete Karizmatikusok országos találkozója Szentmisével kezdődött az Egri Főegyházmegye fenntartásában működő nevelési - oktatási intézmények igazgatóinak szokásos éves értekezlete október 3-án. Az idei tanév mottója: „Minden a családban kezdődik”. Szentbeszédében Ternyák Csaba egri érsek rámutatott: manapság egyre több a csonka családban élő gyermek, ezért az iskolának fel kell vállalnia, hogy beszél a családi életről, értékekről és segíti a gyermekeket saját nemiségük kibontakozásában, hogy a családban férfiként és nőként teljesedhessen ki életük. Ha a belső tartásunk megtörik, az identitásunk megroppan, nem tudjuk, hogy kik vagyunk és kik szeretnénk lenni. Őseink hite, kereszténységünk segít abban, hogy családjaink és nemzetünk jó irányba fejlődjenek - tette hozzá. A gyermekeket igazán csak saját közegüket, otthoni körülményeiket látva lehet megismerni - vallja Juhász Ferenc, az Egyházmegyei Katolikus Iskolai Főhatóság elnöke, aki a Szent István Televízió kérdésére elmondta: nagy feladat és áldozat ez a pedagógusoktól, de fontos lenne a családlátogatások rendszerét viszszahozni. Jelenleg közel 80 telephelyen 50 nevelési-oktatási intézmény működik az egyházmegye fenntartásában. A Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás XXVII. Országos Találkozóját 2018. október 27-én, szombaton tartotta Miskolcon, a Generali Arénában . A találkozó címe és mottója: Jézus az Élet! - „Nélkülem semmit sem tehettek” (Jn 15,5). Fő előadó Jim Murphy volt, aki az ICCRS elnöke (az ICCRS a katolikus karizmatikusok vatikáni székhelyű világszervezete). A találkozón beszédet tartott Varga László megyéspüspök, a Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás Szövetségének tiszteletbeli elnöke, a záró szentmisét Ternyák Csaba egri érsek celebrálta. Október 28-án, vasárnap Jim Murphy képzési napot tartott, „Megszentelődésünk lépései a Szentlélekben” címmel. Vallomás a családról A tanárnő és osztálya. A felvétel egy lelkigyakorlaton készült. Dr. Gergelyné dr. Kemény Katalin, a miskolci Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium matematika-földrajz szakos középiskolai tanára a Szent Gellértdíj arany fokozatát vehette át az idei tanévnyitón Ternyák Csaba egri érsektől. A laudációból többek között azt is megtudhattuk róla, hogy az intézmény tantestületének 1992-től tagja. Elkötelezett katolikus keresztény életet él. Minden napját szentmisével kezdi, családjával a miskolci Minorita templomhoz kötődik. Városi keresztúton, keresztény értelmiségi előadásokon, lelkigyakorlatokon, zarándoklatokon készséggel vesz részt. Mindkét szaktárgyát oktatja, nagy hangsúlyt helyez a tehetséggondozásra, a hátrányos helyzetűek támogatására. Osztályfőnökként harmonikus kapcsolatot ápol diákjaival. A kitüntetett lapunknak a következőképpen vallott életéről:- 1955. augusztus 10-én születtem Sátoraljaújhelyen, de gyermekkoromat Tolcsván töltöttem, ott nevelkedtem egy nagyon szeretetteljes, 2 gyermekes katolikus családban. Szerényen éltünk. Szüleim postai tisztviselők voltak, de igyekeztek a lehetőségekhez képest nevelésünkre, taníttatásunkra nagy gondot fordítani. A Tolcsvai Általános Iskola után Sárospatakra kerültem gimnáziumba. Általános iskolai és középiskolai tanulmányaim alatt is több olyan tanárom volt, akikre mindig szívesen gondolok vissza, mert felkeltették az érdeklődésemet, megszerettették velem a tanulást, vonzóvá tették számomra a tanári pályát. Matematika és földrajz szakot választottam. Akkoriban csak a József Attila Tudományegyetemen volt ilyen szakpárosítás, ezért Szegedre mentem, ahol 1978-ban szereztem diplomát. Az egyetemi évek alatt közelebb kerültem a tudományokhoz. Tevékenykedtem az éghajlattani diákkörben, és eredményesen szerepeltem tudományos diákköri konferenciákon. Az egyetem elvégzése után még néhány évig a tanítás mellett is folytattam a tudományos munkát, és doktoráltam is éghajlattanból. Azonban bármennyire is érdekes a tudományos munka, számomra mindig Is elsődleges volt a tanítás, nagyon komolyan vettem, hivatásomnak érzem. A tanítás bármelyik területét szépnek találom. Nagy öröm, ha versenyre készíthetek fel diákokat, és ajándéknak érzem, ha eredmények is születnek. Nagy kihívás az is, ha egy gyengébb képességű tanulót kell eljuttatni a sikeres érettségihez. Sok tanuló fél a matematika tantárgytól. Célom az is, hogy a tanulók önbizalmát növeljem, hogy el tudjam velük hitetni, képesek ezt a tárgyat is eredményesen tanulni. Jó érzés, hogy nyugodtnak látom tanítványaimat az óráimon. Az iskolai élet nemcsak tantárgyak tanításáról szól, a nevelés is hozzátartozik, és ez egy katolikus iskolában különösen fontos. Minden megnyilatkozásunkkal, viselkedésünkkel formálunk is. Szeretném a tanítványaimat hozzásegíteni ahhoz, hogy érdeklődő, célokért kitartóan küzdő, a keresztény értékekre fogékony, igényes emberré váljanak. Megtisztelő számomra, ha egy tanuló bizalmába avat, vagy segítséget kér valamilyen helyzetben. Szeretem a visszatérő diákjaim beszámolóit hallgatni, jó tudni, hogy megállják a helyüket. Örömömre szolgál, amikor kedves tanítványaim közül egyesek a tanári pályát választják. Az életben rendkívül fontosnak érzem a család szerepét. Nagyon hálás vagyok, hogy nekem gyermekkoromban is, és felnőttként is megadatott egy szerető, keresztény család. Gyermekeim már felnőttek, önállóak, férjemmel együtt szeretettel figyeljük döntéseiket, számíthatnak ránk, és mi is rájuk. Homa János