Heves Megyei Hírlap, 2018. november (29. évfolyam, 254-278. szám)
2018-11-08 / 259. szám
Csörgőlabda a Neumannban SPECIÁLIS SPORT „KÖSZ, hogy jössz velünk!” elnevezéssel háromrészes programsorozatot szerveznek sportolni vágyó látássérülteknek, közösségi szolgálatos diákoknak és mindazoknak, akik szeretnének velük együtt mozogni. Szombaton 11 órától az egri Neumann gimnáziumban csörgőlabdatornán vehetnek részt a diákok, ahol az egri középiskolák csapatai mérkőznek meg egymással, látássérült sportolók segítségével. B. Cs. Visszavonult a vb-bronzérmes TÉKVANDÓ Bejelentette visszavonulását a világbajnoki bronz- és Európa-bajnoki ezüstérmes Kotsis Edina, az elmúlt két évtized legeredményesebb magyar tekvondósa. A 28 éves sportoló azt nyilatkozta, hogy „testileg és lelkileg is elfáradt”, és már nem száll harcba a 2020-as tokiói olimpiai részvételért. MTI lyet védekezésben terveztem - annak ellenére, hogy a francia csapat sokat fejlődött az elmúlt időszakban - fogalmazott a szakember. A ZF-Eger játékosa, a nyáron Dunaújvárosból igazolt Szilágyi Dorottya örült, hogy számára hazai pályán játszhatta a csapat idei első Világliga-mérkőzését. Az egri pólós nagyon örült, hogy a családja jelen volt- Nagyon jó érzéssel töltött el, hogy itt lehetett a családom, a nagyszüleim és az unokatestvéreim, akik Budapestre már nem biztos, hogy el tudnak utazni. Ami az összecsapást illeti, kevés időnk volt a felkészülésre, és bár az eredményen sem és rajtunk sem látszott, sok hibát vétettünk, a játékunkból pedig hiányzott a precizitás. Ennek ellenére örülünk a győzelemnek - mondta Szilágyi a magyar szövetség honlapjának. Az Egerből elkerült, s jelenleg Dunaújvárosban pólózó Vályi Vanda úgy érezte, hogy sikerült jól teljesíteniük és úgy alakítani a mérkőzést, ahogyan ők szerették volna.- Az első percekben még tartani tudták a lépést velünk, volt oxigén a fejükben, de sikerült hamar felülkerekednünk rajtuk és felőrölnünk őket. Rengeteg taktika és megbeszélés szerepelt a programunkban az elmúlt másfél napban, nagyon sokat tanultam. Nem lebecsülve a franciákat, az olaszok és a hollandok elleni összecsapások még fontosabbak lesznek számunkra, amelyeken szeretnénk ugyanezeket a játékelemeket megvalósítani - zárta szavait Vályi. Fotó: MTI/Komka Péter Bíró Attilának ritkán kellett felemelni a hangját Fotó: Mvlsz.hu Keszthelyitől hat A női Világliga Európai selejtezője B csoportjának 1. fordulójában: MAGYARORSZÁGFRANCIAORSZÁG 13-4 (3-1, 4-1, 4-1,2-1) Eger, Bitskey uszoda. 1000 néző. V: Daszkalopulu (görög), Schwartz (izraeli) MAGYARORSZÁG: Gangl - Szilágyi 1, Illés 1, Szűcs, GYÖNGYÖSSY, KESZTHELYI 6, Vályi V. 2. Csere: Csehó- Kovácsné (kapus), GURISATTI 2, Máté, Garda, Csabai, Leimeter 1. Szövetségi kapitány: Bíró Attila Ötszázötven Akárcsak majdnem két héttel ezelőtt, a férfiválogatott Németország elleni meccse előtt, ezúttal is piuszfeladatot kapott Vári Attila, a szövetség nemrég megválasztott elnöke: öt játékosnak adott át díjat. Tóth-Csabai Dóra a 150. alkalommal szerepelt a franciák ellen a válogatottban, míg a többiek még a nyári barcelonai Európa-bajnokságon érték el a kerek számot: Gurisatti Gréta, Gyöngyössy Anikó és Szilágyi Dorottya az ötvenet, míg Szűcs Gabriella a kétszázötvenet. A budaörsiek a Monornál győztek LABDARÚGÁS Az NB II. 16. fordulójának hétközi mérkőzésein a Tiszakécske hazai pályán 3-0-ra legyőzte a Budafokot, míg a Budaörs a Monor otthonában nyert 2-0-ra. A többi találkozó lapzártánk után ért véget. B. Cs. TOTÓ, 45/2. 1. Dortmund-Bayern München U2 2. Düsseldorf-Hertha BSC 2 3. Freiburg-Malnz 1, X 4. Hoffenheim-Augsburg 1 5. Bremen-Mönchengladbach X, 2 6. Nümberg-VfB Stuttgart 1,X 7. RB Leipzig-Leverkusen 1 8. E. Frankfurt-Schalke 1 9. Manchester City-Manchester Utd. 1 10. Genoa-Napoli 2,X 11. Atalanta-Internazionale 2 12. Roma-Sampdoria 1 13. Sassuolo-Lazio 2 Plusz egy mérkőzés: 14. Milan-Juventus X Egri származású kapitány, ZF-Eger-játékos és megyeszékhelyi nevelésű pólós miatt is különlegesnek számított a magyar női válogatott szereplése a Bitskey uszodában, ahol kilencgólos győzelmet arattak a mieink. Bódi Csaba csaba.bodi@mediaworks.hu VÍZILABDA Az Egerbe öt év múltán visszatérő magyar női válogatott kapitányaként Bíró Attila szerint ahhoz képest, hogy hosszú idő után találkoztak a keret tagjai, olykor döcögősen, olykor viszont parádés játékkal sikerült bedarálni a franciákat.- Ugyan nem tudtunk sokat gyakorolni, egy-két elem még számomra is meglepően jól működött, plusz az egyéni képességek megmutatkoztak, és működött a csapatjáték, ameSzilágyi Dorottya nagyon ismerős közegben vehette célba a franciák kapuját, amelybe egy alkalommal sikerült is betalálnia Szilágyi, Vályi és Bíró külön is fontos volt HÍREK Hosszú távra terveznek a szakemberekkel Az Eger megtörné a másfél éves nyeretlenséget KÉZILABDA Csoknyai István és Vladan Matics közösen irányítja a jövőben a férfi-kézilabdaválogatottat, a két szakember megbízatása a januári, német-dán közös rendezésű olimpiai kvalifikációs világbajnokság végéig szól. Kocsis Máté, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke a tegnap kora délután tartott sajtótájékoztatón kiemelte: mindenképpen magyar szakemberekben gondolkodtak - a több mint másfél évtizede Magyarországon élő és dolgozó Maticsot is annak tekinti -, és hosszú távra terveznek velük. MTI ■Hl Móggar iaette S^övstsí. Ckuvite Matics Vladan és Csoknyai István Fotó: Nso.hu/Tumbász Hédi Pozitív töltet Ceglédre KÉZILABDA A férfi NB I. 9. fordulójának mérkőzése: CEGLÉD (12.)-DVTK-EGER (11.) Cegléd, csütörtök, 18.00. V.: Bíró, Kiss 0.- Hatalmas pozitív töltettel látott el bennünket a Dabas elleni győzelem, szeretnénk ezt a lendületet tovább vinni - fogalmazott az egriek vezetőedzője, Tóth Edmond. - Nincs sok idő a regenerálódásra, s a hétközi fellépés miatt a felkészülési időszak is lerövidült. Jelen helyzetben mindkét csapatnak rendkívül fontos a találkozó, biztos vagyok benne, hogy kiélezett csatát láthat a közönség. A Cegléd hazai pályán agresszívan, keményen lép fel, ahhoz hogy érvényesülni tudjunk, tőlünk is hasonló harcmodorra lesz szükség. Emellett taktikusan kell játszani, jól felmérve a lehetőségeket. Rédei István pályára lépése egyelőre kérdéses. Az egriek egyetlen balkezes átlövőjének hasfala a Dabas elleni találkozó elején sérült meg, s ezt követően nem is tudta folytatni a játékot.- Pihenésre szorul, de van rá esély, hogy felépüljön a ceglédi mérkőzésre. Meglátjuk, hogy milyen állapotban lesz - vélekedett Tóth Edmond. A Cegléd a Mezőkövesddel (24-22) és a Vecséssel szemben aratott győzelemmel (24-22) kezdte a bajnokságot, a gárda azonban az elmúlt hat mérkőzését egyaránt elveszítette, miközben az egriek a legutóbbi öt tétmérkőzésünkből négyet sikerrel vettek. A ceglédiekkel NB I.-es csapatként eddig nyolc alkalommal találkoztak a megyeszékhelyiek. A mérleg három győzelem, egy döntetlen és négy vereség. Az elmúlt szezonban mindössze egy pontra futotta Dobó Zsoltéktól, utoljára 2017 februárjában diadalmaskodott az Eger. S. K.