Heves Megyei Hírlap, 2018. október (29. évfolyam, 228-253. szám)

2018-10-31 / 253. szám

4 BÉLAPÁTFALVA ÉS KÖRZETE 2018. OKTOBER 31., SZERDA A négyes fogatos Dobrovitz József kapta a Mátyus Viktor-díjat Világkupára is készültek a szilvásváradi versenyen Dobrovitz József verseny közben. Ő nyerte el a Mátyus család díját Szilvásváradon Fotó: Tóth Balázs HÍREK Foglalkozás a könyvtárban BÉLAPÁTFALVA Szünidei szöszmötölő címmel szóra­koztató délelőttöt szervez­nek november 2-án fél tíztől a bélapátfalvi könyvtárban. A tervek szerint a gyerekek hangulatos termésdíszeket, figurákat készítenek majd. A foglalkozásra színes leve­leket, vesszőt, kosárkát, tö­köt, csipkebogyót, makkot, tobozt, egyebeket is vihet­nek magukkal a résztvevők. T. B. Jobb eszközök a bibliotékában KÖK Digitális Jóléti Pon­tot alakítottak ki Beköl­­cén is. Az állami koordiná­­lású, európai uniós támo­gatásból megvalósult prog­ramban több mint ezeröt­száz intézmény érintett, a községben a könyvtár infor­matikai eszközeit bővítet­ték, fejlesztették laptopok­kal, tabletekkel, okostelefo­nokkal, színes nyomtatóval, továbbá projektorral. A fa­luban a közösségi színtér előtti parkban ingyenes kül­téri wifi áll a lakosság ren­delkezésére. T. B. Táncház Mikófalván MihÖfALVA Gyermektánc­házat tartottak október 27-én délután Mikófalván, a művelődési házban. Fellép­tek a mikófalvi citerások, valamint a Mikófalvi Hagyo­mányőrző Népi Együttes utánpótláscsoportja is be­mutatkozott. A táncokat a Kőporos zenekar muzsiká­jára Bécsi Gyula tanította a gyerekeknek és a bekap­csolódó felnőtteknek. Akik kifáradtak a táncban, kéz­­műveskedhettek is kedvük­re az asztaloknál. T. B. Jó versenyt láthatott a pub­likum szombaton a fedeles lovardában. Tóth Balázs szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu SZILVÁSVÁRAD Szombaton ren­dezték meg Szilvásváradon a 2018/2019-es fedeles fogathajtó szezon első versenyét. A rendez­vényen megemlékeztek Mátyus Viktorról, a korábbi négyesfo­­gat-hajtóról. A viadalon 44 fo­gat vett részt, egyes, kettes, il­letve négyes fogat kategóriában indulhattak a versenyzők. A né­gyes fogatoknál a győzelmet a sokszoros magyar bajnok és csapatvilágbajnok Dobrovitz Jó­zsef nyerte meg Tóth Simon Sán­dor és ifj. Dobrovitz József előtt. A Mátyus család által felaján­lott Mátyus Viktor-díjat Dobro­vitz József vihette haza. Negyvennégy j fogat vett részt a viadalon A kettes fogatoknál ifj. Pap­­csák István (Nyírségi LE) Rózsa Attilát (Fülöpi HLE) és Fekete Györgyöt (Nyírbátori LE) meg­előzve nyerte a viadalt. Az egyes fogatok mezőnyében Mráz Lász­ló András (Állatorvos-tud. Kar TLC) nyert Sárközi Tímea (Jász­berényi LBK) és D’Ess Gábor (Egri LE) előtt.- Világkupának megfele­lő színvonalú arénában, világ­kupa minőségű pályán tud­tam hajtani. Ez volt az első ver­senyünk a lovakkal, vannak újak a fogatokban, próbálgat­juk őket. A hétvégén utazom Lyonba, hiszen megkezdődik a fedeles világkupa-sorozat, erre próbáltuk elsősorban az én fo­gatomat összeállítani, a fiamé­ból cseréltünk lovakat. Neki van még itthon két-három ver­senye, hogy összerakja a buda­pesti fedeles világkupán indu­ló fogatát - mondta Dobrovitz József. Kifejtette, a talaj kicsit mé­lyebb volt, mert itt ötven start ment végig, természetes, ha a talaj nem bír ekkora terhelést. A külföldi világkupafutamokon legfeljebb tizenhat start van, ha kétszer megy minden fogat, de általában nyolc, plusz az első há­rom szokott indulni. Az új sta­dionban még nem hajtott, de re­méli, hogy nemzetközi viada­lokat is fognak rendzeni és ak­kor kinti fogatával tud ott verse­nyezni. Az idei fedeles szezonról el­mondta, annyira jó hajtőkből áll a mezőny, hogy nagyon nehéz lesz beküzdenie magát az em­bernek az első hatba. Télen öt világkupaversenyre megy, itt­hon pedig Hortobágyon és Új­­hartyánban indul. Célja, hogy a világkupában bekerüljön a dön­tőbe, s jó eredménnyel tudjon hazatérni. A maga mögött hagyott sze­zonról elárulta, elégedett, az év végére nagyon jó fogata állt ösz­­sze magyar és holland félvérek­­ből. A fia a jövőben lipicaival fog versenyezni, bíznak abban, hogy jó eredményt érnek majd el az Európa-bajnokságon. Fia a kettes fogatok közt két holland lóval indul. Mint mondta, benti pörgős, rö­vid lovak kellenek előre, ők tud­nak könnyen befordulni az aka­dályokba. Ha a hátsók is kiseb­bek, kényelmesebben tud for­dulni a kocsi, viszont a nagyobb termetűek nagyobb erőt fejte­nek ki. Éppen ezért dilemmá­ban vannak, marad-e így a fel­állás, vagy a kinti fogatból a két hátsó, erősebb lóval gyorsítanak. Ha elég gyorsak és bírják, a mos­taniaknak meg kell tudni oldani a feladatot. Szerinte a lipicai al­kalmas arra, hogy kint is, bent is versenyezzen, ez a hollandok­ról nem mondható el. Utóbbiak fantasztikus díjhajtó lovak, ma­­ratonon is remekelnek, de nem bírják idegekkel a fedeles verse­nyeket. A fenntartási költségek miatt próbálnak kint is és bent is jól teljesítő lovakat választani. A lipicaiakról kifejtette, van fiatal szilvásváradi lova, ame­lyet az árverésen vett, most kezdték el tanítani, szeretnék majd beépíteni a lipicai fogat­ba. Ha kipróbál egy lovat, s lát benne fantáziát, elkezd vele dol­gozni, majd bővíti az állományt. Próbálja feljuttatni őket a csúcs­ra. Nagy dolog, ha felfigyelnek rájuk neves külföldi fogathaj­tók, Exell Boyd, IJsbrand Char­­don, Chester Webwer és Glenn Geertz is hajtja lovaikat, van köztük szilvásváradi is, de ro­mán, szlovák, más magyar is. Dobrovitz József szerint, ha tíz­ből nyolc lovat be tud állítani, az jó eredmény, s ez általában sike­rülni szokott. Nemzetközi konferenciát rendeztek A Nemzetközi Lipicai Szövet­ség október 5-6-án Szilvás­váradon tartotta közgyűlését, adta hírül az intézmény hon­lapja. Itt voltak az európai li­picai lovat tenyésztő ménes­gazdaságok és számos ma­gántenyésztő a világ minden pontjáról. Szó volt az egysé­ges elvek alapján folyó edző­képzésről, illetve arról, hogy a ló karakterének megtartá­sával, a piaci és a korszerű sportigényekre figyelemmel milyen módszerekkel kell és lehet továbblépni a tenyész­tésben. Cél, hogy a lipicai ló­­tenyésztés felkerüljön az UNESCO emberiség szellemi kulturális örökségének repre­zentatív listájára, ezt a mun­kát a szlovéniai Lipica Nem­zeti Ménese fogja össze. Bemutatták a szilvásváradi törzsméneket és az anya­ménest. A település képvi­­selő-testülete is támogatja a szilvásváradi fogathajtó vi­lágbajnokság rendezésének tervét. Energetikai korszerűsítést hajtottak végre Felújítás a hivatalban EGERCSEHI Energetikailag kor­szerűsítik az egercsehi egész­ségház épületét. Az elmúlt he­tekben modernizálták a fűté­si rendszert, amelyet már ki is próbáltak, az ingatlant pedig külsőleg hőszigetelték, de mű­anyagra cserélték a nyílászá­rókat is. Kovács András pol­gármester tájékoztatása sze­rint a lábazaton is dolgozott a vállalkozó, valamint az épüle­tet színezik is. Az önkormányzat a polgár­­mesteri hivatalt is érintő ener­getikai felújítási beruházá­sára több mint százmillió fo­rint európai uniós támogatást nyert. T. B. Konyha, pihenő is lesz az épületben Készül a nappali ellátó SZILVÁSVÁRAD Fejlődik a köz­ség szociális ellátórendszere, befejezéséhez közeledik a ré­gi hivatal épületének átalakí­tása, ahol nemsokára nappali ellátást kapnak majd a nyug­díjasok. Szaniszló László, Szil­vásvárad polgármestere sze­rint a XXI. századnak meg­felelő, akadálymentes helyen tölthetik idejüket és étkezhet­nek a helyi idősek, a társulás­hoz tartozó falvak szociális el­látórendszere pedig megújult székhelyet kap. Az eszközbeszerzések foly­nak, a munkák végzéséhez szükséges autót már koráb­ban megvásárolták. T. B. Közösségi tér lesz a volt házasságkötő teremből Fotó: Tóth Balázs Már az ablakokon sem húz a hideg, kicserélték Fotó: T. B.

Next

/
Oldalképek
Tartalom