Heves Megyei Hírlap, 2018. október (29. évfolyam, 228-253. szám)
2018-10-30 / 252. szám
12. INTERJÚ » 2018. OKTÓBER 30., KEDD A hazai oktatás elmaradott helyzetére hívná fel a figyelmet Andrásik Remo „Nem hobbi: kultúránk a zene” EGER A zene lelki táplálék, és semmi mással nem pótolható - Andrásik Remo Kodály-idézettel indítja beszélgetésünket. Hátunk mögött a Kacsa borozó söntéséből tompán, ütemesen szól a rádió. Hazai helyzetkép, tehetség, oktatás, alkotás sokszöge kerül terítékre. Lőrincz Rebeka szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu- Mesélne főszervezőként az Egert ismét megjárt Hangszert a kézbe programról?- A fiatal zenészeket felkaroló Cseh Tamás Program (ma Hangfoglaló Program) indulásakor a Hangszeresek Országos Szövetsége (HANOSZ) kicsit szkeptikusan vett részt a konzultációkon, de nagy örömünkre a javaslataink meghallgatásra találtak, és a tervek fokozatosan megvalósulnak. Másfél évvel ezelőtt nyílt lehetőségünk elindítani a Hangszert a kézbe turnét, melyből óriási sikersztori lett - 63.000 látogatónk volt, ez a huszonkettedik helyszínünk. Száznál több hangszerrel, házi stúdióval, interaktív előadásokkal várjuk az érdeklődőket, legfőképp a gyerekeket. Bízunk benne, hogy az élmény mézesmadzag számukra, hogy a zenetanulás felé forduljanak. Hatvanháromezer látogató, száznál is több hangszer a kézben-» Mi mondható el a hazai zenekultúráról?- Nálunk sajnos mindenki úgy tekint erre, mint egy hobbira, holott a zene a művészet és az egyetemes kultúra része, emellett egy iparág is, mely rengeteg másikat mozgat meg, akár egy motor. Azzal, hogy puszta hobbiként tekintünk rá, s nem taníttatjuk gyermekeinket, elvesszük a lehetőséget, hogy részesei lehessenek ennek a nagyszerűségnek. Holott ők imádnak zenélni, mert játék - a világ legjobb játéka. Művészeti ágazatként pedig az egyik legolcsóbb, mert az egyszerű tehetségen alapul. Az a nyersanyag.- Azért a tehetség egy relatív fogalom.- Bő harminc éve oktatok zenét. Ha egy 0-tól 100-ig terjedő skálát veszünk alapul, bárkinek a hangszeres tudását fel lehet építeni 0-tól 100- ig. A ritmusérzék és hallás is százszázalékosan javítható. Hogy valakiből profi zenészt faragjak, egy dolgon múlik: az ő akaratán. Én viszont azt gondolom, ha valaki elérte a százas szintet, akkor van nullán, és itt jön képbe a tehetség. De nem mint előadó, hanem mint teremtő. Tehetség ahhoz kell, hogy nullából egyet csinálj, hogy olyan dalt írj, amit az egész világ ismer. Ha leütöm kétszer a lábam, és egyszer tapsolok, azt az ösz-Úttörőként a magyar zeneoktatásban Andrásik Remo miskolci születésű zenész, gitártanár, zenei újságíró, a Hangszeresek Országos Szövetségének főtitkára. Több zenei formáció gitárosa, tankönyvek szerzője, az utóbbi években neves zenei fesztiválok és programok ötletgazdája, szervezője. Nevéhez fűződik többek közt az Öröm a Zene Iskola megalapítása, amely a tömeges, élményalapú zeneoktatás úttörő kezdeményezése, valamint a Hangszert a kézbe rendezvénysorozat, hazánk első könnyűzenei oktatási programjának szervezése. A turné - a kedvező fogadtatásra, nagy érdeklődésre való tekintettel - idén már második alkalommal érkezett Egerbe. Andrásik Remo: Hogy valakiből profi zenészt faragjak, egy dolgon múlik: az ő akaratán Fotó: Huszár Márk- A közoktatásban gyakorlatilag nem ér el eredményt a zeneoktatás, nem tanítanak értékrendet, műfajokat, nincs hangszeres óra, a gyerekek nem jutnak zenei élményhez. Az alapszintű zeneoktatásunk a klasszikus műfajban jó, sőt olykor kimagasló, de ebben a rendszerben jellemzően „kottahangosítókat”, reprodukáló előadókat képeznek. Erre viszont nem mindenki alkalmas, és sok gyerek az élménytelenség miatt egy életre felhagy a zenéléssel. A tananyag viszont nagyon magas szintű, tehát aki elvégzi és tovább tud lépni, kiváló művésszé válhat. A népzeneoktatás az utóbbi években szerencsére nagyon sok helyen megjelent, én ezt nagyon fontos dolognak tartom, ugyanúgy, ahogy a néptáncoktatást is, amely szorosan kapcsolódik a zenéhez. A legnagyobb hiányosság viszont, hogy a könnyűzene semmilyen módon nem jelenik meg az intézményi rendszerben. Csak magántanárok vannak, a zeneiskolai környezet híján viszont a gyerekek pont a legfontosabb tényezőtől esnek el: á közös zenei élményektől. Ez a műfaji elhatárolódás egyébként csak nálunk jellemző, Európa-szerte az intézményekben műfajtól függetlenül, egyszerűen zenélni tanítanak. Ez kéne legyen a jövő nálunk is. A könnyűzene nem I jelenik meg az intézményi rendszerben- Az alkotás lenne az oktatás alapja?- Igen, az iskolarendszerünknek két híja van ma: nem tanítjuk meg a gyerekeinket alkotni, teremteni, illetve boldognak lenni. Bármit is hoz létre, legyen az egy kisszék, vagy egy zenekari mű, fontos, hogy örömét-bánatát, és amit naponta megél, tapasztal, ki tudja fejezni. Nem kell, hogy mindenkiből művész legyen, de ha elő tud kapni egy gitárt, vagy leül a zongorához és eljátszik egy dalt, már boldog. Es minden gyereknek meg kell adni a fejlődés lehetőségét, mert bár az előző generációk úri huncutságként aposztrofálták számunkra, a zene ennél sokkal több: művészet, tudomány és kultúra, ami közvetlenül hat a mindennapjainkra. Mert bárhová megyünk, bármit csinálunk, szól a zene. De nem mindegy, hogy milyen. szes földrészen megértik, pedig milyen egyszerű. Ehhez kell a tehetség.- Néha úgy tűnik, mégsem mindenki a tehetségével érvényesül.- A poppiac egy üzlet, aminek megvannak az ismérvei: amibe sok pénzt fektetnek, az sok emberhez eljut. A probléma ott kezdődött, amikor az első kereskedelmi rádiók elindultak: a piacra bízták, hogy szabályozza önmagát. A zenei szerkesztőkkel szemben ma sincsenek szakmai elvárások. A médiának és oktatásnak hála Magyarország a felmérések szerint ma zenei analfabéta: a lakosság több mint ötven százaléka a hallott zenéről nem tudja objektiven megállapítani, hogy jó-e vagy sem, és a lakosság kevesebb mint 10 százaléka játszik hangszeren - ez az átlag Európában 60 százalék, az USA-ban 90 százalék feletti.- Van esélyük a feltörekvő zenekaroknak?- A fiatal zenészeket nagyon kevesen vállalják be, egyszerűen azért, mert nem merik megítélni, hogy amit játszanak, jó-e. Mindenütt konfrontációmentes zenéket engednek, amik nem lógnak ki a rádiós sztenderdből, nem kell mellettük állást foglalni. Ez nagyon rossz irányba tolta el a fiatalok lehetőségeit. Tíz éve járom az országot, évente nagyjából ezer zenekart hallgatunk meg: iszonyú tehetséges gyerekeink vannak. A Hangfoglaló Program az évek során több száz zenekart támogatott, a következő lépést a médiától várná az ember, de hiába. A magyar zenei életet úgy lehetne helyrehozni, ha rendbe tennénk az elejét és a végét: az alapszintű zeneoktatást és a médiát. Rengeteg tehetség tévelyeg ma a két végpont közt.- Miként beszélhetünk a komolyzene, népzene és könnyűzene összefüggéséről?- Én úgy gondolom, a világon kétféle zene létezik: jó és rossz. Beszélhetünk persze műfajokról a zenei célok vonatkozásában. A klasszikus zene alapvetően folyamatos reprodukció. Kortársként Fotó: Gál Gábor nem kimagasló a népszerűsége, így ma a műfaj legjobb alkotásait a filmzene világában vélem felfedezni. A népzene az egyetlen zene, amely ténylegesen kiállta az idő próbáját: mondhatni esszenciává vált. Minden zenésznek üzenem, hogy soha nem lesznek világhírűek, amíg nem tanulják meg feldolgozni, átadni a saját népzenekincsüket. Aki popkarrierre vágyik, tanuljon népzenét. A könnyűzene pedig a mai kor népzenéje. A legnagyobb része nem valószínű, hogy kiállja majd az idő próbáját, de azért vannak és lesznek közte olyan alkotások is. A lakosság kevesebb mint tíz százaléka játszik hangszeren Még egyszer mondom: a műfaj másodlagos. Életem egyik legnagyobb zenei élménye volt, amikor először hallottam Beethovent a Miskolci Szimfonikusoktól. Teljesen ledöbbentem kisgyerekként, bár már érdekelt a könynyűzene, de akkor tudatosult bennem, hogy nem a műfaj a lényeg.- Milyen problémákat lát az oktatásban? A gyerekek imádnak zenélni, mert játék- a világ legjobb játéka
