Heves Megyei Hírlap, 2018. október (29. évfolyam, 228-253. szám)

2018-10-20 / 245. szám

14 SPORT 2018. OKTÓBER 20., SZOMBAT Gyöngyösi siker a megyei rangadón KÉZILABDA Telt ház előtt játszották a 2018/19-es férfi NB I. idei első megyei rangadóját. A házigazda gyöngyösiek egyértelmű esélyes­ként várták az Eger elleni derbit, ahol szikrázó küzdelemben alakult ki a végeredmény. A női élvonalban az egri egyetemisták a hajdúság­ban léptek pályára, ahol csak részben tudták megnehezíteni a debreceniek feladatát. Debre Viktor edző együttese hetedik mérkőzésén is pont nélkül maradt. A férfi NB 1.7. fordulójában rendezett mérkőzésén: HE-DO B. Braun Gyöngyös-DVTK-Eger 33-30 (18-16). A női NB I. 6. fordulójában: DVSC-Eszterházy SC 32-25 (16-10). Képgaléria: HEOL.HU Fotó: Lénárt Márton MTK-Honvéd csata a második helyért LABDARÚGÁS Az éllovas Fe­rencvárosi TC csapata két leg­főbb üldözője egymással ta­lálkozik az NB 1.11. fordulójá­ban, ugyanis a második Buda­pest Honvéd a harmadik MTK Budapest gárdájának vendége lesz ma délután. A két patinás csapat eddig 190 alkalommal csapott ösz­­sze, ebbóT 88-szor a kék-fehé­rek, 57-szer a kispestiek győz­tek, 45-ször pedig döntetlen született, ugyanakkor a két gárda elmúlt három találkozó­ját a piros-feketék nyerték. A Budapest Honvéd számá­ra nem lesz ismeretlen az Új Hidegkúti Nándor Stadion, ugyanis állandó otthona, az újjáépítés előtt álló Bozsik Sta­dion helyett hazai mérkőzése­it jelenleg az MTK pályáján játssza, ahol az eddig két-két győzelmet és vereséget ért el. A találkozó tétje az lesz, hogy melyik gárda várhatja második helyről a folytatást, s ilyen szempontból a Honvéd van kedvezőbb helyzetben, mert döntetlennel megőrizné kétpontos előnyét fővárosi ri­válisával szemben. A mezőnyben egyedüliként veretlen Ferencvárosra pa­píron nem vár nehéz feladat, mivel a mezőny második felé­hez tartozó Puskás Akadémia vendége lesz. A legjobb formá­ban lévő, utolsó három bajno­ki meccsén győztes, hét fordu­ló óta veretlen Paksi FC Debre­cenbe látogat. A címvédő és az Európa-li­­ga főtábláján is érdekelt MÓL Vidi FC legutóbbi veresége után a sereghajtó Szombathe­lyi Haladás vendégeként javít­hat, mielőtt csütörtökön a gö­rög PAOK otthonában lép pá­lyára. MTI A11. forduló programja 17.00: Kisvárda-Mezőkövesd 17.00: Haladás-Mol Vidi FC (Tv: M4 Sport) 17.00: MTK Budapest-Budapest Honvéd 17.00: Diósgyőr-Újpest 17.00: DebreceryPaks 19.30: Puskás Akadémia-FTC (Tv: M4 Sport) Ot kategória 137 harcosa Egerben KÜZDŐSPORT - Jó felkészülé­sen vagyunk túl, a legjobb eredményekben bízom - te­kintett a 13. Eger-kupa Zen Bún Kan Kempo verseny elé Stregova Zsolt. A Bushido Kempo Akadémia vezetője a klub tizenkét taníványát ne­vezte a ma kilenc órától a Ke­mény Ferenc Sportcsarnok­ban szereplő, 35 egyesület 137 versenyzőjét felvonultató mezőnybe. A házigazdák in­dulóin kívül Egerből a Shoot­­fighters harcosai is megmu­tathatják tudásukat, miként így tehetnek a Gyöngyösről, Hatvanból, a szlovákiai Bős­ről és a további egyletekből je­lentkezett versenyzők. A nézők öt kategóriában (Gi földharc, Nogi földharc, B-full viadal, A-full viadal, puszta­kezes küzdelem) láthatnak párharcokat. A gálamérkő­zések 17 órakor kezdődnek, ám bizonyosra vehető, hogy a majd’ nyolc órán át tartó kihí­vás során napközben is bőven akad izgalmas csata.- Hazai közönség előtt fo­kozott a bizonyítási vágy, bí­zunk benne, hogy ez érmek­ben is megmutatkozik - fűz­te hozzá Stregova Zsolt. B. Cs. A körcsarnokba kilátogatok bo­­rítékolhatóan jó csatákat néz­hetnek Fotó: Lénárt Márton Három exdunaújvárosival a listavezetővel szemben Mchunu Hlengiwe: - Van bennem egy kis drukk és izgalom Fotó: Lénárt Márton az ellenszelet. Nekem egyéb­ként úgy tűnt, hogy a tava­lyi BL Final Eightben játszott meccshez képest sokkal kö­zelebb voltunk a Barcelonetá­­hoz, és sokkal többet is érzek így az egész társaságban. Ezt Csiszár Boldizsár dinamikus, lefordu­lás játékra számít a sportiskolásoktól már most, a KSI ellen is sze­retnénk megmutatni. Ugyan­akkor megmondom őszintén, nem tudom, mit várhatunk el­lenfelünktől, mert feljutóként nem igazán ismerjük a játé­kát. Azt tudjuk, hogy fiatalok­ból álló vetélytársról beszé­lünk, ebből kiindulva dina­mikus, lefordulós játékra szá­mítok tőlük, úgyhogy nagyon oda kell majd figyelnünk. A megúszásokat kellene elkerülni az Újváros ellen A női OB 1. 4. fordulója: ZF-EGER (5.)­DUNAÚJVÁROSI EGYETEM(1.) Bitskey uszoda, szombat, 19.45. V.: Bereczki, ifj. Kenéz. A ZF női csapata ismét jelen­tős ellenfélre készülhet, a tava­lyi ezüstérmes Dunaújvárossal szemben legalábbis nem a mie­ink számítanak esélyesnek. Ez még akkor is igaz lehet, ha a je­lenlegi riválistól a nyáron hár­man is Egerbe költöztek.- Egyértelműen furcsa ér­zések keringenek bennem, mert olyan emberekkel szem­ben kell vízbe ugranom, akik­kel néhány hónapja még egy csapatban szerepeltem - fo­galmazott az általunk emlí­tett hármas egyike, Mchunu Hlengiwe. - Van bennem egy kis drukk és izgalom, hogy mi­nél jobb teljesítményt nyújtsak a meccsen. Egyébként is van bennem mindig egy egészsé­ges bizonyítási vágy, és vélet­lenül sem szeretném, hogy­ha bárki is azt gondolná, hogy nem jó döntést hoztam az­zal, amikor ide jöttem. Minél jobb játékos szeretnék lenni, és Egerben erre minden esé­lyem meg is van. A Dunaújvá­ros a megúszásokból él, ezért ha ezeket el tudjuk kerülni, akkor szoros mérkőzésre is ké­pesek lehetünk. Ezenkívül az is fontos, hogy a támadójáté­kunk pontosabb legyen, mert ilyen riválissal szemben nem engedhetjük meg magunk­nak, hogy annyi emberelőnyt kihagyjunk, mint legutóbb, a Fradi ellen. Újonc elleni hazai premier iön a ZF-nek HIRDETÉS Kettős bajnoki lesz ma este a Bitskeyben, amelynek első mérkőzésén a ZF-Eger fér­fi vízilabdázóimutatkoznak be, majd rögtön utána a nők Dunaújváros elleni csatája következik. Fenyves Balázs fenyo06@gmail.com VÍZILABDA A férfi OB I. A csoportjának 2. fordulója: ZF-EGER (l.)-KSI (3.) Bitskey uszoda, szombat, 18.00. V.: Bene, Veilandics. A szentesi és barcelonai mérkőzés után ma este végre hazai környezetben is bemu­tatkozik a ZF-Eger férfiegyüt­tese. Az OB I.-ben újonc KSI el­leni összecsapáson mind a hat nyáron érkező játékost megte­kintheti a Bitskey uszoda kö­zönsége, ebből a szempontból a várhatóan magabiztosan ala­kuló eredmény ellenére is lesz különlegessége az összecsa­pásnak.- Nagyon várjuk már a mér­kőzést, mert ennek a csapat­nak, ebben az összetételben ez lesz az első hazai fellépé­se - erősítette meg a leírta­kat Csiszár Boldizsár, az eg­riek hálóőre. - Bízom benne, hogy minél több néző előtt tehetjük meg ezt, mi igyek­szünk a legjobb tudásunknak megfelelően szerepelni. Sze­rettünk volna úgy készülni erre a meccsre, hogy jó száj­ízzel, barcelonai győzelem­mel térünk haza, de sajnos ki­kaptunk. Ettől függetlenül há­rom negyeden keresztül telje­sen nyílt meccset játszottunk, a végén viszont nem bírtuk Vígh Ferenc visszatér Cigándra LABDARÚGÁS Az NB III. Keleti csoportjának 11. fordulója: CIGÁND SE (13.)-EGER SE (10.) Cigánd, vasárnap, 14.00. V.: Takács Ákos (Benkő, Soós).- Számomra egy kicsit más lesz ez a mérkőzés, mert aki nem tudná, 2014 őszén Gir­­dán Sándor hívására az utol­só öt fordulóban megbízott edzőként dolgoztam a cigán­­diaknál, és igazán jól érez­tem magam - mondta Vígh Ferenc, a ESE vezetőedzője. - Nincsenek jó passzban a ha­zaiak, mint ahogyan mi sem, de mi képesek vagyunk bár­kit feltámasztani, lásd: DVTK. Nagyon remélem, hogy a srá­cok átérzik a mérkőzés fontos­ságát és megmutatják, hogy nemcsak a tabella elején álló csapatok ellen tudunk nyerni. Nem lesz egyszerű feladat! Az Eger SE várható kezdőcsapata Tajti - Debreczeni, Lakatos B„ Pataki Zs., Lorincz - Mikolka - Vajda, Antal, Gresó, Farkas K. - Fekete V. Sérült: Bohus. Eltiltva: -SAJÓBÁBONY VSE (12.)— GYÖNGYÖSI AK (15.) Sajóbábony, Borostyán Mi­hály Sportközpont, vasárnap, 14.30. V.: Tamási Patrik (Kö­vér, Sinkovicz).- Az első győzelmünk meg­szerzése mindenkit a fedél­zetre szólított a héten azon­túl, hogy a játékosok önbizal­mának és hangulatának is jót tett - fogalmazott Török Já­nos, a Gyöngyösi AK vezető­edzője. - A masszív, kivárásos játékot alkalmazó Sajóbábony is azon ellenfelek közé tarto­zik, amelyek hozzánk hason­ló erőt képviselnek, ezért is lenne különösen fontos a ve­retlenségi sorozat folytatása, ami most már négy meccset számlál. Összeszokott gárdá­hoz megyünk, de mi is egyre inkább azok vagyunk, és re­méljük, újabb győzelem kerül a nevünk mellé. B. Cs. A GYAK varható kezdőcsapata Daróczi - Fehér, Csomij, Pilinyi, Forgács - Tárnái, Gábriel - Lizák, Gergely, Niedermüller - Laurinyecz Sérült: Ficzere. Eltiltott:

Next

/
Oldalképek
Tartalom