Heves Megyei Hírlap, 2018. október (29. évfolyam, 228-253. szám)
2018-10-19 / 244. szám
2018. OKTÓBER 19., PÉNTEK SPORT 15 Kovács István, Sallai Roland, Baráth Botond, Szalai Ádám és Willy Orbán Tallinnban, a második magyar gól után Fotó: MW Egy esély elúszott, de a lehetőség adott a válogatottunk előtt Kellő tisztelettel, sértődés nélkül kell folytatnunk Oda az első hely, a magyar labdarúgó-válogatottnak csupán két, tét nélküli mérkőzése van hátra a Nemzetek Ligájában - mondogatjuk a Tallinnban „elszenvedett” döntetlen óta. De ez hatalmas tévedés. A C ligából ugyanis nemcsak feljebb lépni, az Eb-re kijutni lehet, hanem kiesni is a D osztályba. Kényelmeskedést azért sem engedhetünk meg magunknak, mert be kell végre pótolni az elmúlt egy év mulasztását: csapatot kell építeni. Biztató, hogy végre van kiből, kikből, és főleg van kivel. Novák Miklós szerkesztoseg@mediaworks.hu LABDARÚGÁS Az athéni 0-1 után azzal vigasztaltuk magunkat, hogy csak egy mécsesét vesztettünk el, a reményt még nem: van - és nem is bűvészkedéssel kalkulált - matematikai esély arra, hogy befussunk az első helyre a C liga 2. csoportjában. így hát most azt se hallgassuk el: immár az sem kizárható, hogy utolsók leszünk és kiesünk. Négy mérkőzés, egy győzelem, egy döntetlen, két vereség az idegenbeli mérleg két évtizedes mélyponton - ijesztően kevés. Tisztelettel, ez a helyzet, amiből ki kell most indulni! Ám a futball nem matematika, ezt régóta tudjuk. Azon túlmenően, hogy a véletlen, az esetlegesség is hatalmas szerepet játszik az eredmény alakulásában, az egészet átszövik az érzelmek. Benne az indulatok. Amelyek Tallinnban újfent túlcsordultak. Szalai Ádám a találkozó után emelt hangon ismét kiosztotta a magyar újságírókat, több tiszteletet követelt tőlünk. Ezt mi is elmondhatnánk. Az andorrai szégyen után terjedelmes cikkben fejtettem ki a véleményemet azzal kapcsolatban, mennyire torz a labdarúgók, mindenekelőtt a válogatott játékosok és a sajtó közötti kapcsolat. Nem kívánom megismételni az akkori gondolataimat. Csupán annyit érdemes ismét leszögezni: nem volt ez mindig így, ezért a torz helyett helyesebb eltorzult viszonyról beszélni. Újabb példáját kaptuk annak, hogy ez az áldatlan állapot milyen fonák helyzeteket szül. Kollégám a mérkőzés előtti, vasárnapi tallinni sajtóértekezleten - hiszen ez a dolga - újságíróhoz illő valódi kérdést intézett Marco Rossihoz: Szalai Ádám, aki hat mérkőzés óta gólképtelen a válogatottban, töretlenül élvezi-e a bizalmát? A szövetségi kapitány őszinte, egyenes válaszszal szolgált. A kérdés - nem a válasz! - mégis önálló életre kelt és botránnyá dagadt. Értem én, hogy miért. A futballistákra jellemző kivételezettség érzetén felül a csapatkapitány esetében azért is, Konfliktusok elől nem meneküni kell, hanem kibeszélni őket mert megosztó személyiség. Szerintem ezt ő maga is érzi, sőt tudja. Eleve a játékstílusa miatt, és a megítélését a hírhedt „telki beszéd” még inkább polarizálta. (Persze említhetjük egy másik „közszereplését”, a norvégok elleni pótselejtező után rögzített kocsmai jelenetet is, amely mindenkit meggyőzhetett arról, hogy Szalai is érző ember, áhítja az elismerést, a szurkolók szeretetét.) A konfliktusok elől nem elmenekülni kell, hanem kibeszélni, sőt tisztázni őket. Szalai Ádám esetében szerintem ez roppant egyszerű. Aki rendszeresen szerepel a Bundesligában, sőt idén a Bajnokok Ligájában, és gólokat is szerez, annak - akár tetszik, akár nem - kétségbevonhatatlanul helye van a magyar válogatottban. Mi több, Marco Rossi fontos dologra hívta fel a figyelmet Szakival kapcsolatban: igenis példakép. Nem azért, ahogy átveszi a labdát, ahogy érkezik a kapu elé, hanem mert ízig-vérig sportember, testben-lélekben egyaránt, kihozta magából képességeinek a legjavát, sőt... Ha ezt elmondhatnánk az elmúlt tíz-húsz (ötven-hatvan) év minden magyar játékosáról, nem itt tartana a magyar futball. De hogy ne csak róla beszéljünk: ugyanez igaz az európai elitben szereplő - persze csak rendszeresen szereplő, de ez most fennáll - minden játékosra, tehát Gulácsi Péterre, Sallai Rolandra, Nagy Ádámra és immár Willi Orbánra is. A mindenkori szövetségi kapitány egyszerűen nem teheti meg, hogy kihagyja őket. Saját szakmai alkalmaüanságának a bizonyítványát állítaná ki, mint az a társulatigazgató, aki lecseréli az ünnepelt primadonnát egy neki ugyan kedves, de egyébként nem sokra tartott, bájos műkedvelőre. Ez a helyzet sokkal inkább lehetőség, mint kötöttség: rég volt egyszerre ennyi magasra taksált játékos a válogatottban. Ugyan érthetetlen, hogy Gulácsi címeres mezben miért bakizik túl gyakran, de a klaszszisa nyilvánvaló; Nagy Ádám végre nemcsak „oldalra” paszszol, amiért többen bírálták, hanem vezéregyéniséggé lépett elő, Sallai Roland feledteti Dzsudzsákot, Willi Orbán pedig az ölünkbe pottyant (nagy kár, hogy azzal a katartikus lehetőséggel, amit a sikeres bemutatkozása ígért, nem sikerült élnie). Nem megfeledkezve a többiekről: Kleinheisler egyre érettebben játszik; Kovács István magára talált; Nagy Dóminik bizonyította, hogy lehet rá számítani; Gyurcsó és Varga Roland is bevethető - csak a védelmet kell végre összerakni. A rokonszenves, ezer fokon izzó kapitány előtt ez a legnagyobb kihívás. Nem állapot, hogy nincs balhátvédünk (sérüléséből felépülve talán Korhűt lehet a megoldás), és - ne hallgassuk el - Kádár szembetűnő visszaesésére is jó lenne magyarázatot kapni. Sértődés nélkül. A cél ugyanis közös. Senki sem szeretné megélni, hogy a 2020-as Európa-bajnokságon a Puskás-stadionban ötezer néző előtt Finnország-Koszovó találkozót rendezzünk. A magyar válogatottat várjuk oda. Felejthetetlen, megismételhetetlen élményként. JEGYZET Bundában Takács Zoltán jegyzet@mediaworks.hu Rendben, jön a hideg, és kedvelt sportúj ságírós közhelylyel élve lassan elkél a bunda, de azért az elmúlt napokban már kezdtem besokallni a gyanús meccsektől. Ott volt például a Nemzetek Ligájában az örmények Macedónia elleni mérkőzése. Előbbiek még Gibraltártól is képesek voltak kikapni előzőleg a csoportban, utóbbiak pedig magabiztosan hozták addig mindhárom meccsüket. Erre mondják a totózókban, hogy országos kettes. Erre mi történik? Az örmények győztek, ráadásul 4-0-ra, olyan gólokkal, ami után az utcák-terek bajnokságban is megkergetik a kapust. A négy dugóból kettőnél lényegében az esetlen sporttársba rúgták a labdát, amit sajnos bevédett a tudósítások szerint rossz napot kifogó cerberus. Arról még nem érkezett hír, hogy nem fogadtak-e véletlenül nagy összegben a négygólos örmény csodára valakik, de a PSG-Crvrena Zvezda Bajnokok Ligája-meccs ügyében már nyomoznak a hatóságok. Ha emlékeznek még rá, a párizsiak játszi könnyedséggel bántak el a szerbekkel, 6-1 lett a vége. A francia rendőrök azonban fülest kaptak, hogy a belgrádi klub vezetői a meccs előtti napon szerb bűnözői csoportokkal találkoztak, és a vádak szerint ötmillió eurót tettek fel saját csapatuk ötgólos vereségére. Hihetetlen, de állítólag az UEFA fogadási csalás elleni rendszere jelzett is, ám valamiért a fogadásokat mégsem tiltották le... A franciák persze jelezték, hogy részükről tiszta volt a játék, de hát a győztesnek, ugye, nem kell tudnia arról, miért volt aznap éppen pocsék formában az ellenfele. S akkor jöjjön a hab a tortán: miközben a belga válogatott legújabb aranykorszakát éli, hiszen nemrég bronzérmes lett az oroszországi világbajnokságon, a múlt héten 29 embert vettek őrizetbe egy kiterjedt bundabotrány ügyében. Állítólag manipulálták a Mechelen két mérkőzését a tavalyi szezonban, hogy ne essen ki a klub. Hogy végül mégis kihullottak, az csak egy dolog, sokkal durvább, hogy az őrszobán töltötte az éjszakát a Club Brugge horvát edzője és rajta kívül többek között az Anderlecht, a Standard Liege és a KRC Genk munkatársait, ügynököket, játékvezetőket, egykori ügyvédeket, könyvelőket és újságírókat is kihallgattak. Ötvenhét (!) rendőrségi akciót hajtottak végre, többek között Cipruson, Franciaországban, Luxemburgban, Macedóniában, Montenegróban és Szerbiában is. Mindenki tudja; hogy a profi sport a pénzről szól. Azt is, hogy sokan jól megélnek belőle. A fentiek tükrében még csak labdába se kell rúgni hozzá.
