Heves Megyei Hírlap, 2018. október (29. évfolyam, 228-253. szám)

2018-10-01 / 228. szám

2018. OKTÓBER 1., HÉTFŐ Almagyar városrészen Városlakók, ezen belül is az Almagyar városrész la­kói, figyelem! Szeretnénk megszervezni egy iskola­busz-szolgáltatást - olvas­ható Fajcsák Dénes felhívá­sa a legnagyobb közösségi oldalon. Molnár Helga helga.molnar@mediaworks.hu E6ER - Az ötlet pár évvel ez­előtt fogalmazódott meg, ami­kor a lányaink elkezdtek isko­lába járni - árulta el a kezde­tekről Fajcsák Dénes. - Min­den reggel ültünk a dugóban, s töprengtünk, hogyan lehet­ne ezen változtatni. Akkor je­leztem az önkormányzatnak, hogy bevezethetnénk az isko­labuszrendszert, de nem ta­láltunk nyitott fülekre. A he­lyi busztársasághoz is fordul­tunk, azt felelték, hogy 1,5 milliárd forintos fejlesztésre lenne szükség egy ilyen pro­jekt működtetéséhez, így ak­kor elsikkadt az ügy - részle­tezte az ötletgazda. Tovább görgetve a történe­tet, elmondta, ekkor még meg­próbálták gyermekeiket rá­szoktatni, hogy a helyi busz­hálózatot használva járjanak iskolába, de sajnos szerencsét­len baleset lett az eredménye.- A kisebbik lányomat el­ütötte egy autó, viszont szeren­csére nem lett nagy baja - fűz­te hozzá Fajcsák Dénes. - Ek­kor újra elővettük az ötletet. Jelenleg helyi buszos vállalko­zókkal egyeztetek, hogy mi­képpen lehetne húsz szemé­lyes kisbusszal megszervez­ni az Almagyar városrészben azt, hogy első körben reggel 7 óra negyed 8 között összeszed­jék a gyerekeket, de igény ese­tén a délutáni hazajutásra is lehet továbblépési lehetőség. Kifejtette, már a kezdetek­kor 35 tanuló jelentkezett.- Nem egyszerű, mert a busztársaságok nincsenek rá felkészülve. Az egyik buszos vállalkozóval két hétig tár­gyaltunk, végül nem jártam sikerrel, de van újabb jelent­kező - mesélte Fajcsák Dénes. Emellett elkezdett útvonal­terven gondolkodni. A busz a régi Cifrakapu útról indul­hatna, a Tetemvár utcán jönne A tanulók biztonsá­gos Iskolába jutása az elsődleges cél fel, a Várállomást keresztez­ve. A Vécsey utca végéig lehet egy-két megálló, az íj utcánál felkanyarodna a busz - újabb megálló az íj utca és Egri csil­lagok utca kereszteződésben -, s elindulna az Egri csillagok úton vissza. Itt is lehet egy-két megálló. Az utolsó valószínű­leg a Zöldfa és az Egri Csilla­gok utca találkozása lehetne. A busz méretétől függően akár a Diófakút út felé is mehet, a Szarvas tér irányában. Ez per­sze, nem végleges. Reményei szerint október­ben próbajelleggel elindulhat a szolgáltatás, mert abban a városrészben napi problémát jelent a diákoknak az iskolá­ba jutás.- Úgy gondolom, előbb-utóbb Eger több városrészében is meg kellene ezt szervezni, a Lajosvárosban, a Hajdúhe­gyen, Felnémeten vagy az Északi-lakótelepen - összegez­te Fajcsák Dénes. Végül hozzáfűzte, létreho­zott egy ezzel a témával foglal­kozó nyilvános Facebook-cso­­portot, melynek neve Iskola­busz-kísérlet, Eger, Almagyar városrész. Itt minden fontos információ megtalálható, a szülők további javaslatokat te­hetnek, s tájékozódhatnak az aktualitásokról. Fajcsák Dénes ígérete sze­rint tartja a kapcsolatot a Hír­lappal, így a fejleményekről a későbbiekben beszámolunk. Kihívások Tari Ottó otto.tari@mediaworks.hu MEGYEI KÖRKÉP 3 Az emberiség fejlődését nem mindig a célirányosság jellemezte. Valószínűsíthető ugyan, hogy az igazán nagy felfedezések jórészt tudatosságon alapultak, ám a véletleneknek - s az ezekkel járó tragédiáknak - is nagy szerepük volt abban, hogy ott tartunk, ahol. Hosszú volt a je­lenlegi ismereteinkig vezető út, nem is mindig lehetett zök­kenőmentes. Mindezt alátámasztandó, mondok pár triviális példát. Az évszázadok során Földünk különböző pontjain vajon hányszor hangozhatott el, amikor a megfáradt családfő ha­zatért, a feleség kedveskedése: „Kész az ebéd, ma finom ga­lócát főztem!” De vélhetően Kész az ebéd, ma finom galócát főztem! a fekete lőpor sem úgy lett közkinccsé, hogy - mondjuk - az ipari forradalom hajna­lán Weindl Gáspár tiroli bá­nyamester krumplipucolás közben kikiabált az asszony­nak: „Brünhilda, hozzál már egy kis ként és salétromot, mert új robbantásos technológiát szeretnék feltalálni!” Hosszan lehetne sorolni a példázatokat, nem feledkezve meg az ismert és a névtelen ezrekről, akik olykor életüket tették a haladás asztalára. Voltak köztük hősök és őrült zse­nik, géniuszok és sarlatánok, szerencselovagok és a szobá­juk csendjében őrlődő lángelmék. Voltak mindenfélék, ám a személyes kedvenceim azok, akik számára az út vége nem a magasztos célt, hanem „csupán” a kihívást jelentette. A hegy­csúcsot, amit azért kell megmászni, mert - mint Edmund Hillary mondta a Csomolungmáról visszatérve - ott van. Tisza-tó: leürítik, s visszaduzzasztják KISKÖRE, TISZA-TÓ A nemsoká­ra következő téli időszakban kombinált vízszintre számít­hatnak a Tisza-tó hasznosítá­sában érdekeltek. Erről szüle­tett megállapodás a szeptem­ber 24-én, Kiskörén tartott hagyományos vízszintegyez­­tető tárgyaláson - közölte az eseményről a Közép-Tisza-vi­­déki Vízügyi Igazgatóság (Kötivízig) sajtóreferense. La­­czi Zoltán közölte: a tározó le­ürítése két ütemben történik, első lépésben a vízszintet 560 centiméterre csökkenti, majd 620 centiméterre emeli az üzemeltető Kötivízig. A megbeszélésen Fejes Lő­rinc kiskörei szakaszmér­nök beszélt a Tisza-tóval ösz­­szefüggő üzemeltetési felada­tokról. Szólt a kerékpáros tu­rizmus alakulásáról, továbbá a nyaraló hajózással, illetve a hallépcső mellett kialakítan­dó raftingpályával összefüg­gő projektekről is. Lovas Attila, a Kötivízig igazgatója a téli vízszintről elhangzott vélemények ösz­­szegzése után elmondta, el­ső lépésben, november 5-től a Kisköre-felső vízmércén mért 560 centiméterre ürítik le a Tisza-tó vizét, az első két na­pon 10-10 centis, majd napi 5-8 centis ütemben. Várható­an november 26-ra érik el ezt A Tisza-tavi gátso­rompók október 19-én nyílnak meg a biciklisek előtt a tervezett vízszintet. Decem­ber 3-án az igazgatóság meg­kezdi a visszaduzzasztást na­pi öt centiméteres ütemben a Kisköre-felsőn mért 620-10 centis vízszintre, ami várha­tóan december 15-ig tart. A Kötivízig vezetője beje­lentette továbbá, hogy a ke­rékpárosok számára átjár­ható Tisza-tavi gátsorompók nyitására október 19-én, pén­teken kerül majd sor. Sz. Z. Kétnapos mulatságot tartottak a Fácános Szép Napokon Volt felvonulás, sok finomság Díjak a városért tevékenykedőknek ANDORNAKTÁLYA Tucatnyi fá­cánból készült finomsággal, fácánbemutatóval, továbbá retró diszkóval és koncertek­kel várták az érdeklődőket pénteken és szombaton An­­dornaktályán, a már második alkalommal megrendezett Fá­cános Szép Napok keretében. A nyitónapon a jelenlévők megtudhatták egyebek közt, hogy a programok legtöbbjé­nek otthont adó nagykert te­rületén egykor még fácánt te­nyésztettek, innen jött a Fácá­nos Szép Napok ötlete. Ezenfe­lül kiállítás nyílt a település és a térség értékeiről, valamint bemutatkozott a község büsz­kesége, Bőgős Dániel gitármű­vész is. Szombaton sem volt ok pa­naszra, hiszen gyermekfog­lalkozásokkal, s a helyi civil szervezetek által készített fá­cános fogásokkal és házi sü­teményekkel várták a látoga­tókat. Délután szüreti felvonu­lást is tartottak, amin a falu apraja-nagyja megjelent, még kisvonaton és lovas kocsin is lehetett utazni. A rendezvé­nyen fellépők is voltak, helyi zenés és táncos csoportok, Bá­­der Ernő és zenekara, s a Bi­kini együttes is szolgáltatott talpalávalót, az estét pedig ret­ró diszkó zárta. Süli K. Nagyon ízlettek a fácánból készült étkek az embereknek. Képgalé­ria: Heol.hu Fotó: Márkus Attila HATVAN Semjén Zsolt minisz­terelnök-helyettes díszpolgá­ri címén túl a városvezetés még több fontos helyi kitün­tetésről is döntött. A Grassal­­kovich-kastélyban megtartott átadáson Horváth Richárd polgármester úgy fogalma­zott: az elismerésben része­sülők olyan városért tevé­kenykednek, amely egyre él­hetőbb, gazdaságilag és társa­dalmilag is kiegyensúlyozott. Polgármesteri díszokleve­let vehetett át Tárai Gábor, a hatvani Robert Bosch Elekt­ronika Kft. volt minőségügyi igazgatója - aki máshol foly­tatja a munkát - és Sinkovics Erika könyvtárvezető. A Pro Űrbe díjat a Polifópia Vegyes­kar kapta, amely magas szín­vonalon képviseli a telepü­lést nemzetközi szinten is. Pro Űrbe díjban részesült dr. Köles József is, aki évtizedek óta gyógyítja a hatvaniakat. Átadták a Hatvány Lajos ki­tüntető emlékdíj - a magyar nyelvért elismerést is, amit a beregszászi Oláh Vanessza és a kézdivásárhelyi Fülöp Bar­bara érdemelt ki. Az ünnepségen Horváth Richárd Beregszász és Kézdi­­vásárhely képviselőivel még partnerségi megállapodást is aláírt. T. 0.

Next

/
Oldalképek
Tartalom