Heves Megyei Hírlap, 2018. október (29. évfolyam, 228-253. szám)
2018-10-13 / 239. szám
A TUDÓSOK LATOGATASA Horváth László Imre Teherautó kanyarodott a sintértelep kapuja elé. Reflektorai szinte átvágták a drótkerítésből font kaput, de néhány percet várniuk kellett, míg az oldalsó, szintén drótból kivágott ajtón emberi alak jött elő, és a vezetőfülkéhez lépett.- Szemjon Szergejevics. — Jó estét. Jöjjenek be. Az öreg sintér, a telep főnöke nem sietett, a sofőr és utasa pedig nem türelmetlenkedett. Szemjon kinyitotta a kaput. Úgy látszik, maga a teherautó mégis türelmetlen volt, mert egyetlen hosszú rándulással bent is termett a hatalmas moszkvai sintértelep udvarán. A közelebbi ketrecekben lévő kutyák ugatni kezdtek, de nem sokan csatlakoztak hozzájuk, az éjszaka közepén a legtöbb inkább a további alvást választotta. Érezték, hogy nem kell aggódniuk, mert akikért a teherautó jött, azok már jó előre ki voltak készítve, kisebb, különálló ketrecekben vártak az udvar északi szegletében. A sofőr idősebb férfi volt, fehér köpenyben. Maga a Főkonstruktőr, Koroljov, akinek kedve támadt az éjszakai kiránduláshoz. A legnagyobb teherautót hozták el tanársegédjével, érezni akarta az erőt, mint egy tolórakéta, mondta nevet-Október 1., hétfő Tegnap lazsáltam, mert ki kellett pihennem a KMTG Előretolt Helyőrség íróakadémiájának gyulai szabadegyetemét. A vendégszerető város már második alkalommal nyújtott otthont a rendezvénynek az Erkel Ferenc Művelődési Központban és a Vigadóban. Kiváló programokon vehettünk részt, volt színházi és cirkuszi előadás, műhelybeszélgetés, koncert, filmvetítés, esténként sztárvendégek előadásait élvezhettük. Aztán hajnalokba nyúló nagy beszélgetések a város egyetlen (kedvünkért) nyitva tartó mulatójában. Az EH Kárpát-medencei szerkesztőségei is itt tartották első össznépi találkozójukat, hogy megvitassuk egymással közös dolgainkat. Bár a világot már nem megváltani, csupán elviselni szeretném, de az ilyen együttlétek még mindig feltöltenek. Ma korán keltem, hogy behozzam a lemaradásaimat. Nemsokára indulok az írószövetségbe, hogy elindítsuk a hetet. Bízom abban, hogy a Gyuláról hozott jókedvem sokáig kitart. Október 2., kedd Ma két szerkesztőséget is megjártam: délelőtt az Előretolt Helyőrségben, délután a Magyar Naplóban voltam. Ezek a keddjeim. Jó kis agymunka, de legalább mindkét helyen barátok ülnek és irodalommal (is) foglalkozhatok. Estére azért zombi leszek. Ha szerencsém van, még naplemente előtt ülök autóba, hogy hazafelé vegyem az irányt. Bekapcsolom a robotpilótát, és uzsgyi. A fővárosból kanyargó dugókban araszolva csak bambulok kifelé a fejemből. Mihelyst kezd kitisztulni a forgalom, és elhagyom végre Pest ve, ahogy a gép a város szélén áttört a rossz minőségű makadámúton a sintértelep felé. Koroljov kiszállt, kezet fogott a sintérrel. Az öreg két segédje lámpákat gyújtott az udvar északi részén. A ketrecek láthatóvá váltak, tizenegy kis kalicka sorba téve a betonon. A lakóik felébredtek, különösen az egyik korcs ugatott hangosan.- Bodri az, tetszeni fog - mosolygott Szemjon, és sántítva elindult, intett, hogy kövessék. A két tudós illedelmesen ment utána. A Főkonstruktőr megvizsgálta a ketrecekben riadtan ülő vagy idegesen fészkelődő állatokat, a legtöbbnél bólintott, csak két helyen rázta meg a fejét, mindenféle elítélő érzelem nélkül. Bodrit utolsónak hagyta. Tüdta, hogy az öreg sintér is éppen így tervezte.- Micsoda egy ugatós vagy te! Mától így foglak hívni. Ugatós, akarsz az űrbe repülni? A kutya még jobban ugatta, de morgás nélkül, mintha helyeselné Koroljov ötletét. A tudós eddig zárt szájjal mosolygott, most nem tudta megállni, és az állatra vigyorodott, amitől kivillant á fogsora. Egyetlen valódi fog sem volt benne, mind színaranyból készült. Szemjon mögötte állt. határát, olykor költői hangulatba keveredem. Nem egyszer még kócos verskezdemények is ki-kidugják fejüket a fáradtság iszapjából. Ma olyan volt az otthonomhoz közeli határ kukoricása, ahogy végigömlött rajta az alkony, mintha egy tikkadt sereg vánszorogna hazafelé valamelyik középkori háborúból, hiányos, zörgő páncélzatban, véresen. Meglehet, csak a visszapillantómban tűnt ilyennek. Miután leparkoltam végre az udvarunkban, és a kertkapu zárásával bíbelődtem, tudtam, hogy nem lesz energiám nekiülni, hogy megírjam. De legalább láttam. Megelégszem ennyivel is sokszor. Október 3., szerda Délelőtt írószövetség: tűzoltások, ügyek intézése. Dél körül a betördelt EH végső ellenőrzése, utolsó javítások. Nagyon klassz lett az október 6-i számunk (is), örültem neki. Remélem, az olvasók is így gondolják majd. Este a feleségemmel egész komoly beszélgetésbe bonyolódtunk: hol tartunk épp, mit értünk el eddig, merre tovább, mi lesz a lányunkból, aki most kezdte az egyetemet... Hajnalodik... Október 4., csütörtök Ma itthon dolgoztam, hogy behozzam az elmaradásaimat. Estére beautóztam a városba, hogy megnyissam az Előretolt Helyőrség estjét a Műcsarnokban, amely a Magyar Művészeti Akadémia irodalmi tagozatának Élőfolyóirat című sorozatában került megrendezésre. Szerkesztőtársaim sokszínű, fordulatos műsort állítottak össze. Mindenki fáradt volt, hamar szétszéledtünk. Hazafelé az autóban Farkas Wellmann Endre sorai lüktettek bennem, ahogy Marcsák- Muszka és Albina is szépek, de ez lesz az igazi. Ugatós, ha neked így jobban megfelel.- Megfelel, megfelel. Jó munkát végeztél, Szemjon Szergejevics. A kutyáid felrepülnek az égbe. Az öreg hümmögött. Inkább nem firtatta a dolgot, intett a segédeinek, azok a kiválasztott ketreceket felhordták a teherautó platójára. Koroljov kis termetű kutyákat kért, korcsokat, mivel azok általában értelmesebbek és biztosan sokkal szívósabbak a fajtatiszta társaiknál. Amíg pakoltak, a Főkonstruktőr, a szovjet űrkutatási hivatal vezetője cigarettával kínálta a moszkvai sintértelep vezetőjét. Kényelmesen elszívták, mint két régi barát. Mikor becsukta utánuk a kaput, a fiatalabb segéd még álldogált egy darabig, és nézett utánuk. A sofőr gyorsan hajtott, a teherautó dübörgése távolodott, hamarosan alig hallatszott, reflektorainak fényét sem lehetett már látni. Ugatás már egyáltalán nem hallatszott, csak elszórtan a benti épületekből. A fiatal sintér visszasétált az udvarra, és Szemjonhoz lépett. Az öreg az egyetlen megmaradt ívlámpa fényében ült egy hokedlin és cigarettázott. Gergő énekelte: „Fekete rongyokban a lelkem, / pulzáló, fényes, híg anyag, / most már a földhöz tartozik, / mióta föntről elszakadt.” Október 5., péntek Ma se mentem el a lányommal uszodába, dolgoznom kellett. Pedig újra mozognom kéne valamit, mielőtt kigyullad a test vészlámpája. Az egész gyerek- és kamaszkoromat végigfutballoztam. Mikor hol, ahol csak lehetett: utcákon, lakótelepi ketrecekben..., pályán, játszótéren, udvaron, réten, raktárban..., városok és falvak grundjain. Aztán amikor a lányom született, az egyetem mellett munka után kellett néznem, így lettem napközis tanár egy külvárosi általános iskolában. Fegyelmet nemigen tartottam, röpködtek fejem körül a papírgalacsinok, míg én könyvekbe temetkezve a vizsgáimra készültem. Fél év után az igazgató behívatott, hogy nagyra értékeli köl, - Na mi az? - kérdezte. A fiú az unokaöccse volt. A másik segéd már öt éve dolgozott a keze alatt, de soha nem merte volna megkérdezni semmiről, vakon és némán követte az utasításait.- Tényleg fellövik őket az űrbe? Egy rakétán?- Talán igen, talán nem. Mit érdekel az téged?- Láttad a sofőr fogait, Szemjon bácsi? Tiszta aranyból voltak. Az öreg nevetett.- Na igen. Ajándék Kolimából. A fiú megborzongott. Mindenki ismerte a szibériai aranybánya nevét, de senki sem merte hangosan kimondani. A pokol nevét sem mondják ki hangosan.- Ajándékba kapta?- Igen, így is lehet mondani. Ott raboskodott a háború elején. Ott hagyta el az igazi fogait. A bánya elvette tőle. Aztán később adott neki újakat.- Te is harcoltál a háborúban. Anya mondta, hogy ott sérültél meg. Felrobbant egy akna.- Bökjed ki, mit akarsz.- Amíg te elvoltál, ki vezette a sintértelepet? Az öreg újra elnevette magát.- Háborúban nincs szükség sintértelepre. Nem kell összeszedni a tői ambícióimat, de ez a napközis tanárkodás nem nekem való. Az utolsó munkanapomon beálltam focizni a gyerekekkel, és az egyik nagyfiú elkaszálta a térdemet. Porc-, majd szalagműtét következett, és hosszú, mozgástalan évek. Talán még nem késő. Csak úgy visszafogottan. Apukásan. Rengjen a pocak. Október 6., szombat Gyönyörű őszi nap. Kiváló kiállításszereléshez. Ez már a harmadik kültéri tárlat, amelyet az írószövetség kerítésére rögzítettünk fel. Az elsőt az 1956-os, a másodikat az Arany János-emlékévben állítottuk össze. Ez most az idén első alkalommal megrendezett magyar széppróza napja emlékezetes pillanataiból nyújt színes válogatást beszámolók és fotók tükrében. Már szerelés közben nézegették a járókelők. A legjobb reklám. Néhány hónap leforgása alatt több ezer kóbor kutyákat, mert az emberek megfogják és megeszik őket. Ezt sem tudtad? A fiú eloldalgott. Tizenéves volt, nem emlékezhetett a háborús évekre. Szemjon megcsóválta a fejét. Nem fog sokáig kitartani. Szegény húga, megint új munkát kell keresnie a haszontalan fiának. Nem mindenkinek való a sintértelep. Az ellenség már csak húsz kilométerre volt a várostól. Aztán jöttek a szibériaiak. Addigra már Szemjon is harcolt, egy elzáróosztag parancsnokaként. Lelőtték a hátráló katonákat. Mocskos, de fontos munka, talán a legfontosabb. Mint az aknamezők megtisztítása, hogy gyorsabban kergethessék ki az ellenséget Oroszországból. Hadifoglyokat meg politikaiakat hajtottak a mezőkre, üvöltve rohantak, és robbantak sorra az aknák. És persze kutyákat. Az összes kutyát, amennyit csak össze tudtak szedni. Később már keresték az aknákat, kiásták, akkor kevesebben haltak meg, a dolgok kifinomultabbak lettek. Az öreg Szemjon kiköpött. De nem azon a télen. Sem a következőn. Akkor még az aknák találták meg őket. Felrepültek az égbe. Ahányat csak össze tudtak szedni. Nincs ebben semmi újdonság. Szentmártoni János ember lassít le vagy áll meg a látványos táblák előtt, hogy végigolvassa, miről is van szó. így azok is kapnak némi irodalmi útravalót, akik könyvet ritkán vesznek a kezükbe. Október 7., vasárnap Hódmezővásárhely. A sétálóutcában árusok kínálták portékáikat, a park szélén főzőverseny zajlott. Megéheztem, de nem ebédelni mentem, hanem hogy megnyissam a 65. Vásárhelyi Őszi Tárlatot. Több mint félezer műalkotásból válogattak idén az egyik legrangosabb országos seregszemlére, az Alföldi Galériában legalább kétszáz ember zsúfolódott össze. Utánam Verebes György festőművész beszélt, persze a prímet Dresch Mihály zenei betétei vitték. Felemelő és megtisztelő volt ennyi remek festmény, kisplasztika és szobor között jelen lenni, szavakból szabadulva, képek izzásában. Könczey Elemér karikatúrója 2018. OKTÓBER 1.-0KTÓBER 7. IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET 2018. október
