Heves Megyei Hírlap, 2018. szeptember (29. évfolyam, 204-227. szám)

2018-09-06 / 207. szám

16 SPORT hevesShíriap 2018. SZEPTEMBER 6., CSÜTÖRTÖK HÍREK Mozdulj, válassz sportot Egerben! DIÁKSPORT Húsz sportágat lehet egy időben egy helyen kipróbálni szeptember 8-án, szombaton, 13 és 18 óra kö­zött az Agria Parkban. A csa­ládi és egészségnapra immár ötödik alkalommal kerül sor, ahol, ha tíz helyszínt kipróbál az érdeklődő gyermek, for­gathat a szerencsekeréken, ahol értékes nyeremények várják. Az eseményt a spor­tolók részéről Prokaj Kiara vi­lágbajnok és világrekorder íjász nyitja meg. B. Cs. Hodzic és Milanov is az EL-keretben LABDARÚGÁS A Mol Vidi a na­pokban szerződtetett két lab­darúgóját, a bosnyák Armin Hodzicot és a bolgár Georgi Milanovot is nevezte az Euró­­pa-liga csoportkörére. MTI KAPUSOK: Kovácsik, Tujveí, Hársfalvi MEZŐNYJÁTÉKOSOK: Fiola, Hadzic, Hangya, Hodzic, Huszti, Juhász R., Kovács l„ lazovics, Nego, Nikolov, Pátkai, M. Scsepovics, Stopira, Tamás K„ Tóth B„ Vinícius, Milanov, Berecz, Géresi, Szabó B, Kemény Dénest Vári Attila követheti VÍZILABDA Hivatalosan is be­jelentette lemondását Ke­mény Dénes, a Magyar Vízi­labda Szövetség (MVLSZ) el­nöke, utódja Vári Attila le­het, aki vállalta a jelöltséget. A szövetségi kapitányként há­rom olimpiai bajnoki címet nyert sportvezető az MVLSZ szerdai elnökségi ülésén erő­sítette meg, hogy szeptember 30-i hatállyal lemond. MTI A futóparádé idén is tartalmazza a Hírlap-futás 1500 méteres távját Huszonharmadikán már a huszonharmadik jön * A Hírlap-futás, a kismaraton és a félmaraton mellett kísérőrendezvények is színesítik a 23. Barokk Futóparádé programját szeptember 23-án Egerben. Bódi Csaba csaba.bodi@mediaworks.hu ATLÉTIKA Ahogy korábban, úgy idén sincs változtatás abban, mi jelenti a 23. Barokk Futó­parádé célját.- Eger város gyönyörű ba­rokk belvárosának bemuta­tása, az egészséges életmód­ra történő figyelemfelhívás és versenyzési lehetó'ség bizto­sítása a futás szerelmeseinek - erősítette meg dr. Nagy Ár­pád. A rendezvényt szervező Egri Testedző Club (ETC) elnö­ke azt is elmondta, hogy a me­gyeszékhely önkormányzata, a Heves Megyei Hírlap kiadó­ja, a Mediaworks Hungary Zrt. és a Decathlon Eger támogatá­sával lebonyolítandó esemény programkínálata bővül. A Decathlon sporteszköz-be­mutatója 9 és 15 óra között le­hetőséget kínál Boxelo-pá­­lya, roller, görkorcsolya, Kips­­ta-pálya, pingpongasztal, tol­laslabda és turnball ingyenes kipróbálására a gyerekeknek. Gyógytornász jóvoltából Moz­dulj reumával! címmel előadá­sok hallhatók közérthetően a reumabetegségekről nem csak reumabetegeknek. A Gyalog Barokk! során a Hírlap-futás távjának teljesítése történik sé­tálva azoknak, akik bár gyalo­golva, de részt kívánnak ven­ni a futóverseny forgatagában. Az indulni szándékozók három táv közül választhatnak az érsekkerti versenyen Fotó: Huszár Márk Útvonalak, távok, rajtidők hírlap-futás: Érsekkert- Ady E. u.-Bajza J. u.-Patak part-Hadnagy utca-Érsek­­kert. Táv: 1500 m. Rajt: 10.30 minimaraton: Érsekkert- Ady E. u.-Bajza József u.-Ho­­mok u.-Maklári űt-Diófa­­kút út-Legányi Ferenc u.­­Leányka u.-Gárdonyi G. u.­­Bástya u.-Vár-Dobó u.-Do­­bó tér-Bajcs Zs. u.-Jókai ut­­ca-Kossuth L. űt-Egészség­­ház út-Táncsics sétány-Ér­­sekkert. Táv: 7 km. Rajt: 10.30. kismaraton: a Minimaraton útvonala kétszer. Táv: 14 km. Rajt: 10.30. Nevezni lehet: 3300 Eger, Petőfi Sándor utca 11. | etc2001@freemail.hu | www. egritc.hu | facebook.com/eg­­ritestedzoclub Sportszer a díj A tanintézetek részére külön versenyt hirdetnek a szerve­zők. Részükről a nevezés - ki­zárólag csoportosan - szep­tember 20-án 17 óráig adha­tó le személyenként 600 fo­rintos díj ellenében. Az isko­lák tanulóin kívül felnőttek is jelentkezhetnek, azonban ki­zárólag a Hírlap-futás 1500 méteres távjára. Az egyéb tá­vokon, de az illető iskola szí­neiben induló versenyzőket a tanintézet létszámához hoz­záadják. A versenyre a leg­több, de legalább 50 indulót benevező első három taninté­zet 50, 30, illetve 20 ezer fo­rintos sportszervásárlási lehe­tőséget kap. Szardínián Minszk is a tétek között STRANDLABDARÚGÁS Besenyei Ferenc, Berkes László, Feke­te Viktor, Gulyás Kristóf és Patócs Richárd megyénkbe­­li kötődésű játékosként tag­ja a magyar strandlabdarú­gó válogatottnak. A nemze­ti csapatunkat alkotó tizen­két fős keret tagjai tegnap utaztak Szardínia szigeté­re, ahol csütörtöktől vasár­napig rendezik a B csopor­tos Európa-bajnokság dön­tőjét. A szövetségi kapitány­ként Ughy Márk irányítot­ta együttes az 1-es csoport tagjaként ma Kazahsztán el­len lép homokra, pénteken Németország lesz az ellen­fél, szombaton pedig Moldo­­vával szemben játszik a csa­pat. A helyosztókra vasár­nap kerül sor, ahol kiderül, hogy melyik résztvevő jut az A ligába. Ezen túlmenően a Minszkben 2019-ben lebo­nyolítandó Európa Játékokra is kvalifikál a torna. B. Cs. Sikerült elkerülni a nyolcas döntőt rendező Hannover gárdáját ZF: katalóniai túra a BL rajtján r~w £j VÍZILABDA Hosszú túrákból és szom-, szédos országok lá­togatásából is ki­veheti a részét a ZF-Eger férfiegyüttese - derült ki tegnap kora délután Barce­lonában, ahol az Európai Úszó­szövetség (LEN) illetékes tes­tületé kisorsolta a 2018/2019- es szezonra vonatkozó Bajno­kok Ligája-csoportokat. Ezek alapján a tavalyi ki­írás ezüstérmese, az olasz Pro Recco, a spanyol Barceloneta, az orosz Dinamo Moszkva, a román Steaua Bucuresti, vala­mint a szerb Crvena zvezda ké­pezi egyelőre az A csoport me­zőnyét. Egyelőre, mivel kvali­fikáció útján további két gárda csatlakozik még.- Jelen pillanatban nem le­het még tökéletesen megmon­dani, mennyire is erős a cso­portunk, ugyanis nagyban függ az egész attól, hogy a se­lejtezőből mely csapatok csat­lakoznak hozzánk - fejtette ki véleményét a Hírlapnak az eseményen személyesen is je­len lévő Bárány Attila, az Egri Bárány Attila (középen): - Ez itt már a BL krémje Fotó: L. M. Vízilabda Klub ügyvezető el­nöke. - Azt tudtuk jól, hogy itt már nincsenek könnyű el­lenfelek, mert ez a BL krém­je. Amit ugyanakkor minden­képp szerettünk volna elkerül­ni, hogy egy csoportba kerül­jünk a Hannoverrel, mert ők a Final Eight rendezőjeként au­tomatikus résztvevői a nyolcas döntőnek. A szerencse ebből a szempontból mellettünk állt. A sorsolás részleteit illető­en az is lényeges információ, hogy egyelőre csak az első for­duló párosítása ismert, min­den továbbit ezek után jelölnek majd ki. Az bizonyos, hogy bar­celonai kirándulás vár a ZF-re, méghozzá október 17-én, a BL-főtábla első hivatalos játék­napján. F. B. A Pro Recco és a Barceloneta is az egriek csoportjában A 2018/2019-es Bajnokok Ligája főtáblájának csoport­beosztása a következő. A CSO­PORT: Pro Recco (olasz), CNA Barceloneta (spanyol), ZF-Eger, Dinamo Moszkva (orosz), Ste­aua Bucaresti (román), Crvena zvezda (szerb), továbbá az Á és a D jelű selejtező párharc továbbjutója. B CSOPORT: Olympiakosz Pire­usz (görög), VK Jug Dubrovnik (horvát), Szolnoki Dózsa, Span­dau 04 Berlin (német), Waspo Hannover (német), Mladost Zagreb (horvát), valamint a B és a C jelű selejtező párharc továbbjutója.

Next

/
Oldalképek
Tartalom