Heves Megyei Hírlap, 2018. szeptember (29. évfolyam, 204-227. szám)
2018-09-29 / 227. szám
é IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET n 2018. szeptember 29. II. évfolyam 39. szám a borban / // mi szép mu a gyöngy n Petrozsényi Nagy Pál tárcája 5 Olvasónk bordalai 6 Ágoston Szász Katalin Benedek Elekről vezervers Petőfi Sándor Aborozó Gondüző borocska mellett Vígan illan életem; Gondüző borocska mellett, Sors, hatalmad nevetem. És mit ámultok? ha mondom, Hogy csak a bor istene, Akit én imádok, aki E kebelnek mindene. És a bor vidám hevében Füttyentek rád, zord világ! Szivemet hol annyi kínnak Skorpiói szaggaták. Bor tanítja húrjaimra Csalni nyájas éneket; Bor tanítja elfeledni, Csalfa lyányok, titeket. Egykor majd borocska mellől A halál, ha űzni jő; Még egy korty - s nevetve dűlök Jégöledbe, temető! Pápa, 1842. április meselo „A helyes orrtartás végett jó a mese" Berecz Andrással 2012 telén Gyergyóalfaluban találkoztam először, amikor a helyi művelődési házban mutatta be a Hazakísérlek című lemezét, melyen Gyergyó régi népzenéjéből hozott haza egy szép válogatást. Már maga a gesztus is ünnep volt, olyan különleges ceremónia, melynek részese akar lenni az is, akit csak csodálkozni vetett arra a vidékre a sors. Nem volt kérdés, hogy a takarókba bugyolált kisbabámmal ott fogunk-e toporogni a terem végében, mert hallani akartam ezt a mosolygó bajuszú embert, akit különböző felvételeken már láthattam, hogyan csűri-csavarja a szót, hogyan villan a szeme egy-egy pontosan időzített csönd után, mikor valamely ravaszul megfogalmazott igazsággal ámítja a hallgatóit. Abban a februári didergésben azonban nem a mesemondó, hanem az énekes állt a színpadon. Olyan volt, mint az imádkozok, akik tiszta lélekkel állnak meg ünnepelni. Nem tudom felidézni, miről beszélt az énekek között, de azt a múltból visszalopott dallamot igen. Pár nappal korábban egy portál szerkesztőjétől azt a feladatot kaptam, hogy készítsek egy ötperces videóinterjút a Kossuth-díjas művésszel a bemutató után. Nem tartottam jó ötletnek egy színpadról lejövő embert faggatni, hiszen amit mondani akart, azt biztosan elmondta épp az előbb, de nem volt sok választásom, hiszen tudtam, hogy hamarosan indul tovább a szomszéd faluba. Három kérdéssel készültem, és válaszolt is mindre valamit. Például arra, hogy ha majd egyszer valaki úgy áll színpadra, hogy elmondja Berecz András történetét, abban a mesében mi lesz a legnagyobb kaland, azt felelte, hogy ezt kérdezzem meg majd attól, aki ilyet merészel tenni. Az éppen bemutatott lemezről nem faggattam, de azért elmondta, hogyan és miért készítette. Ars poeticába illő szép és fontos gondolatokat mondott, amelyekről - mint hallottam - az előttem érkezett újságírónak is beszélt. (A videóinterjút végül nem küldtem el a szerkesztőnek, mert Berecz András mondataiból ugyan lehetett volna egy vagány kisfilmet vágni, de igazi választ egyik kérdésemre sem kaptam.) A pár hónapos fiam felsírt, őt meg már mások kezdték faggatni. Épp fél kézzel próbáltam egy hátizsákba gyömöszölni az összes cókmókunkat, és közben magamban dohogtam, hogy lehetek ilyen félkegyelmű, hogy egy normális kérdést se tudok megfogalmazni, amelyre válaszolni lehetne, amikor valaki megérintette a vállamat. Berecz András volt: - Maga jókat kérdezett, de nekem pár hetet kellene gondolkodnom rajta, hogy jót válaszoljak és igaz is legyen. Azóta évek teltek el, felhívtam, hogy szeretnék vele beszélgetni. Nagyot sóhajtott, hogy esetleg két hónap múlva tud időt keríteni, de ő már annyiszor mondta el mindenfelé, hogyan indult a pályán, honnan ez az ízes beszéd, hogy már maga is unja. Mondtam, hogy láttam, hiszen sok interjút elolvastam, de nekem ne panaszkodjon, mert amikor olyat kérdeztem volt tőle, amit nem szoktak, akkor furfangosan kitért a válasz elől. Elnevette magát, megígérte, hogy megnézi a naptárát, és később visszahív. Bevallom, nem hittem neki. Pedig aznap délután tényleg szólt a telefon, és három nap múlva a szerkesztőségünkben beszélgettünk Budapesten - pár utcányira onnan, ahol ő a gyermekkorát töltötte. folytatás a 3. oldalon |
