Heves Megyei Hírlap, 2018. szeptember (29. évfolyam, 204-227. szám)
2018-09-03 / 204. szám
2018. SZEPTEMBER 3., HÉTFŐ KITEKINTŐ/SZOLGÁLTATÁS g Közösségfejlesztés a Száláért - már jól látható a fejlődés A saját kezükbe vehetik az itt lakók az életük irányítását A csoport az ifjak bevonásával takarította a focipályát és a környező területet Fotó: Huszár Márk Négy hónapja kezdődött egy közösségfejlesztési folyamat a Szálában. A szakmai vezetője, dr. Hadnagy József arról tájékoztatta lapunkat, hogy ennek lényege: az itt lakók érzékennyé tétele a saját problémáik iránt. Azért, hogy utána önszervező módon tegyenek magukért. Molnár Helga heIga.molnar@mediaworks.hu EGER Dr. Hadnagy József szerint ez a szakmai beavatkozás más attitűdöt, az eddigieknél jobb hozzáállást alakít ki a közösségben. Nemcsak követelnek, nemcsak elégedetlenkednek - jogosan egyébként hanem megtanulják saját kezükbe venni az életük irányítását! E gondolat jegyében jött létre a SZATECS, a Száláért Tevó'k Csoportja, melynek tagjai az élhető Szala kialakítását tűzték ki célul. A szemét és a drog ellen küzdenek, szerveznek akciókat. A Szálában működő szervezeteket is összehozták, s ők közösen szervezik a beavatkozásokat, segítik, amit a közösség kitalál.- Nagyon sok sikeres akciónk volt már, a legutolsó szeptember 1-jén megtartott Drogmentes Száláért Sportnap. Ennek az volt a célja, hogy közös sportolással a családok együtt töltsenek hasznos időt és a városi csapatok képviselői is meglássák, milyen körülmények között élnek a Szálán. Ez ugyanis közös ügyünk - fejtette ki dr. Hadnagy József. A csoport megalakulásáról, eddigi tevékenységéről, valamint az eredményeiről a csoport egyik képviselő tagja, Sós Sándorné beszélt lapunknak.- Összegyűltünk a közösségi házban, kérdőívet csináltunk - emlékezett vissza Sós Sándorné -, amire az akkor megjelent emberek által felvetett kérdéseket írtuk rá, majd szétosztottuk minden háztartásban. Végül csaknem 280 levél jött vissza. A válaszokból egyértelműen kiderült, hogy az itt lakók ugyanazokkal a problémákkal találkoznak. Kiderült, hogy a legfőbb gond a drogozás, s hogy nem elég hatékony a rendőrség munkája, s különösen nagy probléma a felhalmozódó szemét. Mint az asszony elmondta, már elértek annyit, hogy fogadta őket a polgármester, a találkozón jelen volt a rendőrkapitány is, és felajánlották a partnerséget.- Kerekasztal-beszélgetésen megvitattuk a problémákat - részletezte -, s azt kell mondjuk, nyitottak voltak, de természetesen kérik a lakosok megfelelő hozzáállást is. Ebben próbál segíteni a csoport. Szemetet szednek, jeiena kábítószerezőket, valamint a rendőrség is beváltotta ígéretét, hiszen sokat járőröznek ezen a területen.- Azt mondhatjuk, talán ezek hatására javul a helyzet - fűzte hozzá a SZATECS képviselője. - Korábban a bűnözés mindennapos volt, ami azóta már csillapodott, de még Az itt lakók ugyanazokkal a problémákkal találkoznak rendszerint nem tűnt el teljesen. Megpróbáljuk bevonni az ifjúságot, s felhívjuk az ő figyelmüket is arra, hogy amit teszünk, azt magunknak csináljuk, elsősorban a saját érdekünk óvni a lakókörnyezetünket. Az iskolák vezetőinek a segítségét is kértük, ők pedig a tanárokkal együtt az órákon is rendre ráirányítják a figyelmet a környezetvédelemre. Sós Sándorné kitért arra is, ez valóban működőképes csoport lehet, egyre több ember fog össze, így sikeresen tehetnek sokat a Száláért. MOZI CINEMA AGRIA- EGER 17.50 ÓRA: Slender Man - Az ismeretlen rém 17.00 ÉS 19.00 ÓRA: Alfa 18.00 ÉS 19.50 ÓRA: A védelmező 2. 15.00 ÓRA: Az elrabolt hercegnő 16.00 ÓRA: Sötét elmék 16.00 ÉS 20.20 ÓRA: Fák jú, tanár úr! 3 Uránia Mozi 16.00 ÉS 18.00 ÓRA: Alfa 20.00 ÓRA: Slender Man - Az ismeretlen rém ILLÉS György Terem 17.00 ÓRA: Könyvesbolt a tengerparton Cinema Bridge - Gyöngyös Szabadság Terem 15.30 ÓRA: Az elrabolt hercegnő 17.30 ÓRA: Fák jú, Tanár úr! 3 20.00 ÓRA: Slender Man - Az ismeretlen rém Puskin Terem 16.00 ÓRA: Alfa 18.00 ÓRA: A védelmező 2 20.30 ÓRA: A kém, aki dobott engem HIRDETÉS Érdekeseket látott, hallott? 06-36/999-111 Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger, Trinitárius utca 1. 3301 Eger, Pf. 23. E-mail-címeink: szerkesztoseg@ hevesmegyeihirlap.hu; heol@heol.hu Szerkesztőségi telefon: 36/999-111. Szerkesztőségi fax: 36/513-605. Jó ütemben halad a munka a Kertész úton EGER A város számos útján folynak építési munkák. Am érzékelhető, hogy több helyen két-három hetes csúszás várható a kivitelezésben. A Kertész úton jelzőlámpás csomópontot alakítanak ki az Eger-Füzesabony és az Eger- Novaj összekötő út kereszteződésénél. Itt kerékárutat is építtet az önkormányzat. A munkák jól haladnak, s tervek szerint ez év végéig készülnek el. Az erre közlekedők félpályás, jelzőőrös forgalomirányításra számíthatnak. B. K. Javában készül a Kertész úti kerékpárút Fotó: Márkus Attila Épül már a kerékpárút TV ♦ HELYI MŰSOROK * R AJANLO TV EGER 8.00 A TV Eger műsora - a vasárnapi adás ismétlése 12.00 Diginfó 18.00 TV Eger szignál 18.01 HírAdás - egri híradó. Időjárás-jelentés 18.20 Angol nyelvleckék 18.30 A Mester kérdez - magazinműsor, ism. 19.00 HírAdás- egri híradó. Időjárás-jelentés 19.20 Stúdió- közszolgálati magazinműsor, 1. rész 20.00 HírAdás - egri híradó. Időjárás-jelentés 20.20 Stúdió - közszolgálati magazinműsor, 2. rész 21.00 Sport Plusz - televíziós sportmagazin nm-vmiu 0.00 Képújság 9.00 A vasárnapi adás ismétlése 11.30 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.01 Aktuális - hírek röviden 18.02 10 perc - beszélgetés a világról, a városról, az emberekről... 18.14 Nap kérdése 18.16 Reklám 18.20 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 18.35 Nézőtér - kulturális magazin 19.05 Reklám 19.08 Gyöngy Nemzetközi Folklórfesztivál 2018. - Nyitógála, 3. rész 19.30 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 19.45 Kilátó - megyei magazin 20.12 Reklám 20.15 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 20.30 Képújság 0.00 Képújság 10.00 A pénteki adás ismétlése 10.00 Eszterházy körkép - az EKE közéleti magazinműsora 10.45 Száguldás havon, murván, aszfalton - a ralisport és földrajzi vonatkozásai - Herczig Norbert és Igor Bacigál (ism.) 12.00 Képújság 14.00 A keddi adás ismétlése 14.00 Látogatóban az Európai Űrügynökségnél - dr. Benczik Izabella előadása (ism.) 14.45 Isten hozta Szarvaskőn - egy filmforgatás nyomában (ism.) 15.00 Tündérszép Ilona és Árgyélus királyfi - a Harlekin Bábszínház előadása (ism.) 16.00 Képújság 18.00 A pénteki adás ismétlése 20.00 Képújság 21.00 A keddi adás ismétlése 23.00 Képújság IT.nEITEHi' 0.00 Csak igazi mai sláger megy 5.00 Híröszszefoglaló 6.00 Csak igazi mai sláger megy 10.00 Premier moziajánló 12.00 Csak igazi mai sláger megy 17.00 Cooky Show 20.00 Disco's Hit 22.00 DJ Factory 0.00-5.00 FM 7 Night a legnagyobb hazai slágerek, az éjszakára hangolva. Óránként hírek, időjárás, útinformációk 5.00-5.15 Hírösszefoglaló az előző nap legfontosabb történéseiből, benne: Agrárpercek 5.30-5.45 Hírösszefoglaló az előző nap legfontosabb történéseiből 6.00-10.00 FM 7 Café Egerben Rohlicsek Judittal, Gyöngyösön Géczi Adriennel. Félóránként friss hírek, időjárás, útinformációk 10.00-15.00 Helló Meló, Géczi Adriennel és Győri Nikivel. Könnyed témák, munka mellé. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 15.00- 18.00 Traffic, Győri Nikivel. Folyamatos útinformációk, játékok, riportok és könynyed témák a hazaút mellé. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 18.00-20.00 FM 7 Summer. A nyár legnagyobb slágerei Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 20.00- 21.00 Disco's Hit Top 40 slágerlista, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és DJ Juniorral 21.00-24.00 Disco's Hit a legfrissebb zenék, mixben, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és DJ Juniorral. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk ram uHHi 5.00 Napköszöntő; Hírek; Kalendárium 7.00 Szentmise-közvetítés az egri bazilikából 7.35 Szentek, szent életű emberek 8.15 Játék 8.45 Lapszemle 9.05 Közélet 9.45 A lélek szava 10.05 Mindennapi egészségünk 11.05 Mesterségem címere 11.30 Vatikáni Rádió (ism.) 12.05 Egyházi hírek 12.15 Evangélium 13.05 Neuma 13.40 Népzenei kincsestár 14.05 Hajrá, magyarok! 14.35 Hét nap 15.15 A lélek szava 15.30 Hitvalló 16.05 Kívánságműsor 16.30 Mit tegyek? 17.00 Regionális hírek 17.15 Kora esti hírmondó 17.45 A régió sportja 18.00 Rózsafüzér 18.35 Közelkép 19.05 Nem középiskolás fokon 19.45 Esti mese 20.10 Beszélő könyvek 20.35 Legyetek szentek 21.05 Lélektől-lélekig (ism.) 22.10 Közélet (ism.) 23.05 Vatikáni Rádió EGER Szeptember 8-ig még látogatható a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárban az Egri Lengyel Önkormányzattal közösen szervezett, a lengyelek UNESCO-listás értékeit bemutató kiállítás. A tárlat a központi épület galériájában, nyitvatartási időben tekinthető meg. EGER A magyar fotóművészet neoavantgárd és új hullámú korszakának alkotóit mutatja be a Formabontó címet viselő kiállítás, mely az Art+Text Budapest galéria jóvoltából érkezik Egerbe. A megnyitó szeptember 6-án 18 órától lesz a Képes Intézetben. EGER Arisztokrata fotográfusok címmel tart előadást Demeter Pál, a megyei fotóklub elnöke a magyar fotográfia napja alkalmából pénteken délután négykor a Bródy könyvtárban. Eger: SZEPTEMBER 3., HÉTFŐ, 20.00- 7.30: Platán Gyógyszertár, Eger, Vallon u. 4., 36/784-172. SZEPTEMBER 4., KEDD, 20.00- 7.30: Alma Gyógyszertár, Eger, Rákóczi u. 100. (Tesco), 36/537-074. SZEPTEMBER 5., SZERDA, 20.00- 7.30: Kristóf Gyógyszertár, Eger, Katona tér 1-3., 36/515-820. Gyöngyös: SZEPTEMBER 9-IG: Benu Gyógyszertár Gyöngyös Mixtúra Gyöngyös, Szövetkezet u. 8. ÜGYELETES PATIKA