Heves Megyei Hírlap, 2018. szeptember (29. évfolyam, 204-227. szám)
2018-09-17 / 216. szám
2018. SZEPTEMBER 17., HÉTFŐ KITEKINTŐ/SZOLGÁLTATÁS g Dr. Kádek István Rétvári Bencétől, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkárától vehette át elismerését Fotó: Huszár Márk Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült dr. Kádek István, az Eszterházy Károly Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karának nyugállományú főiskolai tanára az augusztus 20-ai nemzeti ünnep alkalmából. A kitüntetettel beszélgettünk az elismerésről, s a példaértékű pályájáról. Szabó Katalin katalin.szabo@mediaworks.hu EGER A balassagyarmati származású tanár a Hírlap megkeresésére elmondta, megérintette a kitüntetés indoklása is, miszerint a közgazdaságitanár-képzés területén végzett iskolateremtő, oktató, nevelő munkája és közösségépítő tevékenysége elismeréseként kapta meg a kitüntetést. Dr. Kádek István lapunknak munkájáról, pályájáról szólva kiemelte, a kollégákkal megpróbálták honosítani a gazdasági képzést, gazdaságitanárképzést.- Annak a különleges, úgy is mondhatnánk, hogy „kihalófélben lévő” fajtának egyik utolsó képviselője lennék, akire jellemző, hogy egy munkahelyen töltötte a teljes aktív időszakát. Manapság ezt talán kicsit furcsa szemmel nézhetik, meglehet, feltételezik az illetőről, hogy nem eléggé rugalmas, nem tudja, mikor kell váltani. Anno 1975. szeptember 1-jén kezdtem itt Egerben, az akkor még főiskolán dolgozni, majd a hivatalos, aktív működésemet 2016 nyarán ugyancsak itt fejeztem be - mesélte. Megtudtuk, bár sem édesanyja, sem édesapja nem volt tanár, de a családban viszont mindenki más igen. Talán nem véletlen, hogy dr. Kádek István fia is ezt a pályát választotta.- Már 10-11 éves koromban elhatároztam, hogy tanár leszek, bár azt pontosan nem tudtam, hogy milyen, mit fogok majd tanítani. Mindig is az élt bennem, hogy az év szeptemberben kezdődik. Kádek István az általános és középiskolás tanulmányait Balassagyarmaton végezte el, a közgazdásztanári diplomáját a ma Budapesti Corvinus Egyetemen szerezte 1976- ban, ugyanott 1981-ben közgazdaságtudományi egyetemi doktori fokozatot szerzett. Neveléstudományi PhD fokozatát 2001-ben szerezte a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. 1975-től oktat az Eszterházy Károly Egyetemen és jogelőd egri intézményeiben, 2006- tól főiskolai tanárként. Folyamatos, magas szintű oktatói tevékenysége mellett az Eszterházy Károly Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karán létrehozott Közgazdaságtan Tanszék alapítója volt, tanszékvezetői feladatait 2013-ig látta el. A Gazda-Középiskolás koromban szerettem a matematikát és a történelmet, tanárom javaslatára pedig végül a közgazdaságtudományi egyetemet választottam, mert ott éppen ebből a két tantárgyból felvételizhettem - fogalmazott. Dr. Kádek István körülbelül egy évvel a diploma megszerzése előtt már az egri felsőoktatási intézményben ság- és Társadalomtudományi Karon 2006-tól 2013-ig dékánhelyettes, majd egy évig megbízott dékán volt. Aktívan részt vett az egri közgazdásztanár-képzés megteremtésében, a főiskolai szintű gazdaságismeret-tanár, majd az átalakult képzési rendszerben a közgazdásztanár mesterképzési szak szakfelelőse. Emellett a nyugdíjig ellátta az emberi erőforrások alapképzési szak szakfelelősi feladatait is. Tudományos munkásságát elsősorban a közgazdasági oktatás módszertani sajátosságainak kutatása terén fejtette ki. Szakirodalmi munkásságát jelzi, hogy magyar s idegen nyelvű publikációinak száma 91, valamint három felsőoktatási tananyag és 27 további oktatási mű társszerzője. dolgozott politikaigazdaságtan-oktatóként, minisztériumi engedéllyel. Egyetemi tanulmányait egyéni tanrendben fejezte be. Elárulta, egyáltalán nem unatkozik, nyugdíjas éveiben is le tudja magát foglalni, gyakran tevékenykedik a ház körül, rendszeresen jár feleségével hangversenyekre, s imád kerékpározni. Fontos változások a vasúti menetrendben HEVES MEGYE Folytatják a pályafelújítást a Budapest- Hatvan vasútvonalon - tájékoztatta a MÁV Zrt. a Hírlapot. Közlésük szerint a november 15-ig tartó időszakban számos vonat összevonva, módosított menetrend szerint közlekedik. Lényeges, hogy a Keleti pályaudvar és Eger között és ellenkező irányban is közlekedő gyorsvonatok - a fővárosból érkező első vonatot leszámítva - ideiglenesen csak Füzesabony és Eger között közlekednek, de azonnali csatlakozást biztosítanak a gyorsvonati vonatrészekkel és többletmegállásokkal közlekedő fővonali InterCity vonatokhoz. jelentősen megváltozik a napközbeni személyvonatok menetrendje Eger és a füzesabonyi csomópont között. Füzesabonyból munkanapokon az eredetileg 8:08 és 20:08 óra közötti páros órákban közlekedő vonatok napközben 7:32 és 19:32 között, több mint fél órával korábban, míg az Egerből 7:31 és 19:31 óra közötti, páratlan órákban induló vonatok fél órával később, 8:04 és 20:04 óra közötti időpontokban indulnak. A menetrendi módosításokról, vágányzárakról bővebb információt a vasúttársaság honlapján találnak, vagy telefonos információs szolgálatuknál kérhetnek. HMH MOZI Cinema Agria - Eger 16.00. 18.15 ÉS 20.15 ÓRA: Az apáca 18.15 ÓRA: Végállomás: esküvő 16.00 ÉS 20.15 ÓRA: Egy kis szívesség 16.00. 18.15 ÉS 20.30 ÓRA: Predator - A ragadozó Cinema Bridge - Gyöngyös Szabadság Terem 13.00 ÓRA: A hihetetlen család 2. 15.30 ÓRA: Luis és a Zűrlények 17.30 ÓRA: Végállomás: esküvő 20.00 ÓRA: Mamma Mia! Sose hagyjuk abba Puskin Terem 16.00 ÓRA: Macskafogó 18.00 ÓRA: Preator - A ragadozó 20.30 ÓRA: Az apáca HIRDETÉS u áni Filmszínház Kávézó és Rendezvényközpont Érdekeseket látott, hallott? 06-36/999-111 Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger, Trinrtárius utca 1. 3301 Eger, Pf. 23. E-mail-címeink: szerkesztoseg@ hevesmegyeihirlap.hu; heol@heol.hu Szerkesztőségi telefon: 36/999-111. Szerkesztőségi A rendezvénnyel hagyományt teremtenének Borünnep a Kőporoson EGER Bikaviadal elnevezéssel tartott borgasztronómiai rendezvényt a Nagykőporos nyolc borászata. A szombat délutáni program jó hangulatban telt. A nemes nedűket a pincészetek szolgáltatták, a résztvevők pedig értékelhették azokat. A Hírlap kérdésére Tokár Zsolt borász elmondta, a rendezvény hasznos propagandája volt az időnként méltatlanul alulismert kőporosi borászatoknak. Megmutatták azokat a kincseiket, amikkel rendelkeznek. S. S. Hangulatos esemény volt a Bikaviadal Fotó: Gál Gábor TV * HELYI MŰSOROK AJANLO TV EGER 8.00 A TV Eger műsora - a vasárnapi adás ismétlése 12.00 Diginfó 18.00 TV Eger szignál 18.01 HírAdás - egri híradó Időjárás-jelentés 18.20 Angol nyelvleckék 18.30 A Mester kérdez - magazinműsor, ism, 19.00 HírAdás- egri híradó Időjárás-jelentés 19.20 Stúdió- közszolgálati magazinműsor 1. rész 20.00 HírAdás - egri híradó Időjárás-jelentés 20.20 Stúdió - közszolgálati magazinműsor 2. rész 21.00 Sport Plusz - televíziós sportmagazin GYÖNGYÖSI TV 00.00 Képújság 9.00 A vasárnapi adás ismétlése 11.30 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.01 Aktuális - hírek röviden 18.02 10 perc- beszélgetés a világról, a városról, az emberekről... 18.14 Nap kérdése 18.16 Reklám 18.20 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 18.35 Nézőtér - kulturális magazin 19.05 Reklám 19.08 Kápolnapuszta - Bivalyrezervátum - dokumentumfUm 19.30 Aktuális- Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 19.45 Kilátó - megyei magazin 20.12 Reklám 20.15 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 20.30 Képújság 00.00 Képújság 10.00 A pénteki adás ismétlése 10.00 Eszterházy krónika - az EKE közéleti magazinműsora 10.30 Demény Péter: Királynő - a SatArt akusztikus felolvasószínház előadása (ism.) 11.30 Kukucs - zenés-verses játék a legkisebbeknek - a Harlekin Bábszínház előadása (ism.) 12.00 Képújság 14.00 A keddi adás ismétlése 14.00 A 8 legjobb kaland a Tisza-tavon - Ljasuk Dimitry filmje 14.23 Etűdök, portrék, dokfilmek 2. rész - válogatás hallgatóink vizsgafilmjeiből (ism.) 14.55 Szlankó Bálint a magyar sajtó „haditudósítója, - az Egri Kommunikációs Klub előadása (ism.). 16.00 Képújság 18.00 A pénteki adás ismétlése 20.00 Képújság 21.00 A keddi adás ismétlése 23.00 Képújság Hill III 11 ——— 00.00 Csak igazi mai sláger megy 5.00 Hírösszefoglaló 6.00: Csak igazi mai sláger megy 10.00: Premier moziajánló 12.00 Csak igazi mai sláger megy 17.00 Cooky Show 20.00 Disco's Hit 22.00 DJ Factory IZXXÍZMSHBHHHHi 00.00-5.00 FM 7 Night a legnagyobb hazai slágerek, az éjszakára hangolva Óránként hírek, időjárás, útinformációk 5.00-5.15 Hírösszefoglaló az előző nap legfontosabb történéseiből, benne: Agrárpercek 5.30-5.45 Hírösszefoglaló az előző nap legfontosabb történéseiből 6.00-10.00 FM 7 Café Egerben Rohlicsek Judittal, Gyöngyösön Géczi Adriennel. Félóránként friss hírek, időjárás, útinformációk 10.00-15.00 Helló Meló, Géczi Adriennel és Győri Nikivel Könnyed témák, munka mellé Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 15.00-18.00 Traffic, Győri Nikivel Folyamatos útinformációk, játékok, riportok és könnyed témák a hazaút mellé Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 18.00 - 20.00 FM 7 Summer. A nyár legnagyobb slágerei Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 20.00-21.00: Disco's Hit Top 40 slágerlista, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és Dj. Juniorral 21.00-24.00: Disco's Hit a legfrissebb zenék, mixben, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és DJ Juniorral Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 5.00 Napköszöntő; Hirek; Kalendárium 7.00 Szentmise-közvetítés az egri bazilikából 7.35 Szentek, szent életű emberek 8.15 Játék 8.45 Lapszemle 9.05 Közélet 9.45 A lélek szava 10.05 Mindennapi egészségünk 11.05 Mesterségem címere 11.30 Vatikáni Rádió (ism.) 12.05 Egyházi hirek 12.15 Evangélium 13.05 Neuma 13.40 Népzenei kincsestár 14.05 Hajrá, magyarok! 14.35 Hét nap 15.15 A, lélek szava 15.30 Hitvalló 16.05 Kívánságműsor 16.30 Mit tegyek? 17.00 Regionális hírek 17.15 Kora esti hírmondó 17.45 A régió sportja 18.00 Rózsafüzér 18.35 Közelkép 19.05 Nem középiskolás fokon 19.45 Esti mese 20.10 Beszélő könyvek 20.35 Legyetek szentek 21.05 Lélektől-lélekig (ism.) 22.10 Közélet (ism.) 23.05 Vatikáni rádió EGER Folytatódik a Mobilitási hét programsorozata. Ma több intézményben rendeznek vezetéstechnikai és baleset-megelőzési előadásokat Leffler Csaba raliversenyző és a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága közreműködésével. Az eseményt óvodákban, iskolákban, a város munkahelyein tartják. EGER A Forrásban elkezdődtek a Tarka-barka lengető foglalkozások. Az 1-3 éves korú gyerekek és szüleik közösen játékos formában ismerkedjenek meg sok-sok dallal, mondókával. Ritmushangszerek segítségével érezzék meg a versikék ritmusát, lüktetését. Szüleikkel együtt tapasztalják meg a jóízű nevetés, az öröm éltető erejét. Több mint négy évtizede él a közgáz bűvkörében dr. Kádek István SzeptemM évkezdetek Tanulmányok, publikációk