Heves Megyei Hírlap, 2018. szeptember (29. évfolyam, 204-227. szám)
2018-09-14 / 214. szám
2018. SZEPTEMBER 14., PÉNTEK SPORT 15 Kovács István csodára készül a labdarúgó-válogatottal Zidane-csel és bizalom Kovács István remekül játszott a görögök ellen Fotó: MTI Kovács István, a Mol Vidi FC 26 éves, hétszeres válogatott középpályása pillanatnyilag talán a legjobb formában levő magyar labdarúgó itthon, a Görögország elleni bravúros 2-1 hőse, hiszen a Sallai fantasztikus góljába torkolló akciót is ő indította el, Kleinheisler felső sarkos bombájához pedig konkrétan ő adta a muníciót egy káprázatos Zidane-csel utáni gólpassz képében. Ch. Gáli András szerkesztoseg@mediaworks.hu LABDARÚGÁS Mostani kirobbanó formáját elnézve nem hinnénk, hogy az élet nem volt mindig csupa móka és kacagás „Kokénak” attól kezdve, hogy 2012 februárjában - a hírek szerint akkor hazai rekordnak számító félmillió euróért - megvette a Haladástól a Videoton. „Paulo Sousától, a Vidi akkori edzó'jétó'l sok lehetőséget kaptam, én voltam a rotációban az első csere, és az is rengeteget számított, hogy bejutottunk a csoportkörbe az Európa-ligában - idézte fel a játékos a hat évvel ezelőtti időket. - Ugyanakkor sokkhatás is ért: Szombathelyen öntelt módon azt hittem, hogy tudok futballozni, csakhogy Fehérváron a Sousa-iskolában rájöttem, itt egészen más sportágat művelnek. Olyan apróságokat tett a helyére a játékomban, olyan elvárásokat fogalmazott meg velem szemben, amelyekkel korábban nem szembesültem. És az is sokat jelentett, hogy akkor már ott volt másodedzőként Joan Carrillo is, aki alatt később az első fénykoromat éltem.” Csak mire ez az első fénykor eljött, Kokó már túl volt egy kulcscsonttörésen, amit 2013 őszén az utánpótlás-válogatott egyik mérkőzésén szedett össze. S nem volt szerencséje a sérülésekkel, 2017. április 12-én a Gyirmót elleni bajnokin kettős alkarcsonttörést szenvedett. „Ezzel az volt a gond, hogy miután megműtötték a győri kórházban, és magamhoz tértem, nem tudtam mozgatni a bal karomat. Elszakadt egy ideg, újból fel kellett tárni a sebet, és össze kellett varrni az ideget. Most már körülbelül kilencvenkilenc százalékos a kezem, csak pici nyomát érzem a sérülésnek, de az egész tavasz és 2017 ősze ráment. Viszont a téli alapozást tisztességesen végig tudtam csinálni Marko Nikolicsnál, az utolsó három tavaszi fordulóban már játszottam, nem is rosszul, most nyáron és ősszel pedig tényleg jól megy a játék.” Ennek két oka van, az edzői bizalom és a megszerzett kondíció. „Apró termetű, vékony csontú játékos vagyok, labdát ütközéssel nem nagyon tudok szerezni, csak akkor, ha rengeteget futok. Most megvan az erőnlétem, s Nikolics mester feltétel nélkül bízik bennem. Ez a két komponens a jó formám oka. S az edzői bizalom - amit nemcsak Nikolicstól, hanem a válogatottban Marco Rossitól is megkapok - és a jó erőnlét az oka annak, hogy meg merek csinálni olyan trükköket, mint a görögöknek lőtt második gólunk előtt.” Amikor felvetem neki, hogy az a pörgő-forgó csel olyan volt, amilyet a kétezres évek elején Zldane-tól láttunk, akkor rábólint. „Igen, pont ma említette valaki. Apropó, Rossi. Várakozással vegyes kíváncsisággal érkeztem meg szeptember másodikán a telki edzőtáborba. Tavaly május 27-én a kéztörésem miatt a nézőtérről láthattam csak a Honvéd elleni bajnoki döntőnket, és meggyőződésem, hogy Rossi miatt lett bajnok a Honvéd, mert nekünk egyénileg jobb játékosaink voltak. S most, az együtt töltött tíz nap alatt megértettem a titkát. Nemcsak jó edző, hanem remek ember is. És a kettő együtt olyan kombináció, amivel csodákat lehet művelni. Mi is erre készülünk a válogatottal!” Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány nem kesereg a távollévők miatt Kosarasbravúr kellene Hollandiában Szükség lesz Perl Zoltán harciasságára Fotó: MW KOSÁRLABDA Most jön a java. A tavalyi sikeresnek mondható Európa-bajnokság után a világbajnoki selejtezőkön is jól szerepel a férfiválogatott, ám eddig „csak” a papírformát hozta, a következő szakaszban - így ma este Hollandiában is - már bravúrra is szüksége lesz a legszebb álmokban szereplő továbbjutáshoz. A realitás ezt nem ígéri, de ez a csapat sokszor rácáfolt az észszerűségre, és ha a szerencse is mellé áll... Mondjuk bizonyos szempontból már mellé állt. Európa nagy kosárlabda-hatalmai a selejtezők nagy részében legjobb esetben is a második vonalba tartozó játékosokat tudnak bevetni, mert az NBA-ben és az Euroligában vitézkedő kosarasaikra nem számíthatnak, a klubjaik nem engedik el őket. A nemzetközi szövetség, a FIBA tehetetlen, mert egyik sorozat sem tartozik a hatáskörébe, így az előírásai nem érvényesek rájuk, ezért szankcionálni sem tudja a klubokat. Ez pedig a kisebb csapatok malmára hajtja a vizet, és ezért fordulhat elő, hogy a világ élvonalába tartozó horvátok ugyanannyi, tehát három győzelemmel léptek a selejtezők utolsó etapjába, mint a magyarok, de az olaszok is csak négy sikert hoztak magukkal. Utóbbiakkal ugyan nincs szerencsénk, mert velük hétfőn találkozunk Debrecenben, és bár NBA-s sztárt nélkülöznek, az euroligások itt lesznek, ám a horvátokkal novemberben és februárban mérkőzünk meg, amikor lehet esélyünk a győzelemre. A csoportból csupán az eddig hibátlan, a versengést hat győzelemmel folytató Litvánia emelkedik ki a fentieket figyelembe véve, de fogadni lehetne Olaszország továbbjutására is, a harmadik továbbjutó helyért pedig az egyformán három-három sikert magával hozó lengyel, horvát, holland és magyar válogatott harcol meg a selejtezőkön. Számunkra az első akadályt itt, az Amszterdamhoz közeli kétszázezres kisvárosban, Almerében az a holland együttes jelenti, amely hazai pályán még veretlen a sorozatban, és átlagban 15,7 ponttal győzte a hozzá látogató ellenfeleket. A tizenhármas keretből hatan játszanak otthon, a többiek Belgiumban, Görögországban, Spanyolországban és az Egyesült Államokban légióskodnak, de komoly klaszszisuk nincsen. Nekünk van, de sajnos Hanga Ádám a térdoperációja után még csak lábadozik, így egyelőre nem léphet pályára. Nem utazhatott haza a japán másodosztályba szerződött Rosco Allan sem, aki a múlt héten csapata edzőmeccsén eltörte a karját, és így hetekre kidőlt a sorból. Ennyi a rossz hír, hétfőre őket leszámítva már teljessé vált a keret. Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány pedig nem kesereg a távollévők miatt, inkább azokra összpontosít, akik elutazhattak Almerébe. „Mindenki egészséges, a hangulat pedig szokás szerint jó a keretben, okkal várjuk bizakodva a mérkőzést - mondja a kapitány. - Nagy változás nem történt a keretben, a játékosok jól ismerik egymást, összeszokottak, tudják, mire számíthatnak egymástól. Sokat elemeztük a hollandok stílusát, atletikusak, nagyon magasak és erősek, gyorsan kosárlabdáznak, meg kell akadályoznunk, hogy sok támadó lepattanót szerezzenek. Ha tudjuk majd lassítani a sebességüket és öt-öt elleni játékra kényszeríteni őket, akkor lehet esélyünk a győzelemre. A csapat tegnap délelőtt még otthon, Kecskeméten edzett, majd délutáni indulással kora este érkezett meg Amszterdamon keresztül Almerébe. Közben kiderült, kényszerű cserét kellett végrehajtania a holland válogatott keretben Toon van Helfteren szövetségi kapitánynak, miután sérülést szenvedett a Den Boschban játszó Stefan Wessels. A 67 éves szakember a Zorg en Zekerheid kosarasát, Mohamed Kherrazit hívta be a helyére, de nem számíthat a spanyol CB Prat centerére, Terrence Bieshaarra sem, ő ugyanis a kapitánnyal egyeztetve ezúttal a klubjánál marad. A híreket hallva a magyar küldöttségben senki sem búslakodott. Pajor-Gyulai László (Almere) JEGYZET Gyertek ide! Petri k József jegyzet@mediaworks.hu A kispályás kézilabdázás térhódítását követően a magyar bajnokságban, különösen a férfi mezőnyben, sokáig egyértelmű volt a fővárosi együttesek dominanciája. De ez a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején Szinte valamennyi labdás csapatjátékról elmondható volt. Visszakanyarodva a kézire, a sportág kamaszkorát jól ismerők még bizonyára emlékeznek a nagy Honvédra, a nagy Elektromosra vagy a nagy Spartacusra. A budapestiek hegemóniáját a Tatabányai Bányász törte meg azzal, hogy majd’ ötven éve - első vidékiként - megnyerte az akkor még „népköztársaságinak” nevezett Magyar Kupát. Ez anno úgy hatott a honi pontvadászatra, mint egy trombitán felharsanó ébresztő. A Bányász mellett egyre-másra nyújtották be igényüket a vidéki együttesek, hogy márpedig ők is harcba szállnának a bajnoki érmekért, a bajnoki címért. így bukkant fel a Debrecen, a Győr vagy a Szondi néven elhíresült székesfehérvári katonacsapat is, miközben a fővárosi gárdák sem tettek le a dobogóról. A pontvadászat hat-hét esélyessé vált. Rengeteg izgalmat, feszültséget tartogatott szinte minden szezon. A kiélezett csaták elvétve lelátói atrocitásokba is torkolltak. Történt egyszer, hogy a tatabányaiak hazai találkozóján néhány magáról megfeledkezett néző a halvány bírói tevékenység miatt önbíráskodásra vetemedett. A pályáról levonuló ítészeket megdobálták. A szövetség gyorsan és erélyesen reagált. Betiltották a Bányász pályáját, pontosabban kitiltották egy meccsre a publikumot. így a bajnoki mérkőzésre csak a krónikások juthattak be. Mi tagadás, meglehetősen hervasztó volt a hangulat az üresen kongó lelátók miatt. Ám egyszer csak a távolból felzúgott a „hajrá Bányász!”. A jelenlévő néhány újságíró, illetve a játékosok, edzők igencsak elámultak. Keresték a hang forrását. A kék-fehérek pályájával szemben, úgy húsz-harminc méterre egy négyemeletes tömb állt. Mivel csak facsemeték szegélyezték, a ház tetejéről zavartalan volt a kilátás. Ennek megfelelően a tetőn mintegy kétszáz Bányász-drukker gyűlt öszsze. A tatabányai győzelmet követően pedig ismét felzúgott a szurkolói kórus: „Gyertek ide, gyertek ide!” Ázóta a fák már megnőttek. A szabadtéri pályából parkoló lett. És a bajnokság élén most már tartósan szegedi, illetve veszprémi a „túlsúly”. Lehet, ismét kellene egy olyan meglepő siker, mint a Bányász egykori kupagyőzelme, hogy újból legalább hat-hét gárdának legyen esélye akár a végső sikerre is.
