Heves Megyei Hírlap, 2018. szeptember (29. évfolyam, 204-227. szám)
2018-09-13 / 213. szám
12 KÉKLÁMPÁSOK NYOMÁBAN 2018. SZEPTEMBER 13., CSÜTÖRTÖK A tetten ért elkövető hamar bíróság elé állítható Lopta a parfümöt a szíve hölgyének Elzárás is lehet a büntetése annak, aki parfümöt lop illatszerboltból. Illusztráció Fotó: Shutterstock KÉKHÍREK Autótolvajokat fogtak el ŐYOWf Lebukott az a két férfi, akik szeptember 10-én este 11 óra tájban a Kismérges utcában egy személyautóban utaztak. A rendőrkapitányságjárőrei ellenőrzés alá vonták őket. Kiderült, hogy a kocsit a forgalomból kivonták, s azt a vezetője pár perccel korábban eltulajdonította. A sofőr elismerte, hogy társával összekötötték a gyújtáskapcsolóban lévő vezetékeket, s így lopták el a Honvéd utcában leparkolt autót. Mindkettejüket előállították a Gyöngyösi Rendőrkapitányságra, ahol ellenük jármű önkényes elvétele bűntett gyanúja miatt indult eljárás. Sz. Z. Letépte másról utcán az övtáskát Az Egri Rendőrkapitányság lopás elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást egy 22 éves hevesaranyosi lakos ellen. Az illető az eddigi adatok szerint szeptember 10-én a Bródy Sándor utcában szóváltásba keveredett egy másik polgárral, akinek derekáról letépte az övtáskát a benne lévő pénztárcával és mobiltelefonokkal, s elszaladt. A járőrök 15 percen belül elfogták a bűntény elkövetésével gyanúsítható férfit, akit előállítottak a kapitányságra. Beismerő vallomást tett. Sz. Z. Évekig lopták az áramot Két helybeli polgár, egy nő és egy férfi 2015 januárja és 2018 márciusa között méretlenül vételezte az elektromos áramot a nyomozás eddigi adatai szerint. Ezzel jelentős kárt okoztak a szolgáltatónak. A Hevesi Rendőrkapitányság lopás gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást ellenük. A napokban átadta az iratokat az ügyészségnek. Sz. Z. Felfüggesztett börtön, elzárás, közérdekű munka - ezek voltak a terheltekre kiszabott szankciók azokban az ügyekben, amelyekben bíróság elé állítással jártak el. E jogintézménynek az új büntetőeljárásbeli szabályozásáról kérdeztük a szakembert. Szalay Zoltán zoltan.szalay@mediaworks.hu HEVES MEGYE A büntetőeljárások gyorsabb befejezését lehetővé tevő jogintézmény, a bíróság elé állítás megtalálható az idén július 1-jén hatályba lépett új büntetőeljárási törvényben (új Be.) is. Az nagy vonalakban meghagyta a bíróság elé állítás alapjait, ám néhány változást is beiktatott. Minderről dr. Konkoly Thege László címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyész tájékoztatta a Hírlapot. A Heves Megyei Főügyészség sajtószóvivője elmondta: á korábbi előírások szerint az ügyész a tettét beismerő terheltet a gyanúsított! kihallgatásától számított 30 napon belül állíthatta bíróság elé olyan bűntény miatt, amelyre a törvény nyolc évi szabadságvesztésnél nem súlyosabb büntetést rendelt. Akkor, ha a bizonyítékok rendelkezésre álltak, s az ügy megítélése egyszerű volt. (A változásokról cikkünk végén keretes írásunkban számolunk be.) Más autó rendszámával furikázott a sofőr- Az új Be. hatályba lépése óta - tudatta a sajtószóvivő - megyénkben már több ügyben is lefolytattak ilyen gyorsított eljárást. Az egyikben az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség állította bíróság elé azt a férfit, aki júliusban forgalomból kivont autóval furikázott Eger belterületén, de a járművére egy másik személygépkocsira kiadott hatósági jelzést szerelt fel. A vádhatóság egyedi azonosító jellel visszaélés bűntettével vádolta. A bíróság, az ügyészi indítvánnyal egyezően, hét hónap felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki rá, s kötelezte őt a bűnügyi költség viselésére. Az ítélet jogerős. Ruhájába rejtette a tabletet és annak a töltőjét Az egri vádhatóság kisebb értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettét rótta egy másik férfi terhére, aki a vád szerint július 6-án egy egri áruház műszaki osztályán leemelt a polcról egy 59 ezer forintos tabletet, amivel beballagott egy próbafülkébe. Ott letépte a gép csomagolását, azt és a hozzá tartozó töltőt a ruhájába rejtve elinalt az üzletből. Az ügyészség soron kívüli eljárásban közérdekű munka büntetés kiszabását indítványozta, részleges vagyonelkobzást, s azt, hogy a vádlottat kötelezzék a bűnügyi költség megfizetésére. A bíróság a terhelttel szemben 200 óra közérdekű munkát szabott ki, 59 ezer forint vagyonelkobzást rendelt el, s kötelezte őt a bűnügyi költség megfizetésére is. A határozat jogerős. Ötven nap elzárás lett a büntetése- A Hatvani Járási Ügyészség kisebb értékre üzletszerűen elkövetett lopás bűntette miatt állított bíróság elé egy büntetett előéletű férfit - folytatta dr. Konkoly Thege László. - Az illető nyáron többször is elment egy hatvani drogériába, ahol parfümök áruvédelmi dobozát titokban eltávolította, s az illatszereket a ruhájába rejtve eltulajdonította. Azok értéke összesen csaknem 300 ezer forintot tett ki. Az ügyészség a férfi ellen elzárás büntetés kiszabására, a sértett által előterjesztett polgári jogi igény elbírálására tett indítványt. A bíróság ezzel egyezően 50 nap elzárással sújtotta a vádlottat, míg a sértett által előterjesztett polgári jogi igény elbírálását egyéb törvényes útra utasította. Jogerősen kimondták, kik felelnek a rendőr haláláért BUDAPEST, EGER Heten felelnek a 2009 augusztusában a Mátrában balesetben elhunyt Szegedi Henrik motoros rendőr haláláért - mondta ki a minap hozott ítéletében a Fővárosi Törvényszék. A Budapesti Nyomozó Ügyészség a vádlottakat - a Budapesti Rendőr-főkapitányság volt alezredesét, M. Pétert, a motort beszerző cég ügyvezetőjét, H. Györgyöt, D. György motorszerviz-vezetőt, H. Sándor alkatrészbeszerzőt, M. Zsolt szerelőt, H. Pál üzemvezetőt és L. Frigyes vizsgabiztost - foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt indítványozta felelősségre vonni. Ebben is találta mindannyiukat bűnösnek a bíróság. Ezért őket - egyikük kivételével - egy év felfüggesztett fogházbüntetéssel sújtotta. Műszakilag rossz ^motorral engedték forgalomba Amint arról lapunkban is beszámoltunk, a 30 éves rendőr azért vesztette életét, mert a rendőrség műszakilag rossz szolgálati motorral engedte ki a forgalomba. Az első szakvélemény még vezetéstechnikai hibát állapított meg a baleset okaként, ám a férfi szülei új vizsgálatot kértek. Ennek eredménye szerint a járőr haladása közben a még biztonságosnak mondható sebesség felső határát el sem érte, amikor a tragédia bekövetkezett. A balesetet e szakvélemény szerint az okozta, hogy a kanyarban erősen megdöntött motorkerékpár váratlanul leblokkolt, mert a bukócsöve hamarabb ért talajt a gumírozott lábtartónál. A rendőrnek tehát esélye sem volt megelőzni a tragédiát. A család tízmillió forint kártérítést kért a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságtól, melyből kétmilliót korábban átutaltak, de többet nem akartak fizetni, ezért pereltek a szülők. Az Egri Munkaügyi Bíróság kilencmilliót ítélt meg a keresetük nyomán. Sz. Z. Egy hónapon belül juthat bíróság elé A szakember az idén nyáron hatályba lépett új büntetőeljárási törvény előírásait idézve közölte: már a tíz esztendei szabadságvesztésnél nem súlyosabb büntetéssel fenyegetett bűncselekmények esetén is helye lehet bíróság elé állításnak. A bűntény elkövetését beismerő terheltet az ügyész a gyanúsítottként történő kihallgatásától számított egy hónapon belül, míg a tetten ért terheltet 15 napon belül állíthatja bíróság elé. Az eljárási forma alkalmazásának egyéb feltételei nem változtak, továbbra is olyan ügyekben lehet ezt a gyorsított eljárást választani, amelyek egyszerű megítélésűek, és amelyekben a bizonyítékok rendelkezésre állnak. Az elsőfokú bírósági tárgyaláson az új törvény lehetővé teszi, hogy a bíróság legfeljebb 15 napra elnapolja a tárgyalást, a korábbi maximum nyolc nap helyett. Daraboltak, gallyaztak, s még hasítottak is a lánglovagok Dobogón a Gyöngyösi Fanyűvők Gyakorlatoztak a veszélyes üzemben BÁBOLNA A Komárom-Esztergom megyei Bábolnán rendezték meg a fakitermelők országos döntőjét nemrég. A Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot a gyöngyösi hivatásos tűzoltók csapata képviselte. A küzdelem végén a Gyöngyösi Fanyűvők a harmadik helyen végeztek. A csapat tagjai: Nagy János tű. zászlós és Nagy Mihály, Zaklóczki Zoltán, Szabad József tű. főtörzsőrmesterek voltak. A versenyfeladatok egy része csapatmunkát igényelt, darabolni, gallyazni, hasítani és sarangolni kellett, s egy egyéni fűrészláncszerelést is bemutattak. Az idei évben a csapatba új tagok kerültek. Az együttesnek versenyek sorozatán kellett jól szerepelnie, hogy részt vehessen a gárda a döntőben. Az első megmérettetésre augusztus 25-én a bükkzsérci regionális versenyen került sor, ahol az edzések eredményeképpen a hatodik helyezést érték el. Ezzel bejutottak az országos bajnokságba. Az Országos Tűzoltó Favágóverseny elődöntőjét Somogy megyében, Ropolypusztán tartották augusztus 29-én, ahol hetedikként végeztek. M. H. Kemény, de jó munkát végeztek a tűzoltók Fotó: beküldött SÍROK Az Egri Katasztrófavédelmi Kirendeltség illetékességi területén egyetlen felső küszöbös veszélyes üzem található, ott tartottak belső védelmiterv-gyakorlatot a napokban. A fő célja az volt, hogy egy esetleges káreseménynél az előre kidolgozott védelmi tervek alapján hogyan lehet az üzemi területen belül hatékonyan megszervezni a mentést: a teljes kiürítést, a beavatkozók értesítését. Sirok polgármestere életbe léptette a külső védelmi tervet. Elsődleges feladata a lakosság tájékoztatása, szükség szerint elzárkózás elrendelése, az üzemből kimenekítettek elhelyezése, ellátása. Az operatív törzs összehívása, segítségkérés a helyi, vagy a megyei védelmi bizottság elnökétől. Mind az üzem, mind pedig a község és a katasztrófavédelem szakemberei számára fontosak és a biztonság növelését szolgálják ezek az éles helyzetet imitáló gyakorlatok. Megállapították, hogy az előírt gyakorlatot az üzemben lévők és az operatív törzs tagjai is kellő rutinnal, minden egyes elemre külön figyelmet fordítva hajtották végre. Sz. Z.