Heves Megyei Hírlap, 2018. szeptember (29. évfolyam, 204-227. szám)

2018-09-03 / 204. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2018. SZEPTEMBER 3., HÉTFŐ Hagyományt éltettek FÜZESABONY Idén isgalamb­­reptetéssel kezdődött a Füzes Fesztivál, melyet szombaton tizenegyedik alkalommal ren­deztek meg a városban. Wen­­czel Árpád szervező, az Össze­fogás Füzesabonyért Egyesü­let elnöke megnyitóbeszédé­ben elmondta, a fesztivál szer­vezésekor már első ízben a ha­gyományteremtés volt a céljuk. A programkínálatot idén új ele­mek gazdagították: az utcákon oldtimer autók tűntek fel, és kutyaszépségversenyre is sor került. L. R. Újabb fejlesztések indulnak TARNALELESZ Ősztől újra kez­dődnek a felzárkóztató, esélyt növelő tanfolyamok a települé­sen. Kovács Béla polgármes­ter elmondta, jelenleg több nyertes projekt is zajlik a tér­ségben, amelyeknek célja a hátrányos helyzetű családok segítése. Ősztől újra indulnak az alapkompetenciák elsajátí­tásához, s a szakmák elsajátí­tásához szükséges képzések, a következő ütemben pedig a Dankó telepen Csillagpont épül, ahol a családok olyan alapvető szolgáltatásokhoz jutnak hozzá - mosás, tisztál­kodás -, amit önerőből eddig nem tudtak megoldani. A ter­vek szerint itt egy játszótér is létesül majd a telepi gyere­keknek. B. K. Huszonöt éves munkajutalma A Bükk hegység látogatóbarlangjainak vezeté­séért, az oktatás és üzemel­tetés terén végzett kiemelke­dő munkájáért részesült mi­niszteri elismerésben Polgár Anasztázia, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) mun­katársa, aki huszonöt éve, bar­langi túravezetőként kezdte a BNPI-nél. A kitüntetést au­gusztus 21-én vehette át. L. R. Mennyire fontos a hazai élelmiszer? Az iskolásokhoz a kampányfigurák, Frutti és Veggi is ellátogattak Fotó: Berán Dániel MENNYIRE FONTOS, HOGY HAZAI TERMÉK LEGYEN A CSALÁD ASZTALÁN? A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) több kam­pányt is indított már a hazai zöldség-gyümölcs fogyasz­tás népszerűsítéséért. Nem csak a felnőtteket célozták meg, felismerték, a tuda­tos fogyasztásra ösztönzést gyermekkorban el kell kez­deni. Azt is megkérdeztük, olvasóink mennyire preferál­ják a hazait. Berecz Renáta renata.berecz@mediaworks.hu HEVES MEGYE A kamara fon­tosnak tartja, hogy a vásárlók összekapcsolják a kiváló minő­séget a magyar eredettel. Emel­lett kampányaikkal a gazdálko­dók és a hazai élelmiszer-előál­lítók iránti bizalom erősítése is céljuk. Mint azt közleményük­ben kifejtik, tavaly nyáron Indí­tották Itthonról Otthonra nevű kezdeményezésüket, mely egy közösségi oldalon továbbít a lá­togatók felé látásmódformáló üzeneteket. A program része­ként tájékoztató fórumsorozatot is indítottak, ennek részeként általános és középiskolákba lá­togattak el szerte az országban. A kamara a programot idén óvo­dákra is kiterjesztette, a kicsik látogatást tehettek helyi ter­melőknél: pékeknél, méhészek­nél is. Tavasszal indult közös ak­ciójuk az Interfel francia zöld­ség-gyümölcs szakmaközi szer­vezettel közösen. A megyénkbe is ellátogató programon a Pász­torvölgyi Általános Iskola diák­jai júniusban interaktív módon kaphattak kedvet a zöldség- és gyümölcsfogyasztáshoz. Szend­­rei László, a NAK megyei elnöke arról szólt, hazánkban nagyon keveset fogyasztanak ezekből az emberek. Éppen ezért fontos, hogy tudatos felnőttekké válja­nak a gyermekek. Cél volt, hogy kifejezetten megyei termelők ja­vait hozzák el a fiataloknak, hi­szen nem titkolt szándék a ha­zai mezőgazdaság és ipar támo­gatása. A kamara tapasztalatai szerint a kampányok sikeres­nek bizonyultak a termelők és a fogyasztók körében is. Éppen ezért a NAK a jövőben is több népszerűsítő akciót fog indítani. Rabóczki Zsolt (Eger): - Na­gyon szeretjük a zöldséget és a gyümölcsöt, elégedettek va­gyunk a hazai termékekkel. Változó, hogy hol szerezzük be ezeket, általában boltban, néha piacon. Persze, van, hogy valamiből nem találunk ha­zait, vagy nem egyértelmű a származása. Nincs ellenérzé­sünk a külföldi áruval szem­ben, de szeretnénk a hazait tá­mogatni. Brassó Henriett és Kiss Laura (Eger): - Nem igazán vásáro­lunk külföldi termékeket, kivé­ve, ha éppen szezonálisan nem jutunk hozzá valamihez. Tuda­tosan keresem vásárláskor is a hazai zöldségeket, gyümölcsö­ket, jobban megbízom ezek­ben. Nem lehet ugyanis tudni, mivel kezelték a más ország­ból érkező termékeket. Amikor csak tehetjük, inkább a piacra járunk vásárolni. Pozsik László (Novaj): - Sze­rencsére falun lakom, így sok mindent magunknak terme­lünk meg a kertünkben, para­dicsomot, paprikát, krumplit. Minden teljesen bio. Ami több gondozást igényel, azt a pia­con veszem meg. Fontos, hogy a hazait részesítsük előnyben, a gazdálkodókat is támogatjuk ezzel. A mi génállományunknak az a jó, ha az itthon termelt ja­vakat fogyasztjuk. ' ’'S, kérdés válasz Dr. Darvainé dr. Kádár Katalin, No­vaj polgármestere - Egy új testvértelepülési megállapodást kötöttek a szlovákiai Kürt faluval. Ho­gyan alakult ki ez a kapcso­lat?- A két község között már régóta jó volt a kapcsolat, a kórusaink rendszeresen jár­tak egymáshoz fellépni, és nagyon „hasonlítunk” is, az ő településük is dombvidé­ken fekszik, meghatározó számukra is a szőlőtermesz­tés, és mindkettőnknek na­gyon fontos a kultúra ápo­lása. Idén ők kerestek meg minket, hogy mit szólnánk, ha hivatalossá tennénk a kapcsolatunkat, és mi boldo­gan mondtunk igent erre.- Fejlesztések is zajlanak No­­vajon, ezekről mit lehet tudni?- Az óvodánkban és a kul­­túrházunkban fejlesztünk pályázati forrásból. Az ovi­ban egy támfalat kell hely­reállítani, és tetőjavítást is el kell végezni, mert beázott az épület. A kultúrházban ener­getikai korszerűsítés törté­nik, kicserélik a nyílászáró­kat, új szigetelést kap az ob­jektum, és az akadálymente­sítés is megvalósul.- Nemrégiben egy új környe­zetvédelemmel kapcsolatos projekthez is csatlakoztak.- A Belügyminisztérium köz­reműködő partnereként ve­szünk részt a Life elnevezésű projektben, amely közvetlen uniós forrást nyert. A telepü­lés a dombvidéki elhelyezke­dése miatt különösen érzé­keny a klímaváltozás hatá­saira, régi tervünk a csapa­dékvíz-elvezetés megoldásá­ra forrást találni. A projekt­nek köszönhetően a falu re­ferenciákat szerezhet, dele­gáltjaink tájékoztató rendez­vényeken, tanulmányutakon vehetnek részt, ami később nagyban segítheti majd a cél­jainkat. Süli K. Ismét nagy sikere volt a lecsőfesztiválnak Édes lecsót is kóstolhattak EGER, FELNEMET Rendhagyó finomságok közül válogathat­tak azok, akik ellátogattak szombaton a VIII. Felnémeti Lecsófőző Fesztiválra. Az ese­ményen ismét szép számban indultak csapatok, volt, aki gombát, csirkemájat és velőt is tett a lecsóba, s hozzá mar­hahússal töltött baconbe gön­gyölt szűzérmét és kapros tú­rógombócot kínált, de olyan csapat is akadt, amely nagyot álmodott, s egy pikáns, mé­zes-bazsalikomos lecsót ké­szített fokhagymás minilán­­gossal.- Tavaly is részt vettem a ver­senyen, és akkor az egyik zsű­yrcv*^ f iztaOY» Finom falatokban és jókedvben nem volt hiány Fotó: Márkus A. ritag megjegyezte, hogy izgal­mas ízt ad az ételnek, ha a hagy­mát karamellizáljuk egy kicsit. Ezért idén úgy döntöttünk, ki­próbáljuk. A hagymát még a fő­zés elején cukorral és mézzel futtattuk meg, majd jött a többi hozzávaló, és bazsalikomot is tettünk hozzá, kíváncsian vár­juk, hogy sikerül - részletezte Jakab Gabriella, az édes lecsó megálmodója. A versenyt számos prog­ram kísérte, voltak fellépé­sek, gyermekjátékok és egy rekordkísérlet keretében több száz Opel Vectra C márká­jú jármű is felvonult a hely­színen. Süli K. Vidám falunap DOMOSZLÓ Futóversennyel indult a falunap, majd Báder Ernő és cigány­­zenekara muzsikált szombaton Domoszlón. Idén is jó hangulat, bőséges programkínálat jellemezte a rendezvényt: a színpadi műsorokat követő­en este tűzijáték szórakoztatta a résztvevőket. L. R. Fotó: L. M.

Next

/
Oldalképek
Tartalom