Heves Megyei Hírlap, 2018. augusztus (29. évfolyam, 177-202. szám)

2018-08-16 / 190. szám

HÍREK Végső búcsú Felsőtárkányban tizenegyesrúgások után dőlt el a csata Szepesi Györgytől temetés A Farkasréti temető­ben szerdán elbúcsúztatták Szepesi Györgyöt, a július 25- én 96 éves korában elhunyt legendás sportriportert. A gyászolók között családtag­jai mellett egykori kollégái, barátai, tisztelői, valamint a sportolók képviseletében el­sősorban volt labdarúgók rót­ták le tiszteletüket. Szepesi 1945-ben lett a Magyar Rá­dió munkatársa, gazdag élet­pályája során riporterként, tu­dósítóként, az MLSZ elnöke­ként és sportdiplomataként is a magyar sportélet kiemel­kedő egyénisége volt. MTI Visszajelzést kapna az EKE-Eger KOSÁRLABDA A felkészülési szakasz második hetét pén­teken edzőmérkőzéssel zár­ja az EKE-Eger-KOK férficsa­pata. A legénység az NB I. B Piros csoportjában szereplő MEAFC gárdájával játszik 17 órától a Leányka úti csarnok­ban annak érdekében, hogy visszajelzést kapjon, hol tart jelenleg az együttes. B. Cs. Ivádon apa-fia párharc is lesz LABDARÚGÁS Ivádon rég­óta nincs labdarúgócsapat, ám ez nem akadálya annak, hogy szombaton a helyi fia­talok kedvcsináló meccset játsszanak az öregfiúkkal. A 17 órakor kezdődő össze­csapáson apa-fia párharc­ból több is lesz, így például az Ivády családból István és Olivér, Pusomáéktól pedig az idősebb és a fiatalabb Sza­bolcs fordul egymás ellen. Ifj. Pusoma Lacik Alex társasá­gában rendezőként is igyek­szik majd helytállni. B. Cs. HIRDETÉS Felsőtárkányban Szucsik Ádámék (jobbra) kétgólos előnyt szereztek, de egyenlített a Heréd Képgaléria: HE l.HU Fotó: Márkus Attila LABDARÚGÁS Felsőtárkány­ban tizenegyesrúgások dön­töttek az országos főtáblá­ra kerülésről a Magyar Kupa Heves megyei selejtezője 4. fordulójában, míg Hatvan­ban simán jutott tovább a hazai együttes a Gyöngyös­halász ellen. Tudósítóinktól FC HATVAN-GYÖNGYÖSHALÁSZ 4-1 (3-1) Hatvan, Népkerti Sportte­lep, 100 nézp. V.: Varga Lász­ló (Juhász Á., Fehér R.) hatvan: Aszódi - Gál, Fék (Bogdan, 28.), Czibolya, Mun­­di Z. (Bárkányi, 64.), Szabó R. (Simon M., 67.), Karácsony, Purzsa, Katona R., Torda, Ács. Edző: Simon Antal. GYÖNGYÖSHALÁSZ: Kovács T. - Kluk T., Lehótszky, Csö­mör, Kiss I. (Szalai, 57.), Har­mat, Márkus, Szurdoki (Hor­váth V., 64.), Czene, Jurecska, Ozsvárt (Sőregi, 73.). Edző: Be­­nus Ferenc. GÓL: Katona R. (3.), Czibolya (17., 34., 80.), ill. Czene (10.) JÓK: Katona R., Ács, Czibo­lya, Torda, ill. Harmat, Kiss I. Simon Antal: - Sportszerű mérkőzésen, fegyelmezetten védekező csapatot sikerült le­győzni, így az országos főtáb­lára kerültünk, amely a klub által kitűzött célt jelentette. benus Ferenc: - Gratulálok a hazai csapatnak, sok sikert kívánok a bajnokságban, és azt, hogy jusson fel a gárda az NB III.-ba! Franyó Zoltánné FELSŐTÁRKÁNY-HERÉD 2-2 (2-0) 11-ESEKKEL: 8-7 Felsőtárkány, 150 néző. V.: Pádár Szabolcs (Csathó, Forgó) FELSŐTÁRKÁNY: Csák - Szu­­csik, Madaras, Balázs L., Zsély, Biros, Kollár B., Kálmán R., Kálmán J., Orlóczki, Ficze­­re. Edző: Balázs Tihamér. heréd: Verebélyi - Ivony A., Oldal, Labancz M., Szabó B., Tancsik, Fehér K., Nagy Sz., Földi A., Tari Sz., Fótos. Edző: Labancz Róbert. gól: Kollár (23.), Kálmán J. (31., ill. Ivony A. (75., Baranyi R. (95.). JÓK: Csák L. (a mezőny leg­jobbja), Kálmán J., Kollár, Szu­csik, illetve Baranyi R. Ivony A., Fótos. Balázs Tihamér Friss megyei híreket, információkat a facebook.com/heolsport/ oldalon olvashat IRÁNY A RIPORTE MAGYAR SPORTÚJSÁGÍRÓK SZÖVETSÉGE SZERETNÉL SPORTÚJSÁGÍRÓ, SPORTRIPORTER, SPORTSZERKESZTŐ VAGY MEDIA OFFICER LENNI? Diplomások jelentkezését várjuk a Testnevelési Egyetem és a Magyar Sportújságírók Szövetsége 2018 októberétó'l induló három féléves „Sportmédia szakirányú továbbképzésére”, amely neves oktatók közreműködésével, a Nemzeti Sport kiadójának partnerségével valósul meg. JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2018. AUGUSZTUS 22. 1 A FELVÉTELI KÖVETELMÉNYEIRŐL ÉS A JELENTKEZÉS MENETÉRŐL INFORMÁCIÓK: www.tf.hu,www.sportujsagirok.hu Rugdosta a gólokat, futballozott Szokolaival Nem volt két élete... Jónás János a guggoló sorban balról a harmadik a Tenki SE 1992/93-as csapatában Beküldött fotó Gyors lefolyású betegség következtében, 59 éves ko­rában elhunyt Jónás János korábbi labdarúgó. gyász A besenyőtelki csatár a helyi csapaton kívül Füzesa­bonyban, Gyöngyösön és Ten­­ken is szorgalmasan rugdosta a gólokat. Edzőként Káló Mi­hály az FSC-ben és Tenken is alapemberének tekintette.- Gyors, jól cselező, erősza­kos, gólra törő futballista volt, aki nem ismerte a vereséget -jellemezte a támadót Káló tré­ner. - Minél jobban gyötör­ték, annál jobban igyekezett túljárni a bekkek eszén. Min­den csínyes helyzetbe bele­ment, nem kímélte magát, de érdekes módon sosem volt sé­rült. Játszott 1800 néző előtt a Tenk-Besenyőtelek meccsen, három gólt rúgott Várhidi Pé­ter mellől a Ganz Mávagnak és mindig büszkén emleget­te, hogy Gyöngyösön együtt futballozhatott Szokolai Lász­lóval. Sokat hallottuk mások­tól, hogy „ilyen csatár kellene nekünk, mint a Jónás!”. Gól­jaival sok embernek szerzett örömet, majd pedig alaposan megünnepelte a találatokat. Hallhattuk is tőle, hogy ő a király. Janikám, Isten veled! Jónás Jánostól pénteken 18 órakor a besenyőtelki temp­lomban vesznek végső bú­csút. Barátai kedvenc száma­ival köszöntek el tőle, így el­hangzott a Ha volna két éle­tem című nóta is. Sajnos ez neki sem adatott meg. B. Cs. A Gyöngyösé a bajnokság nyitómeccse az NB l.-ben KÉZILABDA A B. Braun Gyön­gyös csapatának Komló elleni mérkőzése jelenti a 2018/19- es férfi NB I. nyitányát. Az eg­riek egy nappal később az FTC vendégei lesznek, míg az újonc Eszterházy SC női csa­pata az Érdet fogadja. A 2018- as naptári év mérkőzései az egyetemista lányok békéscsa­bai találkozójával, december 30-án zárul. A mieink idei bajnoki mérkőzései Augusztus 31., pentek, 18.00 B. Braun Gyöngyös-Sport36-Komló Szeptember 1., szombat, 18.00 FTC-Eger Eszterházy SzSE Eszterházy SC-Érd Szeptember 8., szombat, 18.00 Eger Eszterházy SzSE-Grundfos Tatabánya KC Dabasi KC VSE-B. Braun Gyöngyös MTK Budapest-Eszterházy SC Szeptember 11., kedd, 18.00 Mol-Pick Szeged-Éger Eszterházy SzSE Szeptember 15., szombat, 18.00 Eszterházy SC-Mosonmagyaróvári KC SE Szeptember 16., vasárnap, 18.00 B. Braun Gyöngyös-Ceglédi KKSE Szeptember 18., kedd, 18.00 Eger Eszterházy SzSE-Telekom Veszprém Szeptember 22., szombat, 18.00 Álba FKC-EszterházySC Szeptember 29., szombat, 18.00 Csurgói KK-B. Braun Gyöngyös Október 6,, szombat, 18.00 Mezőkövesdi KC-Eger Eszterházy SzSE B. Braun Gyöngyös-CYEB Budakalász Eszterházy SC-Moyra-Budaörs Handball Október 10., szerda, 18.00 Eszterházy SC-Siófok KTC Október 13., szombat, 18.00 Eger Eszterházy SzSE-Vecsési SE Balatonfüredi KSE-B. Braun Gyöngyös Október 19., péntek, 18.00 B. Braun Gyöngyös-Éger Eszterházy SzSE DVSC Schaeffler-Eszterházy SC Október 27., szombat, 18.00 Eszterházy SC-Dunaújvárosi KKA November 3., szombat, 18.00 Eger Eszterházy SzSE-Dabasi KC VSE FTC-B. Braun Gyöngyös GVM Europe-Vác-EszterházySC November 8., csütörtök, 18.00 Ceglédi KKSE-Eger Eszterházy SzSE November 10., szombat, 18.00 B. Braun Gyöngyös - Grundfos Tatabánya KC November 13., kedd, 18.00 Mol-Pick Szeged-B. Braun Gyöngyös November 25., vasárnap Eger Eszterházy SzSE-Csurgói KK November 28., szerda, 18.00 CYEB Budakalász-Eger Eszterházy SzSE B. Braun Gyöngyös-Telekom Veszprém December 6., csütörtök, 18.00 B, Braun Gyöngyös-Mol-Pick Szeged December 7., péntek, 18.00 Eger Eszterházy SzSE-Balatonfüredi KSE December 8., szombat, 18.00 Mezőkövesdi KC-B. Braun Gyöngyös December 15., szombat, 18.00 B. Braun Gyöngyös-VecsésiSE December 16., vasárnap Sport36-Komló-Eger Eszterházy SzSE December 30., vasárnap Békéscsabai ENKSE-Eszterházy SC Ld.: Sári 6, Vörös Sz. 4, Pados, Sallai 3-3 Eger Eszterházy SzSE-Dabas KC 25-28 (16-10) Ld.: Hegedűs, Takács 4-4, Rédei, Bernatonis, Molnár B. 3-3 Budakalász-B. Braun Gyöngyös 30-28 (17-15) Sári Barbara hatszor talált a kapuba Fotó: Lénárt Márton TOTÓ, 33/2. 1. FTC-Paks 1,X 2. Everton-Southam pton 1 3. Tottenham-Fulham 1 4. Chelsea-Arsenal 1, X, 2 5. Manchester City-Huddersfield 1 6. Brighton-Manchester Utd. 2 7, Chievo-Juventus 2 8. Lazio-Napoii X.1 9.Torino-Roma 2 10. Milan-Genoa U 11. Bologna-SPAL Ferrara 1 12. Parma-Udinese X, 2 13. Sassuolo-lnternazionale 2 Plusz egy mérkőzés: 14. Sampdoria-Florentina X ’EM

Next

/
Oldalképek
Tartalom