Heves Megyei Hírlap, 2018. augusztus (29. évfolyam, 177-202. szám)
2018-08-21 / 193. szám
2018. AUGUSZTUS 21., KEDD Nyolcvan éve született Marcello Gandini A csendes zseni A Lamborghini Diablo eredeti változata Cizeta-Moroder V16T néven került piacra Naggyá tette a Lamborghinit, majd Giugiaro nyomdokaiba lépett a múlt század egyik legjobb és legszerényebb formatervezője. Auto-Motor-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu OLASZORSZÁG Minden nagy művésznek vannak hasonlóan zseniális kortársai, rivalizálásuk általában a közönség javára válik. így volt ez Giorgetto Giugiaro és Marcello Gandini Az 1974-es Countachon jelent meg a Lambo-ajtóként elterjedt, extravagáns megoldás Lamborghini Miura Roadster 1968-ból esetében is, akik mindketten 1938 augusztusában születtek, karrierjük során legendákat keltettek életre, ezzel mély nyomot hagyva az autóiparban. Gandini Torinóban nőtt fel, édesapja karmester volt, őt is zenei pályára szánta, Marcello azonban egy másik művészeti ág iránt érdeklődött. Saját elhatározásából, mindenféle előtanulmány nélkül több különböző karosszériaépítő cégnek is dolgozott a 60-as évek elején. Egyik barátja bemutatta Nuccio Bertonénak, aki rajzait látva le is szerződtette volna Giugiaro mellé, ő viszont kijelentette, hogy faképnél hagyja, ha felveszi a nyakára Gandinit. Mivel szabadúszó szeretett volna maradni, nem is került a céghez, amíg Giugiaro ki nem lépett. 1965-ben vezető formatervezőként indult karrierje a Bertonénál. Első munkája a szemtelenül lapos Lamborghini Miura lett, amely középmotoros felépítésű volt, ennek előnyeire épített a formaterv. Gandini számára ugyanis nem a kinézet, hanem a műszaki felépítés, maga a konstrukció állt középpontban a külső tervezésekor. Az 1966-ban bemutatott, „öltönyben is vezethető” sportautót öt további Lamborghini Az 1990-es Renault Magnum kamion is Gandini kreativitását dicséri követte. A keze nyomán született szupersportautó kategória máig hatásos ikonja, az 1974- ben debütált Countach, melynek felfelé nyíló ajtajai a márka védjegyévé váltak és eredetileg az 1968-ban kiállított Alfa Romeo Carabo tanulmányon jelentek meg. A Fiat Xl/9-essel nyitott az elérhető árú autók felé 1972- ben, abban az évben pályafutása első limuzinja, a Fiat 132-es is a szalonokba került. Utolsó munkája Bertone alkalmazásában egy francia családi autó, az extravagáns Citroen BX volt, majd miután valóra váltotta álmát és 1980- tól szabadúszóként folytatta, Giugiaro példáját követve egy olyan nagy darabszámban eladott népautó megalkotásából is kivette a részét, mint a Renault 5-ös 1984-es második generációja. Riválisához hasonlóan más területeken is kipróbálta magát a helikoptertől a lakásbelsők tervezéséig. A 90-es évek sportautólázában is számítottak rá, tőle származik az egyetlen olasz Bugatti, az EB 110- es prototípusa, melynek végső kinézetét Giampaolo Benedini alakította ki. Szintén 1991-ben, hasonlóan született az egyetlen, Chrysleréra alatt készült Lamborghini, a Diablo is. Az amerikaiak több részletével sem voltak megelégedve, így miközben Tom Gale elvégezte a finomításokat, Gandini a saját változatát a volt Lamborghinialkalmazottakból verbuvált Cizeta-Moroderrel valósította meg. OLVASÓI LEVÉL Érdemes-e olajtípust és viszkozitást váltani a jobb működés érdekében? Tisztelt Olajdoki! Hosszabb, külföldi út előtt cserélnék olajat, és az utóbbi időben különböző médiumok felületén olvasott számos cikkben azt tapasztalom, megosztottak az autósok azzal, hogy milyen autóba, milyen viszkozitású olajat kell tölteni. Nekem 2004-es Ford Focus I.kombi 1,6 benzin-FYDB motorkódú autóm van. Az első két évben gyári olajat kapott Ford szervizben, 5w40 viszkozitással. Ez a gyári ajánlás is. Azóta egy barátom, aki autószerelő, cseréli de már 10w40 (Mobil 80 százalékban) viszkozitásút kapott időben, rendszeresen cserélve maximum 12 ezer kilométer periódussal. Jelenleg 173 ezer kilométer van benne. Sokfelé olvasom, hogy a sűrűbb olaj az évek során jobban leülepszik, olajsár képződhet, dugattyúgyűrűnél elpiszkolódhqt, stb. Kérdésem lenne, hogy érdemes-e olajtípust és viszkozitást váltani a jobb működés miatt? Válaszukat előre is köszönöm! Üdvözlettel: Zsolt Kedves Zsolt! Mindenképpen ragaszkodnék a gyárilag megadott viszkozitáshoz, azon belül is ha lehet a „fejlettebb” olajokhoz. Egy 5W40 minden szempontból fejlettebb mint egy 10W40-es viszkozitás (specifikáció, gyártási technológia, felhasznált alapanyagok stb. területén). Tehát egy teljesen szintetikus technológiájú 5W40-et ajánlanék az autóba, például Eneos Premium Hyper 5W40 vagy Mobil Super 3000 XI 5W40. Nem okoz problémát ha márkát vált! Fontos, hogy rendesen eresszék le a régi olajat és ne csak „rátöltsék” a régire. Üdv: Olajdoki Kérdezzen a szakértőtől az info@motorolajdoktor.hu címen. Összeró pant az utascella MÜNCHEN Nem véletlenül választotta az ADAC az európai piacon elérhető (a Fortwo-tól eltekintve) legkisebb méretű autókat a kis átfedéssel történő frontális törésteszt vizsgálatához, hiszen ezeknél lehet a legextrémebb értékekre számítani, ráadásul olcsóságuk miatt nagy számban értékesített típusokról van szó. 40 km/h-s tempóval vezették neki az autókat egy nem deformálódó akadálynak, a Skoda Citigo jó, a Renault Twingo és a Toyota Aygo kielégítő eredménnyel végzett. Utóbbiaknál viszonylag kis változtatásokkal, tehát a légzsák kialakításával és a biztonsági öv vezetésének módosításával jelentős javulást lehetne elérni, ezért arra kéri a német autóklub a gyártókat, hogy a szabványostól eltérő helyzeteket is vizsgáljanak a fejlesztés során. Ez már azért is könnyű lenne manapság, mert a legtöbb esetben számítógépen szimulálják a törésteszteket, a gyakorlati - drága - próbákat csak kontrollként végzik a legtöbb esetben. A Renault Twingónál és a Toyota Aygónál az volt a baj, hogy a vezetőülésen lévő bábu feje lecsúszik a légzsákról, kicsit nagyobb tempónál az oldalablaknak/A-oszlopnak ütközött volna. Mindhárom miniautónál összeroppant az utascella, a Renault és a Toyota esetén nagyobb volt a deformáció, mint a Skodánál. AM A kis átfedéssel történő frontális ütközéseket vizsgálta az ADAC HIRDETÉS FS83C Darnyi Tamás két arannyal robbant be, úszás közben mégis csúnyákat gondolt edzőjéről Az első egyéni vb-aranya után vissza akart vonulni Horváth Mariann - folytatta, és nyert egy másikat Jósé Andrade volt az első futballsztár: amikor született, apja 98 éves volt, ő félig vakon játszott HIRDETÉS KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL! 7 fi Í-M AI ARII IHJI H LMDL n í ARUGO NB l-BEN! 12 CSAPAT: ELEMZÉSEK, STATISZTIKÁK, IDEÁLIS KEZDŐCSAPATOK, JÁTÉKOSKERETEK 12 INTERJÚ: JUHÁSZ ROLAND, VARGA ROLAND, NAGY DÁNIEL ÉS AZ NB hES MEZŐNY TÖBBI KULC AZ OTP BANK LIGA TELJES PROGRAMJA