Heves Megyei Hírlap, 2018. augusztus (29. évfolyam, 177-202. szám)

2018-08-17 / 191. szám

2018. AUGUSZTUS 17., PÉNTEK ÜNNEPI PROGRAMOK/SZOLGÁLTATÁS g Tűzijáték, koncertek, programok garmadája vár minket a hosszú hétvégén ✓ Allamalapitasunkat ünnepeljük Államalapításunk ünnepéről megyeszerte megemlékez­nek majd, hol színes prog­ramsorozat keretében, hol pedig ünnepi kenyéráldás­sal. Összeszedtük a hosszú hétvége rendezvényeinek legjavát. Süli Kinga kinga.suli@mediaworks.hu HEVES MEGYE EGERBEN már augusztus 19-én, vasárnap elkezdődik az ünnepi esemé­nyek sora, mégpedig este fél hétkor a Dobó téren. Rövid műsorral, köszöntőkkel indul a rendezvény, majd a résztve­vők felsétálnak az egri várba, ahol háromnegyed nyolckor megtartják a Fáklyás Király­köszöntő Ünnepséget. Másnap, augusztus 20-án fél hatkor kezdődik az ünnepi szentmise a bazilikában, majd fél héttől térzene csendül fel a Dobó téren. Este héttől lesz a városi díszünnepség, nyolc órakor pedig Szimfonik Lájk­­koncertre várják az érdeklő­dőket. Az ünnepi tűzijáték es­te kilenckor kezdődik, ame­lyet a várból pezsgővel lehet élvezni. A Varázstoronyban az ünnep alkalmából interak­tív kísérletezéssel, tárlatveze­téssel várják a látogatókat. GYÖNGYÖSÖN hétfőn reggel kilenc órától tartják az ünne­pi szentmisét a Szent Berta­­lan-templomban, tíz órától a Az utóbbi években zajos sikert aratott a rendhagyó Szimfonik lájk koncert. Idén is megtartják városi díszünnepséget. Dél­után háromtól a Fő téren kon­certeket hallgathatnak a pol­gárok egészen este kilenc órá­ig, akkor indul majd az ünne­pi tűzijáték. HATVANBAN 20-án tíz órakor kezdődik a Szent István Ki­rály Plébániatemplomban az ünnepi szentmise, délután öt- • kor koncertekkel folytatódik a program a népkertben. Este fél nyolckor Charlie lép fel, és itt is lesz tűzijáték. HEVESEN egész napos prog­ramsorozat lesz augusztus 20- án. Kilenc órakor koszorúz­nak a Szent István-szobornál, fél tízkor pedig ünnepi szent­misét tartanak a Belvárosi Templomban. Ezután fél tizen­egykor a művelődési központ­ban kezdődik a díszünnep­ség, majd déltől kirakodóvá­sárral és ünnepi programok­kal kedveskednek a látogatók­nak. A koncertek délután há­romkor kezdődnek, a legna­gyobb attrakció fél nyolckor az EDDA Művek-koncert lesz. Este fél tízkor zenés tűzijáték zárja a programot. PÉTERVÁSÁRÁN kilenckor kezdődik hétfőn az ünnepi szentmise a római katolikus templomban, amit kenyér­szentelés követ. FÜZESABONYBAN augusz­tus 19-én a IV. Legyen Tánc! Fesztiválra várják a látogató­kat délután háromtól a köz­parkba. A sztárvendég Rú­Fotó: Korsós Viktor zsa Magdi lesz, aki este hét­től ad koncertet. A programot este tíz órakor tűzijáték zárja. Másnap 11 órakor indul az au­gusztus 20-i program ünne­pi szentmisével a római ka­tolikus templomban, délben koszorúzást tartanak a temp­lomkertben. PÁRÁDON 20-án fél kilenc­kor kezdődik az ünnepi szent­mise, a római katolikus temp­lomban, amit az új kenyér megáldása és műsor követ. SÍROKBAN az ünnepen a mű­velődési házban tartanak ün­nepi rendezvényt délután öt órától. Rövid műsor, utána pe­dig díjátadás szerepel a prog­ramban, majd este fél hétkor felszentelik a benzinkút mel­letti területen az államalapí­tás tiszteletére állított út men­ti keresztet. BÜKKSZÉKEN augusztus 18- án, szombaton rendezik meg a már hagyományosnak szá­mító Salvus napot a termál­fürdő területén. Vasárnap es­te héttől utcabál, kilenc órától tűzijáték várja a látogatókat. Hétfőn délelőtt ünnepi szent­misén tisztelegnek államala­pítónk előtt. OSTOROSON vasárnap falu­napot tartanak az Árpád Fe­jedelem Tagiskola sportpályá­ján este hattól, fellépésekkel, koncertekkel, tűzijátékkal. Másnap tíz órakor kezdődik az ünnepi szentmise, majd ne­gyed tizenkettőtől a Szent Ist­ván parkban műsor, kitünte­tések átadása következik. Be­mutatják az Ostoros története című könyvet is. ANDORNAKTÁLYÁN hétfőn fél tízkor ünnepi szentmisét tar­tanak a római katolikus temp­lomban, ezt a templom előtti parkban műsor követi. MEZŐTÁRKÁNYBAN szomba­ton falunap lesz tíz órától. Fő­zőversennyel, gyermek prog­ramokkal, koncertekkel, utca­bállal várják az érdeklődőket. MOZI Cinema Agria - Eger 18.00 ÉS 20.15 ÓRA: Sötét elmék 15.00 ÓRA: A kém, aki dobott engem 15.30.17.20 ÉS 19.45 ÓRA: A védelmező 2 17.20 ÓRA: Mission Impossible - Utóhatás 15.00 ÓRA: Barátom, Róbert Gida 19.45 ÓRA: Meg - Az őscápa Uránia Mozi 16.00 ÓRA: Az elrabolt hercegnő 17.45 ÓRA: Meg - Az őscápa 20.00 ÓRA: A kém, aki dobott engem Illyés György Terem 17.00 ÓRA: Szoba gyerekkel kiadó Cinema Bridge - Gyöngyös Szabadság Terem 15.30 ÓRA: Az elrabolt hercegnő 17.30 ÓRA: Sötét elmék 20.00 ÓRA: Mamma mia! Sose hagyjuk abba Puskin Terem 15.45 ÓRA: Barátom, Róbert Gida 18.00 ÓRA: Mission Impossible - Utóhatás 20.45 ÓRA: Meg - Az őscápa A MókaLand tábor kis lakói tűzoltók lettek egy délelőttre Gyerekek jártak lánglovagoknál EGER Nyáron sokan szervez­nek táborokat iskolásoknak, s tervezik be a programjaik kö­zé a tűzoltóságok meglátogatá­sát. Azért, hogy a táborlakók bepillanthassanak a lánglova­gok életébe, s ismerkedjenek meg a tűzzel és más fenyegető veszélyekkel. Az Egri Kulturá­lis és Művészeti Központ szer­vezte tábor, a MókaLand lakói látogattak el az Egri Hivatásos Tűzoltóparancsnokság lakta­nyájába kedden. A tűzoltók kö­zé huszonöt gyermek érkezett, akik ott töltötték a délelőttöt. A gyerekek átvizsgálták a piros autót Fotó: Galuska Balázs tű. c. törm. A kicsik találkoztak a tűz­oltókkal, megtudták, hogyan telik egy napjuk, mit csinál­nak, amikor megszólal a riasz­tó hangja, és két percen belül a nagy piros autó már kigurul a garázskapun, hogy a bajba ju­tott emberek segítségére siet­hessenek. Kezükbe vehettek igazi sugárcsövet, s más a tűz­oltás, műszaki mentés során használt felszerelést is. A lo­csoló játékot is kipróbálhatták az udvaron, ami felüdülést je­lentett a vendégek számára a nagy nyári melegben. M. H. TV • HELYI MŰSOROK * RÁDIÓ TV EGER 8.00 A TV Eger műsora - a csütörtöki adás is­métlése 12.00 Diginfó 18.00 TV Eger szignál 18.01 HírAdás - egri híradó. Időjárás-jelentés 18.20 Angol nyelvleckék 18.30 Basszus - if­júsági magazinműsor 19.00 HírAdás - egri híradó. Időjárás-jelentés 19.20 Tabuk nélkül a párkapcsolatról 19.30 A Mester kérdez - ma­gazinműsor 20.00 HírAdás - egri híradó. Idő­járás-jelentés 20.20 Sport Plusz - televíziós sportmagazin imimm—— 0.00 Képújság 9.00 A csütörtöki adás ismét­lése 11.30 Képújság 18.00 Műsorismerte­tés 18.01 Aktuális - hírek röviden 18.02 10 perc - beszélgetés a világról, a városról, az emberekről... 18.16 Reklám 18.20 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 18.35 Nápolyi, 1. rész 19.01 Reklám 19.04 Nápolyi, 2. rész 19.30 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 19.45 Nápolyi, 3. rész 20.12 Reklám 20.15 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 20.30 Képújság LÍCEUM TV 0.00 Képújság 10.00 A pénteki adás ismétlé­se 10.00 A bor filozófiája - Thiel Katalin elő­adása (ism.) 10.48 Ceglédi állatmenhely - ma­gazin 11.00 Hangoló: Gólyatábor 2015 (ism.) 12.00 Képújság 14.00 A keddi adás ismétlé­se 14.00 Az EKE animációs és rajz táborának animációs rövidfilmjei 14.15 A fizika minden­kié - dr. Hoffmann Miklós előadása 14.50 Jaja - koncert és beszélgetés (ism.) 15.30 A disszidenskérdés 1956-ban - dr. Bartók Béla előadása (ism.) 16.00 Képújság 18.00 Az ak­tuális pénteki adás 18.00 In memóriám Makk Károly - a LTV archívumából (ism.) 18.15 Sorsfordulók - sorsfordítók: A német császár­ság létrejötte - dr. Kozári József ny. főiskolai docens előadása (ism.) 19.20 Farkas Antal - portréfilm (ism.) 19.30 Diákélet - hallgatói magazin (ism.) 20.00 Képújság 21.00 A pén­teki adás ismétlése 23.00 Képújság E33B!EH 0.00 Csak igazi mai sláger megy 5.00 Hírösz­­szefoglaló 6.00 Csak igazi mai sláger megy 10.00 Premier moziajánló 12.00 Csak igazi mai sláger megy 17.00 Cooky Show 20.00 Disco*s Hit 22.00 DJ Factory 0.00-5.00 FM 7 Night a legnagyobb hazai slá­gerek, az éjszakára hangolva. Óránként hírek, időjárás, útinformációk 5.00-5.15 Hírössze­foglaló az előző nap legfontosabb történései­ből, benne: Agrárpercek 5.30-5.45 Hírössze­foglaló az előző nap legfontosabb történései­ből 6.00-10.00 FM 7 Café Egerben Rohlicsek Judittal, Gyöngyösön Géczi Adriennel. Fél­óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 10.00-15.00 Helló Meló, Géczi Adriennel és Győri Nikivel. Könnyed témák, munka mellé. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 15.00- 18.00 Traffic, Győri Nikivel. Folyama­tos útinformációk, játékok, riportok és köny­­nyed témák a hazaút mellé. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 18.00-20.00 FM 7 Summer. A nyár legnagyobb slágerei. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 20.00- 21.00 Disco*s Hit Top 40 slágerlista, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és DJ Junior­ral 21.00-24.00 Disco*s Hit a legfrissebb ze­nék, mixben, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és DJ Juniorral. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 5.00 Napköszöntő: Hírek; Kalendárium 7.00 Szentmise-közvetítés az egri bazilikából 7.35 Szentek, szent életű emberek 8.15 Játék 8.45 Lapszemle 9.05 Közélet 9.45 A lélek szava 10.05 Zöld Hullám 10.30 Az erdő fohá­sza (ism.) 11.05 Könyvtári barangolás (ism.) 11.30 Vatikáni Rádió (ism.) 12.05 Egyházi hírek 12.15 Evangélium 13.05 Évezredek asz­talánál (ism.) 13.40 Népzenei kincstár 14.05 Merítés 15.00 Az irgalmasság órája 15.30 Hitvalló 16.05 Kívánságműsor 16.30 Iránytű 17.00 Regionális hírek 17.15 Kora esti hír­mondó 17.45 Régió sportja 18.00 Rózsafüzér 18.35 Hangoló (ism.) 19.10 Könyv-jelző 19.45 Esti mese 20.05 Kultúrkör 21.05 Katedrá­­lis (ism.) 22.10 Közélet (ism.) 23.05 Vatikáni Rádió Érdekeseket látott, hallott? 06-36/999-111 Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger, Trinitárius utca 1. 3301 Eger, Pf. 23. E-mail-címeink: szerkesztoseg@ hevesmegyeihirlap.hu; heol@heol.hu * Szerkesztőségi telefon: 36/999-111. Szerkesztőségi fax: 36/513-605. ÜGYELETES PATIKA Eger: AUGUSZTUS 17., PÉNTEK, 20.00- 7.30: Jázmin Patika, Eger, Hadnagy u. 5., 36/316-172. AUGUSZTUS 18-19., SZOMBAT­VASÁRNAP, 20.00-7.30: Benu Zalár, Eger, Zalár u. 9., 36/310-191. AUGUSZTUS 20., HÉTFŐ, 7.30-TÓL MÁSNAP REGGEL 7.30-IG: Platán Gyógyszertár, Eger, Vallon u. 4., 36/784-172. AUGUSZTUS 21., KEDD, 20.00- 7.30: Gránátalma Gyógyszertár, Eger, Kórház, SBO, 36/411-444/2514. Gyöngyös: AUGUSZTUS 19-IG: Bugát Pál Gyógyszertár Gyöngyös, Dózsa Gy. u. 20.

Next

/
Oldalképek
Tartalom