Heves Megyei Hírlap, 2018. augusztus (29. évfolyam, 177-202. szám)
2018-08-09 / 184. szám
12 MEGYEI KÖRKÉP 2018. AUGUSZTUS 9., CSÜTÖRTÖK Babát tervez „Az érzékelés nem diploma, figyelem kérdése” a rákkal küzdő szép fotómodell Az utolsó kép, amin saját hajával látható Fotó: Läufer Erzsébet GYÖNGYÖS Rengeteg új tervvel vág neki az új életnek a csinos modell, aki nemrég még egy szépségversenyen is megmérettette magát annak ellenére, hogy valójában halálos betegségben szenved, s kezelések alatt áll. Lapunkban korábban már beszámoltunk arról, a huszonhat éves, gyöngyösi származású Szűcs Adriána az eh múlt esztendőben vette észre, hogy egy csomó van a mellében. A fiatal lány azóta küzd az életéért, ugyanakkor egyáltalán nem adta fel az álmait, a jelenlegi hivatását, a modellkedést sem. A fiatal hölgy a Nool.hu-nak adott nyilatkozatában a következőképpen fogalmazott:- Az elmúlt időszak nagyon nehéz volt a számomra, hiszen a rendszeres orvosi vizsgálatok mellett folyamatos kemoterápiás kezeléseken vettem részt. De örömmel mondhatom, mostanra már sokkal jobban érzem magamat és a mellemben lévő csomó is sokkal kisebb lett, mint a beavatkozásokat megelőzően volt. Arról beszámolt, hogy a közelmúltban részt vett az idei Miss Balaton szépségversenyen, amelyen bekerült a legjobb huszonnégy versenyző közé. Ezt pedig jó eredménynek tartja. A fiatal lány életében - érthetően - jelenleg a gyógyulás a legfontosabb. Nemrégiben túl is esett az első műtéten, amely során egy expandert helyeztek a beteg mellébe. En-HIRDETÉS nek az a célja, hogy a bekerülő implantátumra a bőr szépen ráfeküdjön. Szerencsére a beavatkozás során nem lépett fel semmilyen komplikáció. A következő műtét során implantátumot helyeznek a beteg testrészébe, majd pedig eltávolítják a másik mellét is megelőzés céljából.- Nem félek a beavatkozásoktól, de már várom, hogy mindegyiken túlessek. Most egy nagyon szoros kontroll következik az előttem álló időszakban - mesélte Adriána. A Gyöngyösről való modell kitért mindezen túl arra is, hogy amennyiben a jövőben nem merül fel nála semmiféle egészségügyi probléma, akkor a kemoterápiás kezelés utolsó napját követő két esztendő elteltével próbálkozhat kedvesével a családalapítással is. Mindketten vágynak ugyanis egy gyermekre. Nagy Orsolya A kezelések közben így néz ki Adriána Fotó: Dévai Zoltán Az egri táncosnő, aki bejárta a világot A HEOL.hu írta EGER A fiatal táncművész életében már apró kislány korától jelen van a tánc. Számos művésszel és társulattal láthatta a közönség, kül- és belföldön egyaránt. Az egri lány az előadóművészeten túl a jövőben a koreográfiára is hangsúlyt szeretne fektetni. Egyed Beátával beszélgettünk a művészetéről, a fejlődésről és elért sikerekről. Általános iskolai osztálytársakként tegezzük egymást. Szűcs Tímea timea.szücs@mediaworks.hu - Hogyan kerültél kapcsolatba a tánccal és mióta foglalkozol vele?- Négyéves koromban íratott be anyukám picurkatornára Egerben, majd az általános iskola éveim alatt délutáni tánciskolába jártam, ahol sokféle táncstílussal ismerkedtünk meg. A középiskolát már a Pécsi Művészeti Gimnáziumban végeztem táncművész szakon, majd az érettségi után jelentkeztem a Magyar Táncművészeti Egyetemre. Az ottani tanulmányaimat egy franciaországi ösztöndíj, sok új tapasztalat és munka miatt végül megszakítottam.- Mesélj, mit csináltál, hol táncoltál az érettségi után?- Elindultam a saját utamon, volt szerencsém együtt dolgozni számos táncművésszel és társulattal, köztük Góbi Ritával, Pataky Klárival, Fehér Ferenccel, Frenák Pállal és a Tünet Együttessel. Öt éve a Duda Éva Társulat Movein Mission műhelye a legmeghatározóbb az életemben. A jövőre nézve épp most állok egy új irányba való nyitás előtt. Szeptembertől három hónapra Berlinbe utazom, előzetes tanulmányútra, ugyanis jövő februárban lesz felvételi a HZT- be - Hochschulübergreifendes Egyed Beáta a családjához jár haza a hevesi megyeszékhelyre Fotó: Fábián Photography Zentrum Tanz - koreográfus szakra, ahová szeretnék jelentkezni, hogy tovább képezhessem magam. Fontosnak tartom, hogy többet tudjak meg az alkotói munkáról előadóként is. A nézők megérzik, mikor vagyunk őszinték, és azt is, mikor nem- Sok helyre eljutottál, melyek voltak a legmeghatározóbb helyszínek, ahol táncolhattál?- A legemlékezetesebb három ország, ahová eljuthattam, az Ile de la Réunion szigete Dél-Afrikában, a Kanáriszigetek legkisebb szigetén, El Hierron is felléptünk, illetve a Radioballet formációval szerepeltünk A szerelem természete című saját egész estés előadásunkkal, egyebek között New Yorkban is.- Mit szeretnétek kifejezni az elődadásaitokkal?- Azt gondolom, a táncot azért nehezebb más műfajnál manapság befogadni, mert hozzá vagyunk szokva az azonnal és készen kapott információkhoz. Ezért olykor nagy erőt kell vennünk magunkon, hogy ne unatkozzunk, vagy hogy engedjük el magunkat, és hagyjuk, valami, ami nem feltétlenül szöveggel megfogalmazható - viszont van mélysége -, hasson ránk. Persze, ehhez az is kell, hogy egy táncelőadásnak legyen mélysége, legyen mögötte tiszta előadói és alkotói szándék, üzenet, és ez megfelelő formába legyen öntve. Ha ez nincs, akkor nem kell megijedni, nem a mi hibánk, lehet, hogy csak az előadás mögül hiányoznak ezek az alapvetések. Az érzékelés nem diploma, hanem figyelem kérdése. Különbséget tudunk-e tenni a számunkra igaz vagy hamis dolgok között. Bárhol a világban, nagyon hálás a közönség, ha nekünk sikerül tisztán közölni és átadni a mondanivalónkat. A nézők megérzik, mikor vagyunk őszinték, és azt is, mikor nem. Fontos tanulás a visszajelzés, nélkülük a mi szakmánk nem létezne.- Milyen gyakran jársz Egerbe?- Nagyon ritkán jutok haza Egerbe a családomhoz, és általában akkor is csak néhány napra. Az Érsekkerten át szeretek sétálni és ha nyílik egy új kávézó vagy cukrászda, anyukámmal ellátogatunk azokba. Hrendelj E^MEGiftiösH a Heves ütőknek! Megyei Hirla