Heves Megyei Hírlap, 2018. augusztus (29. évfolyam, 177-202. szám)
2018-08-01 / 177. szám
14 SPORT 2018. AUGUSZTUS 1., SZERDA Az eső mentette meg Lewis Hamiitont a 33. Magyar Nagydíjon Kulcs a gumitaktikában Lewis Hamilton elképzelése bevált, így a brit versenyző hatodszor nyert Hungaroringen Képgaléria: HEOL.HU Fotó: Meder István Válogatott futballistát igazoltak a tárkányiak LABDARÚGÁS Takács Zoltán személyében korábbi egyszeres válogatott játékost igazolt a Felsőtárkány SC csapata. A 34 éves balhátvéd a Honvéd, a Debrecen, a Vasas és az Újpest színeiben szerepelt az NB I.-ben, 2009 tavaszát pedig az olasz SPAL 1907 alakulatánál töltötte. Az U21-es nemzeti csapatban nyolc alkalommal játszott bekk az utóbbi öt évben megfordult Siófokon, a szlovákiai TJ Gabcikovo, a Komárom és a Vecsés gárdájában is. Az átigazolási időszak utolsó napján az is bizonyossá vált, hogy Madarasi Máté (Marshall-ASE) visszatér a bükkaljai klubhoz, ahonnan viszont Domonyi Roland Nagykátára távozott. B. Cs. Takács játszott Újpesten is Az időjárás vált főszereplővé a 33. Magyar Nagydíjon. A verseny ugyan száraz körülmények között zajlott, a szombati esőzések azonban felborították a papírformát. Surányi Géza gsuranyi@formula.hu FORMA-1 Azt már csütörtök reggel érezni lehetett, hogy a Forma-1 „cirkusz” egy erőltetett meneten van túl, ugyanis még akkor végezték az utolsó simításokat a csapatok a mobil vendéglátóegységein, azaz motorhome-jain. Ezeket a többkamionnyi alkatrészből összeállított felépítményeket az utóbbi bő egy hónap során öt alkalommal kellett össze- és szétszerelni a csapatoknak, mivel ennyi versenyt sűrítettek be a szervezők az elmúlt időszakban. A többemeletes monstrumok a konstruktőri bajnokság sorrendjében sorakoztak fel a paddockban. A csapatok sikeressége és vendégszeretete között nem lehetett nem észrevenni az összefüggést. A világbajnok Mercedes bármilyen napszakban szívesen látta a média képviselőit, a Ferrari előre megjelölte az erre a célra alkalmas időpontokat a McLaren azonban zárt kapuk mögött töltötte a hétvégét. A csapat motorhome-jának ajtaján ugyan ott díszelgett a magyar nyelvű „Üdvözlünk!” felirat, hosszú évek gyakorlatával ellentétben mégsem nyerhettek bebocsátást az újságírók, és ezúttal Fernando Alonso születésnapját sem ünnepelték meg. A spanyol versenyző ugyanis vasárnap töltötte a 37. életévét. Ugyancsak ezen a napon ünnepelt Chanoch Nissany, akit a Heves megyei közönség a Mátrai Hegyiversenyeken ismert meg. Az izraeli, de hosszú idő óta Magyarországon élő versenyző tizenhárom évvel ezelőtt a Magyar Nagydíj szabadedzésén vezethette a Minardi csapat autóját, most azonban fiának szurkolt. A Forma-2-ben versenyző Roynak nem volt jó hétvégéje, mivel mindkét futamon csupán a 15. helyen szerezte meg. A Magyar Nagydíj favoritjának a Ferrari számított, ugyanis jelenleg az olasz istálló rendelkezik a mezőny leggyorsabb autójával. Nem könynyítette meg a felkészülést, hogy a hét elején elhunyt korábbi elnökük, Sergio Marchione, így valamennyi csapattag gyászszalagot viselt a hétvége során. A csapat csütörtökön és pénteken valamenynyi médiaszereplését lemondta. A szombati időmérő edzésen a hol csepergő, hol szakadó esőben a Mercedes-csapat érezte legjobban, hogy mikor kell versenyzőit a pályára küldeni. így kibérelték a rajtrács első sorát, míg a Ferrarinak csak a második jutott. Az idei év újdonságaként a labdarúgáshoz hasonlóan gyerekek kísérték ki a versenyzőket a pályára. A szőkébb hazánkbeli színeket Strider Bonifác, az egri raliversenyző, Zoltán fia képviselte. Lewis Hamilton és Valtteri Bottas feladata csupán az volt, hogy a verseny alatt maguk mögött tudják tartani Sebastian Vettelt és Kimi Räikkönent. Ehhez a kulcsot a gumitaktikában találták meg. Az esős időmérő edzés miatt a csapatok szabadon választhattak abroncsokat. A Mercedes az ultralágy, a Ferrari a lágy keverékre szavazott. A jobban tapadó gumikon versenyző Hamilton elhúzott Vetteltől, aki kis híján körrekordot futott a verseny utolsó körében, Hamilton előnyét azonban nem hozhatta be. HIRDETÉS lAz ajándékot az első banki átutalásos díjfizetést követő 1 hónapon belül juttatjuk el Önhöz.) Fizetési mód váltásért hívja a 06-46-99-88-00-as számot, vagy keresse kézbesítőjét. ér** ] ------- ■ 1 1 ! ■-—;-------~~ ••__—------fO tó ___ s »V* —rr m*« fJ"'* -__— A hatvaniak 30 éve jutottak fel az NB ll.-be Ünnep a HKVSC-nél LABDARÚGÁS Mielőtt találkoztak volna egymással a régi játékostársak, Gömöri Ottó, Gohér János és Oláh Miklós otthonában kereste fel Treiber Rudolfot. A mester nem volt jelen az est során a Korona Étteremben tartott jubileumi öszszejövetelen, de nagy szeretettel beszélt a Hatvani KVSC harminc évvel ezelőtti csapatáról, amelynek szakmai vezetőjeként az NB IL-be irányította a Hatvani KVSC csapatát. Az NB III. Mátra-csoportját 1988/89-ben megnyert Zagyva-parti gárda ezzel elérte, hogy három évtized múltán újra legyen NB II.-es klubja a városnak.- A csapat nagy részével azóta nem, vagy nagyon rég találkoztam, örültünk egymásnak - idézte fel a rendezvényt Pádár Béla. - Ez egy akkoriban természetesen helyi erőkből álló csapat volt. Az Építőkből jöttek páran, akik húzóembernek számítottak (Palotai, Oláh), míg Kaldos és Huszák kevesebbet játszott. Zombori a Volánból az egyik legjobb volt. Vagyis szinte mindenki hatvani vagy környékbeli, no meg az egri Szilágyi Bandi. Jó közösség, baráti társaság volt, ahonnan nagyon hiányzott a mókamester, Hartman Zsolti és’Vincze Gabi. Emlékeztünk rájuk, az elhunyt vezetőkre, no meg Bajkó „Gyurmára” is. Az összejövetelen Blázi János, Blázi Jánosné Erzsiké, Ofella Zoltán, Schrei Tibor, Ács János, Oláh Miklós, Lakatos Csaba, Kerepesi Ferenc, Csilló Ferenc, Pádár Béla, Gömöri Ottó, Füzér Zoltán, Sima Tibor, Balog László, Hegedűs Ernő, Gohér János, Augusztin Tibor, Kiss Tibor, Jobbik József és Turcsányi Tibor tette tiszteletét és köszönte meg „Kukinak” a vendéglátást. B. Cs. NB III., Mátra-csoport 1987/88 | 1. Hatvani KVSC 30 16 11 3 58-30 43 2. BVSC 30 17 6 7 55-32 40 3. Gyöngyösi SE 30 12 13 5 35-22 37 4. H. Köteles SE 30 12 11 7 43-36 35 5. Bélapátfalvai É. 30 14 6 10 57-47 34 6. Borsodi Bányász 30 11 12 7 36-28 34 7. Romhányi K. 29 10 11 8 38-39 31 8. Mádi Ércb. 30 9 12 9 37-30 30 9. St. Síküveggyár 30 10 10 10 52-52 30 10. Recski Ércb. 30 9 9 12 40-49 27 11. Edelényi B. 30 9 8 13 49-51 26 12. Bgyarmati HVSE30 8 10 12 38-47 26 13. Nagybátonyi B. 29 6 13 10 30-37 25 14. Hevesi SE 30 7 9 14 29-54 23 15. H. Papp 1. SE 30 5 12 13 26-42 22 16. Sajóbábonyi V. 30 5 5 20 28-55 15 A jubileumi rendezvény tagjai nagyon örültek egymásnak, a szép emlékeknek Beküldött fotó 4 *