Heves Megyei Hírlap, 2018. július (29. évfolyam, 151-176. szám)
2018-07-28 / 174. szám
helyőrség folytatás az 1. oldalról I láthatár S bár jóval később természetesen többször megfordultam köztük Kolozsvárott vagy Székelyföldön, nem gondoltam volna, hogy útjaink valaha úgy keresztezik egymást, hogy a jelenlegi, azonos című irodalmi-kulturális melléklet határon túli főszerkesztésére vállalkozom. Amikor Demeter Szilárd, az Előretolt Helyőrség lapcsalád igazgatója fölkért erre a megtisztelő feladatra, mondanom sem kell, hogy miért vállaltam. Missziót láttam benne, egyrészt mert a kortárs magyar irodalmat több mint egy évtizede száműzték a napi- és hetilapokból, elveszítve így potenciális olvasóink jó részét, másrészt mert kamaszkori tábortüzeim gyúltak föl újra bennem, amelyek ezúttal nem csupán az egykori kamránk mögötti kertet, de az egész Kárpát-medencét bevilágították. A Magyar Napló műhelyében végzett tízévnyi szerkesztői munkám során is ügyeltem arra annak idején, hogy lehetőleg a világ minden égtájáról közöljek magyar költőket - de az, hogy most közvetlen munkatársaim lehetnek erdélyi, felvidéki, kárpátaljai és délvidéki írótársaim, különös izgalommal töltött el. Illyés Gyula ötágú sípja, amelynek metaforáját előszeretettel használjuk szerkesztőtársaimmal, egyszerre szólalt meg, s hangja betöltötte küldetésünk néha kongó termeit. S bár történelmünk tragédiáit jóvátenni már nem tudjuk, de irodalmunk, kultúránk, hagyományaink éltető közegében nem lehet tét a megmaradásunk. Hiszen az magától értetődő, csakúgy, mint az, hogy összetartozunk. „Magyarország akkora, amekkorára a magyarul beszélők nyújtják” - vallotta a magyar költészet utolsó apostola, a nemrég eltávozott Kányádi Sándor. Mernénk mi vitatkozni a mesterrel? Nyújtsuk inkább minél nagyobbra hazánkat, ameddig a szívünkben elfér. Ott ugyanis nem húztak trianoni határokat, sőt, még a tengeren túl is dobog sok-sok magyar mellkasában. Versében él a nemzet - hajolhatunk vissza játékosan e gondolat mentén egy korábbi költőhöz is -, és prózájában, képzőművészetében, zenéjében... egyszóval: kultúrájában. Meggyőződésem, hogy a magyar irodalom egy, még ha időnként szeretünk is erről vitákba bonyolódni. Akkor is egy, ha a különböző régiókban sajátos történelmi emlékek, szemléletek, ízek gazdagítják. Mert mindez nem a széttagoltság bizonyítéka - épp ellenkezőleg: a sokszínűség fedezete. Ennek a gazdagságnak és sokszínűségnek a felmutatására és megörökítésére vállalkozunk, amikor elindítjuk az Előretolt Helyőrség havonta jelentkező erdélyi, kárpátaljai, felvidéki és délvidéki irodalmi-kulturális mellékleteit. Minden területen helyi szerkesztőség állt fel, amelynek tagjai nem csupán kiváló alkotók maguk is, de jó ismerői szűkebb hazájuk, szülőföldjük kulturális örökségének és közösségi lélektanának. Minden szerkesztőség szimbiózisban működik majd az anyaországival, ennek eredményeképpen egy olyan irodalmi-kulturális érték- és információáramlást indítunk be az egész Kárpát-medencére kiterjedően, amely jelentősen segíteni fogja az anyaországi, az erdélyi, a felvidéki, a kárpátaljai és a délvidéki olvasót abban, hogy széleskörűen tájékozódhasson, megtudhassa, mi történik napjainkban a magyar irodalom és kulturális élet háza táján. Mindezt még hatékonyabbá teszi majd egy központi portál, amelynek révén már nem csupán a Kárpát-medence határaiig nyújthatjuk Magyarországot, de a világ bármely pontján élő magyar olvasót is elérhetjük és megszólíthatjuk. Nem kisebb célt tűztünk ki magunk elé, mint hogy visszahódítsuk a kortárs magyar irodalom olvasóinak azt a körét, amely az elmúlt két-három évtizedben igencsak megfogyatkozott, amiért az írók egy része olyan belteijes nyelven kezdett el írni, amit sokszor még maga sem igen értett. Az olvasás szeretete összefűz mindnyájunkat, és joggal várhatjuk el költőinktől, íróinktól, hogy műveikben a magunk életének nagy kérdéseire, küzdelmeire, kudarcaira és örömeire is hiteles igazolást találjunk. Jelentem, a délvidéki kivételével, elkészültek az Előretolt Helyőrség első határon túli számai. Az erdélyiben Ádám Gyula fotóművész adott interjút, aki Kányádi Sándor versidézeteihez válogatott megrendítő Figuraterv a készülő Egy jenki Artúr király udvarában című rajzfilmsorozatból képeket lapillusztrációnak. Rajta kívül többen is búcsúznak a költőóriástól, úgymint Borcsa János, Muszka Sándor, Orbán János Dénes, Varga Melinda. A számban többek közt Bogdán László, Czegő Zoltán, Eszteré István, Király László versei és Bene Zoltán, György Attila, Zsidó Ferenc prózái, valamint Deák-Sárosi László és Végh Attila esszéi olvashatók. Ezenkívül kiállításról, zenei fesztiválról és egyéb nyári kulturális programról tudósítanak vagy adnak előzetest a szerkesztők. Kedvcsináló recenziókat találunk az Előretolt Helyőrség íróakadémia kiadványai közül Pejin Lea első kötetéről, valamint Lőrincz P. Gabriella, Demeter Szilárd és Farkas Wellmann Éva legújabb könyvéről. A kárpátaljai számot egy ifjú festőművész, Fényes András képeivel illusztrálták. Vári Fábián László tanulmányrészlete megrajzolja azt a szellemi környezetet az Együtt című folyóirat és a Forrós-nemzedék vonzásában, amelyből a lap jelenlegi írói és szerkesztői is sarjadtak. A Helytörténet rovatban a 150 éve elhunyt Tompa Mihályt idézik meg. Bemutatkozik az ArtTisza Művészeti Egyesület, és élménybeszámolót olvashatunk az Ungvári Nemzeti Egyetem magyar filológus diákjaitól az Erasmus-program padovai tapasztalatairól. Verset Kopriva Nikolett, Marcsák Gergely (versszerkesztő), Tóth Dominika és Vári Fábián László közöl a számban, prózát Kertész Dávid (prózaszerkesztő) és Mádi Laura, tárcát Regős Mátyás és Shrek Tímea (felelős szerkesztő). Ízelítőt kapunk a kárpátaljai kiadványok legújabb terméséből is. A felvidéki Előretolt Helyőrséget Kövesdi Károly a reformáció évfordulójára írt nagylélegzetű versével indítja Hodossy Gyula felelős szerkesztő. Tóth László Rónay György emlékének ajánlja bevezető esszéjét. Tőzsér Árpád Czeslaw Milosz-versfordításaival jelentkezik. A nemrég elhunyt Kulcsár Ferenctől egy csokor versével vesz búcsút a lap. Prózát mások mellett Bíró Szabolcstól, Duba Gyulától, verset Feliinger Károlytól olvashatunk; kuriózumértékű a Grendel Lajos készülő önéletrajzi regényéből közölt részlet, amely izgalmas irodalomtörténeti adalékokkal is szolgál. A Debüt rovatban, ahogy a másik két lap esetében is, a legfiatalabbak is bemutatkozhatnak. A számot Lipcsey György szoborkompozíciói gazdagítják. Tisztelt Olvasó! Nem az a kérdés, hogy az embereknek szükségük van-e irodalomra, hanem az, hogy miképp jut el hozzájuk, s eljut-e egyáltalán. Ezért is tartom rendkívüli jelentőségűnek vállalkozásunkat. Sántha Attila, az erdélyi lap felelős szerkesztője „szabadságot és szolgálatot” említ bevezetőjében. Mélyen egyetértek vele. Csak a felszíni érdeklődő elméjében állhat e két fogalom egymással ellentmondásban. Az alkotás szabadságra nevel, ugyanakkor felelősséget is rak az alkotóra. Mert az elkészült mű nem marad soha magántulajdon, sem magánügy. Annál jelentősebb, minél többen minél többfélét látnak, hallanak, olvasnak ki belőle, hogy kapaszkodókra leljenek általa életük zajlásában. Most, hogy nem csupán ifjúságom, de Nyugat-Európa alkonyának is aggódó szemtanújává lettem, egyre erősebb bennem az érzés, hogy igenis szükség van helyőrségekre. Persze nem militarista, hanem szellemi értelemben. Az őrzésen van a hangsúly. Jelenünk globális kihívások elé állít mindnyájunkat, amelyek annál élesebbek, minél kisebb népeket sújtanak. A legújabb kori népvándorlás és a globalizmus kellős közepén nem mindegy, milyen minőségben és állapotban őrizzük meg identitásunkat, művészetünket, emberségünket. Ennek erősítésében látom az Előretolt Helyőrség kárpát-medencei lapcsalád legfőbb misszióját. A magamét pedig a további szolgálatban. Mert csak úgy leszek képes és hajlandó gyermekeinkkel és unokáinkkal szembenézni, ha mindent elkövettem ezért az ügyért. A katedrólis (1991, litográfia) 2018. július IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET
