Heves Megyei Hírlap, 2018. július (29. évfolyam, 151-176. szám)
2018-07-13 / 161. szám
10 TETTHELY-TV-MŰSOR 2018. JÚLIUS 13., PÉNTEK Támad a kanyaró Nagymihályban Hitelcsapdában vergődött a gyilkos családapa Döbbenet Inárcson Helyszínel a gyilkossági csoport. Az áldozat a bajba jutott családok felkarolásán fáradozott Fotó: MTI KELET-SZLOVÁKIA Másodszor ült össze a válságstáb a kelet-szlovákiai Nagymihályban a régióban hirtelen megnövekedett kanyarós megbetegedések miatt. A járásban keddtől rendkívüli állapot van érvényben. Betiltották a tömegrendezvényeket is. A Nagymihályi és a Szobránci járásban május elejétől július 9-éig 161 esetben diagnosztizáltak kanyarót, ebből 68 esetben laborvizsgálat is igazolta a betegséget - jelentette az Inforádió pozsonyi tudósítója, Kiss Balázs. A legtöbb megbetegedést Nagymihályban vették nyilvántartásba, illetve Deregnyő községben; ahonnan a kanyaró terjedni kezdett. A betegek közül négyen Nagy- Britanniából hazaérkezve betegedtek meg, a többi eset ezekkel lehet összefüggésben. „A válságstáb intézkedhet a rendőrségi megfigyelésről, a tömegrendezvények betiltásáról, továbbá a kötelező rendőri segítségnyújtásról a védőoltások beadásakor” - tájékoztatott Jana Cibereová, a nagymihályi járási hivatal elöljárója. Az intézkedések értelmében a védőoltást meg kell kapnia a fertőzött térségben dolgozó állami és közalkalmazottaknak, és a helyi önkormányzat alkalmazottainak. Ján Mikas országos tiszti főorvos elmondta, igyekezni fognak minden fertőzött településre eljuttatni a védőoltást. „Azokat is be kell oltani a kanyaró ellen, akik kapcsolatba léptek a már megfertőzött személyekkel” - hangsúlyozta. Ha a betegek száma tovább fog nőni, a kassai és az eperjesi kórházak is készen állnak a betegek felvételére. MW Inárcsot megrázta az a gyilkosság, amely szerdán történt, amikor ügyintézés közben késsel megszűrt egy hivatali dolgozót egy 61 éves férfi. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu ÖSSZEOMLÁS A családsegítőként dolgozó 44 éves, háromgyerekes nő olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. Tette után a férfi az épület előtt megvárta a kiérkező rendőröket, és azok őrizetbe vették. Az inárcsi gyilkosságot elkövető férfinak hiteltartozásai voltak, ami miatt már a házát is árverezték. Emellett az is fenyegette, hogy gyerekeit elveszíti, ezért úgy érezte, összeomlik az élete. A férfi az elmúlt években biztonsági őrként kereste kenyerét, négy gyermek édesapja. A Bors szerint a házat, amelyben élt, csak néhány éve építették fel a településen. A Ripost a meggyilkolt nő ismerősétől úgy tudja, a férfi már kedden is járt a hivatalban, de akkor nem volt ügyfélfogadás, ezért azt mondták neki, hogy másnap reggel menjen vissza. A döbbenetes tettre azután szánta rá magát, hogy közölték vele: az árverezés alatt lévő otthonát hamarosan el kell hagynia, ráadásul legkisebb, beteg kislányát is elvehetik tőle - írta a Blikk. Egy neve elhallgatását kérő utcabeli azt mondta a lapnak, hogy a férfi régen rendőrként dolgozott, aztán a feleségével külföldre mentek. „Két éve jöttek vissza - mondta el. - Az asszonynak az előző kapcsolatából volt már egy gyereke, a férfitől pedig három. A legkisebb, egy kislány, csak tolókocsival tud közlekedni. Nagyon szeretik és óvják. Az utóbbi időben a férfin látszott, hogy nagyon ideges. Úgy tudom, egy hipermarketben dolgozott biztonsági őrként. Fizetése azonban nem fedezte a kiadásaikat a korábban felhalmozott adósságokkal megtetézve. Az is nyílt titok volt, hogy a házukat árverezik.” A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés miatt nyomozást indított az ügyben. A gyanúsítottat elfogták. A bíróság ma dönt az előzetes letartóztatásról. Mindenkin segíteni akart A családsegítőként dolgozó nőt mindenki szerette. A háromgyermekes édesanya a helybeliek elmondása szerint a munkáját hihetetlen odaadással, empátiával végezte. Megpróbált segíteni a bajba jutott családoknak, megtalálni a kiutat a nehéz helyzetből. Aggasztóan alakul az ukrán helyzet A napokban Ukrajnából is rossz hír jött: egy nyolcéves gyermek halt bele a fertőzésbe az ország déli részében lévő Mikolajiv megyében. Az idén már 12-en - nyolc gyermek és négy felnőtt - hunyt el a betegség következtében. Az elmúlt hét alatt országosan 1273 új megbetegedést regisztráltak, 487 felnőtt és 786 gyermek kapta meg a fertőzést. Kárpátalján körülbelül háromezer és a szomszédos Ivano-Frankivszk megyében csaknem két és fél ezer a kanyarós betegek száma. Az év eleje óta mostanáig országszerte öszszesen több mint 23 ezren betegedtek meg kanyaróban, közöttük a gyerekek száma csaknem eléri a 14 ezret. A kanyaró Horvátországban is felütötte a fejét: eddig három embert fertőzött meg. A legnagyobb probléma itt az, hogy az elmúlt években az átoltottság aránya folyamatosan csökkent, noha a gyerekeket egyéves korukig itt is be kell oltani kanyaró, rubeola és mumpsz ellen. TELEVÍZIÓ-MŰSOR i 2018. JULIUS 13., PÉNTEK os o (A 3 OS o (A o m VHHI dÜnaTvTHHHHI nTTTWHHH 4.00 Fókusz© 5.00 Csapdába 6.00 Híradó 6.05 Daktari© 8.40 Kincsesládánk© 6.05 TV SHOP 9.20 Most jövök a 8.45 Strandkézilabda 4.25 Barátok közt© csalva © 6.40 Kéné© 7.00 Híradó 9.10 Mutasd meg, 6.35 Jóbarátok© falvédőről © magazin 5.05 TopShop 5.25 Victoria, 6.45 Életkerék 7.15 Időjárás-jelentés hol élsz! © 7.00 Jóbarátok© amerikai vígjáték 1993 9.00 Szabadidő magazin 5.30 Jó reggelt, a rabszolgák 7.15 Öt kontinens 7.20 Magyarország 9.50 Jó tudni!© 7.25 Jóbarátok© 11.20 Rabló-pandúr© 9.30 Pecatúra magazin skacok! megmentője © 7.40 Magyarország finom 2000© 10.50 OJD Irodalom és 7.50 Jóbarátok© olasz akció-vígjáték 1983 14.10 Startfejes magazin 7.15 Reggeli® 6.20 Mokka© 8.00 Balatoni nyár 2018© 7.50 Tarka kockák© könyv 26 percben 8.25 Agymenők® 13.25 A medál© 14.45 Gillette World Sport 9.20 Asztro-Show 6.25 Tények Reggel 9.55 Kisvárosi doktor © 8.05 A pampák királya © 11.30 KalPenn 8.50 Agymenők© hongkongi-amerikai 2018© 10.25 TopShop 6.55 Mokka© 10.50 A múlt árnyékában© 9.00 Bűvölet© a nagy számok 9.15 Szívek szállodája © akció-vígjáték 2003 15.15 M4 Sport stúdió 12.20 A Muzsika TV 8.50 Topshop 12.00 Déli harangszó 9j55 Família Kft.® örvényében © 10.15 Szívek szállodája © 15.10 Borotvaélen© Kajak-kenu bemutatja © 10.00 Teleshop 12.01 Híradó 11.00 Híradó 12.00 írókorzó© 11.10 A mentalista© amerikai krimi 2012 15.30 Kajak-Kenu 12.50 Story 10.45 Astro-Világ 12.50 Jamie vidéki konyhája 11.10 Időjárás-jelentés 12.30 Rejtélyes XX. század -12.10 A mentalista© 17.10 Veszélyzóna© ■ Kajak-kenu II. válogató, Extra® 12.00 Tények Délben 13.25 Honfoglaló© 11.15 Vészhelyzet© Kun Miklós műsora 13.10 Monk-FIúgos francia-kanadai 1. rész 13.20 Fókusz© 12.30 Walker, 14.15 Univerzum© 12.05 Öregberény© 13.00 Kisállatok rejtélyes nyomozó © akciófilm 2014 16.15 M4 Sport stúdió 13.55 Éjjel-nappal a texasi kopó © 15.10 A múlt árnyékában© 13.30 Gilbert Bécaud világa © 14.10 Monk-FIúgos R.: Camille Delamarre Kajak-kenu Budapest © 13.35 Walker, 16.15 Erdészház Budapesten 14.00 Ki mer ma? nyomozó © Sz.: Paul Walker, Robert 16.30 Labdarúgás-UEFA 15.10 Szulejmán© a texasi kopó© Falkenauban © 14.45 Tánczenei koktél 14.10 Új idők új dalai 15.10 Castle© Maillet, RZA, Carlo Rota, Európa-liga selejtező 16.20 Story Extra® 14.40 A betolakodó® 17.10 A hegyi doktor-15.05 Hazárd megye 15.25 Igenis, 16.10 A mentalista© David Belle FTC-MaccabiTel-Aviv 16.50 Elif-15.45 Victoria, a rabszolgák Újra rendel © lordjai © Miniszterelnök Úr! © 17.10 A mentalista© 19.10 Joker© 18.30 Sporthíradó A szeretet útján© megmentője © 18.00 Híradó 16.00 A pampák királya © 16.00 Felsős 18.10 Castle© amerikai krimi-dráma 2015 18.40 GÓÓÓII2 18.00 RTL Híradó Esti 16.50 Feriha© 18.35 Sorsok útvesztője © 17.00 Híradó 16.30 KulTÚRA-19.10 Két pasi-21.00 Riddick© 19.45 M4 Sport stúdió kiadás 18.00 Tények 19.30 Honfoglaló© 17.10 Időjárás-jelentés Fesztiválhíradó meg egy kicsi © amerikai-angol sci-fi Kézilabda 19.05 Fókusz® 19.00 A hegyi doktor-Újra 20.20 Botránya 17.15 Bűvölet® 16.35 Mindenki Akadémiája 19.35 Két pasiakciófilm 2013 20.00 Kézilabda közvetítés 19.40 Barátok közt© rendel © birodalomban © 18.15 Família Kft.© 17.10 Jó tudni!© meg egy kicsi © 23.25 Automata© 21.30 M4 Sport stúdió 20.20 Éjjel-nappal 20.00 Pénzt vagy éveket! ® 22.15 Kenő© 19.20 Vészhelyzet© 18.10 Tudomány 20.05 Agymenők© amerikai-spanyol-kanadai-Kézilabda Budapest © 21.25 Ezek megőrültek! © 22.16 Fanny 20.10 Öregberény© minden napra 20.35 Agymenők© bolgár sci-fi akciófilm 21.45 Boxutca magazin 21.35 Mélytengeri pokol © 22.45 XXX© és Alexander© 21.10 Hatholdas 18.20 KulTÚRA -21.00 A múmia visszatér© 2014 22.15 Sporthíradó 23.45 RTL Híradó -1.20 Tények Extra 0.00 Fábry© rózsakert © Fesztiválhíradó 23.30 Amerikai Pite 7.: 1.30 Lockout -2.25 Kézilabda közvetítés Késő esti kiadás 1.45 A Megtorló-1.20 Ridikül © 22.25 Vidám negyedóra © 18.25 Ön is tudja-A szerelem bibliája® A titok nyitja© 4.00 Strandkézilabda 0.15 Frászkarika© Háborús övezet © 2.15 Noé barátai 22.40 A nagymama© műveltségi vetélkedő 1.30 A mentalista© francia sci-fi akciófilm magazin 2.25 CSI: A helyszínelők © 3.35 Tények Este 2.45 Élő örökség 0.40 A Kisasszony© 19.00 Vers mindenkinek 2.25 A mentalista© 2012 4.15 Pecatúra magazin 3.25 Nevelésből 4.15 Csapdába 3.10 Határtalanul 1.45 Időmetszetek-Archív 19.06 Kulturális híradó 3.10 Két pasi-meg egy 3.20 Vámpíros film© 4.55 Gillette World Sport elégséges © csalva © magyar © fotóválogatás © 19.35 KalPenn© kicsi © amerikai vígjáték 2010 2018© 21.35 Mélytengeri pokol Óránként Híradó és időjárásjelentés 8.35 Ma reggel 8.50 Ma délelőtt 10.35 Életkor 11.35 Itthon vagy! 12.50 V4 Híradó 13.35 Unió28 14.35 Magyar gazda 15.35 Életkor 16.35 Itthon vagy! 17.33 Szemtől szembe 19.05 Életkor 20.30 Ma este 21.00 Híradó 21.20 Időjárás-jelentés 21.25 V4 Híradó 21.30 Világhíradó 22.35 Nyár 2018 23.20 Angol nyelvű hírek 23.30 Német nyelvű hírek 23.40 Orosz nyelvű hírek 22.45 XXX 8.05 Napi aktuális 9.10 Tudakozó 9.45 Kultúrklub 10.05 Grund 10.30 Jövőálló 11.05 Hazahúzó 12.30 Klinika © 13.05 Amit csak a madár lát 1-2.rész 14.30 Célfotó 15.05 Ósszművész 16.25 Kultúrklub 16.35 Kitekintő 17.05 Újranyitott akták © 17.30 Zöld világ 18.25 Tudakozó 20.35 Informátor © 21.05 Troli © 22.35 Jobboldali Budapest 23.05 FIFA 2018 Labdarúgó Vb 0.05 Napi aktuális 1.00 Hazahúzó 22.16 Fanny és Alexander 6.00 ATV START 8.30 START plusz 9.10 Fórum 10.45 Hívj és nyerj 11.45 Magyarország építészete 12.00 ATV Híradó 12.30 Fórum 13.30 Ékszer TV 15.30 Fórum 17.30 ATV Híradó 17.55 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.00 Egyenes beszéd 21.00 ATV Híradó 21.30 AradiVarga Show ® 22.15 Dumakabaré © 22.50 Világhíradó 23.10 Hazahúzó 0.00 700-as klub © 0.25 KultúrTipp 21.10 Hathetes rózsákért 8.00 NCIS - Tengerészeti helyszínelők © 9.00 Don Matteo © 10.15 Charly, majom a családban © 11.20 A klinika © 12.25 Váratlan utazás © 13.30 A hegyi doktor - Újra rendel © 14.35 A Klinika © 15.40 Charly, majom a családban ® 17.50 Don Matteo © 19.00 Nyomtalanul ©20.00 NCIS-Tengerészeti helyszínelők © 21.00 Szerelem, angolosan © 23.00 Dr. Csont © 1.00 Kegyetlen csillogás © ik-15.25 Igenis, Miniszterelnök Úr! 6.20 Teleshop 8,00 Elpuskázva © 10.20 Az Igazság mecénása ® 12.25 Elrabolva © 14.25X-Men - A kívülállók © 16.30 Válogatott gyilkosok ® 19.00 Az Igazság mecénása - A feloldozás ® 21.00 X-Men 2. © 23.55 Véres igazság ® 2.00 Közelebb © 21.00 A múmia visszatér 8.40 Veled is megtörténhet! © 9.50 Magánnyomozók ® 11.40 Családi Titkok © 12.00 Jóban Rosszban © 13.15100% Hazai © 13.45 Hentesek © 14.20 Csajok, Pasik, Balaton ® 15.45 Tények © 16.15 Magánnyomozók © 17.20 Családi Tikok © 18.30 Csajok, Pasik, Balaton © 19.50 Jóban Rosszban © 21.00 Mi kell a nőnek? © 23.45 Lara Croft: Tomb Raider © 1.50 Csapdába csalva® 17110 Veszélyzóna 6.00 Televíziós vásárlás 7.30 Ökölvívás 10.00 Televíziós vásáriás 11.00 Golf 14.00 Arany pillanatok 14.15 Autósport. Tempó magazin 14.45 Autóverseny 15.45 UFC 18.45 Erős emberek 19.45 AEROsport. 20.00 Póker 21.00 Heti helyzet 22.00 Kézilabda 23.45 Harcművészmagazin 0.00 UFC • \ * 21,45 Boxutca magazin 9.30 Három pasi ® 10.00 Julius ©10.30 Hugh ©11.00 Jamie Oliver © 12.00 Justine © 12.30 A Séf legyen veled © 13.00 Justine © 14.00 Jó szakács... © 14.30 Jakubiak © 15.00 Justine ® 15.30 Nicola © 16.00 Itália ízei © 16.30 Terítéken Lengyelország © 17.00 Három pasi egy konyhában © 17.30 Jamie © 18.00 James Martin © 19.00 Európa késsel-villával® 19.30 Nicola® A műsor és a kezdési Időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja!