Heves Megyei Hírlap, 2018. július (29. évfolyam, 151-176. szám)
2018-07-03 / 152. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2018. JÚLIUS 3., KEDD A Balatonnál üdülhettek SZiLVÁSVARAD A település résztulajdonában álló Bélkő Nonprofit Közhasznú Területfejlesztési Kft. Balatonszabadi-Sóstón található vízparti üdülőjében tölthettek egy hetet a szilvásváradi gyerekek. Az önkormányzat és a cégjóvoltából kedvezményesen nyaralhattak a Jókai Mór általános iskola tanulói. Az utaztatást a helyhatóság saját tulajdonú buszokkal vállalta, így a diákoknak és kísérőiknek ez sem jelentett külön kiadást. S. S. Állami utak újulnak meg- Az elmúlt hónapban megkezdték két út, a herédi, valamint a Selyp-Zagyvaszántó közti felújítását. A város polgármestere, Víg Zoltán tájékoztatása szerint a Heréd-Lőrinci állami út a napokban elkészül, jelenleg már a Selyp-Zagyvaszántó összekötő úton is folyik a munka. Utóbbi helyen buszmegálló öblöt alakítottak ki, aszfaltréteget kap a felület. Bár a tervezett ütemhez képest csúszások vannak, a polgármester ragaszkodik a projektek rögzített befejezési határidejéhez. S. S. A kutató elismerése Bolyai-emlékplakettet vehetett át a Magyar Tudományos Akadémián Dr. habil. Bednanics Gábor, az Eszterházy Károly Egyetem Irodalomtudományi tanszékének főiskolai tanára. A Bolyai János Kutatási Ösztöndíj Kuratóriuma 2001-ben határozott úgy, hogy a zárókutatói jelentésükre kiemelkedő minősítést kapó ösztöndíjasoknak emléklapot adományoz, közülük a legjobbakat pedig MTA Bolyai-plakett kitüntetésben is részesíti. S. S. Ismét drágulás várható a tejtermékek körében, augusztustól tíz-tizenöt százalékkal magasabb áron vásárolhatjuk meg ezeket. S bár a tavalyi extrém emelkedés nem ismétlődik meg, egyelőre azt sem tudni, mikorra normalizálódhatnak az árak. Berecz Renáta renata.berecz@mediaworks.hu HEVES MEGYE - Alapvetően két tényező határozza meg a jelenlegi áremelkedést. Az egyik a külpiaci változások sora, a másik a felmelegedés - vázolta a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója a drágulás okait. Harcz Zoltán úgy folytatta, a nyári időszakban egyébként is csökken a nyers tej zsírtartalma, ez pedig a kínálat csökkenését is eredményezi. A tejtermelésben az április-május a kiemelt időszak, ilyenkor jó minőségben és nagyobb menynyiségben áll rendelkezésre alapanyag. Nyár végére azonban mindez lecsökken, hiszen az állatok tejleadására a nagy meleg is hatással van.- Emellett a külpiaci árak is egyre magasabbak, a hazainak pedig ezt kell követnie - fogalmazott az ügyvezető. Az Európai Unió kereskedelmi piacán nagyobb mértékű az áremelkedés, de ez a tendencia hazánkban nem várható. Szavai szerint, bár reneszánszát éli a vajfogyasztás - egyre többen választják ezt a margarin helyett -, ám még mindig nem eszünk annyit, mint például a franciák. Úgy véli, éppen ezért lassú áremelkedés várható leginkább a tej, a vaj és a tejföl esetében.- Mindez azt is jelenti, hogy az emelkedés végigmegy majd az egész kereskedelmi láncon - vélekedett. Bizakodásra adhat okot ellenben, hogy - amennyiben az országgyűlés elfogadja a törvényjavaslatot - a nyers tej áfájának csökkenése után, 2019-től az UHT és az ESL dobozos tejek adója is öt százalékra mérséklődhet- a jelenlegi 18-ról. Harcz Zoltán szerint ez fogyasztásösztönző is lehet, s visszaszoríthatja a feketekereskedelmet is, hiszen így már nem éri meg elcsalni az áfát. Lassú áremelkedés várható a tej, a vaj és a tejföl esetében Nem tud mást tenni, követnie kell a nemzetközi piac változásait az Egertej Kft.-nek is, így augusztustól a cég termékeinek ára szintén emelkedik másokéhoz hasonlóan. Almási Csaba igazgatóhelyettes úgy tudja, sokan már júliusban emelnek. Szerinte alapvetően külföldről indult ez a folyamat, sajnos azonban kis ország lévén nem vagyunk piacbefolyásoló pozícióban. A meglátása az, hogy ezeket az áremeléseket mesterségesen generálják nemzetközi szinten. Persze, a tejzsír csökkenése egyértelműen biológiai folyamat is, s ez szintén az ok-okozati összefüggés része. Az említettek miatt így minél zsírdúsabb a tejtermék, annál inkább érezhető lesz az áremelkedés, a desszertkészítmények áraiban várhatóan nem lesz változás. Annyi azonban bizonyos, hogy az árnövekedés kihatással lesz más készítményekre is, melyeknek az alapanyaga magasabb zsírtartalmú tejtermék.- Még bizonytalan, hogy visszarendeződhetnek-e az árak - tette hozzá. - Ehhez egyensúlyra van szükség a kereslet és a kínálat terén, ám előbbi még mindig nagyobb. Bírság tíz autósnak, eljárás ittas sofőrök ellen EGER Két gépjárművezető ellen indítottak eljárást azok a rendőrök, akik a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóságának munkatársaiként célirányos ellenőrzést tartottak a megyeszékhelyen június 30-án, szombaton, délután öt és este 11 óra között. Erről Soltész Bálint megyei rendőrségi sajtószóvivő tájékoztatta hétfőn a Hírlapot. Közölte, elsődlegesen a közlekedési balesetek megelőzése, a közlekedésbiztonság helyzetének javítása, s ezzel együtt az állampolgárok biztonságérzetének növelése állt az akció középpontjában. Hat óra alatt főleg azt vizsgálták az egyenruhások, hogy használják-e a passzív biztonsági eszközöket a forgalomban résztvevők, s igyekeztek kiszűrni azokat, akik úgy merészkedtek az utakra, hogy előzőleg alkoholos italokat kortyoltak. Végeredményben az ellenőrzést végzők két gépkocsivezetőt büntetőeljárás alá vontak járművezetés ittas állapotban vétség gyanúja miatt. További tíz közlekedőre közigazgatási bírságot szabtak ki, mert elmulasztották becsatolni a biztonsági öveiket.- Ne feledjék, aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és mások életét is veszélyezteti - fűzte hozzá Soltész Bálint. - Azt is érdemes megjegyezni, hogy a gépjárművezetés előtti alkoholfogyasztás a vezetői engedély elvételével is járhat! Sz. Z. Közúti ellenőrzést tartottak a városban Fotó: HMRFK Kiállították a Napfényházban a héten készült műveiket A zord időben is alkothattak Megyénkben orvosokat is díjaztak BÜKKSZÉK Kissé didergős napok fogadták a községbeli Napfényház alkotóit, akik idén tizedik alkalommal alkottak együtt. A jeles hazai kortárs művészek június 24-től 30-ig dolgoztak a már évek óta megszokott helyszínen, Vincze István mecénás vendégházában és támogatásával. A nyáron zordnak számító, esős időszak sem szegte kedvét az alkotóknak. A honi képzőművészet meghatározó alakjai - Csetneki József, Baksai József, Bán Miklós, Sz. Varga Ágnes Kabó és dr. Nagy Zoltán - ezúttal is számos műfajban kísérleteztek, hoztak létre egyéni és közös műveket, ismerkedtek a falu lakóival, nevezetességeivel. Már hagyomány, hogy a művésztelep alkotói arra a hétre időzítik érkezésüket, amelynek végét a község egyik legnépszerűbb idegenforgalmi programja, a polgármesterek főzőversenye zárja. Az idei gasztrorendezvényre is rengeteg vendég érkezett, akik közül sokan keresték fel a Dózsa György úti portát, ahol megtekinthették a héten készült alkotásokból válogatott búcsútárlatot. A vendégművészeket természetesen jövőre is viszszavárják. B. K. Beküldött fotó Derűs hangulatban készültek az újabb művek BUDAPEST Semmelweis Ignác orvos munkásságát méltatva Kásler Miklós úgy fogalmazott a Semmelweis-napi központi ünnepségen: egy olyan emberre emlékezünk, akinek legkiemelkedőbb felfedezése emberek millióit mentette meg. A miniszter és Nagy Anikó egészségügyért felelős államtitkár díjakat és miniszteri elismerő okleveleket is átadott a Pesti Vigadóban. így az egészségügyi ellátás fejlesztése érdekében végzett szakmai munkája, kimagasló teljesítménye elismeréseként Batthyány-Strattmann László-díjat vehetett át dr. Ertsey Attila Róbert, Erk és Zaránk háziorvosa. Ugyanitt kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként Pro Sanitate díjban részesült dr. Rosta Ildikó, a hatvani Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet osztályvezető főorvosa, továbbá miniszteri elismerő oklevelet vehetett át dr. Horvát Gyula, a gyöngyösi Bugát Pál Kórház osztályvezető főorvosa. Kásler Miklós a Semmelweis-napi központi ünnepségen jelentette be azt is, hogy elkészült a kórházi fertőzések megelőzéséről szóló miniszteri rendelet. G. R. Hazánknak követnie kell a nemzetközi piac árait, éppen ezért emelkedés várható. Képünk illusztráció Fotó: Márkus Attila Augusztustól ismét többet fizethetünk egyes tejtermékekért